Vas Népe, 1993. április (38. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-01 / 76. szám

Hogy szép legyen a katonaélet... Keleti György: Kisebb létszámot, jobb élet- és munkakörülményeket a seregben Visszatérő katonapolitikai vitatéma: csökkentsük, vagy fej­lesszük az ország védelmének letéteményesét, a hadsere­get. A csökkentés egyik következetes szószólója ismert ka­tonai szakértő és volt HM-szóvivő, Keleti György szocialista képviselő. Tőle kérdeztük: milyen érvek szólnak az amúgy sem túlsúlyos fegyveres erők karcsúsítása mellett? — Személyes véleményem —­ s az MSZP álláspontja is — az, hogy helyes volna, ha a ha­tárőrség határőrizettel és határ­védelemmel foglalkozó része átkerülne a hadsereg állo­mányába. Ezzel létszám-megta­karítást érhetnénk el, hiszen ma még egy sor feladatot párhuza­mosan lát el a határőrség és a ka­tonaság. Ha például a készenléti századok a sereghez tartozná­nak, a párhuzamosság meg­szűnne, s így voltaképp a fel­adatok csorbítatlan ellátása mellett is csökkenthető volna a létszám. Meggyőződésem, hogy a sor­katonák szolgálati idejét is rövi­díteni lehet és kell. Ismert, és a visszajelzések szerint a közvé­lemény részéről kedvező fogad­tatásra talált elgondolás, hogy a jövő a hivatásos hadseregé. Ezt természetesen csak fokozatosan lehet megvalósítani. Ha azon­ban kevesebb a sorkatona, s egyidejűleg nő a hivatásos to­vábbszolgálók aránya — éppen e célhoz, a hivatásos hadsereg megteremtéséhez közelítünk. A szolgálati idő alakulása egyébként szorosan összefügg a demográfiai helyzettel. Olyany­­nyira, hogy ha a szolgálati időt egyharmaddal rövidíteni akar­juk, a létszámot is hasonló mér­tékben kell csökkenteni. Meg kell azonban jegyez­ni: amíg sorozás lesz Magyarországon, ad­dig a társadalmi igaz­ságosság megköve­teli, hogy minden ka­tonai szolgálatra al­kalmas ember telje­sítse is a szolgálatot. Egészében véve: a mai 50-55 ezres tényleges katonai lét­szám 40 000-re vagy akár az alá is vihető — természetesen a határőrség egyidejű átcsoportosításával. Más szóval, a lét­szám is, a szolgálati idő is ne­gyedével csökkenthető. —Az így megtakarított pénzt korszerű fegyverek vásárlására kellene fordítani?­­— A megmaradó összegek­kel szerintem a katonák élet- és munkakörülményeit kellene ja­vítani. A laktanyák állapota pél­dául egyszerűen méltatlan a XX. század végéhez; a ruházati, élelmezési és egyéb ellátás sem felel meg napjaink követelmé­nyeinek. A fegyverzet korszerű­sítése pénzügyi szempontból nagyságrendileg más feladat. Érzékeltetésül: jelenleg egy — nem is a legkorszerűbb — elfo­gó vadászrepülőgép 2-2,5 milli­árd forintba kerül. Négy-öt éven belül tehát aligha lesz annyi pénzünk, amennyi az átfogó fejlesztéshez szükséges — előbbre való az or­szág súlyos szociális problé­máinak enyhítése. Be kell tehát rendezkednünk arra, hogy még sokáig a meglevő elavult fegy­verekkel kell biztosítanunk az ország védelmét. Tudni kell, hogy minden szomszédunk ugyanabban a „boltban” vásárolta a birtoká­ban levő fegyvereket, amelyik­ben mi i­s nekik sincs a mienk­nél több pénzük újak vásárlá­sára. Koós Tamás Ferenczy Europress És a pénz forog tovább (Folytatás az 1. oldalról) A tulajdonosok, a bérlők nem fizetnek