Vas Népe, 1993. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-01 / 76. szám

A tartalomból □ Csényei megújulás a Gondolatok egy szavalóversenyen □ Kisebbségről röpíratban 0 Ötforintos Lehet, hogy a verésbe halt bele? Gyanús haláleset vizs­gálatát kérte a háziorvos a múlt hét végén a rendőr­ségtől. A megyeszékhe­lyen, a Derkovits-lakótele­­pen egy lakásban meghalt egy asszony. Testén verés nyomai látszottak. A rend­őrségi kihallgatás során a férj elismerte, családi per­patvart követően helyben hagyta az egyébként is be­teges feleségét, de az eddi­gi orvosszakértői vizsgála­tok alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy a halál a verés következté­ben állt volna be. Az ügy­ben az a rendkívüli és gya­nús, hogy a — boncolás eredménye szerint — az asszony már napokkal az orvos értesítése előtt meg­halt. Az ügyben tovább fo­lyik a vizsgálat. de. ÁRA: 13,80 FORINT XXXVIII. ÉVFOLYAM 76. SZÁM 1993. ÁPRILIS 1. Alkotmányellenes a vagyonnyilatkozat Alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette a vagyonnyilat­­kozat-tételi kötelezettséget megállapító rendelkezéseket az Alkot­mánybíróság. A testület határozatát — a külföldön tartózkodó dr. Sólyom László távollétében — dr. Herczegh Géza, az Alkotmány­­bíróság helyettes elnöke szerdán hirdette ki nyilvánosan, a megje­lent közjogi méltóságok és a sajtó képviselői előtt. Az Alkotmány­­bíróság határozata indokolásában kifejtette, hogy a polgárok va­gyoni helyzete személyes adatnak tekintendő, de a védelméhez való jog nem abszolút, mivel törvény kivételesen elrendelheti az adatok kötelező kiszolgáltatását. (Folytatás a 2. oldalon) Az osztrák elnök Budapesten Kétnapos hivatalos látoga­tásra Budapestre érkezett Tho­mas Klestil, az Osztrák Köztár­saság elnöke. Az osztrák állam­fő Göncz Árpád köztársasági el­nök meghívásának tesz eleget. Thomas Klestil és kísérete kü­­löngéppel érkezett Ferihegyre, majd a repülőtérről a Kossuth térre, az ünnepélyes fogadás helyszínére hajtatott. Az üdvöz­lés után a Parlamentben meg­kezdődnek a magyar—osztrák tárgyalások. Thomas Klestil — a program szerint — elsőként vendéglátójával, Göncz Árpád­dal találkozik, majd Antall Jó­zsef miniszterelnökkel ül tár­gyalóasztalhoz. Az osztrák el­nök és a kíséretéhez tartozó személyiségek délután megko­szorúzzák a Hősök terén a Ma­gyar Hősök Emlékművét, majd Budapest nevezetességeivel is­merkednek. Este a magyar köz­­társasági elnök ad díszvacsorát Thomas Klestil tiszteletére. Öné lehet a '92-es év autója A Vörös VW Audi Autóház ajándéka a Vas Népe szerencsés előfizetőjének: Volkswagen Golf III. A Vörös VW Audi Autóházat Ön Szombathelyen, a Pálya utca 3. alatt (a volt AFIT szerviz helyén) találja, ahol a méltán népsze­rű világmárka teljes választékához hozzájuthat! Vörös Sándor Csaba — a Volkswagen Golf felajánlója — autószervizt és autósboltot is működtet Szombathelyen, a Szófia utca 37. alatt (a Latex mögött). A Vas Népe előfizetői között sorsolandó autóhoz kapcsoló­dó teendőiről Ön bővebben lapunk 4. oldalán tájékozódhat. NAPILAP Pető Iván pártelnök vezetésével, Szent-Ivá­­nyi István, Gaál Gyula, Szigethy István és Mé­száros Béla SZDSZ-képviselők hétfőn és ked­den a Szlovén Liberális Demokrata Párt meg­hívására Szlovéniába utaznak. A küldöttség megbeszéléseket folytat Janez Drnovsek szlo­vén miniszterelnökkel, Zoran Thalerrel, a Szlovén Köztársaság Országgyűlése Nemzet­közi Kapcsolatok Bizottságának elnökével, Ja­nez Kopaccsal, a Szlovén Köztársaság Ország­­gyűlése Pénzügyi és Költségvetési Bizottságá­nak elnökével, Davorin Kracun, Gazdasági Kapcsolatok és Fejlesztési miniszterrel, a Mu­ravidéki Magyar Nemzetiségi Közösség képvi­selőivel, köztük Pozsonyec Máriával, a Ma­gyar Szövetség elnökével, szlovén pártvezetők­kel, és Drasko Veselinoviccsel a Ljubljanai Börze igazgatójával. A találkozókon nagy hangsúlyt kap a szlovéniai magyar kisebbség helyzete, a szlovén—magyar regionális gaz­dasági együttműködés, a liberális alternatíva közép-európai szerepe. SZDSZ-küldöttség