Vas Népe, 1991. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

* Szabad György, az Or­szággyűlés elnöke szerdán Bernbe utazott. A magyar Országgyűlés elnöke a Sváj­ci Államszövetség megala­kulásának 700. évfordulója alkalmából rendezett ün­nepségen vesz részt. * Mintegy 1 millió schil­ling értékű szakértői munka elvégzésére kapott megbí­zást a Magyar Elektrotechni­kai Egyesület az osztrák Vil­­lamosművek Szövetségének tervezőintézetétől. Ennek keretében tervet készít :a magyar egyesület arról, hogy miként csatlakoztatha­tó a magyar villamosener­­gia-rendszer a nyugat-euró­paihoz. * Irak újból megpróbálta eltitkolni nukleáris beren­dezéseit és atomprogramjá­nak részleteit az ENSZ-meg­­bízásból a helyszínen vizs­gálatot végző­­Nemzetközi Atomenergia ügynökség (IAEA) küldöttsége előt­t áll az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának kedden elküldött jelentésben, melyet Hans Bu­x, a­ bécsi székhelyű IAEA igazgatója készített. * A tatabányai Alumini­­umkohó 3-as számú csarno­kában szerdán áramtalaní­­tották az utolsó, a 47. ol­vasztókádat Ezzel teljesen megszűnt az üzemben az elektrolízis, s megkezdődött a leállással végződő vissza­számlálás. Az év végéig az üzem másik két csarnoká­ban is befejezik a munkát A kohókat lebontják, hasz­nosítható részeit értékesí­tik. * Drágább lesz a gáz, a villany, a párizsi közleke­dés, az autópályák haszná­lati díja, emelkedik a lakbé­rek jelentős része csütörtök­től Franciaországban, a hó­nap közepétől pedig a pos­tai küldeményekért is töb­bet kell fizetniük a franci­áknak. 2 * „A többi néma csend...99 (•.Hamleti) Hamleti pillanat. Drágán szerb kommandós parancs­nok merengő pillantással maga elé emel egy kopo­nyát, amelyre előzőleg fel­írta Marticnak, a horvát rendőrség vezetőjének a ne­vét. Egy ember, kezében kopo­nyával. Életem felejthetetl­­en színházi élményem­; vissza-visszatérő képi emlé­ke. Szegény Yorrick” — mondja Hamlet a két sír­ásónak, alakja kiemelkedik a homályos háttérből és folytatja a valaha is elhang­zott legismertebb színpadi szöveget: „Mit gondolsz, Nagy Sándor is ilyenné lett a földben?” Már nem emlékszem a Színészre, aki először jelení­tette meg előttem a vívódó lelkű dán királyfit, régen volt. Azóta sok művészt lát­tam ebben a szerepben, vol­tak közöttük, akik jobban, és voltak, akik kevésbé ra­gadtak magukkal, de ahogy visszagondolok, minden elő­adásnak volt egy azonos ha­tású pillanata: amikor Ham­let Yorrick koponyájával a kezében közelebb lép a kö­zönséghez, a nézőtéren a szokottnál is nagyobb csend uralkodott. ★ Nem tudom, mit mondott Drágán kapitány, miközben felmutatta múlandóságunk bizonyítékát. Lehet, hogy semmit. De ahogy ezen új­ságfotó mellett elfakul min­den hamleti emlék. Ugyan­úgy elveszti fontosságát minden szöveg, Hamleté, Richardé, Machbethé ... Drágán kapitány a szom­szédunkban lejátszódó, vagy inkább történő tragédia gyorsan nagy nevet szerzett szereplője. Mozdulata a ké­pen enyhén patetikus, mél­tó a pillanathoz. A pillanat­hoz, amelyben nem szület­nek új remények és gondo­latok, csak néhány régebbi enyészik semmivé véglege­sen. Egy ember, nyugodt, el­gondolkozó arccal, megfon­tolt mozdulattal felmutat egy nevet, és jelzi szándé­kát: ezt