Vas Népe, 1994. október (39. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-01 / 230. szám

□ Puskás Öcsié az első Delta Újfajta hordozható kézitelefont mutatott be csütörtöki sajtótá­jékoztatója keretében a Westel Rádiótelefon Kft.: az ébresztőóra funkcióval, egyedülálló töltőrendszerrel, megnövelt teljesítmé­nyű jelzésátviteli rendszerrel ellátott Deltát. A Benefon Delta méreteivel és intelligenciájával felveszi a versenyt a konkuren­ciának számító GSM rendszer bármelyik pehelykönnyű készü­lékével, s emellett megvan az az előnye, hogy nemcsak a főút­vonalak mentén és a nagyobb városokban működik, hanem az egész országban használható NMT 450i rendszerhez illeszke­dik. A „hagyományosnak” számító rádiótelefont használók már hallhattak a Benefon márkáról, hiszen az 1988-ban alapított finn vállalat a Benefon Forte és Office asztali készülékek mellett a kisméretű City és Class Ultra autótelefonnal is népszerűvé vált. A Benefon Delta méretben, eleganciában és technológiában még ezeket a korszerű készülékeket is felülmúlja, a cég idei újdonsá­ga a világ legkisebb méretű NMT 450i rendszerű hordozható ké­zitelefonja, súlya 350 gramm, mérete 58x170x29 milliméter. A legtöbb baj ezeknél a telefonoknál a telep kimerülésével szokott lenni, nos, a Delta készenléti ideje 4 nap, s a beszélgetési idő is egy egész óra, hosszabb, mint a többi kézitelefon esetében. Az új telefon magyarországi premierje alkalmából Magyaror­szágra érkezett Jorma Ninien, a Benefon cég elnöke, s ugyan­csak illusztris vendégnek számított a rendezvényen Puskás Öcsi, aki az első Benefon Deltát vehette át a vállalat marketing igazga­tójától. A legkorszerűbb készülék ára természetesen nem olcsó, áfa nélkül 124 960 forint, de a paletta bővülése lehetővé tette né­hány más készülék jelentős árcsökkentését, például a Benefon Forte szeptember 28-ától közel 20 százalékkal kerül kevesebbe, mint eddig. A készülékadatok mellett magáról a vállalatról is hangzottak el érdekes adatok: Papp Miklós, az első magyarországi rádióte­lefonos cég vezérigazgatója arról számolt be, hogy a közelmúlt­ban egy 400 millió forintos fejlesztési szerződést írtak alá a Ericsson vállalattal. Ebben a fázisban sűrítik a bázisállomások számát, bővítik a rendszert, így a korábbi területi fejlesztésekkel szemben most már az előfizető által is észlelhető minőségi válto­zásokra lehet számítani. Közeledés az Európai Közösséghez Újabb kamarai megállapodás egy holland régióval Több kamarával kötött már együttműködési megállapodást a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A nyár elején a hollandiai Maastrichtból érkezett a kereskedelmi és iparka­mara küldöttsége a konkrét kapcsolatfelvétel előkészítésé­re, október 5-én pedig már alá is írják a Megyeházán a két kamara együttműködési megállapodását. Lendvai Emil — Az esemény jelentőségét növeli, hogy az idei Szombathe­lyi Őszi Vásár keretében törté­nik a szerződés aláírása — nyi­latkozta Baktay András, a vasi iparkamara ügyvezető igazga­tója.­­ Egyúttal teljesítve lesz ezzel a szerződés egyik pontja, amely közös vásárok, kiállítá­sok szervezéséről, azokon való részvételről szól. A hollandok­nak az őszi vásáron saját stand­juk lesz, Limburg tartomány gazdasági életét, az ottani ter­mékeket mutatják be. — Miért éppen e két kamara között jött létre az együttműkö­dés? — Mindkét régiónak hasonló földrajzi adottságai vannak, há­rom országgal határosak. A gaz­daság, az ipari szerkezet is sok hasonlóságot mutat. Kiemelke­dő szerep jut a könnyűiparnak, az idegenforgalomnak, a keres­kedelemnek. Ezek reális alapot adnak a kétoldalú vállalkozói kapcsolatokhoz. — Melyek a szerződés leg­fontosabb célkitűzései? — A holland partner két hó­napos előkészítő munka után tette az asztalra a javaslatait, amelyek valóban megvalósítha­tóak. Tehát nem egy formális, elvi szerződésről van szó. A me­gyei ipari parkok kialakításához szakmai támogatást adnak. Ugyanezen cél érdekében az EU támogatási alapok elnyeré­séhez pályázati segítséget nyúj­tanak. Az informatikai rendszer összekapcsolása különösen a cégek, azok termékeinek napra­kész lehívhatósága szempontjá­ból fontos. Teljes körű ügyinté­zést ad a két kamara a vegyes­vállalatok alapításához. Ennek a nemzetközi szerződésnek a fon­tosságát is növeli, hogy a ha­gyományoknak megfelelően dr. Pusztai Gyula, a megyei köz­gyűlés elnöke az együttműkö­dési megállapodás aláírásának a házigazdája. A szerződés céljai­nak a megvalósításában a vál­lalkozói központ és a társkama­rák tagsága is szerepet kap. Szá­munkra különösen fontos és ör­vendetes, hogy egy távolabbi, az egységes Európa létrejötte szempontjából történelmi jelen­tőségű régióval sikerült kapcso­latot