Vas Népe, 1993. november (38. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-01 / 254. szám
1993. NOVEMBER 1. HÉTFŐ Hull az eső a médiára (Folytatás az 1. oldalról) Majd megtapsolták. Aztán a csendesen tüntetők átsétáltak a Kossuth térre. A pesti utca közömbösen vette tudomásul, hogy megint vonul a tömeg. „Kedves Kossuth Lajos!” A Kossuth-szobor előtti talapzatra alig fértek fel a fotósok. Itt olvasták fel azt a levelet, amelyet a szobornak adtak az újságírók. (Ahogy az egyik tévés személyiség kesernyésen megjegyezte, így nagyobb az esélye, hogy az illetékesek elolvassák és gondolkodnak rajta egy keveset.) A levél többek között azt tartalmazta, hogy „ismét baj van Magyarországon a sajtószabadsággal. Nem az újságokban, mert szabad sajtó még létezik. Hanem abban a két tájékoztatási intézményben, melyeket Kossuth még nem ismerhetett ... a magyar polgárok egynegyedéhez csak rajtuk keresztül jutnak el a hírek ... Magyar Rádiónak és Magyar Televíziónak hívják ezt a két hangos-képes újságot. A baj akkor kezdődött, mikor kiderült... a szabadon választott magyar parlament többsége és kormánya úgy gondolta, a két intézménynek nem az embereket, hanem a kormánypolitikát kell szolgálnia. (...) Jöttek a politikai komisszárok, akik hozták a maguk komisszárjait, és innét kezdve a dolog megállíthatatlan volt: műsorok tűntek el, sok újságírót megfosztottak a megszólalás lehetőségétől, másokat megfélemlítettek, és újra működik a cenzúra. A rádió meg a televízió fegyver lett a hatalom kezében ... azok ellen irányul, akikért a szabad sajtót kitalálták. A hatalom demokratikus ellenőrzés híján mindig teljes uralomra tör. (...) Nem maradt fórum az immár teljesen kipucolt Televízióban, ahonnét az ország lakói megtudhatnák például azt, hogy az oly régen várt szabadságukat ki mindenki veszélyezteti. Már a sajtószabadságról van szó, minden demokrácia legfontosabb eszközeinek egyikéről, mellyel a polgárok a hatalmat kordában tarthatják. (...) Úgyhogy baj van, nagy baj. Várjuk segítségedet, a tőled megszokott szellemben, s válaszodat is, legkésőbb a jövő esztendő májusáig.” Ezt a levelet helyezték el a szoborcsoport egyik katonájának puskáján. A szobor előtti térségről sokan átmentek a Városházára, a Charta-gyűlésre. Közjáték Hardy Mihállyal A Deák tér sarkán Hardy Mihály szikár sziluettje. — Még bejárok dolgozni a tévébe, nem telnek semmittevéssel a napjaim — mondja. — Számítottak arra, hogy ennyien támogatják önöket? — Azt hiszem, nem nekünk kellett erre számítanunk, hanem azoknak, akik rólunk döntöttek. Egyébként megmondom, nem szívesen nyilatkozom. Nem tartom etikusnak, hogy egy fegyelmi ügyről bármit is mondjak addig, amíg tart a vizsgálat. Bizonyítékokról, részletekről nem szerencsés ilyen esetben beszélni. — Az alelnök úrnak nincsenek ilyen aggályai. — Igen, azt lehet mondani, hogy ő nem tartotta be ezt a szabályt, hiszen menetközben többször is nyilatkozott. Én tartom magam ahhoz, hogy a vizsgálat lezárása után beszélek csak. Gyűlés, kötelező bombariadóval A tömeg nem fért be a díszterembe. Emberek álltak kinn a folyosókon, a díszudvaron, a lépcsőkön. Farkasházy Tivadar, mint Charta-szóvivő, felidézte az 1897-es Telefonhírmondó műsorát, mivel abban volt még lapszemle. A Charta olyan, mint az esernyő, ha szükség van rá, kinyitjuk, mondta. Azt hittük, jegyezte meg a Horthy-temetés előtt rendezett demonstrációra