meg akarom ölni vagy öletni. Mi, akik néz­zük, hallgatunk vagy zavar­tan másról kezdünk beszél­ni. Ha egyéb nem jut eszünkbe, hát a jövendőről. ★ Folyik Bush és Gorbacsov találkozója. Üléseztek nem­régiben a hetek, a tizenket­­tők, a huszonnégyek. Lehet, hogy a harminchatok és a negyvennyolcak is, ha van­nak ilyenek. Nem tudom Bizonyos azonban, hogy minden értekezleten szület­tek határozatok az emberi jogokról, a konfliktusok bé­kés rendezéséről, a szabad­ságról és a demokráciáról A megbeszélések nem sza­kadtak félbe akkor sem, egy pillanatra sem, amikor a la­pokban megjelent Drágán kapitány fényképe. A jegy­zőkönyveket aláírták, mint­ha volna még értelme, ke­zet fogtak, mosolyogtak, és az előadás zavartalanul folytatódott. „Szó, szó, szó...” monda­ná Hamlet, ha még figyelne rá valaki egyáltalán. Közben a főszereplő, Drá­gán kapitány közelebb lép a közönséghez, a rivalda fé­nye megvilágítja alakját. A nézőtéren, mint mindig az ilyen pillanatokban, a szo­kottnál is nagyobb a csend. A csend és az iszonyat. Bernát A felvétel a Népszabad­­ságban jelent meg. Totális jegyrendszer Ukrajnában Augusztus 1-jétől Ukrajnában ismét bevezetik a totális jegyrendszert Mindössze egy hónap telt el azóta, hogy a Köztársaság kormánya megszüntette a tavaly novemberben bevezetett kupon rendszert, mert az nem váltotta be a hozzáfűzött re­ményeket, csupán pótlólagos költségeket okozott, lassította a kiszolgálást az üzletekben, s még hosszabbak lettek a sorok. Most pedig ennek homlokegyenest ellentmondó Indoklással olyan határozatot hozott a miniszteri kabinet, hogy ismét be­­vezetik Ukrajnában a kupon rendszert, mert az annak ide­jén gátolta az árucikkek kivitelét a köztársaságból, az eltör­lése óta eltelt egy hónap alatt pedig megkétszereződött az áruforgalom Az ötödik merénylet Tizenöt személy életét vesztette és ugyanannyian megsebesültek szerdán haj­nalban, amikor pokolgép robbant egy személyszállító vonaton a Moszkvát Baku­val összekötő vonalon, Ma­­hacskala dagesztáni város közelében — jelentették be hivatalos forrásokból. Az év eleje óta ezen a szakaszon ez az ötödik ilyen jellegű merénylet. A hatóságok szerint most is felforgató akció történt. Fizetés­­ nincs Keddről szerdára Virradó­ra ismeretlen tettesek betör­tek a Magyar Fórum kiadó­­hivatalába, s ellopták a lap munkatársainak, illetve kül­sős szerzőinek júliusi fizeté­sét, összesen 500 ezer forin­tot. Kósa Csabának, a lap fő­­szerkesztőjének elmondása szerint az ismeretlen tolva­jok feltörték azt a ráccsal lezárt helyiséget, ahova elő­ző nap a pénzt elzárták. Mi­után jegyzetek, dokumen­tumok nem tűntek el a szer­kesztőségből, így aligha van politikai színezete a betörés­nek. Banglades helyett Kínába megy a FIDESZ-segély Orvosi és gyógyászati segédeszközökből, valamint élelmiszerből álló segélyszállítmányt indított útjára szerdán a Fidesz a kínai árvízkárosultak megsegítésé­re. Mint ismeretes a fiatal demokraták már hetek óta gyűjtöttek — igaz akkor még a Bangladesben pusztító áradások, valamint a járványok elszenvedőinek javá­ra. A szállítmányt azonban mind ez idáig nem sike­rült eljuttatni a térségbe, nem lévén a transzportot vállaló vagy segítő szállítási cég. A budapesti kínai nagykövetség