utazik Szlovéniába Gömbös Ferenc képviselő az MDF új megyei elnöke Kedden tartotta alakuló ülését az MDF Vas megyei Választmánya. Jelen volt Für Lajos, a párt ügyvezető elnöke, országgyűlési képviselő is. Jelentős személyi és szerkezeti változások tör­téntek a testület összetételében. A tagoknak mint­egy fele kicserélődött — őket a választókerületi egyeztető fórumokban választották meg. Tagjai lettek a megyei vezetésnek Szombathely és a Me­­­gyei Közgyűlés MDF-frakcióinak elnökei és a két országgyűlési képviselő. Új elnökséget választott a testület, Vas megyéből három küldött került az Országos Választmányba. Az új megyei elnök kooptált tagként szintén részt vesz a legnagyobb kormányzópárt országos döntéshozó testületé­ben. Megyei elnök lett dr. Gömbös Ferenc or­szággyűlési képviselő (Jánosháza). Alelnökök: Heckenast Gusztáv középiskolai tanár, a városi közgyűlés frakcióvezetője (Szombathely), Jou­­bert Attila agrármérnök (Szombathely). Megyei választmányi tagok: Dr. Für Lajos országgyűlési képviselő, dr. Turcsán Gábor ügyvéd (Szombat­hely), dr. Gyurácz Ferenc irodalomtörténész (Szombathely), Farkas Péter pedagógus (Rum), Kiss Ferenc mérnök (Gencsapáti), Szénhegyi Já­nos nyugdíjas (Répcelak), Szita Antal vállalkozó (Celldömölk), Széll László erdőmérnök (Sárvár), Tóth Károly üzletvezető (Vasvár), Földes Pál gépkocsivezető (Szentgotthárd), dr. Csapó Ta­más főiskolai adjunktus, a megyei közgyűlés frakcióvezetője (Szombathely). Országos vá­lasztmányi tagok: Dr. Hende Csaba ügyvéd (Szombathely), Heckenast Gusztáv középiskolai tanár (Szombathely), Szita Antal vállalkozó (Celldömölk). (Folytatás a 2. oldalon) Illegális nyerőgépek, automaták, félkarú rablók És a pénz forog tovább Magyarországon 3700-3800 engedélyezett nyerőautomata üzemel. Százötvenegy, csak er­re alakult kft. foglalkozik a gé­pekkel. 1992-ben ezek a cégek négy-hatmilliárd forintnyi for­galmat könyvelhettek el össze­sen. Ennek negyven százalékát játékadóként kellett befizetni­ük, utána következett az összes többi adófajta. A nyerőautoma­tákkal foglalkozó vállalkozók­nak ezzel együtt megéri a dolog. Óvatosabb becslések szerint kö­zel húszezer nyerőgép, vagy „félkarú rabló” működik illegá­lisan. (Folytatás a 3. oldalon) Létfeltétel a beruházások előkészítése Ülésezett a megyei közgyűlés Abban, ami ma falun, a mezőgazdaság átalakítása körül zajlik, a megyei közgyűlésnek túlságosan nagy szerepe nincs. A tegnapi ülésen ennek ellenére egyik fő napirendi pontként ez a téma szere­pelt. Az átalakulás megyei tapasztalatait összegezték. Az előadó, az FM frissen kinevezett megyei hivatalvezetőjéhez, Joubert Atti­lához záporoztak a kérdések, a vitában pedig szenvedélyesen ösz­­szecsaptak az érzelmek és észérvek. A képviselők szerint a magyar mezőgazdaság, a tsz-tagság nagy árat fizet az átalakulásért, s ezt az egész ország megsínyli. Csak reménykedni tudnak abban, hogy né­hány éven belül ismét húzóágazat lesz a mezőgazdaság. A közgyűlés értékelte a múlt évi költségvetés teljesítését. Az in­tézmények az egyik legnehezebb évet hagyták maguk mögött, fog­csikorgatva, de sikerült működőképességüket megtartani, s csak dicsérni lehet őket azért, hogy szigorú gazdálkodással, a kitörési pontok állandó keresésével és meglelésével annyi bevételt értek el, hogy a múlt évi pénzmaradvány meghaladja a 38 milliót. Jól jön ez az idei induláshoz. A megyei beruházások, felújítások, a nagy értékű orvosi műsze­rek és célgépek beszerzésének gondos előkészítése a pályázatok, támogatások elnyeréséhez elengedhetetlen. Az intézményhálózat működtetésének hosszabb távon ez az egyik legfontosabb feltétele. A beruházási, felújítási tevékenység — mint a tegnapi közgyűlésen elhangzott — a rendkívül szűkös anyagi helyzet ellenére kirívó anomáliák nélkül zajlott az önkormányzati működés eddigi idősza­kában. Ha visszafogottabban is, de a legszükségesebb beruházáso­kat, felújításokat el tudták végezni. Ahhoz azonban, hogy az elkö­vetkező években javuljon a helyzet, az eddiginél