Vas Népe, 1992. szeptember (37. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-01 / 206. szám

___________________________________ |­­ Ma: Az olvasók fóruma ! A tartalomból | ■ Szombathelyi beszélgetés | Duray Miklóssal | ■ Nesze neked, koalíció ! ■ Kevés és csóró is Kábítószercsempészeket fogtak el Vas megyében Jelentős mennyiségre, üzlet­szerűen és bűnszövetségben el­követett kábítószerrel visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt a Vas Megyei Rendőr-főkapi­tányság Vizsgálati Osztályának indítványa alapján a Szombathe­lyi Bíróság augusztus 29-én előzetes letartóztatásba helyezett egy osztrák, egy magyar és két jugoszláv állampolgárt. Az egymást már hosszabb ideje ismerő gyanúsítottak megállapod­tak, hogy Magyarországon ke­resztül nagyobb mennyiségű ká­bítószert próbálnak Ausztriába eljuttatni és ott értékesíteni. Együttműködésük április végén kezdődött, amikor egy kisebb adag heroinminta kipróbálása után fél kiló drog cserélt gazdát és került Ausztriába. Ezt rövid időn belül nagyobb mennyiségű kokain követte. Augusztusban már vegyesen kellett volna kábí­tószer, tehát heroinról és kokain­ról is szó esett, de ekkor már az osztrák és a magyar rendőrség látókörében voltak a bűnözők. Az osztrák rendőr kollégák jelentős együttműködésével a Vas megyei rendőrök elfogták a bűnszövetkezet négy tagját, a rábafüzesi határátkelőn gyalogo­san átsétáló ötödik személyt az osztrák csendőrök tartóztatták le és lefoglaltak tőle 801 gramm heroint és 65 gramm kokaint. A nyomozást az osztrák rendőrök segítségével folytatják. Tegnap nyílt a konferencia Főiskolai oktatók tanácskoznak Szombathelyen Tegnap délután nyílt meg a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző főiskolán a főiskolák matematika-, fizika- és számítás­technika-oktatóinak XVI. orszá­gos konferenciája. Mintegy száz­negyven résztvevő hallgatja meg a három napon át tartó előadásokat, amelyek három szekcióban, a matematika, a fizika és a számí­tástechnika újdonságaival ismer­tetik meg a résztvevőket. A szorosan vett szakmai elő­adásokon kívül a konferencia utolsó napján, holnap a témakör oktatásával kapcsolatos kérdéseit vitatják meg. A most a vasi megyeszékhelyen megrendezett konferencia kezdet­ben a műszaki főiskolák matema­tika és fizika tanszékeinek konfe­renciája volt, ebbe kapcsolódott be öt évvel ezelőtt a szombathelyi főiskola két tanszéke is. Két évvel ezelőtt összevonták a műszaki és a tanárképző főiskolák hasonló té­makörű konferenciáit, s ebben az évben először az ország minden tájáról vesznek részt ezen a főiskolák szakemberei teljes lét­számban. Az évente megrendezett ván­dorgyűlés körbejárja a ország főiskoláit. A vasi szervezők ezút­tal arról is gondoskodtak, hogy a résztvevők a szigorúan vett szak­mai továbbképzésen túl a megye nevezetességeivel is megismer­kedjenek. Éppen ezért szerveznek a tanácskozások szabadidejében vasi kirándulásokat, kig NAPILAP Antall nem ért egyet Az Országgyűlés megkezdte munkáját Az Országgyűlés a nyári szünetet követően tegnap délután megkezdte nyári rendkívüli ülés­szakának utolsó munkanapját. Antall József miniszterelnök napirend előtti felszólalásában kijelentette: Csurka István „politikai pamffetje” politikailag károsan és tévesen válaszol meg jelentős kérdéseket, s ezekkel a válaszokkal sem a miniszterelnök, sem a kormány, sem pedig az MDF nem azonosíthatja magát. Nem ért egyet azzal sem, hogy a vitát nem a párton belül, hanem az ellenzéki sajtótermékekben folytatták le pártjá­nak tagjai. Tudósítás a 2. oldalon. KEDD Az első vasi földárverés Újgazdák Tegnap délben Szentpéterfán tartották az első Vas megyei földárverést. Dr. Árvai György, a Kárrendezési Hivatal vezetője köszöntötte a temérdek