Vas Népe, 1991. december (36. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-10 / 289. szám

Mi a véleménye? KÉRDEZ: ÖLBEI LÍVIA • * Birodalmak bukását történelemkönyvekből szoktuk megtanulni. A Szovjetunióét nem kell - de évek, évtizedek múlva tudjuk-e majd az évszámot? A pontos dátumot? Van-e pontos dátum? Vagy történelemkönyvet kell majd elővennünk és megnézni a száraz tényeket? Amelyekből hiányzik már a bizonytalanság, hiányoznak a félelmek, a szorongások, a bizakodás. Breszt, 1991. Orosz-ukrán-belorusz egyezmény. A Szovjetunió nem létezik többé. Fotó: Kiss Teodóra Dr. Gadányi Károly, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola szláv tanszékcsoportjának vezetője. 1970-ben történt, a Szovjetunióban. Történelem szakos egyetemistákkal beszélgettem egy kollégiumi szobában. Egyikük óvatosan körülnézett - a győzelem huszonötödik évfordulóját ünnepeltük abban az évben és azt mondta: „Meglátjátok, a mi országunk húsz év múlva összeomlik.” Egy évet levédett. Aki járt a Szovjetunióban, sejtette, hogy ez az „öszszeállított ország” előbb vagy utóbb szétesik. De az utódállamok ezentúl is egymásra lesznek utalva, mert a gazdaságuk egymásra épült. Várakozással tekintek a változásokra: jó kapcsolatunkat Oroszországgal meg kell tartanunk, de az önállósodás és a demokratizálódás rugalmasabbá, nyitottabbá teheti viszonyunkat a többi, most születő országgal is. Különösen fontos a jószomszédi viszony kialakítása Ukrajnával, és nekünk - a főiskolának - a balti államokkal. Tervezzük ukrán és észt rektor meghívását tanszékünkre. De említhetném Belorussziát is. A belorusz elnök egyetemi rektor volt akkor, amikor a disszertációmat védtem Minszkben. Személyesen ismerem. Spitz György, Szombathely alpolgármestere: - Nem vagyok meglepve. Ennek pedig legalább két oka van. Az egyik: a történelem folyamatossága- az eseményekben rejlik, és aki az elmúlt két év eseményeit követte, látta, hogy a felbomlás bekövetkezik. A történelem megszakítottsága viszont a deklarációkban érhető tetten: Moszkvában Antall József magyar államfő és Gorbacsov szovjet elnök aláírta a két ország közösi államszerződést, utána pedig - szinte órákon belül - megszűnt a Szovjetunió... Ami nem lep meg azért sem, mert talán a történelmi folyamatokra is érvényes a fizikában ismert entrópia fogalma. A nagy rendszerek, birodalmak entrópiája - azaz belső rendezetlensége - nő, és a rendezettség fenntartásához rendkívül nagy energia szükséges. A Szovjetunió politikája pedig nem tette lehetővé olyan gazdaság kialakulását, amely visszapumpálhatta volna ezt az energiát a társadalomba. Most, hogy kimondatott a csoda, furcsán érzem magam. A Szovjetunió léte mindenképpen történelmi paradigma volt, megszűnése ennek a történelmi paradigmának a változását is jelenti, új helyzet elé állít bennünket, hogyan szemlélhető a világ a Szovjetunió nélkül? Hopp Péter, főiskolai hallgató: - Mi a véleményem a Szovjetunió felbomlásáról? Nostradamus is megmondta, hogy az új birodalom hetvenhárom évig él... Nem sokat tévedett. Egyébként félek. A két katonai nagyhatalom egyensúlya megbomlott, nem tudom, ez hova vezet. A volt Szovjetunió déli köztársaságaiban erős az iszlám befolyás, ha ez felerősödik, és egy Szaddam-féle jóember az élükre áll, abból csak baj lehet. Ahogy az osztrák tévé műsoraiban látom, rettenetesen elmaradottak az emberek arrafelé. De a világban most a Szovjetunióra figyelnek. Orosz-angol