Vas Népe, 1991. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-02 / 76. szám

A tartalomból I A mosógépek korán kiégnek ■ Szombathelyi óvónő — az „agykontroll" mestere A pápa húsvéti üzenete II. János Pál pápa húsvéti üzenetében felemelte szavát a (még mindig) elnyomott népekért, elítélte az öbölbeli háborús fejleményeket és a fegyverkereskedelmet. A Szent Péter Bazilika sár­ga virágfüzérrel és vörös dra­périával díszített erkélyéről a pápa 55 nyelven mondta el húsvéti jókívánságait Szent Péter téren összegyűlt a tízezreknek és azoknak millióknak, akik a világ több­­ mint 50 országában a tévé­készülék előtt figyeltek a szavára. A pápa egyebek közt arab, tamil, urdu, szua­­hél és albán nyelven szólalt meg. r Műsorszóró önkormányzatok? Bár a frekvencia-moratórium érvényben van, és annak feloldásáig újabb műsor­­szórási engedélyt senki sem kaphat, a stú­diómagnókat és rádiótechnikai készüléke­ket gyártó Mechanikai Laboratóriumból kapott információk szerint nagy az érdek­lődés a vállalat kis- és közepes teljesítmé­nyű URH-adói és ministúdiói iránt. Konk­rét érdeklődők eddig negyvenen voltak, többen már árajánlatot is kaptak. Érdekes módon az érdeklődők nagy része a helyi ön­­kormányzatok közül kerül ki. leim Fraser Budapesten John Fraser, a kanadai Képviselőház elnöke Szabad Györgynek, a Magyar Or­szággyűlés elnökének meg­hívására hétfőn délután Bu­dapestre érkezett. John Fra­ser magyarországi látogatá­sa során várhatóan találko­zik Göncz Árpád köztársasá­gi elnökkel, Szabad Györg­­­gyel, valamint Antall Jó­zsef miniszterelnökkel. Ta­nácskozást folytat Jeszensz­ky Géza külügyminiszterrel, Keresztes K. Sándor környe­zetvédelmi és területfejlesz­tési miniszterrel, és találko­zik a Parlament több bizott­ságának vezetőjével is. Antall József látogatása Antall József miniszterel­nök ősszel ismét a NATO-ba látogat — közölte az MTI tu­dósítójával Granasztói György, hazánk brüsszeli nagykövete. A diplomata a közelmúlt­ban a legmagasabb NATO- fórum, az Észak-atlanti Ta­nács vendége volt, és erről tájékoztatta az MTI tudósí­tóját.­­ Idén ősszel a jelek sze­rint ismét sor kerül a mi­niszterelnök úr hivatalos lá­togatására és beszédére NATO-ban, ugyanolyan for­a­mában, ahogy a közelmúlt­ban Václav Havel látogatása zajlott le a szövetség szék­helyén. Mindössze másfél ezrelék Iparűzési adó Szentgotth­árdon Az iparosokat, a kereske­dőket és a többi vállalkozót megfelelően ösztönzi Szent­­gotthárd Ugyanis az önkormányzat az önkormányzat rendelete — melyet a kö­zelmúltban fogadtak el — mérsékelt iparűzési adót ál­lapít meg. Ki számít Szentgotthárdon vállalkozónak? A magánsze­mély, ha belföldön nevére és kockázatára saját ha­­szonzerzés céljából üzletsze­rű gazdasági tevékenységet végez és vállalkozói igazol­vánnyal rendelkezik, továb­bá az a magánszemély, aki­nek a tevékenységét a tör­vény (vagy más adótörvény) vállalkozási tevékenységnek minősít, valamint a jogi személy, egyéb szervezet, amely üzletszerű gazdasági tevékenységet folytat. Az adókötelezettség az iparűzési tevékenység megkezdésének napjával keletkezik és a te­vékenység megszűnésének napjával szűnik meg. Az alkalmi jelleggel végzett iparűzési tevékenység kezdés