érdeklődőt és vendéget, s a jóval kevesebb licitálót. A köszöntőben elhangzott, hogy a durva történelmi hibát jóvá tenni nem lehet teljes egészében, még egy gazdag országnak is nagy teher lenne ez. A kárpótlási jegyek mögött lévő értéket az is jelzi, hogy az értékpapírokat a feketepiac is elfogadta. Az árverés vezetője megállapította, hogy a négy résztvevő (egyikük a feleség megbízásából is licitált) megfelelt a jogszabályban előírtaknak. Letétbe helyezték a kárpótlási jegyeket, megkötöt­ték a letéti szerződést és vállalták, hogy öt évig nem vonják ki a megszerzett földet a művelésből. Tegnap több tábla került kalapács alá, tíz, huszonhárom, tizennyolc, húsz hektáros szántók, illetve gyepterület. A tsz-nek készpénzben fizetendő költségek néhány ezer forint terhet jelentenek hektáronként. Ahogy az előre várható volt, nagy verseny nem alakult ki, az árverezők megvárták az ötszáz forint/aranykorona minimálárát. Hárman indultak az első tíz hektáros szántóért. Huszonkilenc, huszonhat, illetve húszezer forintnyi kárpótlási jegyért kívántak földet vásárolni. Miután a résztvevők az osztási sorrendben megegyeztek, a hivatal munkatársai számítógépen kiszámolták, kinek mekkora darab jut a táblából. A gép egyben meg is tervezi, hogyan történnek az osztások. S a nyomtató ütemes kattogása közepette az árverés vezetője közölte, hogy az egyes sorszámú árverező 3, 2 hektárt kapott, ötvennyolc korona értékben. Miután mind a három licitáló megkapta a maga területét, az árverés folytatódott a következő táblára. A gyepre nem volt érdeklődő. (Folytatás a 2. oldalon.) Sajtótájékoztató a Tűzoltóság Országos Parancsnokságán A­z elmúlt negyed század legtüzesebb nyara Hetek óta szinte minden nap tüzekről tudósítanak a lapok. Ennek az évnek a nyara nagy betűkkel kerül be a tűzoltóság évkönyveibe. Július 1-jétől au­gusztus 26-ig 4655 tűzeset tör­tént, ebből 4614 (!) az erdő és mezőtűz. A tűzoltók sokszor szabadidejükben is küzdöttek az elemekkel, karöltve az ön­kéntes tűzoltókkal, a honvédség­gel és a határőrséggel. Országos szinten több mint 700 milliárd forintot sikerült megmenteni a lángoktól. A Vas megyei tűzoltóság az elsők között áll a rangsorban, hiszen megyénkben csaknem 200 millió forintnyi érték mene­kült meg a lángoktól. Az előkelő harmadik hely a vasi tűzoltóké. A tüzek okai között elsősorban emberi felelőtlenség és a száraz­ság játszotta a fő szerepet, de két esetben bizonyított a szándékos gyújtogatás is. Az erdőtüzek esetében sajnos szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az erdőgazdaságok nem rendelkez­nek vállalati tűzoltósággal, tech­nikai berendezéseik elavultak, a tűzvédő ösvények gondozatla­nok, nem gátolják meg a lángok tovaterjedését. Dr. Verebélyi Imre államtitkár kiemelte az önkéntes tűzoltók helytállását, a vasiak közül első­sorban Vasvárt említette, de jutott a szóbeli elismerésből Kő­szeg, Celldömölk, Hosszúperesz­­teg és Bögöte önkénteseinek is. Az államtitkár szerint a tűzoltó­ság és az önkéntesek európai munkát végeztek, balkáni techni­kával. A technika elavultságát hangsúlyozta a tűzoltóság orszá­gos parancsnoka, dr. Jókai Osz­kár vezérezredes is, hozzátéve: bízik abban, hogy az igényelt összeget a Parlament elfogadja, és fejleszteni tudják a felszere­lést. Ennek első lépése, a Bor­sodban, az első ízben bevetett repülőgépes vízbombázás, amely nagyban hozzájárult az ottani erdőtűz megfékezéséhez. K. P. Riadalom két faluban Félig elégett az egervölgyi iskolaudvar Lángok harminc hektáron Szombaton délután fél négykor érkezett a riasztás a szombathelyi tűzoltóságra, ég a szemenyei határ. A forró déli szél a lángokat a szomszéd falu, Egervölgy felé hajtotta, s csak az iskolaudvaron sikerült megfékezni a tüzet, este fél tíz tájban. A harminc hektáros területen az aljnövényzet égett, így a kár csak ötmillió forint körül van. De nem lehet pénzben kifejezni azt a riadalmat, amelyet a vörös kakas kiváltott a két faluban. Szemenyén tegnap délelőtt a tűzoltók kutatták a tűz okát. Az Egervölgy felé vezető földút mellett találtuk őket, egy helybeli néni mesélte az első pillanatokat.