létesítenünk. Benzinkút épül Bükön E./Pannonpress A büki Építőipari Szolgáltató Kft., valamint a Petrol társaság képviselője az elmúlt héten aláírta a benzinkút építéséről szóló szerződést. Miután a beru­házók a szükséges engedélyek­kel rendelkeznek, kezdődhet a munka. A részletekről Szidoly Lászlót, Bük alpolgármesterét, a kivitelező cég építésvezetőjét kérdeztük. — A benzinkút a faluból a fürdő felé vezető út mentén, a palackozóüzem térségében épül — mondja az alpolgármester. — Tizenkétfejes modern ben­zinkút lesz, amely véleményünk szerint az itteni igényeket bőven kielégíti. A beruházás mintegy húszmillió forintba kerül. En­nek a fele lesz az építési költség, a többi a tartályok, eszközök, berendezések ára. — A benzinkút építésére kije­lölt terület egy kút közelében van. Nem okoz ez gondot? — Az ezzel kapcsolatos ag­godalmakról én is hallottam, de megnyugtathatok mindenkit, itt nem fordulhat elő talaj-, illetve vízszennyezés. A benzinkutak­nál már olyan korszerű techno­lógiákat alkalmaznak, amelyek ezt teljesen kizárttá teszik. A rendszer többszörös védelem­mel van ellátva, így nem kell félni a szennyezéstől. — Mikorra készül el a ben­zinkút? — Sok minden függ az időjá­rástól. Ha októberben és no­vemberben rendesen tudunk dolgozni, akkor akár az év végé­re elkészülhetünk. GAZDASÁG 1994. OKTÓBER 1. SZOMBAT Állásbörzék a megyében Jövő héten Szentgotthárdon és Sárváron Komondi Kőszeg, Körmend, Vasvár és Celldömölk után a jövő héten Szentgotthárdon és Sárváron tartanak állásbörzét a Vas Me­gyei Munkaügyi Központ helyi kirendeltségeinek munkatársai. A terv , amely szerint az idén a Vas Megyei Munkaügyi Központ valamennyi kirendelt­ségén megrendezik az eseményt — úgy tűnik, bevált. Az eddig megtartott börzéket 977 munka­­nélküli kereste fel, s próbálta megszerezni az 55 munkáltató által kínált álláshelyek valame­lyikét. A börzéken népszerűek a munkaügyi központ munkatár­sai által kínált szolgáltatások is: jogi tanácsadás, képzési tanács­adás, tájékoztatás a megye terü­letén lévő üres álláshelyekről, valamint a foglalkoztatást bőví­tő támogatásokról. A rendezők várják október negyedikén Szentgotthárdon a színház aulájában, október hatodikán pedig Sárváron a mű­velődési központban a munkát keresőket, pályakezdőket, és a járadékban részesülőket egy­aránt. A program egész napos, reg­gel kilenctől délután négy óráig tart, s egy olyan lehetőséget ad a munkát keresők számára, ame­lyet érdemes — érdemesnek tű­nik — igénybe venni. Legyen akár kényelmes... ...elfoglalt, előrelátó, a Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak - akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;­­ akik rendszeres jövedelmet akarnak általa elérni;­­ akik tőkét gyűjtenek - például gyermekeik ta­níttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vál­lalkozás beindításához. _______Államkötvény 1997/K_______ A befektetők 1994. október 3-7. között vásárol­hatnak államkötvényt legfeljebb az 1994. augusztus 26-án tartott aukción kialakult átlag­árfolyam (102,57%)+0,2 százalékponttal és az aukció értéknapjától felhalmozott napi kamatok­kal megnövelt értékén a kijelölt forgalmazóknál. A vételár a névérték felett van és naponta emel­26,55%. Törlesztés névértéken 1997. augusztus 3-án. A kötvény alapcímlete 10 000 Ft. Kamatfizetési időpontok: 1995. február 3. 1996. augusztus 3. 1995. augusztus 3. 1997. február 3. 1996. február 3. 1997. augusztus 3. Amennyiben az esedékesség munkaszüneti nap, úgy a kifizetés a következő munkanapon teljesül. _______Másodlagos forgalom_______ Az Államkötvény 1997/K, mint az eddig ki­bocsátott összes Magyar Államkötvény, a futamidő alatt napi árfolyamon eladható és megvásárolható a tőzsdén és egyes forgal­mazóknál. __________Állami garancia__________ Állami garancia van rá. Mind a kamatfizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. _____Külföldiek is vásárolhatják_____ A Magyar Államkötvény 1997/K sorozatát külföl­diek is vásárolhatják. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: OTP Bank Rt. Szombathely, Bük, Celldömölk, Körmend, Kőszeg, Sárvár, Szentgotthárd, Vasvár­­ Megyei Igazgatósága Szombathely, Széll Kálmán u. 20. MNB Vas MAGYAR A I Ö I* R S V. Ö K Ö S BIZ T C) N S Á (, "ct 5 Államkötvény 1997/K ^ kedik, mivel a kamatozás a kibocsátás napjá­tól kezdődött, így a vételár naponta a követke­ző: 103,14%; 103,21%; 103,28%; 103,36%; 103,43%. A legújabb Magyar Államkötvény 1997/K 3 éves futamidejű (1994. augusztus 3. - 1997. augusztus 3.) értékpapír. A kötvény mozgó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama +1,75% kamatprémium. A kötvény első félévre érvényes (1994. augusztus 3. és 1995. február 3. közötti) kamata évi bruttó

Next