Vas Népe, 1990. november (35. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-05 / 259. szám
Áramszünet Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy áramszünet lesz 1990. november 9-től november 16-ig munkanapokon 7.00—15.00-ig az alább felsorolt utcákban: Szombathelyem Engels utcában, a Szabó M. u. és Rohonci u. között, a Szamuely T. u.ban, az Akacs M. u.-ban, a Deák F. utcát, a Bartók B. krt.ig__Felvitágosítás^^Szombathelyi^^ÍDendeltsé£_ad^_(29^912_ JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAM indul minden héten. Tel.: 12 794/14. A következő november 8. Ma: 1990. november 5. Hétfő. A Nap kél 6 óra 33 perckor, nyugszik 16 óra 23 perckor. A Hold kél 18 óra 3 perckor, nyugszik 10 óra 00 perckor. Névnap: IMRE Fokozatos lehűlés Hétfőn a felhőátvonulásokból már csak elszórtan valószínű záporeső. A nyugati szél hétfőn az északnyugati országrészben északnyugatira fordul, és megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 5, 10 fok között várható. A járőr jelenti ■ Litkén, a József Attila utca 50. számú házból október 28—31. közötti időben elloptak hatezer forintot. ** Csütörtökre virradó éjszaka Sárváron, a Batthyány utca 106. számú ház udvarán lezárt Skoda gépkocsiból egy húszezer forint értékű bőrdzsekit vittek el. Október utolsó napjaiban pedig az ikervári termelőszövetkezet III. számú tehenészeti telepéről nyolcezer forint értékű fejőgép-alkatrészeket emeltek el. ** Szombathelyen, a Győzelem utcai óvodából egyik éjszaka Videoton típusú magnósrádiót loptak. ** A múlt héten szerdára virradó éjszaka Szombathelyen, a Szelestey utca és Wesselényi utca sarkán lévő Stílus butikból 80 ezer forint értékű divatárut vittek el a tolvajok. ** Szombathelyen, az Ady tér 40. számú lakóház udvarán parkoló autóból elvitték az akkumulátort és szerelő kulcskészletet, a Gábor Andor utcában egy Fiat gépkocsiról a visszapillantó tükröt és az antennát lopták el. ** A napokban Szombathelyen, a Kodály Z. utca 23. számú ház elől egy segédmotorkerékpárt kötöttek el. A tulajdonos szerint az értéke 15 ezer forint. ** Szombathelyen, a Sas utca 58. számú házból aranyékszereket vittek el, a kár 19 ezer forint. ** A múlt héten Szombathelyen, a Kanizsai Dorottya Gimnázium tornatermi öltözőjéből fekete bőrdzsekit loptak el. A tulajdonos kára 15 ezer forint. ** Egy Volkswagen mikrobusz Szombathelyen, az Árpád út 75. számú ház előtt parkolt. Kerekeit kiszúrták, emblémáját elvitték. A Rohonci út 19. szám előtt parkoló Trabant kombiról az antennát és a visszapillantó tükröt lopták el. A Szombathelyi Rendőrkapitányság udvarából egy lezáratlan Babettát kötöttek el. ** Péntekre virradó éjszaka Szombathelyen, a Petőfi utca 12. szám alatt lévő óraékszer üzletből NDK gyártmányú kvarc-faliórát loptak el. Ugyanezen az éjszakán a Szűrcsapó utca 6. szám alatti butikból férfi szabadidő-ruhát, a Kalanyin utca 37. számú házból 48 ezer forint értékű videót, a húsipar Sági utcai üzeme előtt parkoló autóból nyugati magnósrádiót loptak el, és az Ady tér 42. számú háznál parkoló Wartburg gépkocsit festékkel leöntötték. ** Kőszegen, a lakótelepen lévő egyik garázsból autótartozékokat loptak el, a kár több ezer forint. ** Botrányos részegség miatt pénteken délután a szombathelyi vasútállomásról a mentők a Gagarin utcai kórházba