utalva, nem lesz nagyobb eső, mint a Vérmezőn. A médiára hulló eső alapján Magyarország a monszunövezetbe került. A Lapszemlét pedig pontosan akkor sikerült levenni a műsorról, amikor a koalíciós és az ellenzéki hírek aránya 6:1 volt. A kiegyensúlyozottsághoz, emelte ki, úgy látszik, 7:0 kell. Balassa Péter társadalomkutató arról beszélt, a médiaháború újra és újra háttérbe szorítja az ország gondjait. Már többről van szó, nem a tévéről, a rádióról, hanem a korrekt választási hadjáratról. A jogállamisághoz hozzátartozik, hogy a köz tudjon a saját dolgairól. Az időzítésről annyit mondott, egyáltalán nem véletlen, hogy Antall József távollétében történtek ezek a lépések. Úgy vélte, a kormány igenis tudott mindenről. A bombariadó, ami szinte kötelezően hozzátartozik a Charta rendezvényeihez, időben meg is érkezett. Farkasházy többszöri felszólítása ellenére sem mozdult senki. Bánó András egy magánközleményt olvasott fel. Ebben az állt, pert indított Pálfy G. István és Császár Attila ellen rágalmazás miatt. Utalt arra, hogy akik tavaly október 23-án belefojtották a köztársasági elnökbe a szót, még figyelmeztetést sem kaptak, az Egyenleg munkatársait felfüggesztették és fegyelmit indítottak ellenük. Sárközy Erika, a megszüntetett Reggel szerkesztője azt mondta, nem fogadja el a kormány érvelését, miszerint nem avatkozik be a tévé ügyeibe. Hankiss esetén másként történt. Kérdezzen, aki kérdezhet még, mondta, mert veszélyes indulatok szabadultak el. Szétrobbant az újságíró-társadalom, pedig csak három közíró létezik, jó, rossz és közepes. Megszólalt Sárközi András operatőr, aki tavaly október 23-án a kamerát kezelte. Ő is bíróság előtt kívánja visszaszerezni szakmai hitelét. A tévében intézményesült a hitelrontás és a kitiltás. Úgy fogalmazott, mi még tudunk reggelente tükörbe nézni. Kepes András a pénteki tévés MÚOSZ-gyűlésről számolt be. A tévések egységesen foglaltak állást abban, hogy ezt a vezetést el kell távolítani. Olyanok is egyetértettek, akiknek más a politikai nézetük. Ebből a Híradó nézői nem sokat láthattak, másról szólt a tudósítás. Mészöly Miklós a résztvevők hangsúlyos jelenlétéről beszélt. A kormány „katonásan alkotmányellenes eszméletvesztésben igyekszik szüzességet imitálni”. Dr. Nehéz-Posony és a jog Bánó András jogi képviselője , dr. Nehéz-Posony István a következőket mondta: — A felfüggesztések és a fegyelmik ügye a közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozik. Kicsit messzebbről kell kezdenem. Én egy írásomban felvetettem, miért nem avatkozott be a Kossuth téren a rendőrség. Akkor még nem volt jogi alap, de utána a parlament határozott a tiltott jelképekről. Ezután azt vitatni, volt-e incidens tavaly október 23-án a Parlament előtt, nevetséges. Mi a fegyelmi tárgya? Stúdióban, képmagnón montírozott szalag kézikamerával készítettként történő bemutatása. A műszerkazettát június 28-án adta át Bánó András. Ez azért fontos, mert a fegyelmi eljárást a megtörtént esettől, jelen esetben az adás napjától, számított egy éven belül meg kell indítani. Október 23-án ez lejárt. Másik lehetőség, hogy az alapos gyanú felmerülése utáni egy hónapon belül kell az eljárást kezdeményezni. Mi számít alapos gyanúnak? Véleményem szerint a kazetta bekérése. Nemcsak Bánó András ellen indult eljárás, hanem még három tévés ellen. Közülük június 28-án Hardy Mihály Pekingben volt. Egyébként