Vas Népe, 1993. május (38. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-22 / 118. szám

MAGAZIN AGAZIN GAZIN AZIN ZIKI Mia Farrownak sokba kerül a pereskedés Woody Allen és Mia Farrow pere közös kisfiúk elhelyezésé­ről igen sokba kerül a színésznőnek, többek között azért is, mert emiatt le kellett mondania az egyik első „Woody-utáni” filmszerepét. A színésznő, aki az elmúlt 13 évben majdnem ki­zárólag Woody Allen produkcióiban játszott, most a bírósági tárgyalások miatt kényszerült lemondani a „WolF’ egyik szere­péről. A tárgyalások időpontja ugyanis egybeesett a hollywoodi ruhapróbákkal. Bár nem főszerepről van szó, azért Mia Far­row tudott volna mit kezdeni azzal a negyedmillió dollárral, amit a Jack Nicholson és Michelle Pfeiffer oldalán eljátszott szerep hozott volna a konyhára. Mia tehát szomorú, nem így a Columbia stúdiófőnökei, akik attól tartottak, hogy a Farrow- Allen botrány az új filmre is árnyékot vet. Miért válik Tatoom O'Neill McEnroe-tól? Egy Madonnával elköltött ebéd adta meg az utolsó lökést Tatoom O'Neill-nek, hogy elváljon férjé­től, John McEnroe­­tól és újra a kamerák elé álljon. — „Be­szélgetésünk — vall­ja a Papírhold gye­reksztárjaként világ­hírűvé vált Tatoom — felnyitotta a sze­memet.” Az idén 29 esztendős színésznő hatéves házasság után hagyta el férjét, a világ egyik legjobb teniszjátékosaként számon tartott John McEnroe-t, mert ele­ge lett abból, hogy csak a gyerekeket ne­velje. Kevin (6), Sean (5) és Emily (1) adott ugyan bőven munkát a mamának, de Tatoom a filmezésről álmodott. Azon a bizonyos ebéden Madonna azt kérdezgette Tatoomtól, hogy tényleg boldognak érzi-e magát, és kap-e elég segítséget a férjé­től. Nem sokkal ezután a házas­pár összeveszett, és John azt kö­vetelte a feleségétől, hogy egy­szer s mindenkorra döntse el: a karrier vagy a család fontosabb neki. Tatoomnak ezzel betelt a pohár......A gyerekeket egyedül is fel tudom nevelni, hiszen ami­kor együtt éltünk Johnnal, akkor is gyermekeit egyedül nevelő mamának számítottam, mert a férjem oly sokat volt távol...” A színésznő elkezdte egy tv-soro­­zat forgatását. Félre a játékmacikkal! A 29 éves Edward hercegről, Erzsébet királynő legkisebb fiáról sokáig min­denfélét pletykáltak. A gonoszabbak azt, hogy saját neméhez vonzódik, mások szerint viszont csak túl félénk a nők társa­ságában. Most azonban a 26 éves egykori fotómo­dell, Romy Adling­­ton elmesélte, ho­gyan is esett át a her­ceg néhány éve a tűz­keresztségen. „Elvitt színházba, majd — bár a királynő is ott­hon volt — meghí­vott a Buckingham palotában lévő le­génylakására. Hamar kiderült, hogy teljesen tapasztalatlan, ezért átvettem a kezdeményezést. Hogy ijedtsége oldódjon, sokáig be­szélgettünk, csak utána mentünk át a hálószobájába. Két nagy ágy állt ott, az egyik tele volt a játékmacijaival. Inkább a másikat vá­lasztottuk...” Ferenczy Europress Michelle Pfeiffer „vesz” egy öcsit A 34 éves hollywoodi sztár, Michelle Pfeiffer elhatározta, hogy „vesz” még egy gyereket — ezúttal egy kisfiút, egy öcsit nemrég örökbe fogadott kis­lányának, Claudia Rosse-nak. A színésznő már meg is tette a megfelelő lépéseket. Michelle Pfeiffer családi