szállították M. J. szombathelyi lakost. Ugyancsak ide jutott a Múzeumparkban szipózó K. A. olaszfai és H. A. csepregi lakos. A Gagarin utcába szállították, Szombathelyen a Szent Imre herceg utcából K. J. szombathelyi lakost, aki szintén a sárga földig leitta magát. ** Pénteken a délutáni órákban egy asszony táskájából a sportboltban ellopták pénztárcáját a benne lévő 11 ezer forinttal. ** Garázdaság miatt indult eljárás R. E. szombathelyi lakos ellen, mert a Rumi út 57. számú háznál csöngetett, dörömbölt és a kaput összetörte. ** Szombathelyen pénteken a késő esti órákban a járőr a katonai rendészetnek adta át N. T. és B. Gy. honvédeket, mert a Dimitrov körúton lévő butikba betörtek, cigarettát, rágógumit és más árukat vittek el. ** Szombatra virradóra Szombathelyen, a Koszél utcai Bel Ami butikból 60 ezer forint értékű ruhaneműt és a pénztárgépet emelték el. Ezen az éjszakán az alsóújlaki Nyárfa falatozóból 20 ezer forint értékű dohányt és szeszes italt vittek el. A rumi falatozóban járt tolvajok 80 ezer forint értékű dohánnyal, szeszes itallal és élelmiszerrel távoztak. Cz. L. szombathelyi lakos herényi hétvégi házából rádiót, valamint rádiós-magnót vittek el. ** Szombathelyen, a dr. Szabolcs utc 2. számú ház elől egy piros Babettát kötöttek el. ** Szombaton Szombathelyen, a Marx Károly utca 33. számú ház lakásának konyhájából két pénztárcát loptak el. 19 ezer forint volt bennük. ** M. L. szombathelyi lakost a Gagarin utcai kórházba szállították, mert szombaton a késő esti órákban a Kőszegi utca egyik felújítás alatt lévő épületében szipózott. Kerék Kisszövetkezet személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít 1990. november hónapban Őriszentpéteren. Jelentkezni lehet: Őriszentpéter, Afész Iparcikkbolt, Grácinger László. (29 402) Bélyegárverés Az immár szokásos őszi bélyegárverését ez évben november 10-én és november 11-én rendezi meg a Filatelisták Szövetsége a Bélyeggyűjtők Házában (VI., Vörösmarty u. 65.). Ez alkalommal körülbelül 1300 tétel kerül kalapács alá; külföldi, illetve klasszikus és modern magyar bélyegek, levelek. A külföldiek közül nagy érdeklődésre tarthatnak számot az első világháborús tábori postai levelek, a Zeppelin ballonrepülés levelei, vagy a hadifogolylevelezőlapok Szibériából. A gazdag modern magyar anyagban külön említést érdemel a három Lánchídblokk, illetve egy 1944. november 29-ei marosvásárhelyi levél, amelynek 15 ezer forint a kikiáltási ára. A klasszikus magyar ajánlatból kiemelkedő egy 1867-ből származó 50 krajcáros bélyeg 35 ezer forintos kikiáltási árral és egy 1874-ből származó ajánlott levél, 5 darab 3 krajcáros réznyomatú bélyeggel, amelynek kikiáltási ára 18 ezer forint. Az árverési anyag előzetesen november 6-tól 8-ig 15 és 18 óra között tekinthető meg a Bélyeggyűjtők Házában. Egy óráig kerülgették egymást két év egy késszúrásért Nagy felháborodást és nyugtalanságot keltett tavaly Szombathelyen egy késszúrás. Az áldozat életben maradt, és egy év múltán felismerte támadóját. Így került bíróság elé Dénes Attila húszéves, Szombathely, öntő utca 9. szám alatti lakos, aki már-már azt hihette, kibújhat a felelősségrevonás alól. Tavaly március 11—12- ikén kirakodó vásárt tartottak Szombathelyen a Perintparti ABC előtti téren. Horváth Csaba helybeli