Vas Népe, 1995. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-03 / 2. szám

Autó a Dunában A főváros XIII. kerületében a hétfőre virradó éjszaka 1 óra 32 perckor azzal riasztották a fővárosi tűzoltókat, hogy a Dráva utca magasságában a Duna alsó rakpartjáról egy La­da személygépkocsi belecsú­szott a folyóba. Az autóban ugyanis egy férfi és egy nő annyira el volt foglalva egy­más problémáival vagy az éj­szakai város fényeinek nézé­sével, hogy a lejtős úton elin­dult a kocsi és már csak azt vették észre, hogy a folyóba kerültek, ám volt annyi lélek­jelenlétük, hogy megvárják, amíg félig megtelt a kocsi víz­zel a lehúzott ablakokon át, mert akkor ki tudták nyitni az ajtókat, és kiúsztak a partra. Személyi sérülés nem tör­tént, ám az autó teljesen elme­rült. A tűzoltók búvárai végül is hajnalban, 3 óra 44 perckor találták meg a víz alatti autót, ezután köteleket erősítettek hozzá, és sikerült kiemelni a vízből. A rendőrség most azt fontolja, hogy tilos fürdőzés, vagy helytelen parkolás miatt indítson eljárást a kocsiban fürdőzők ellen. A jegy már nem kamatozik A kárpótlási jegy 1995. január 1-jei záró értéke 174,2 százalék — tájékoz­tatta az Országos Kárren­dezési és Kárpótlási Hiva­tal illetékese az MTI-t. Az 1000 forint címletértékű kárpótlási jegy értéke így most 1742 forint, az ötezer forintosé 8710 forint, a 10 ezer forintosé pedig 17 420 forint. A módosított kárpótlási törvény szerint a kárpótlási jegyek 1991. augusztus 10- től kezdve kamatoztak 1994. december 31-ig. Ezt a kamattal növelt névértéket kellett és kell a jövőben is figyelembe venni minda­zon esetekben, amikor a kárpótlási jegy ellenében az állam biztosít valamilyen vagyontáryat. Ennek megfelelően a jövőben is 174,2 százalékos árfolya­mon számítják be a je­gyeket önkormányzati, il­letve állami lakások meg­vásárlásánál, ha a bentlakó vevő saját jogon kapott kárpótlási jegyet. Ugyanakkor az önkor­mányzatok rendelkezhet­nek arról, hogy egyéb ese­tekben is elfogadnak kár­pótlási jegyet fizetőeszköz­ként, de annak árfolyamát már maguk szabhatják meg. ÁRA: 16,80 FORINT NAPILAP Bodorkós Az elmúlt évben jelentős be­ruházások készültek el Vasban. A Közúti Igazgatóság és a köz­lekedési tárca a 86-os számú fő­út Szombathelyt elkerülő szaka­szának építését kiemelt feladat­nak tekintette. A körgyűrű épí­tésének a Körmendi utat a Szöllősi úttal összekötő íve 216 millió forintba került. Ennek ré­szeként híd épült a Perinten, és körforgalom az újperinti ke­reszteződésben. Elkezdődött a körgyűrű épí­tésének utolsó szakasza is. Vár­hatóan júniusban adják át az utolsó ívet, amely az Agroil benzinkúttól indul, s a Szöllősi úton kialakított lámpás keresz­teződésbe csatlakozik be. Ezzel párhuzamosan összekötik a kör­gyűrű idén megépítendő utolsó ívét a 87-es főúttal, amely a gyöngyöshermáni kavicsbányá­tól indul. A mentesítő szakasz­nak köszönhetően a Kám felől érkezők a belváros érintése nél­kül juthatnak el Kőszegre. Számos lámpás csomópontot épített át és alakított ki a közúti igazgatóság, így Körmenden a Rákóczi Ferenc—Hunyadi úti csomópontot. Sárváron újabb besoroló sávot kapott a kórház előtti lámpás kereszteződés. Szombathelyen a Nádasdy utca és Szent