összefogottabb előkészítő munkára van szükség. A közgyűlés a helyzetet elemezve jóváhagyta a megye beruhá­zási kódexét, két-három évre előre megjelöli benne, melyek azok a legfontosabb beruházások, amelyek megvalósításához céltámoga­tást kér, illetve pályázatokkal szerzi meg a szükséges anyagiakat. Az idei év — fogalmazódott meg—a nagy felkészülések időszaka: több milliárd forinra tehető azoknak a rekonstrukcióknak, beruhá­zásoknak az értéke, melyek tervezés alatt állnak, vagy éppen folya­matban vannak. A dokumentációkat határidőre úgy kell elkészíte­ni, hogy azokkal a cél- és címzett támogatási pályázatokon érdem­ben vehesen részt a megye. (posfai) Eldől a nappali kórház sorsa Tizedik éve működik Szom­bathelyen a Fedett Uszodában a nappali kórház. Évente kétezer szombathelyi és környékbeli mozgásszervi beteg komplex fi­­zioterápiás kezelését látják itt el. Korábban ilyen kezelést csak Bük­fürdőn, a balneoterápiás szakrendelésen kaphattak. Az eddigi fenntartó, a Víz- és Csatornamű Vállalat átalakul; a vállalat profiljától idegen és veszteséges ez a tevékenység. A nappali kórház léte, fennmara­dása megkérdőjeleződött. Az intézmény működtetésének szakmai indokoltsága vitatha­tatlan. Számítások szerint mű­ködése még hatékonyabb is le­hetne, ha egy egészségügyi in­tézmény szervezeti keretei közé kerülhetne. A Markusovszky­ Kórház a Fedett Uszoda épü­letében vállalja a nappali kórház további működtetését, ha az Or­szágos Társadalombiztosítási Főigazgatóság a megyei kórház költségvetését kiegészítve a részleg működéséhez szükséges pénzt biztosítja. A Fedett Uszoda Szombat­hely Város kizárólagos tulajdo­na. A polgármester előzetes nyi­latkozata szerint elképzelhető, hogy a nappali kórház a megyei kórház szervezetében működ­jön tovább. A megyei közgyűlés is egyetért ezzel a működtetés­sel. Már csak az kell, hogy a Tb és a város közgyűlése is megad­ja hozzá a támogatást, az egyet­értést. .. Cserkészek készülnek Gödöllőre Próbatábor Szombathelyen Hatvan évvel ezelőtt rendez­ték meg Gödöllőn a cserkészek világtalálkozóját, a Jamboree-t. A Magyar Cserkészszövetség elhatározta, hogy július 31. és augusztus 8. között ezer cser­kész nagyszabású emléktáborá­val ünnepli meg az évfordulót. A szövetség III. kerülete — amelybe Vas megye is tartozik — a győri kerülettel együtt fog táborozni Gödöllőn. Szombathelyen a III. kerület parancsnokának, Weszelits Je­nőnek a vezetésével a csapatpa­rancsnokok arról döntöttek, hogy 65 gyermek és 20 felnőtt cserkésztiszt képviseli majd a Keszthelytől Sopronig terjedő területen működő csapatokat. Azoknak a gyerekeknek, akik el akarnak jutni a gödöllői emlék­táborba, június végén háromna­pos válogató próbatábort ren­deznek Szombathelyen, a kerü­let Bagolyvár fölötti vezetőkép­ző táborában. A próbatábor pártfogolására védnököket kér­nek fel. Úthy Idegesítették az osztrák vásárlók Tegnap írtunk egy férfiről, aki Szentgotthár­­don, a Fenyves Áruházban osztrák vásárlókat fenyegetett meg. A fenyegetőzőt az orvos a kór­házba utalta. Megkerestük a Fenyves ABC pénztárosát, megtudtuk, hogy a középkorú férfi törzsvásárló a boltban. Nem teljesen beszámítható, viselke­dése attól függ, milyen napja van. Hétfő délelőtt éppen nagyon rossz napja volt. A forgalom a szokottnál is nagyobb volt, sok osztrák bevá­sárló ruccant át Szentgotthárdra. Már az üzlet­ben is hangoskodott H. L. nem sokkal később a a bolt előtti csődületre figyeltek fel az áru­ház dolgozói. Emberünk osztrákokat fenyegetett meg, többen konyhakést is láttak nála. Ezután hívták a rendőrséget. Ők szállították a szombat­­helyi pszichiátriai osztályra a férfit. 3.1. Antall , Horn Antall József miniszterel­nök, hivatalában fogadta Horn Gyulát, az MSZP elnökét. A ta­lálkozó során Horn Gyula há­rom kérdéskörről ismertette ál­láspontját. A privatizációról és a parlamenti ellenőrzés kérdésé­ről, a mezőgazdaságban kiala­kult helyzetről, illetve a terme­lőszövetkezetek tulajdonviszo­nyait érintő kérdésekről és a nyugdíjasok helyzetéről.

Next