utánuk adót. A legális gépeknél ismertetett számokat alapul véve könnyen kiszámol­ható, mekkora haszon vár arra a kocsmárosra, vendéglősre, aki „feketén” beállít a sarokba egy nyerőautomatát. Tegnap a Vas Megyei Rend­őr-főkapitányság szervezésé­ben a Szerencsejáték Felügyelet emberei és a városi kapitánysá­gok rendőrei megnézték, mi a helyzet a megyében. Négy cso­port járta végig Szombathelyen, Sárváron, Celldömölkön, Kör­menden, illetve a városok kör­nyékén azokat a helyeket, ahol az előzetes információk szerint illegálisan működő nyerőgé­pekre lehetett számítani. Az el­igazításon elhangzott, az ilyen automatákat le kell foglalni, a működtető és a bérbeadó ellen szabálysértési eljárás indul. Az egyik csoportot mi is elkísértük. Mivel a kapott címeken in­kább csak ártatlan külsejű játék­automatákat és rozzant flippere­ket találtunk, dr. Jávor Ervint a Szerencsejáték Felügyelet el­lenőrzési osztályvezetőjét arra kértük, számoljon be az or­szágos tapasztalatokról. — A nyerőautomaták mű­ködtetésének szigorú feltételei vannak. A cég más tevékeny­séggel nem foglalkozhat, évi száz-százötvenezer forint enge­délyezési díjat kell fizetni a gé­pek után, valamint a bevétel negyven százaléka megy játék­adóba. Csak külön helyiségben üzemeltethetők, tehát egy kocs­mában nem lehet felállítani. A tapasztalatok szerint az illegális üzemeltetés havi száz-százöt­venezer forint tiszta bevétellel jár, ezen osztozik a bérlő és a tulajdonos. Vannak olyan térí­tők, akiknek több száz gépük van. — Mi minősül nyerőautoma­tának? Eldönthető ez egyértel­műen? — Igen. Minden olyan gép, amibe kulccsal viszik be a pénz­tárnál befizetett összeget, vagy pénzt kell beledobni és ügyes­ség nélkül lehet nyerni vele. Te­hát a játékos nyomkodja a gom­bot és vagy kap pénzt, vagy nem. Általában nem kap, de ez külön történet. Mindenütt a vi­lágon szigorú állami felügyelet működnek az ilyen gépek. Any­­nyi a különbség, hogy Nyuga­ton olyan is előfordul, hogy áta­lányadót kell fizetni a gépek után. És az a tapasztalat, hogy az illegálisan, illetve legálisan mű­ködtetett gépek aránya fordított. Alig pár ezren próbálkoztak fe­ketén. Hollandiában például drasztikus akcióval vetettek vé­get a káosznak, begyűjtötték a svarcban üzemelő gépeket, ás­tak nekik egy nagy gödröt, aztán lánctalpassal végigmentek raj­tuk. Az itthon felállított nyerő­gép hamar kitermeli a pénzt, megéri a kockázatot. Szabály­sértési eljárást indítunk és elko­bozzuk a gépet. Lehetne bünte­tőeljárást indítani tiltott szeren­csejátékért, de ez hosszadalmas, sőt lehet, hogy el sem kobozzák az automatát. Arra ügyelünk, hogy ne kerüljön vissza illegális forgalomba a lefoglalt szerke­zet. Szétszedik alkatrésznek, vagy összetörik. —Lehet egy ilyen gépre a jö­vőt alapozni? — Arra is ügyelünk, hogy a legális gépeknél ne változtassák meg a nyerési arányt. Az ilyen gépek úgy vannak beállítva, hogy nyolcvan százalékot ad­nak vissza és húsz százalékot tartanak meg a bedobált pénz­ből. Hosszú távon, természete­sen. A feketén működő gépek­nél ezzel az aránnyal lehet trük­­közni. Át lehet állítani kis kap­csolókkal. Például fizetés előtt pár nappal kilencven százalék­ra, vagy afölé viszik a kifizetést. A játékosok