Márton utcai csomó­pontban alakítottak ki lámpás kereszteződést. E három cso­mópont megépítése 15,4 millió forintba került. De mi történik elöregedett Rába-hídjainkkal? Idén felújítják mind a sárvári, mind a rábahídvégi hídszerke­zetet. Sárváron az ívek állapota megfelelő, ám a tartószerkezet erősítésre vár. Feszített kábel­erősítéssel növelik a sárvári híd teherbírását. Úgy tűnik jelentős összegeket áldoz a közlekedési tárca is a vasi Rába hidak felújí­tására. Ennek leginkább a püs­pökmolnárnak örülnének, mert eddig a kamion tranzitforgalmat arra terelték. Az elmúlt évben a Vas Me­gyei Közúti Igazgatóságnak 58 millió forintjába került a tél. Idén 63 milliót költhetnek a téli szezonban a fő- és mellékutak takarítására, sózására. XL. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 1995. JANUÁR 3. KEDD Befejeződik a körgyűrű építése A „tavalyi hó” 58 millióba került Túszul ejtett magyar turisták? A szálloda tulajdonosa elvette az útleveleiket Veszélybe került 129 magyar turista keddi hazatérése Egyiptomból, miután a Vörös-tenger partján lévő üdülőváros, Hurgada egyik szállo­dájának tulajdonosa elvette a csoport felének az útlevelét. A tulajdonos az utat szervező Emmanuelle Tours szegedi utazási irodával való fize­tési nézeteltérésekre hivatkozik. Nemcsók Attila, a csoportot kísérő idegenvezető telefonon arról tá­jékoztatta az MTI kairói irodáját, hogy egyáltalán nincs pánikhangulat az utasok között, s eddig minden ellátást megkaptak. A Princess Szálloda tulajdonosa ugyancsak telefonon közölte, hogy a pénzét akarja, s 42 ezer dollárt követel a turistáktól. A magyar vendé­gek azonban már az utazás előtt fizettek a magyar utazási irodának. A magyar turisták két csoportban érkeztek december 23-án és 27-én Hurgadába, s a program szerint kedd reggel együtt indultak volna visz­­sza. Időközben a csoport vezetője értesítést kapott faxon Budapestről az utat szervező iroda nehézségeiről. Peimli Károly kairói konzul tájé­koztatása szerint az útlevél visszatartása jogtalan. Plusz két százalék áfa Jövő hétfőtől újabb áremelések Január elsejétől az eddigi tíz százalék helyett tizenkét százalék áfa terheli az élelmi­szereket. Ezen kívül több cég jelezte, hogy az energia- és egyéb költségek miatt áreme­lést hajt végre januártól. Az új árakkal jövő hétfőn találko­zunk majd a boltokban. A Csemege Meinl boltjaiban tegnaptól egyedül a tej és tejter­mékek ára változott. A 2,8 szá­zalék zsírtartalmú literes zacs­kós tej 53 forintról 54-re, a do­bozos tej 59-ről 60 forintra drá­gult. Nem változott viszont a fél literes zacskós és a negyed lite­res dobozos tej ára. A többi élel­miszer árának, az áfa miatti drá­gulását a cég magára vállalta. A Meinlhez hasonlóan a Nyugat Rt. is magára vállalta hétfőig az áfa változása okozta drágulást. A cég üzletiében hétfőtől egy forinttal drágul a tejen kívül a poharas tejföl és a negyedkilós túró. A sajtok közül néhány ter­mék nem csak a megnövekedett áfa miatt lesz drágább hétfőtől. Például a C-vitaminos dobozos sajt ára 105 forintról 120 ra vál­tozik. Nem emelte viszont a trappista sajt termelői árát a sajt­gyár. A Szombathely és Vidéke Áfész boltjaiban tegnaptól csak az áfa miatti változás érezhető