napjától a befejezés a napjáig terjed. A helyi rendelet is önadó­zásra épít, vagyis az adót az adózó köteles megállapí­tani, bevallani és megfizetni. Mennyi az adó? Minimá­lis: az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás nettó árbevételének mind­össze másfél ezreléke. Nem kell iparűzési adót fizetni 200 ezer forint alatti éves nettó árbevétel után. Az ön­­kormányzat az illetékességi területen alkalmi iparűzési tevékenység esetén 0—10 napig napi 200 forint, 0—30 napig napi 150 forint, 31 naptól napi 50 forintban ál­lapította meg az adóátalányt. Szigorítás van viszont szeszesital és a dohány ér­­­tékesítésénél. A rendelet sze­rint az adót 100 százalékkal kell emelni a szeszesital és a dohányárusítás nettó árbe­vétele után. F. L. milliója? Nem ronda - Honda! Vasárnap mutatkozott be az érdeklődők­nek Szombathelyen, a Claudius Szálloda melletti téren egy Vas megyei kft. A cég nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy a Honda-gyár magyarországi forgalmazója legyen. S ami lényeges lehet a hazaiaknak, forintért kívánja eladni az autókat. Vasárnap a gyár termékeinek csak egy kis szeletét mutatták be a nem kis számú érdeklődőnek. Mint azt a cég képviselő­jétől megtudtuk, irodát nyitottak Szombat­helyen, az érdeklődök ott kereshetik meg őket, és kaphatnak részletes tájékoztatót. Egyelőre csak készpénzért árulják az autó­kat, de hamarosan megeremtik annak le­hetőségét is, hogy osztrák mintára részletre lehessen venni a járgányokat. Ez ügyben tárgyalnak néhány bankkal, a cél a ked­vezményes hitel megteremtése. „ Már megoldották a hazai szervizt is. A távlati cél a dunántúli terjesztés. Mindeh­hez sok sikert kell elsősorban kívánnunk, hiszen tán nem merészség megjósolni, hogy nem fognak tolongani az emberek a Hon­dákért. A kínálat legolcsóbb darabja, a Honda Civic, egymillió százhuszonhatezer forint, de aki bírja, választhatja a Honda Legendet is. Csekély négymillió hétszáz­­fmt vanhatezerért. kig öt halott a Skodában • Ismét a vétlenek az áldozatok fekete Évét a „nyolcason” Halálos közlekedési bal­eset történt vasárnap dél­után Jánosházánál a 8-as számú főközlekedési úton. Ezúttal nem a keresztező­désben, hanem a vasúti át­járónál, Vasvár felől Veszprém irányába közle­kedett Szanyi Gyula veszp­rémi lakos Skoda 120 típu­sú személygépkocsijával. Vele szemben haladt egy Citroen, amelyet Aschen­brenner Matilde osztrák ál­lampolgár vezetett. Az osztrák szabálytalanul elő­zött, — ráadásul a vasúti átjáróban —, áttért a me­netirány szerinti bal oldal­ra és frontálisan összeütkö­zött a szabályosan közleke­dő Skodával. Az ütközés következtében a helyszínen életét vesztette a Skodá­ban utazó Szanyi Gyula, Szanyi Gyuláné, Marianna veszprémi, Nyirő és Szanyi Rita szombathelyi lakos. Kórházba szállítás után éjszaka meghalt Sza­nyi Szilvia szintén szom­bathelyi lakos. Az osztrák személygépkocsi vezetője és három utasa nyolc na­pon túl gyógyuló sérülése­ket szenvedett. A szintén a Skodában utazó Szanyi Gyula Zsolt — a kislányok édesapja — súlyos sérülé­sekkel a szombathelyi kór­házban fekszik. Iszonyú leírni is: a kis­lányok édesanyja pár hó­nappal ezelőtt szintén köz­lekedési balesetben halt meg... Fotó: Benkő

Next