­­ Itt kapott lángra először. A szomszédasszony szaladt el telefonálni, s közben jöttek Kámból is az önkéntesek. A tűzoltók elmondták, hogy az utolsó egysé­geik éjjel egy óra tájban hagyták el a terepet, de a szemenyeiek, egervölgyiek egész éjjel vigyáztak a szunnyadó parazsakra. Egy helyi vállalkozó kétezer literes tartálykocsival és négy-öt emberrel járta az üszkös földet. Mások kannákkal, jármű­vekkel segítettek. Egervölgyben a falu szélén fekvő iskola volt a legnagyobb veszélyben. Még az aszfaltos út sem tudta útját állni a lángoknak. Átcsapott egy-egy szélroham segítségével, és újra meg újra támadásba lendült. A helyi önkéntesek­nek sikerült megvédeni az iskolaudvar nagy részét. Ám a focipálya fele és a környező fák, tuják áldozatul estek. Az iskolától nem messze, két erdészházat is közrefogtak a lángok. Az ittlakók már pakoltak, de végül győzött az ember a tűz felett. Eddig még nem sikerült kideríteni a tűz okát, amelynek nagyságára jellemző, hogy háromszor akkora területet festett feketére, mint a közel­múltbeli bőgősés erdőtűz. Személyi sérülés szerencsére nem történt, mert a falu között fekvő házak lakatlanok voltak. angyal Fotó: Horváth Csaba Nem m­ennek rendőrök a rádióba Rendezvények vendége volt a hét végén megyénkben dr. Boross Péter belügyminiszter. Huszáro­san viselve az augusztus végi hőséget, előbb a sárvári huszárta­lálkozó, majd a csempeszkopácsi iskola avató vendégeihez szólt a belügyi tárca vezetője. Kihasz­nálva az alkalmat megkérdeztük, mi a véleménye az utóbbi napok legnagyobb belpolitikai viharát kiváltó Csurka-tanulmány egyik felvetéséről.­­ Csurka István tanulmányá­ban, és az össztűzbeli fellépése során szintúgy, arról szólt, hogy a televízió és a rádió elnökeit rendőri erővel kellene eltávolíta­ni ezekből az intézményekből. Csurka az intézkedés jogszerűsé­gét azzal indokolta, hogy Gom­bár Csaba, a rádió elnöke meg­szegte a törvényt, amikor a parlamenti bizottság meghallga­tásáról idő előtt eltávozott. Ön­nek, mint belügyminiszternek mi erről a véleménye? - Kétségtelen, ha valaki meg­szegi a törvényt, akkor törvényes lehetőség van arra, hogy a rend­őrség előállítsa. Ebben az esetben azonban úgy vélem erről nincsen szó. Nem kell tehát senkinek tartania attól, hogy a rendőrség bármelyik tagja bevonul a rádió épületébe, hogy a Csurka féle javaslat szerint intézkedjen. Graffiti Ma reggel becsengetnek N­agygeresdi imái Többféle feladatot ellátó fa­luházzal gazdagodott Nagyge­­resd. A vasárnapi ünnepélyes átadáson dr. Tömböly Tamás, a köztársasági megbízott szom­bathelyi irodavezetője mondott avatóbeszédet, Ágoston Gábor polgármester pedig hálás kö­szönettel nyugtázta mindazok­nak a teljesítményét, akiknek részük volt a megvalósításban. Ez év elején kezdődött a kivitelezés, és az összköltség eléri a tizenkét millió forintot. S hogy mi­­ért fog szolgálni a létesítmény? Mindenekelőtt a helyi önkor­mányzat kap benne helyisége­ket, mivel 1993. január 1-jétől leválik a simasági körjegyző­ségtől. A másik szárnyban a községi könyvtár és ifjúsági klub kap helyet. Középütt, a tágas szép előtér mögötti nagy­terem pedig rendezvények tar­tására kínál ezentúl méltó hely­színt és környezetet. A faluházat az ökumenizmus szellemében együttesen szen­telte fel a helyi evangélikus, valamint a répceszentgyörgyi katolikus lelkész. Fotó: B. S.

Next