fiatalembert a vásározók megkérték, éjjel őrizze holmijukat. Hajnali háromkor a sátrak és autók között észrevette, hogy egy szegedi vásározó Zsuk kocsiján valaki mozog. Közelebb érve meglátta, hogy az első ülésen félig fekve forgatja az árukat egy férfi. Megkérdezte tőle, ki ő, és mit keres. Az ismeretlen férfi kiugrott a kocsiból és visszakérdezett: vajon ő kicsoda és mit keres itt? Horváth Csaba bemutatkozott és elmondta: ő az éjjeliőr. Az ismeretlen azt állította, a vásározókhoz tartozik, kisegítőjük. Az igazi éjjeliőrnek gyanússá vált a másik viselkedése. Felszólította: menjen vele a rendőrségre. Inkább várják meg együtt a reggelt — ellenkezett Dénes Attila. Majd a tulajdonosok igazolni fogják őt. Horváth Csaba beleegyezett. Sétálásba fogtak, körülbelül másfél órát kerülgették egymást, volt amikor több méter is volt közöttük. De a gyanú mindkettőjükben erősödött. A Zsuk fosztogatója egérutat akart nyerni, ezért lépteit a Perint ABC felé irányította. Ekkor már rájött, a másiktól nem tud elmenekülni. Az ABC előtti sikátorban hirtelen mozdulattal előrántotta kabátjából a kését, megragadta Horváth Csaba karját és nagy erővel hasba szúrta. Majd egy kerékpáron elmenekült, a kést valahol a Safrankó utcában elhajította. A Vas Megyei Bíróság dr. Szabó Attila vezette tanácsa Dénes Attilát életveszélyt okozó testi sértés miatt két év börtönre ítélte. A bíróság figyelembe vette a vádlott beismerését, tettének megbánását, s azt, hogy nem akarta megölni a sértettet, kését útközben találta. Egyébként a kártérítést is vállalta, tetemes összeget fizet a sértettnek. Súlyosbító körülménynek ítélte a bíróság, hogy az eset közterületen történt és alkalmas volt a nyugalom megzavarására. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a védő a büntetés felfüggesztéséért, vagy ha ez nem lehetséges, akkor csökkentéséért fellebbezett. — íria — — 15 éve egy helyen. — Alsó tekeresi Faiskola SZOMBATHELYI Árudája gyümölcsfák, szőlőoltványok és dísznövények nagy választékát kínálja az őszi telepítéshez. SZOMBATHELY, Hunyadi útról nyíló Károlyi u. 8. Tel.: 18-173. ______________(29 164) A benzinár emelkedett, de nálunk a tandíj összege változatlan maradt. Személygépkocsivezetői tanfolyam indul 1990. november 7-én 16.00 órakor. ATI, Szombathely, Wesselényi u. 7. sz. (29 403) Talány Szombathelyen, a Claudius szálloda előtt áll (vagy inkább fekszik) ez a kompozíció. Első ránézésre sok mindenre emlékeztet. Megvallom, én először Petőfi-vers illusztrációjára gyanakodtam, és, mi a kő tyúkanyó kendből a kő és a tyúk valahogy összecsúszott, a tojások pedig itt vannak. Danikén túlis fvárható a mérőszalagjával, mert lehet ez ősi építmény, amellyelaz űrhajósoknak üzengettek abennszülöttek. Felmerült, ahogy ittvagyam }magas Déva vára reggelente, hajnalra .Ugyanis annakfalaimindig leomlottak. A mű címe: ikavicsoik. Erre szokás azt mondani,ki gondolta volna. Egy másik cím isfelmerült: Barbároltár. Az Ausztria Lottó nyerőszámai: 9, 10, 11, 12, 17, 44 Pótszám: 4 Joker: 612474 II Szombathelyi Városi TV mai műorából Halottainkra emlékeztünk — Parlamenti levél (a feladó dr. Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselő) — Megalakult a magyarországi horvátok egyesülete (beszélgetés politikusokkal, egyházi személyiségekkel) — HÍREK: A vállalkozó Agroker, Oroszlán Patika, Víznyelőhely a Perinten, MOVI Híradó, M Satu (művészeti folyóirat született) — Rajzpályázat immár tizedszer — Múzeumi kincsek. Sport: Sabaria Tipo—ZTE (összefoglaló labdarúgó mérkőzésekről) — Ilyan a (kick) box... Az adás este 8 órakor, a TV1 Híradó után (kezdődik. Saláta-bár Három, idősek klubjának tagságát, mintegy nyolcvan nyugdíjast látnak ma vendégül Szombathelyen az MMIK-ban egy rendhagyó rendezvényen. Első ízben rendeznek saláta-bárt a séf és a szombathelyi nyugdíjasoknak, a rendezvény délután háromkor kezdődik. Honnét teremtették meg rá az anyagiakat? — kérdezem Artner Margit előadót. — Pályázaton 120 ezer forintot nyertünk, ebből tudok lecsípni valamit, de az egészséges táplálkozásra inspiráló első ilyen összejövetelünket több vállalat is támogatta: a tejipar, a sütőipar és a Natura diétás szaküzlet. — Mi a célja ennek a bárnak? — Elsősorban az, hogy a nyugdíjasok, idősek klubtagsága találkozzék, ismerkedjék, kellemesen érezze magát, másrészt az egészséges táplálkozás szorgalmazása. Dicséretes. Csak az a kár, hogy a kisnyugdíjasok otthoni egészséges kosztolását nem segíti szponzor... — Igén Az ÉDÁSZ Vállalat Szombathelyi Üzemigazgatóság Szerelési Osztálya felhívja a lakosság és a Közműépítő Vállalatok figyelmét, hogy Kőszegen a Fenyő u. 6. számú épület előtt lefektetett földkábelt feszültség alá helyezte. A kábel érintése és rongálása TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES ! (29 045) Az ÉDÁSZ Vállalat Szombathelyi Üzemigazgatóság Szerelési Osztálya felhívja a lakosság és a Közműépítő Vállalatok figyelmét, hogy Szombathelyen a Gyöngyös Áruház VHTR. állomásából a Kőszegi utcai Gyorsbüfé részére lefektetett 1 kV- os földkábelt feszültség alá helyezte. A kábel érintése és rongálása TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES ! (29 044) ÁRAMSZÜNET Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy 1990. november 6-án 8.00—15.00 óráig Répcelak, Úttörő u., Arany J. u., Jókai u., Bartók B. u. a Petőfi úttól a Vasútig és a Vízműtől a Petőfi u.-ig, Kossuth, Zrínyi, Rákóczi és József A. utcákban hálózati munkák miatt áramszünetet tartunk. Előbbi visszakapcsolás lehetséges! ÉDÁSZ V. Üzemigazgatóság, Kapuvár. (29 404) Hitek Fogadóóra Séfer Sándor, a vasvári önkormányzati hivatal vb-titkára szerdán délelőtt 9 órától 11 óráig és délután 3 órától 5 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. A horvát anyanyelvű nemzetiségi falu, Horvátzsidány óvodásai, iskolásai több mint harminc kötetet rendeltek Gazdag Erzsi Meseforrás című most megjelent képes könyvéből. A könyvet a magyar órákon is felhasználják, hiszen a költőnő az egyik legszebben írók közé tartozott. Moszkva, Bécs, London, Kairó és Stockholm után hamarosan a Vatikánba is eljutnak a Vasép munkásai. Az építőipari vállalat dolgozói évek óta gondozzák, tatarozzák a különböző országokban levő magyar nagykövetségek épületeit. Pályázat útján — remélik — így jutnak el Rómába is. — A közlekedésgépészeti profiljáról közismert szombathelyi Savaria Szakközépiskolában a mostani tanévtől épületgépésztechnikusképzés is folyik. Az itt tanuló fiatalok érettségi után alkalmasak lesznek alsóbb szintű vezetésre, illetve magasabb szakmai igényű fizikai munkakörök betöltésére. Befejezés