ál­lapotát tekintve elvált, házas­sága Peter Horton producer­rel gyermektelen maradt. A színésznő most egy másik pro­ducerrel, a műholdas adások jóvoltából Magyarországon sem ismeretlen „La Law” so­rozat producerével él együtt. Bigámista, hűtlen elit-katonaszökevény Bigámista katonaszökevényt állítottak hadbíróság elé a kalifor­niai Reverside-ben. Douglas Pol őrmester beismerte: 1987-ben megrendezte saját halálát, hogy így dezertáljon a hadseregből és el­hagyja feleségét és két gyermekét. Saját bevallása szerint a férfi „ösztönének engedve” cselekedett, amikor balesetnek álcázva a Rio Grande feletti hídról biciklijét a hömpölygő vízbe lökte. A katonaszökevény frissen szerzett sze­mélyazonossági igazolványával San Diegóban ismét megnősült, és másik három gyermek apjává vált: két gyermekét új felesége szül­te, míg a harmadikat szomszédasszonya. Másik neje mindössze néhány nappal Pou letartóztatása előtt jött rá a titokra. Ezzel egyidőben fedezte fel az asszony azt is, hogy férje megcsalta őt szomszédasszonyukkal, aki nemrég hozta világra kö­zös gyermeküket. A hűtlen őrmester első felesége, miután tudomá­sára jutott, hogy mégsem vált özveggyé, azonnal elvált férjétől. Az AFP jelentése szerint az asszony ellen nem indítanak bírósági eljá­rást, amiért házastársa vélt halála után felvette az 500 ezer dollárra rúgó életbiztosítási díjat. Az amerikai légierő egyik elitegységénél szolgált 32 éves őrmestert bigámia és dezertálás vádjával állították bíróság elé, és büntetése akár három év börtön is lehet. A mindkét nejéhez és a hadsereghez egyaránt hűtlen szökevény gondoskodott róla, hogy a bírósági tárgyalásra elkísérje őt egy, a szerzői jogban jártas ügyvéd, mivel szándékában áll kalandos történetét eladni va­lamelyik tévéállomásnak. — 10 Vas Népe Prince legújabb felfedezettje, Carmen Mindössze 156 centiméter magas, mégis sokra vitte, pá­lyája szerencsés módon ma­gasba ívelt, így kommentál­ják Prince Roger Nelson sze­rencséjét, mivel a pop-üzlet világában Fortuna istenasz­­szony váratlanul melléje sze­gődött. A WEA hanglemez­­gyártó vállalat ugyanis sza­nálta 224 millió márkát kite­vő (mintegy 12 milliárd forint) adósságai miatt a „Paisly Park Studio” néven működő Prince-birodalmat, amely a világ legmoderneb­bül berendezett filmstúdiói között szerepelt. Egyedül csak a villanyszámla költsé­ge hónapról hónapra 104 ezer márkát (közel 6 millió forin­tot) tett ki. A felszámolás után a min­­neapolisi Prince-t bízták meg az alelnöki teendőkkel, fela­data lett a tehetségek felkuta­tása és szerződtetése. Már a kezdet kezdetén meglepő eredményt tudott produkálni: a tehetséges Carmen Elektrát kutatta fel. A Cincinnatiban lakó 20 esztendős lány mind­össze 159 centiméter magas, tehát csupán 3 centiméterrel magasabb, mint felfedezője, Prince. Carmennek egyébként „kitűnő alakja” van, „álom­szép” nő, „ragyogó modell” , amint kommentálják. A szemfüles újságírók megkér­dezték Prince-t, vajon úgy táncol-e majd Carmen, aho­gyan fütyülnek neki? A popherceg azonban böl­csen hallgatott, válasz nélkül hagyva a kíváncsi tollforga­tókat. FBI-ügynök gorillabőrben Az Egyesült Államokban a titkosszolgálat, az FBI