az élelmiszerek árában. A Volán Rt. megemelte a he­lyijáratú autóbuszok menetje­gyeinek és bérleteinek díjtéte­leit. Ez alól csak Szombathely és Celldömölk kivétel. Sárvá­ron, Kőszegen, Bükön tegnap­tól 28 forint helyett 34 forint egy buszjegy. Bükön 560 forintról 638 forintra nőtt egy egyvona­las bérlet ára, a 716 forintos összvonalas bérletért az eddigi 716 forint helyett ezentúl 872 forintot kell fizetni. Sárváron és Kőszegen az egyvonalas bérlet 610 forint helyett 744, az össz­vonalas 812 forint helyett 988 forint lesz. A helyközi járatok menetjegyei átlagosan 22 szá­zalékkal drágábbak tegnaptól. Szombathelyen és Celldömöl­­kön előreláthatóan februárban drágul a közlekedés, mert a kép­viselő-testületeknek el kell még fogadtatni az új tarifákat. P. G., FOTÓ: BENKŐS. Rendben zajlott a szilveszter Lakatos Ferenc Stop a petárdának­­ címmel írtuk december 29-ei számunk­ban, hogy ...„az új és módosított kormányrendeletek alapján nemcsak az engedély nélküli használatért, de az árusításért és a birtoklásért is komoly pénz­­büntetés jár”. Nos, túl vagyunk már a nagy­révi búcsúztatón, van bőséggel tapasztalatunk arról is, hogy hol, kit, mennyire „rémisztett meg” ez a komor hangú figyel­meztetés. Arról viszont csak utólag, tegnap tudtunk érdek­lődni, hogy a rend őrei miként szereztek érvényt a szóban for­gó rendeletnek. Elsőként Németh Róberte­t, a szombathelyi rendőrkapitány­ság sajtóreferensét kérdeztük erről. — Két esetről tudok beszá­molni, amikor petárda-durrog­­tatás miatt eljárás indult. Az egyik Szombathelyen történt szilveszter este a Szelestey ut­cában, ahol a járőröző rendőrök tetten értek egy „petárdázó” fia­talembert. Garázdaság, szabály­sértés miatt feljelentették. Más­nap Győrváron a faluház előtt két férfit vontak emiatt felelős­ségre, ám ők úgy vették ezt tu­domásul, hogy erőszakosan du­lakodni kezdtek a hivatalos sze­méllyel. Ellenük ilyen minősí­téssel indul vádemelés. Egyéb eljárásra nem volt szükség. —Legyen szabad megjegyez­ni, hogy ennél azért több tör­tént. Mármint durrogtatás. Vé­leménye szerint a rendelet — a kétségtelen jószándék ellenére — végrehajtható? — Hát... Az időpontot és vele a hangulatot figyelembe véve, csak nagyon nehezen. A rendő­rök is toleránsak ugyanis. De itt a másik szempont, a tettenérés. A véletlenen múlik, hogy épp arra jár-e a rendőr, ahol ilyesmi történik. Mert ha nincs közvet­len bizonyíték, akkor ugye... — Osztom a véleményét, sőt, már akkor gondoltam erre, ami­kor a rendeletet először olvas­tam. Más vonatkozásban kérde­zem tehát, hogy történt-e szil­veszterkor egyéb, szokatlan, sú­lyosabb kihágás, amely rendőri beavatkozást igényelt volna? — Kaptunk ugyan egy-két bejelentést, például magánlak­sértés címén, de egyéb súlyo­sabb esetről nem tudok beszá­molni. Semmiképpen nem „nőtt túl” ez a szilveszter az átlagos hétvégék bűnügyi statisztiká­­ján. Dr. Jónás Zsigmond kőszegi rendőrkapitány: — Egyetlen esetben sem in­dult eljárás senki ellen. Nézze... Bizonyítsa be valaki, hogy mondjuk az új lakótelepen a harmadik, vagy a negyedik emeletről petárdát dobtak le. A szomszéd, vagy egy szemtanú (Folytatás a 6. oldalon) A rendőrség elégedett — Petárdák csak csínyján...

Next