elfogult vagyok, mert én képviselem Bánó Andrást a Pálfy G. István és Császár Attila elleni perben. Ezt pedig meg fogom nyerni. török Amennyiben valóra válnak az Országos Kerékpárút Hálózatért Alapítvány tervei, úgy 1996-ban 2100 kilométernyi kerékpárúton karikázhatunk szerte az országban. Ezzel megteremtődik az a feltétel, amely az egészségmegőrzés szempontjából oly fontos, biztonságos kerékpározáshoz mindenképpen szükséges. Az Országos Kerékpárút Hálózatért Alapítvány 1991-ben jött létre azzal a céllal, hogy támogatást adjon az országos kerékpárút-hálózat kiépítéséhez. Mi lehet ebben az alapítvány szerepe? — kérdeztük az alapítvány programjának kidolgozójától, a Hungarosprint elnök-vezérigazgatójától, Kelemen Józseftől. — Mi azt vállaltuk, hogy szakemberek bevonásával megfogalmazzuk az országos programot és elősegítjük a megvalósulást. A koncepció időközben elkészült. A kidolgozásban az orvostól a mérnökig, a közgazdászoktól az úttervezőkig mindenki részt vett. Erre alapozva 1991-ben megkezdődött a megyei és települési önkormányzatok szakembereinek közreműködésével Vas, Zala, Győr- Moson-Sopron, Veszprém, Pest és Nógrád megyékben a regionális tanulmánytervek készítése. Ebben nemcsak az önkormányzatok vesznek részt, hanem minden olyan helyi szakember, akinek köze lehet az ügyhöz. A tervek a környezetvédelmi, egészségvédelmi, közútbiztonsági, idegenforgalmi szempontok figyelembevételével készülnek. Nem az íróasztalfiókok, hanem az önkormányzatok számára. Ugyan az önkormányzatok az útalapból ma is pályázhatnak kerékpárút építéséhez támogatásra, ebből azonban egységes hálózat nem nagyon lesz, hiszen ezek létesítésénél kevésbé veszik figyelembe a regionális elképzeléseket. Egy biztos: a jelenlegi helyzetben a központi pénzek szétforgácsolódnak. Ha a regionális terv elkészül, abból viszont már le lehet bontani az egyes községekre vonatkozó elképzeléseket. Ezek alapdokumentumai lesznek az engedélyezési és kiviteli terveknek, valamint a régiók területfejlesztési elképzeléseinek és az önkormányzatok pályázatainak. —Milyen forrásból lesz pénz az elképzelések valóra váltására, az út megépítésére? — Mivel ez több problémakört érint, ezáltal több szaktárca is érintett a megvalósításban, ezért helyesnek tartanánk egy kerékpárút-alap létrehozását. Ebből lehetne finanszírozni, ha nem is egyszerre, de fokozatosan a beruházás megvalósítását. Ezzel mindenképpen szeretnénk azt megakadályozni, hogy szétforgácsolódjanak a pénzek. Az eredeti koncepcióhoz képest időközben Vas megyében több új elképzelés is született, így a határ mentén az egykori műszaki zár helyén létesítendő kerékpárút, legutóbb pedig Rumban fogalmazódott meg lehetőségként a vasút nyomvonalán a kerékpárút-építés. Menynyire szentírás az eredeti program? — Nem szentírás. A változások a regionális tervek készítésénél érvényesíthetők, fontos, hogy legyenek kapcsolódási pontok. Elvárás, hogy a kerékpárút olyan emberközpontú közlekedési feltételeket teremtsen, amelyek a biztonságos, energiatakarékos és környezetkímélő feltételeken túl segítik az egészség megóvását, hazánk természeti és kulturális értékeinek jobb megismerését. — S mire válhatnak valóra a megfogalmazott elképzelések? Mikorra épül ki teljesen az országos kerékpárút-hálózat? — Én nagyon bízom abban, hogy 1996-ban a kerékpár szerelmesei már az országos kerékpárút-hálózaton róhatják