megszédülnek, hű, ez nagyon jó gép, szeret ben­nünk, és amikor megkapják a pénzt, rohannak vele az automa­tához. Addigra viszont már a ki­fizetési arány megfordul, jóval kevesebbet ad vissza a nyerő­gép. Ilyenkor lehet elbukni nagy tételeket. Egy másik megyebeli férfi annyira rabja lett a gépnek, hogy a végén nekünk írt levelet, menjünk ki a faluba és foglaljuk le az automatát, mert eladta az autóját, a felesége válófélben van, több, mint százezer forintot játszott el. Ravaszul kitalálták a dolgot, a gép mindig megcsil­lantja a reményt, hogy most vissza lehet szerezni a pénzt. Dehát ilyen esélyek mellett... Kétféle ember van, aki nyer ezen, aki nem játszik és aki üze­melteti. Nehéz az illegális üze­meltetők és forgalmazók ellen fellépni, mert újratermelődnek. Amióta nagyobb akciókat csi­nálunk, egyre több az engedély­­kérés. A legális cégek folyama­tosan bombáznak bennünket, tegyünk valamit. Pesten már szinte mindenhol találkoztunk nyerőautomatával, zöldséges­nél, fodrásznál, hentesüzletben. A legfertőzöttebb Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megye. Csongrádban 17 akciócsoport­tal, valamint több helyi akcióval több száz gépet foglaltunk le. * Vasban nem nagyon vállal­ják a kockázatot a vendéglősök, kocsmárosok — legalábbis, amerre mi jártunk. A sokadik helyen ismét csak játékautoma­tába botlunk, ennek üzelmeteté­­séhez csak kibővített engedély kell, ami mindenütt megvan. Mindössze két gép kerül a rend­őrautóba, mindkettő karórákkal kábítja a játékost, aki húsz fo­rintot is hajlandó áldozni élete órájára. Mert a helyes kis idő­mérők félúton vannak a bóvli és a kramanc között. A rendőrök még szisztematikusan végig­néznek néhány útmenti kocsmát és presszót. Az egyikben aztán két pókergép és egy újabb óra­adagoló esik áldozatul. A reggel óta velünk rohangáló kisteher­autó végre hasznosíthatja ma­gát. A felpakolási akciót egy kisbusszal érkezett csapat kom­mentálja végig. Nem tudni, mit vettek zokon, hogy éppen nincs kiszolgálás, mert a pultos bicik­lin a tulajt keresi, vagy pedig azt, hogy pont most kellett el­hurcolni az automatát. Szidnak mindenkit, felemlegetik az el­múlt rendszerben végzett csele­kedeteket, majd néhány jókí­vánság kíséretében elhagyják a porondot. A platón hasaló pó­kergépeken felirat, amolyan biztos, ami biztos alapon: ez nem nyerőautomata. A felügye­let emberei levonják a majdnem hiába végigautózott délelőtt ta­nulságait, Vas megyének erre a részére nem jellemző még az il­legális üzemeltetés. Ebben maradunk. Gépek be a rendőrségre, az akció eredmé­nyeit összesítik. Szombathelyen nem találtak illegálisan működő automatát az ellenőrzött helye­ken. Sárvárról kettő, Celldö­­mölkről három gép került be a főkapitányságra. Ettől azonban még a pénz forog. Dr.Jávor Er­vin szerint újabb játékra figyel­tek fel. Egy aktatáska méretű papíron van ezernyolcszáz lyuk. A lyukban kicsi papíron valami nyeremény, vagy pedig nem nyert felirat, ezt a papírdarabot kell gyufaszállal kipiszkálni. Egy lyukasztás egy százas, az összesen száznyolcvanezer fo­rint. A nyeremény összesen nyolcvanezer, egy táblán van százezer haszon. Ha a harminc­ezres beszerzési árat nézzük, hetvenezer. És akkor jóindula­­túak voltunk