szakos ismerősöm Németországban háromezer márkáért napi mondjuk két órában oroszt tanít. Nem, azért nem bántam meg, hogy nem az oroszt választottam. Itt, a nyugati határszélen a német szakommal is egészen jól elboldogulok... Molnár Zoltán népművelő: - Úgy gondolom, hogy a következő húsz-harminc év legfontosabb és legfélelmetesebb kérdése lesz a szovjet utódállamok sorsa. A dominósor, amelynek ledőlését talán mi, magyarok indítottuk el, maga alá temette a volt Szovjetunió szinte valamennyi alappillérét, s nagyon valószínű, hogy elsodorja az eseményekkel sodródó Gorbacsovot is, talán - sajnos - Sevardnadzéval együtt. Nem lehet amúgy ..ningyani'.ui ..'uk jónak, vagy csak rossznak elkönyvelni a volt egységes államalakulatot. Nem sajnálom az egyenérzés, egyenboldogság, egyengondolkodás - azaz prokrusztészi gondolkodás - eltűntét (ő volt az az ember a mítosz szerint, aki a hozzá betérő vándorok lábát az ágyra hosszában „igazította”). Végtelenül sajnálom viszont a szovjet piac eltűntét, amely olcsó nyersanyag-felvevő helyként szolgálhatna a magyar gazdaság számára. Bárhol húzódnak is majd az utódállamok határai, antagonisztikus problémákat vetnek fel. Elmetszik a gazdaság ütőereit - gondoljunk India szétválására - az egyik országba kerül az energiaháttér, a másikba a feldolgozóüzem és így tovább... Működő piac még sokáig nem lesz, lesz viszont szembenállás, és lesznek menekültek. S hogy honnan hova? Amerre a történelemben eddig is közlekedtek, keletről nyugatra... A Szovjetunió megszűnéséről? Szentgotthárd Autómosó gyári kalákában? Nehéz idők járnak manapság a szentgotthárdi Kaszagyár háza táján. Fél éve, hogy önállóságukért harcolnak a győri Rábával, s ha sikerül is kivívni, még mindig ott a legnagyobb kérdés, tudnak-e munkát szerezni a gyár 650 dolgozójának, vagy már a Rábától független, önálló üzem bocsátja el őket. Ilyen helyzetben azt lehet gondolni, a vezetők egy emberként dolgoznak a jövőért. Lang Ferenc termelési előadó, szakszervezeti főbizalmi azonban mást állít. Nagy hibát követett el Kovács Tibor, amikor igazgatói kinevezése után olyan embereket választott maga mellé, mint Pochán Miklós, Neubauer Tibor. Bízott abban, hogy ezek az emberek segítik majd a munkáját. Ezzel szemben kinevezésük óta értékelhető eredményt nem értek el, ennyire kétséges még nem volt a gyár jövője. Ahelyett, hogy a Kaszagyár dolgaival törődnének, a saját pecsenyéjüket sütögetik. - Mit ért ezen? - Pochán Miklós, Neubauer Tibor és Tóth Lajos - a gyár volt gyáregységvezető, akinek - miután a Kaszagyárban kitelt a becsülete - a General Motors üzemében kreáltak a győriek egy harmincezer forintos állást — közös vállalkozásban építenek egy autómosót, itt Szentgotthárdon. Ebben még nincs semmi kivetnivaló, ám ők kihasználva, hogy Kárpáti vezérigazgató felmentette Kovács Tibor igazgatót, a kaszagyár munkásait vezényelték ki oda munkaidőben, és a gyár gépeit használták, ingyen. - Ezek kemény vádak. Tudja ezt bizonyítani? - Igen. Szeptember első napjaiban a gyár présműhelyéből és szerelőüzeméből több embert is a leendő kocsimosóhoz vezényelt Pochán Miklós. Itt fákat termeltek ki. Ezen kívül kaszagyári dolgozókkal, a gyár teherautójával vittek zárt szerelvényeket, csöveket Tóth Lajos lakására a General Motors építkezéséről. Az emberek munkaidőben voltak, a gyár eszközeinek használatáért nem fizettek. Egyébként a régi vezetés haveri köre még mindig nagy hatalommal rendelkezik. Nem