Vas Népe, 1993. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-01 / 26. szám

A tartalomból □ Hosszú, rögös út... □ A kéttemplomos Egyházasrádóc □ Itt izgalmasabb, mint New Yorkban □ Olcsó klasszikusok XXXVIII. ÉVFOLYAM 26. SZÁM 1993. FEBRUÁR 1. Ellenzéki válaszprogram Az SZDSZ 15 pontja A legnagyobb kormánypárt országos gyűlésén látványos jelét adta, hogy képtelen mással foglalkozni, mint önmagá­val, nem érdekli, ami az ország népét foglalkoztatja. Az MDF-kormánynak meg vannak számlálva a napjai. Egy és egy negyed év múlva távozik, a következő kormány hozzá­láthat ahhoz, hogy kivezesse az országot súlyos helyzeté­ből — állapították meg szombaton az SZDSZ Országos Ta­nácsa és parlamenti frakciójának együttes ülése utáni saj­tótájékoztatón. A legnagyobb ellenzéki párt 15 pontban fog­lalta össze, mi a teendő a következő időszakban. A kormány kérje fel a függet­len gazdaságkutató intézeteket, készítsenek elfogulatlan, tárgyi­lagos helyzetképet és prognó­zist a gazdaság állapotáról. Az 1993-as költségvetés teljesíté­séről az első négy hónap után számoljon be a pénzügyminisz­ter, és akkor vitassa meg az Or­szággyűlés, hogy kell-e a költ­ségvetést módosítani — így szól az első két javaslat. Háromszor-négyszer annyi ember rendelkezik földdel, mint ahányan a mezőgazdaságból él­nek, és a földtulajdonosoknak csak egy tizede gazdálkodik va­lóban a földjén. Az Országgyű­lésnek ezért haladéktalanul olyan földrendezési törvényt kell elfogadnia, amely lehetővé teszi a földek cseréjét, a szétap­rózott parcellák összekapcsolá­sát, közös használatba adását és ezáltal gazdaságosan művelhe­tő birtokok kialakítását. Meg kell könnyíteni a földforgalmat —javasolja az SZDSZ. A pályakezdőknek egy évig az állam adjon kezdő fizetést, ha valamilyen vállalatnál gyakor­nokként dolgoznak. Minden munkáltató számára tegyék le­hetővé a korengedményes nyugdíjazást abban az esetben, ha a munkahelyre azonnal fel­vesznek valaki mást, aki három hónapnál hosszabb ideig munka nélkül volt — indítványozzák. Javasolják új, független szak­értőkből álló felügyelőbizottsá­gok létrehozását az Állami Va­gyonügynökséghez és az állami Vagyonkezelő Részvénytársa­sághoz. Szerintük országgyűlé­si képviselők ne lehessenek tag­jai olyan vállalatok vezetésé­nek, ahol az állam kezében van a részvénytársaság, és állami vállalatok felső vezetőinek ne lehessen saját magánvállalko­zásuk. A következő választást meg­előzően feltétlenül szükséges­nek tartják a III/III-as ügynökök ügyének és az igazságtételnek a lezárását. Az SZDSZ már az 1989-es háromoldalú tárgyalá­son is kisebb, mintegy 250 fős parlament mellett foglalt állást. Most ismét az eddiginél jóval olcsóbban, szakszerűbben és hatékonyabban működő parla­ment mellett szálltak síkra. Az együttes ülésről készült beszélgetés a 2. oldalon. Panicot megvárakoztatták Milan Panic jugoszláv miniszterelnököt csak ötórás várako­zás után engedték át a jugoszláv-magyar határon. A jugoszláv határőrszervek Panic gépkocsivezetőjének iratait nem találták rendben, s erre hivatkozva akadályozták a szövetségi minisz­terelnök utazását. Panic eredetileg repülőgéppel szeretett vol­na Budapestről Belgrádba utazni, de a jugoszláv szervek ehhez nem járultak hozzá. Milan Panictól