majd a kilométereket, s remélem, hogy bekapcsolódhatunk majd az európai kerékpárút-hálózatba is. E.D.Z./Pannonpress Országos kerékpárút-hálózat Biciklivel Európába Kísértetek Ma van a halottak napja. Ilyenkor úgy stílszerű, ha gomolygó köd üli meg a temetőket, s sápadt holdfény rajzolja ki a földre a sírkövek árnyékát. Megindul az eleven, lüktető embertömeg, árad a sírkertek felé, emlékezni, s vezekelni. Vezekelni az életért. Amit azok, akik a nehéz kövek takarásában nyugszanak, elveszítettek régen. A koszorúk, a gyertyák, akárcsak a temetések pompája, legtöbbször nem a holtaknak szólnak, hanem az élők hiúságának. Boldogok, akik nem így, s ezért cselekednek. S boldogok, akik hisznek. Hogy valójában nem ez a vég. Nem ez a ködös, novemberi nap, nem a csend, nem a gyertyák tétova lángja. De mit tegyenek azok, akiknek a lelkük is temető? Kósza árnyakkal teli, néma és hűvös kövek gyűjtőhelye, testlerakat, nyikorgó vaskapuján rémisztő felirattal: Nincs feltámadás! S mit tegyenek azok, akik éppenséggel rettegnek a feltámadástól? Mert a múlt árnyai ködként ülik meg lelküket, s az ősz nyirkos hidege szívüket fogja két marokra? Bűnök, árulások, kioltott életek falazzák mélyre kriptáikat, s miután letörtek, leszaggattak minden pecsétet, üres szemgödrű koponyák merednek vigyorogva rájuk. Aki fél a haláltól, az önmagától fél. Az fél a csendtől is, fél a gondolkodástól, fél a tükörtől, mellyel reggel szembenézni kényszerül. Hogy egyszer nem a jól ismert arcot látja magával szemközt, nem azt a férfit, vagy nőt, akinek minden reggel a fogát megmossa, hanem valami kimondhatatlan szörnyűséget, valami iszonyatost, melytől irracionális félelemmel retteg evolúciós börtönében. Közhely: a kísértetek bennünk lakoznak. De a közhelyeknek általában igazuk van. — hm — OOO Csavar Az egyik kft telephelyén sétálgatunk az ügyvezetővel. Portrét szeretnék írni róla, hiszen pályafutása sokak számára tanulságos lehet. Közben élénken figyelem az udvaron , műhelyben folyó lendületes munkát, a termelést kiszolgáló ügyes kezű dolgozókat. A tiszta, rendezett gyárudvaron szemet szúr egy csavar. Tekintetemet sokáig „ rajta felejtem’’, mígnem jön egy munkás, aki felveszi a még használható, de rossz helyen lévő csavart. Kíváncsian követem, mi lesz a sorsa furcsa kettősüknek. A férfi a helyiség végében lévő ládába dobja, többi ezer társa közé. A véletlen úgy hozza, hogy másnap ismét azon a gyárudvaron megyek keresztül a megírt portréval, s megpillantom a csavar kisöccsét heverni nagyjából ugyanott. Velem szemben egy középkorú férfi siet művezetőjéhez, de arra azért szakít időt, hogy jó nagyot rúgjon a fránya csavarba, amely nyilván lógni akar a munkából, azért hever olyan álmosan az út közepén. Talán szóra sem lenne érdemes a két eset, ha nem lenne ekkora különbség a két munkásember csavarhoz való „viszonyulásában” . Első emberünk nyilván már az iskolapadban, de legalábbis mestere mellett megtanulta a régi igazságot, miszerint sok kicsi sokra megy, s a kész anyagot, amelyben emberi munka is fekszik, meg kell becsülni. A rugdosó legfeljebb odáig jutott, hogy zavarja szemét a vélt szemét, különben is könnyebb belerúgni egy kis csavarba, mint lehajolni érte. Eszembe jut sok minden, ami az életben apró dolognak minősül. Nem biztos, hogy mindig a szemét az, amibe belerúgunk... Vincze ooo Kiteregették a szennyest (Lakatos Ferenc karikatúrája) El