és feltételeztük, ez originál tábla és stimmel a nye­remény... teti­ benkő 1993. április 1. Csütörtök Ötforintos bosszúság A postáról az ügyfél felháborodottan rohant át szer­kesztőségünkbe. Nyolcvankét éves, rokkant édesanyja nyugdíját szerette volna átvenni. A postás ugyanis nem hajlandó beadni a néni pénzét az ablakon, mert őt is kö­tik a szabályok. Csak az ajtón keresztül, és csak a címzett kezébe. Marad hát a néni az ablak mellett — mert nem tud az ajtóig egyedül elmenni—, a postás pedig az ajtó előtt. Bedobja az értesítést, és továbbáll. Ekkor lép a színre az ügyfél, vagyis a rokkant édesany­jával együtt élő fiú. Fogja a személyi igazolványokat—a sajátját és az édesanyjáét — és befárad a hivatalba. Ám hiába mindkét okmány, ha nincs meghatalmazás. S ez az, amiért dühöng az ügyfél. A bürokrácia útjai kiismerhetetlenek. Azt hinné az ember, hogy két mondattal és két tanú aláírásával a pos­ta is megelégszik. Ám ehelyett két oldal sűrűn teleírt nyomtatványt kell kitölteni és ráragasztani egy bélyeget. Egy ötforintos bélyeget. Ennyibe kerül ugyanis, amíg az egyik osztálytól a másikig utazik az iromány. Persze a postán nyilvántartási díjnak becézik eme ke­rek összeget, és finoman megkérdezik az ágáló ügyféltől: ugyan, mennyit ér ma már öt forint? Ám az ügyfélnek sokat ér. Ha magának kell a pénzük után szaladgálnia, semmi kedve borravalót adni érte. Amit persze a kézbesítő mar­kába oda szokott csúsztatni. Tőle nem sajnálja, mert ő megérdemli. Odabent meg nem­­ véli. Ám olyan ügye­sen kitalálták, hogy a nagy közös kalapba azért mégis pottyanjon valami. Egy ötös­ alá O­O­O Egy vád margójára Újjáalakul Romániában a kommunista párt, gyülekeznek már a hívek Ceausescu sírjánál hűségesküt tenni. Abban az országban, ahol gyermekek ezrei nőttek fel úgy, hogy nem láttak csokoládét, vajat, most vannak felnőttek (tömegek?), akik nosztalgiát éreznek az efféle állapotok és általában a zsarnokság iránt. Moszkvában is erősödik a visszavágyako­­zás sokakban. Mi után? A gulágok, vagy az üres bolti pultok után? Azok is nosztalgiáznak, akik a cár képét, vagy ikono­kat emelnek a magasba, együtt a sarló-kalapácsos vörös lo­bogókkal. Micsoda téboly és zűrzavar! Nálunk nincs ugyan „hátra arc” -demonstráció, de van­nak szüntelen vádak, mert a jogos elégedetlenség egyre csak vádakat produkál, ott is, ahol ez egyszerűen nevetséges. Ke­zemben egy frissen kapott levél. „ Maguk, újságírók, jobban félnek megírni az igazat, a valót, mint 1990 előtt.” Egy rok­kantnyugdíjas asszony írja: Sérelem van a háttérben, azokra haragszik a néni, akik „ eskü alatt hazudnak, elvakult hatal­mi vágyból, nyerési szándékból az állam pénzén..." stb. stb. Kik azok, könyörgöm, kik? Neveket, konkrét bizonyítéko­kat, eseteket szíveskedjék szolgáltatni a megfoghatatlan ló­zungok helyett. Azzal vádol bennünket, hogy félünk. Vajon kitől? Kit kellene ma nekünk takargatni, és kiknek az utasítá­sára? Miért ez a feltevés? Ennyire beivódott volna az „1990 előtti" idő, hogy képtelenség a gyanútól szabadulni? Nem tetszik észrevenni, hogy ez a bizonyára másutt is hangoztatott felelőtlen gyanú, kiknek az arcára varázsol mosolyt? L.F. o­o­o Ma... (Lakatos Ferenc karikatúrája Vas Népe 3

Next