előtt áll a rábafüzesi határátkelő bővítése. A Strabag Hungária Építő Kft. kivitelezésében új sávokat alakítanak ki, áthelyezik a villanyoszlopokat és a mérlegelőhengert, az aszfaltozás van csupán hátra, ennek befejezése az időjárástól függően a közeli hetekben várható. Az átalakítás és bővítés költsége 3 millió forint. Továbbra is lesznek állami nyelvvizsgák a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen. A sorrendben harmadikat 1991. januárjában tartják. Erre a jelentkezési határidő 1990. november 15. — Tehetségkutató szakköröket indít a szombathelyi Gyermekek Háza. A Kanizsai Dorottya Gimnáziumban november 6-án délután 3 órakor a nyolcadik osztásosoknak kémiai biológiából, a Nagy Lajos Gimnáziumban november 6-án délután 3-kor a hetedikeseknek matematikából, 8-án délután 3-kor pedig a nyolcadikosoknak szintén matematikából kezdődik szakkör. Értelemzavaró hiba került a november 3-ikai számunk Választék című cikkébe. Az Antall József miniszterelnök beszédéből idézett mondat helyesen: „A válság fő tanulsága az, hogy sikerült békességben egymás mellett ülnünk, ami azt jelenti, hogy most már van partnerünk.” Az MDF szombathelyi szervezete kedden délután 5-kor küldöttválasztó közgyűlést tart Szombathelyen, a Honvéd tér 2-ben. — Nyomdai „bravúr”. Szombati számunk művészeti oldalán a vezető anyag címét értelmetlenné tette a szedő. A cím eredetileg: Kövenként — az anyaföldig hajolva. A lapban, sajnálatos módon: Kövenként — Az angyalföldig hajolva. Elnézést kérünk az interjúalanytól, Pödör György költőtől, és természetesen minden kedves olvasónktól. Értesítjük a lakosságot és az intézményeket, hogy a MÁV Szombathelyi Igazgatósága hídszerkezet felújítási munkálatokat végez a 86. sz. főút szombathelyi átkelési szakaszán levő Zanati úti vasúti aluljárónál 1990. november 7-én (szerdán), vagy rendkívüli esetben 8-án (csütörtökön) 7.30 órától 17.00-ig. A munkavégzés ideje alatt teljes útlezárás, illetve forgalomelterelés lesz 9.00 órától 12.30-ig. A forgalomelterelést jelzőlámpákkal, jelzőőrökkel biztosítjuk. 9.00 órától 12.30-ig a 18. sz. helyi járat vonalán a Szent Márton Úti Általános iskola és a Pálya úti megállóhely között átszállásos közlekedés lesz. A forgalomelterelés miatt a helyközi járatoknál kisebb késésekkel lehet számolni. A forgalomkorlátozás feloldása 12.30-kor történik meg. Kérjük az utazóközönség türelmét és szíves megértését. 29 406) VAS NÉPE. Politikai napilap. Igazgató-főszerkesztő: Lengyel Sándor. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Tagjai: Bodor Ferenc, Kása Tamás (ügyvivő szerkesztő), Kozma Gábor, Lakatos Ferenc, Pósfai János, Treiber Mária. Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2. II. em. Telefon: 12-232, 12-895 és a 26-222 mellékállomásai. Telex: 037361, teteit 1-524. — Kjczis 41 Vírus Megyei Lapkiadó Vállalat. Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: a 26-222 mellékállomásai és a 12-393. Levélcím: SzambaAdig. Pasaafiárk HW. 9701. Hirdetését: TerjaSad a' Wiogfur Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, fél évre 6301— Fit egy évre 1260.— Ft Készült a szombattradyi Sylvester János Nyomda ofszet rotációs gépén, Szombathely, Kiskar u. 6. Telefon: 14 762. Felelős vezető: Hanuszek Béla igazgtó. - Viden. 70076 - HU ISSN 0T33-054.