különle­ges módszert próbált ki az utób­bi években rendkívül elszaporo­dott állatcsempészek ártalmat­lanná tételére. (Főleg mexikói­ak „specializálódtak” erre.) Elsősorban az egzotikus álla­toknak van nagy keletjük az Ál­lamokban és Kanadában. Igen nagy kereslet alakult ki például a majmok, főképp a törpemaj­mok iránt, de a gazdagok, a mil­liomosok szívesen tartanak pa­lotájukban hatalmas gorillákat is. A csempészek számára ez a nagy üzlet! Az amerikai állatkertekből ezért tűnnek el sorban ezek a nagy majmok: a csempészek az éj leple alatt elrabolják őket, s házhoz szállítják, a megrendelő címére — busás pénzekért. Ez ideig nem sok eredmény­nyel járt az ellenük való küzde­lem, az FBI most a csempészek leleplezésére a Miami (Florida) egyik állatkertjében fogvatar­tóit, Moja névre keresztelt goril­lát szemelte ki csaléteknek. A rendőrség által jól ismert csempészeknek azzal kínálták fel megvételre ezt a szép pél­dányt, hogy a nagy szaporulat miatt kell megválniuk tőle. A csempészek kaptak a kedvező ajánlaton, s megkötötték az üz­letet. A hétéves gorillakölyök ha­marosan a repülőtérre került. Ott következett aztán a meg­lepetés. A ketrecben ugyanis a Mojához megszólalásig hason­ „árut”, az eladóknak álcázott, jó, valódi gorillaszőr-ruhába ugyancsak FBI-ügynökök ott, a bújtatott FBI-ügynök rejtőzött, helyszínen letartóztatták a , amikor átadták volna az csempészbandát. Gondolatok —A házasságok tartósabbak lennének, ha nem két jegygyűrű erősítené meg őket, hanem csak egy. — A fogyatékosság olyan erény, amelyből még nem tanultak meg hasznot húzni. —Az ember mindenre képes, de ennél többre nem. (Konsztantyin Melihan) Szex­i telepátiával Borisz Zolotov orosz hipnotizőrnek a jelek szerint különle­ges hatalma van a nők felett: pusztán telepatikus úton képes or­gazmust előidézni, méghozzá akár több páciensnél egyszerre. Nem csoda tehát, hogy egész Oroszországból érkeznek csep­pet sem olcsó szeánszaira a nők, akik — szemtanúk beszámolói szerint — Zolotov hipnózisának hatására csakugyan töme­gesen élik át a valós szexuális élményt. Az évtizedekig tartó pu­ritanizmus időszaka után, a „bármi kipróbálható” szabad szel­lemében, Zolotov híre futótűzként terjed a szebbik nem képvi­selői között. A Moszkva melletti Zelenográd egyik volt úttörőtáborában olykor több százan is összegyűlnek „szeánszokra”. Zolotov sza­vai vezetik be a szeánszokat. — A férfiak tanulnak tőlem, s egy­másnak adják át a tudást — mondja. A legfőbb titok annak megértése, hogy a férfi feladata a nőt boldoggá tenni. A férfiak­nak el kell érniök, hogy a nőket izgassa személyiségük, és sze­mélyes tulajdonságaikért szeressék őket. Ha ezt sikerült elérni­ük, úgy fogják vonzani a nőket, mint a mágnes. A hipnotikus ál­lapotba került résztvevőket Zolotov, általuk ismeretlen nyelven beszélteti: franciául, kínaiul. A hipnotizőr tanfolya­mait „Arany Út-nak” nevezi. Az nem derül ki, hogy ezzel saját nevére (zoloto­v arany), a páciensek számára „értékes élmé­nyekre”, vagy egyszerűen tanfolyamának borsos árára céloz-e. Egy tíznapos „kezelés” ugyanis 7700 rubelbe kerül, ami a havi orosz átlagkeresetet jelentősen meghaladja. 1993. május 22. Szombat

Next