csak Tóth Lajosnak szereztek jól fizető munkát a General Motorsnál, de szép lassan bejuttatnak oda minden egykori „jó kádert”, így lehet, hogy Kiss Kálmán, a munkásellátás volt vezetője ma a kaszagyári fizetése mellett havi 12 500 forintért takarít a GM-ben, legfeljebb napi három órát. Véletlenül Tóth Lajos irodáját is ő tartja rendben. A vádakról az érintetteket is megkérdeztük. Pochán Miklós: - Az emberi rosszindulat határtalan. Gondolja, olyan hülyék vagyunk, hogy a gyár szorult helyzetében ilyet csinálunk?! A vádak teljesen alaptalanok. Igaz, megkértem néhány gyári dolgozót - haveri alapon -, hogy segítsenek, s ők meg is tették, de nem munkaidőben, hanem pénteken, amikor állt a gyár. A leendő autómosó területéről a fát két csákánydoroszlói fafűrészelő vágta ki, és számlám van minden olyan munkáról, amikor a gyár eszközeit használtuk. Azt nem mondták magának, hogy itt kaszagyárban tárolunk üvegtáblákat, amelyeket a GM építkezésről hoztunk? Figyelmetlenek az informátorai, pedig kérlünk a gyárban fedett helyet az üvegtábláknak. Tóth Lajos: - Ezek durva vádak, nem értem, miért nem a rendőrséghez fordul vele, aki mindezt állítja. Az lenne a legmegnyugtatóbb elintézési módja. Nézze, én csaknem három évtizedet dolgoztam a kaszagyárban, kemény kezű vezetőnek tartottak, emiatt sok haragost is szereztem. Az ő kicsinyes boszszújuknak tartom ezeket az állításokat. Ám, ha ezek nyilvánosságra kerülnek, mi is megtesszük a szükséges lépéseket, hiszen a becsületünkről van szó. Ezzel szemben Lang Ferenc azt állítja, mindenre bizonyítéka van, amit állít. Ezek után már nem a sajtó feladata eldönteni, mi is az igazság. Dugmanits Csaba Ausztriában statisztikai felmérést végeztek a lakosság nyelvismeretéről. Az Osztrák Statisztikai Hivatal 1990-es adatai között feltűnő, hogy első ízben vizsgálták meg - Burgenlandra korlátozva - a lakosság horvát- és magyar nyelvtudását (országszerte az „egyéb” rovatba sorolták a magyar nyelvet). Burgenlandban 2802 háztartás (7000 személy) adatai alapján következtettek a tartomány lakosainak nyelvtudására. A becslésen alapuló vizsgálat szerint a tartomány lakosai közül 84,3 százalék kizárólag németül beszél, 9,2 százalék horvátul, 6,0 százalék magyarul. Az Osztrák Statisztikai Hivatal legutóbb, 1974 decemberében végzett hasonló vizsgálatokat. Akkor 5 millió 15—70 éves Magyar nyelvismeret Ausztriában lakosra kivetítve 29 230 család adatai alapján adták közre az ország lakosságának túlnyomó többségére vonatkozó adatokat. Burgenlandban a felmérés során nem vették figyelembe a nyolcvanas években a szövetségi gondozás révén a tartományba került magyar nemzetiségű új menekülteket. 1990 márciusában a megkérdezettek 5,4 százaléka megtagadta a válaszadást. A horvátoknál és a magyaroknál egyaránt megvizsgálták az óvodáskorban lévők nyelvtudását, és megállapították, hogy mindkét nyelvnél ez az adat egyaránt 1-1 százalékos nyelvtudást eredményezett; leginkább a magyar nyelv veszélyeztetett Burgenlandban. Foglalkozási ágak szerint a magyarul beszélők (értők) 53,7 százaléka munkás. A kimutatás egyaránt bizonyítja, a burgenlandi magyarul beszélőknek (értőknek) alig van értelmiségi rétege. A burgenlandi magyarok nyelvtudásánál a felmérés adatainak birtokában megvizsgálandó lenne többek között: mennyiben értik a mai magyar irodalmi nyelvet, rétegavagy tájnyelvvé vált-e magyar nyelvük, illetve a tudatos népszínmű szintre szorítás milyen