a szövetségi parlament megvonta a bizalmat, de még névleg ő Jugoszlávia kormányfő­je, mivel még nem jött létre az új kabinet. Helyette azonban Ra­­doje Kontic miniszterelnök-helyettes vezeti a belgrádi kabinet munkáját, s Panicot a Radikális Párt és egyes szerb szervezetek megfenyegették, hogy ne térjen vissza Jugoszláviába, mert pert indítanak ellene. Öné lehet a 92-es év autója A Vörös VW Audi Autóház ajándéka a Vas Népe szerencsés előfizetőjének: Volkswagen Golf III. A Vörös VW Audi Autóházat Ön Szombathelyen, a Pálya utca 3. alatt (a volt AFIT szerviz helyén) találja, ahol a méltán népsze­rű világmárka teljes választékához hozzájuthat! Vörös Sándor Csaba — a Volkswagen Golf felajánlója — autószervizt és autósboltot is működtet Szombathelyen, a Szófia utca 37. alatt (a Latex mögött). A Vas Népe előfizetői között sorsolandó autóhoz kapcsoló­dó teendőiről Ön bővebben lapunk 4. oldalán tájékozódhat. A délszláv válság és az ENSZ Az ENSZ központjában szombaton még nem foglalkoz­tak a délszláv válság legújabb fordulatával, és nem tartják va­lószínűnek, hogy a Biztonsági Tanács a hét közepe előtt napi­rendre tűzné a kérdést. A genfi békekonferencia ku­darca után a várható menetrend, hogy Vance és Owen, a tanács­kozás társelnökei tájékoztatják Butrosz Gáli főtitkárt, valamint a BT állandó tagjait. Erre jó al­kalmat kínál hétfő, amikor Christopher amerikai külügy­miniszter New Yorkban tartóz­kodik, hogy Gálival tárgyaljon. A tervek szerint a BT határozat­ban erősítené meg a genfi, a fe­lek által részben elutasított bé­keszerződést. Tinódi emlékünnepség Sárváron Az erre az alkalomra felsze­relt világítótestek fényében hul­ló sűrű hópelyhek tették külön­leges szépségűvé az amúgy is meghitt ünnepséget pénteken este a sárvári várparkban. Az egybegyűltek Tinódi Lantos Se­bestyén halálának évfordulóján tisztelegtek a kor krónikásának emlékműve előtt. Dr. Naszádos István méltató szavai után meg­koszorúzták az emlékművet a város és a honismereti szakkör, valamint a költőről elnevezett helyi gimnázium képviselői. Az ezt követő ünnepségen a Ná­­dasdy vár dísztermében fellé­pett a Regös, valamint két ka­maraegyüttes, a korabeli dalo­kat pengető Rajnai Gábor lant­művész előadásával zárult a műsor Tinódi Lantos Sebestyén emlékére Sárváron. A jól sike­rült programra mindössze egy kis árnyék vetődik: kár, hogy kétféle meghívót küldtek szét a város polgárainak. A tartalom mindkettőben ugyanaz, de a kezdés időpontjában félórás el­térés volt, így aki az egyik meghívó szerint koszorúzni indult, pon­tosan érkezett a koszorúzás utá­ni ünnepi műsorra. Celldömölki tervek A költségvetés elkészítése kész bűvészmutatvány Celldömölkön ebben az év­ben 514 milliós évi költségve­tésből kell gazdálkodni. Sok megértést, türelmet, és egyez­tetést igényel már a tervezői munka is. Az önkormányzat és az intézmények közös meg­egyezéssel úgy döntöttek, a ti­zenharmadik havi bért megta­karítással kigazdálkodja vala­mennyi intézmény. Ahol ez nem sikerül, ott segít a város. Az önkormányzati alkalma­zottak bérfejlesztését még ket­tős konstrukcióval valósítják meg. Öt százalékot az önkor­mányzat áll, ez tizenhárom millió forintjába kerül a város­nak, a másik öt százalékot pe­dig központi támogatásból