közreműködése révén azonban most lehetőség nyílt arra, hogy a Ma­gyarországon „veszteglő” szállítmányt a Kínában hetek óta tartó árvizek károsultjai, a több ezer hajléktalan­ná vált család vehesse igénybe. A rakomány Frank­furtig kamionon jut el, majd onnan — ugyancsak kínai közreműködéssel —a repülőn szállítják a távol­keleti ország legveszélyeztetettebb régióiba. Sok sékol a büntetés Az Izraelbe legújabban bevándorolt főként szovjet zsidók mintegy 20 ezer pa­lesztint fosztottak meg mun­kájától — jelentette az AP izraeli kormányforrásokra hivatkozva. A palesztinok többsége korábban illegális alkalmazásban állt a Szent­földön. Az év eleje óta Izraelben fokozatosan megszigorítot­ták a fekete mun­ka ellen­őrzését, részben biztonsági okokból — mivel palesztin támadások történtek —, részben pedig azért, hogy munkát biztosíthassanak a szovjet menekültek ezrei­nek. A megfelelő papírok nélkül dolgozó palesztinok büntetését a kormány 2000 sékelben (833 dollárban) ha­tározta meg, napi 900 séke­­les (375 dolláros) késedelmi díj mellett. Különleges elbánás Az idén eddig — a jú­niusi adatok szerint — 9341 munkavállalási engedélyt adott ki a német munka­ügyi hivatal a német—ma­gyar cégszerződések alap­ján a Németországban mun­kát vállaló magyaroknak. A németek kivételes elbá­násban részesítik a magya­rokat, nincs még egy nyuga­ti ország, amelyik ilyen munkaügyi segítséget adna. Évről évre emelték a fog­lalkoztatási keretszámokat, a néhány évvel ezelőtti 2500- as kontingens helyett ma már 10 ezer a Magyaror­szágról fogadható munka­­vállalók száma. Ebből 5 ezer az általános tevékenység, 4 ezer az építőipari munkák keretszáma, és ezer azon magyarok kontingense, akik a 10 millió márka alatti éves forgalmú, vagy 65-nél keve­sebb dolgozót foglalkoztató német cégekkel kötött szer­ződés alapján kapnak mun­kavállalási engedélyt. Ki kezdte? Összecsapások Eszéknél Az eszéki rádió híradása szerint heves lövöldözés volt szerdára virradóra Eszék (Osijek) környékén. A tü­zérségi és gyalogsági fegy­verekből mintegy negyven percen át érkező lövések a rádió szerint az öt kilomé­ternyire fekvő Ténye (Ten­­je) irányából jöttek. A vá­ros egyik lakónegyedébe nyolc gránát csapódott be. Áldozatokról egyelőre nem érkeztek jelentések, és azt sem tudni, ki adta le az első lövéseket. A Tanjug emlékeztet arra, hogy a tér­ségben jelen vannak a hor­vát nemzeti gárda katonái, a szerb kisebbségű falvak fegyveresei és a jugoszláv központi hadsereg egységei egyaránt. A Reuter szerda reggeli összefoglalója szerint a Kostajnica horvát faluban történt keddi incidens során jugoszláv repülőgépek raké­tákkal lőtték a település is­koláját, orvosi rendelőjét, és egyik lakóépületét. A raké­tatámadásoknak egy halott­ja és hat sebesült áldozata volt. A belgrádi rádió azt jelentette, hogy a pilóták azért nyitottak tüzet, mert horvát rendőrök és nemzeti gárdisták előzőleg rálőttek a repülőgépekre. „Hidegháború” az étteremben Visszatért, igaz, csak nagyon rövid időre a hideghábo­rú, mégpedig Novo-Ogarjevóban a szovjet és az amerikai titkosszolgálat között. Embereik ugyanis összekülönböztek, a szovjet—amerikai csúcs egyik színhelyén, a Mihail Gor­bacsov elnök nyári rezidenciájának épületében található étterem használatán. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint az amerikai elnököt kísérő biztonságiak engedélyt kaptak rá, hogy az étteremben távközlési központot rendezzenek be. Csakhogy ebédidőben megjelentek a szovjet titkosszolgálat emberei, mondván, hogy — érthető módon — ebédelni akarnak ott, és udvariasan felkérték amerikai kollégáikat, hogy hagyják el az éttermet. Mivel az amerikaiak nem akartak engedni a szovjet, kérésnek, az egyik tolmácsnak kellett közbelépnie: ő köz­vetített a vitában. Végül is a szovjet elnök emberei mutat­koztak engedékenynek. — Rádióink nem működnek, és ennek okát egyelőre nem tudjuk kideríteni — nyilatkozta a Reuter hírügynök­ségnek egy Moszkvában tartózkodó amerikai tisztségviselő. — Mivel adásaink kódoltak, véleményük szerint a szovje­tek most próbálják ki a lehallgatásra szolgáló berendezése­ket. Faképnél hagyta a szökevényeket Hatvanhárom török határsértőt fogtak el a határ­őrök szerdán reggel Biharkeresztesnél. A kéttagú járőr 7 óra 15 perckor elfogott két törö­köt a zöldhatáron. Miután a korábbi tapasztalatok alapján a törökök többnyire illegális úton nagyobb cso­portban próbálnak magyar területre jutni, ezért az őrsparancsnok kutyás riadócsoportot küldött ki, amely egy órán belül 61 török határsértőt fogott el. A törökök elmondták, hogy fejenként 200—500 né­met márkát fizettek egy román embercsempésznek, aki viszont faképnél hagyta a határsértőket, mondván, hogy elmegy buszt szerezni, így őt nem sikerült el­­fogni. Az idén egyébként már mintegy 750 török határ­sértőt fogtak el magyar határőrök. Konvertibilis a lej A Román Nemzeti Bank szerdán nyilvánosságra ho­zott határozata szerint a román pénz augusztus 5-iké­­től gyakorlatilag konverti­bilissé válik — jelentette a francia hírügynökség. A határozat engedélyezi­ a bankoknak és az utazási irodáknak, hogy hétfőtől sa­ját — szabad — árfolya­mokkal dolgozó pénzváltó irodákat nyissanak Romá­niában, s azok természetes személyek számára is kínál­ják szolgáltatásaikat. A román lej árfolyamát a legutóbbi leértékeléskor (április elsején) 1 dollár 1 60 lejben állapították meg, de a banközi piacokon egy dollárért 270 lejt adtak. S ez utóbbi árfolyammal „dol­gozott” a feketepiac is. Idea diszkont I Funai műholdvevők | 40 csatornás Stereo | 60 cm-es tükörrel 28 000- I | 90 cm-es tükörrel 32 000,- | 1 110 cm-es tükörrel 36 000,- | | Funai TV 51 cm-es 32 375,- § | Samsung TV 51 cm-es 31 600,- § | Samsung TV 55 cm-es 34 990,- 1 I Gold Star TV 51 cm-es 29 990,- 1 | Gold Star TV 55 cm-es 33 000,- j | PHILIPS TV 51 cm-es 29 990- | | Starlux TV 37 cm-es 25 500,- | ! Panorama TV 37 cm-es 25 300,- | | Funai televideo 46 000,- | | Commodore vásár! | C 64 alapgép 16 990,- | | C 64 Supergame alapgép + joystich + program 16 990,- | | C 64 Dataset 2990- f | joystich (mikrokapcsolós) 990- | | Funai videokamera 74 990,- f 1 Musik center 8500,- | | Musik center (CD-vel) 22 000,- f | Kétkazettás rádiósmagnó 3990,- | | 21 1-es Fritőz 5000,- | Címünk: I Szombathely, Kisfaludy út 1. | Í Nyitva: hétfőtől—péntekig § 8.00-16.00-ig. Telefon: 14-292/31. I (23 193) 1 SHARP IRODATECHNIKAI VEVŐSZOLGÁLAT 166-70-32, 166-74-49, 201-20-44 1991. augusztus 1. Csütörtök

Next