eredményhez vezetett. HT Press 1991. december 10. Kedd Előhang Nem mondhatom azt, hogy a jövő évi költségvetési törvény késésben van. Mint, ahogy nem mondhatom azt sem, hogy egy vonat késésben van, ha még el sem indult akkor, amikor már meg kellett volna érkeznie. Nem mondhatom, mert a meghatározás fedne ugyan egy tényt, de nem ábrázolná a valóságot. Decemberben, az év utolsó hónapjában vagyunk és abból is eltelt az első dekád. De azért nem vagyok ideges a költségvetés késedelme miatt. Van még hátra az évből huszonegy nap. Azt mondják ugyan, hogy a költségvetési előterjesztés több mint ezer oldalas és ez meglehetősen rosszul aránylik a három hétnyi időhöz ami még rendelkezésünkre áll. Lehet, hogy így igaz, de emiatt sem vagyok nyugtalan. Az is igaz, hogy ebben a három hétben akad három szombat meg három vasárnap, a két karácsonyi ünnep, az ünnep előestéjének napja, és ne feledkezzünk meg szilveszter huszonnégy órájáról sem, amikor teljesen józannak maradni, a kialakult hagyományok szerint illetlenség, így csak tizenegy munkanap adódik az ezer oldal megvitatására, de tulajdonképpen ez sem zavar. Nyugtalankodjék e miatt az összes közhivatal, intézmény, szervezet, a nemzetközi pénzintézetek és a Világbank. Ha pedig ők nem nyugtalanok miért éppen én ne alhatnék nyugodtan? Egészen más, egy szóbeszéd, birizgálja lelki békességemet. Szokás mostanság idézetekkel kezdeni az előterjesztéseket. Állítólag a költségvetés vezérlő gondolata, preambuluma, azon a népi mondáson alapszik, hogy: A pénz nem boldogít. Ebben sok igazság lehet, de azért, ha nem vennék szó szerint akkor azért nyugodtabb lennék. B. B. □ □ □ Törpe - trapp Aki ismer, az tudja, hogy nagyon kedvelem a franciákat. Mert olyan európaiak. Egy „originál" kultúrnemzet, mentes minden gyűlölködéstől, civilizált, művelt és a végtelenségig humánus. Ellentétben velünk, akik ugyebár Ázsiából szabadultunk erre a gallok, rómaiak, latinok lakta ősi tájra, s legnagyobb bűnünk immár évszázadok óta, hogy az istennek sem vagyunk besorolhatók a frankofón országok érdemes táborába, s valamilyen érthetetlen okból nem szerettük szívünkből igazán a kisantantot sem, pedig igyekeztek belopni magukat a szívünkbe és a fővárosunkba. Mindez persze túlzottan nem érdekes, a lényeg, hogy a francia nemzet, feje körül a dicsőség örök glóriájával maga Európa, ahová annyira vágyunk. Nos ebben a franciahonban a legújabb és legnépszerűbb szórakozás a törpedobálás. Nem csoki és nem kertitörpékről van szó, hanem élő eleven törpékről, akik a természet és a genetika szeszélye folytán maradtak kicsik. E nemes vetélkedést a derék franciák általában szórakozóhelyeken gyakorolják. A versenyző megragadja övénél a törpét, majd a célpontként szolgáló matracra hajítja. (Ebből is látszik az európai franciák mélységes humanitása, mert akár el is vehetnék onnan a matracot!) Ha a törpe a matrac mellé esik, a versenyző kiesett. Arról nem szól a fáma, hogy a derék europeer franciák francia törpéket hajigálnak-e, vagy éppen arab bevándorló törpéket, esetleg kelet-európai menekült törpéket, de ennek aligha van jelentősége. A francia ügyészség becsületére legyen mondva, hogy a napokban betiltotta ezt a nemes vetélkedést, amelyet így már nem hivatalosan, hanem feketén fognak gyakorolni a gallok. S ahogy én őket ismerem, nem szeretnék törpe lenni. Magyar törpe meg végképp nem. hm - □ □ □ Érdekegyeztető tárgyalás (Lakatos Ferenc karikatúrája)