szeretnék megkapni. Várható­an az 514 milliós költségvetés jelentős hányadát az intézmé­nyek fenntartása emészti fel. Emellett 5,5 milliót szánnak kórházi műszerek beszerzésé­re. A tervezett kiadások isme­retében úgy tűnik, csupán 39 millió forint marad a kasszá­ban. Ezzel kell kihúzniuk az évet. A szennyvíztisztító létesí­tésére beadott pályázattól függ, kell-e felvenni hitelt a városnak. Ha a szennyvíztisz­tító megépítéséhez megkap­ják az állami támogatást, és indulhat a beruházás, úgy az önkormányzat tízmilliós hitelt vesz fel. A város és az OTP közös lakásépítési hitelszer­ződésen fáradozik, így várha­tóan kétszer tizennégy lakásos társasházat is építenek. A beruházás még ebben a félév­ben kezdődne. Cellben évek óta hiányzik a szállodai szolgáltatás. Ezért 340 ezer forinttal szállnak be a Thermál Golf Hotel Ság Kft­­be, azzal a szándékkal, hogy sikerül egy tőkeerős partnerrel rt-vé alakulni, és akkor szállo­da, termálfürdő épülne, ki­használva az itt feltárt termál­vízkincset. — sok — Aláírások a hitelkamat ellen Az Állampolgári Jogvédő Liga 170 ezer aláírást gyűjtött a la­káshitelkamatok emelése ellen. A Parlamentnek történő átadás előtt az aláírásokat formailag átvizsgálta, s csak az alakilag megfelelő 53 ezer aláírást nyújtotta át. Tízezer hiteles aláírás esetén a Parlament köteles foglalkozni a petícióval. Az Állam­­polgári Jogvédő Liga a kamatemeléssel is sújtott, többszörösen hátrányos helyzetű állampolgárok érdekében mielőbbi tör­vénymódosítást vár a Parlamenttől. Alkotmányos a visszaadás? Az Alkotmánybíróság ma és holnap teljes ülést tart. Ma folytat­ják a volt egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvény alkot­mányossági vizsgálatát. Kedden megtárgyalják: hátrányos megkü­lönböztetésnek minősül-e a szövetkezeti ingyenes értékpapír utáni adózás megállapítása. Megvizsgálják, alkotmányellenes-e a víz­gazdálkodási társulatok eljárásának szabályozása, továbbá ellen­tétes-e az alkotmánnyal a vízügyi törvény azon rendelkezése, amely a vízügyi igazgatás feladatait határozza meg. UNICEF-koncert UNICEF nélkül A szombathelyi Művelődési és Sportház — —a bizottság azonban nem adta nevét a hang- Gregor József és művészvendégei közreműkö­ versenyhez. Adományt visszautasítani manap­­olésével —jótékonysági koncertet szervezett az­ság, enyhén szólva, furcsa dolog. A részletek - UNICEF (az ENSZ gyermekszervezete) Ma-­ről az 5. oldalon. gyár Nemzeti Bizottsága segélyalapja javára Fotó: H. Cs. Oroszország már nem ellenség Szóban és tettben egy­aránt új partneri kapcsola­tokat javasolt Oroszor­szágnak John Shalikashvi­­li amerikai tábornok. A NATO európai erőinek fő­­parancsnoka moszkvai tárgyalásai­ befejeztével tartott sajtóértekezletet az orosz fővárosban, hangsú­lyozta: a NATO már nem tekinti ellenségének Oroszországot. Hozzáfűz­te, hogy korai lenne egye­lőre az észak-atlanti szö­vetség kibővítéséről beszélni. Kedvezően érté­kelte moszkvai megbeszé­léseit, Gracsov orosz vé­delmi miniszterrel szom­baton folytatott eszmecse­réjét, kiemelte e találkozók partneri légkö­rét. Gracsov hasonlóan vé­lekedett a tárgyalásokról, hangsúlyozva: két-három évvel ezelőtt senki sem hitte volna, hogy a katonai együttműködésről tárgyal­nak majd e körben.

Next