Vas Népe, 1995. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-01 / 205. szám

e Ki nem segít?! A Vajdasági Magyar Szövetség a magyarorszá­gi és a jugoszláviai politi­kai vezetőkkel folytatott tárgyalásokon szeretne megnyugtató megoldást találni a krajinai szerb me­nekülthullámnak a Vajda­ságban okozott gondjaira. A VMSZ vezetői cáfolták azokat a vádakat, melyek szerint az észak-bácskai magyar települések veze­tői nem segítik a mene­külteket. „A vajdaság terü­letén több mint 100 ezer krajinai menekült van, s csak a vegyes lakosságú Topolyán több menekültet helyeztek el, mint Mon­tenegró valamennyi váro­sában együttvéve. A jövő­ben is segíteni fogjuk a menekülteket, s elhelyezé­süket, ám ellenezzük a ko­­lonizációt” — mondta Egeresi Sándor, a szerve­zet alelnöke. EXPRESSZ Ellenlábas Nagy mennyiségű fegy­vert, lőszert és kábítószert foglalt le a grúz rendőrség csütörtökre virradóra Eduard Sevardnadze egyik legnagyobb ellenlá­basa, Dzsaba Joszeliani irodájában. 28 automata géppisztolyt, 4 pisztolyt, több gránátot, nagy meny­­nyiségű lőszert, továbbá ugyancsak sok kábítószert koboztak el. Joszeliani iro­dája a tbiliszi parlament­ben található. Stones-mérleg A Rolling Stones szer­dán este a hollandiai Rot­terdamban befejezte világ körüli turnéját, s ezt köve­tően amszterdami üzleti központjukban kasszát csináltak a fiúk. A dpa csü­törtöki jelentése szerint a több mint hatmillió eladott belépőjegy árából befolyt tiszta bevételt 265 és 405 millió márka közötti ösz­­szegre becsülik. A De Volkskrant írja, hogy a tri­kókból, emlékérmekből, kitűzőkből és más aján­déktárgyakból további 400 millió márkára tett szert a banda. A Volkswa­gen konszern, a koncert­körút fő szponzora, a hírek szerint 20-30 millió már­kával támogatta a turnét. Silajdzic: a NATO megmentette a rendezés lehetőségét Hirtelen kitör a béke? Alapvető változás történt a délszláv térségben, mivel a bihaci vereség, a Krajina elvesztése és a szerdai légi­csapások eredményeként Belgrád elvesztette hatalmi monopóliumát — nyilatkozta a boszniai miniszterel­nök a ZDF német televíziónak. Haris Silajdzic úgy vé­lekedett, hogy a NATO a szerdán kezdett katonai akci­óval megmentette a békés rendezés lehetőségét.­ ­ A Szarajevó elleni hétfői véres támadással a szerbek el­számították magukat; nem vet­ték figyelembe, hogy a világnak elege van a gyilkolásból, és vég­re döntő lépésre szánja el magát — tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy a támadásokkal az ENSZ és NATO visszaszerezte szava­hihetőségét. Belgráditól fúj a szél A kormányfő rámutatott, hogy Bosznia-Hercegovina ügyében a döntő szó mindig is a belgrádi vezetésé volt, minden fontos kérdésről ott döntöttek. — Radovan Karadzic boszniai szerb vezetőt Belgrád félre fog­ja állítani, ha Karadzic szembe­száll vele — vélte Silajdzic. Meggyőződése szerint a tér­ségben megtörtént az alapvető változás, mert a bihaci vereség, a szerb Krajina elvesztése, vala­mint a NATO-támadások után a belgrádi vezetés számára egyér­telművé vált, hogy elvesztette hatalmi monopóliumát. Klaus Kinkel német külügy­miniszter ugyanebben a műsor­ban reményét fejezte ki, hogy a katonai csapások nyomán „az elvakult boszniai szerb vezetés, amely eddig elutasította a meg­egyezést, most hajlandó lesz a tárgyalásos rendezésre ul­mazásával és eltökéltséggel akarunk visszatérni a békés ren­dezés és a politikai megoldás út­jára. A tárgyalások szempontjá­ból, a politikai megoldás érde­kében azonban hasznos az erő pozíciójában lenni.” A szerdán Pale felett lelőtt Mirage 2000 típusú gép pilótái­ról annyit tudni, hogy életjelt adtak magukról a náluk lévő műszaki berendezésekkel, és közölték, hogy Bosznia terüle­tén tartózkodnak. Milton remé­nyét fejezte ki, hogy a közeli na­pokban a pilótákat kimenekítik a térségből. Moszkva „mély” nyugtalansága Oroszország álláspontja sze­rint a boszniai szerbek ellen kö­zösen fellépő NATO-légierő és a gyorsan bevethető erők akció­ja túllépett az ENSZ Biztonsági Tanácsa által meghatározott mandátumon. Moszkva követe­li a katonai műveletek azonnali leállítását — jelentette ki Oroszország ENSZ nagykövete az ITAR-TASZSZ-nak adott nyilatkozatában. Szergej Lavrov elismerte, hogy az akció válasz volt a boszniai szerbek Szarajevó elle­ni támadására. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország a BT többi tagállamával összhangban elítélte a hétfői „barbár csele­kedetet”. Ám hangsúlyozta, hogy a válaszcsapás mértéke és ennek esetleges súlyos politikai következményei mély nyug­talanságot keltenek Moszkvá­ban. Lavrov leszögezte: Orosz­ország nem szeretné, ha a NATO és az ENSZ a szem­benálló felek egyikének pártjára állna. Washington: „óvatos” derűlátás A washingtoni védelmi mi­nisztérium illetékesei szerdán közölték, hogy a NATO repülő­gépei és ágyúi a boszniai szerb állások ellen intézett támadá­saikban jelentős számú célpon­tot megrongáltak, nem egy eset­ben súlyosan. Tájékoztatásuk szerint a légicsapások folyta­tódnak. John White védelmi minisz­terhelyettes kijelentette, hogy még nem tudták pontosan meg­állapítani a harci műveletek okozta rombolás mértékét. El­mondta, hogy a támadott cél­pontok között lőszerraktárak, parancsnoki-irányítási pontok, híradási-távközlési létesítmé­nyek és tüzérségi állások voltak. Robert Dole, a szenátus többsé­gi republikánus csoportjának a vezetője szerdán közzétett nyi­latkozatában melegen üdvö­zölte és teljes támogatásáról biztosította a NATO légicsapá­sait. A kormányzat Bosznia-po­­litikáját eleddig keményen osto­rozó republikánus politikus le­szögezte azt is, hogy csak óva­tosan derűlátó a megoldás esélyét illetően. ■m ▲ Égő lőszerraktár a boszniai szerb főváros, Pale mellett. A NATO a kilencven célpont zöménél találatot könyvelt el Párizs: „hasznos” az erő Charles Milion francia védel­mi miniszter csütörtökön kije­lentette: semmi nem indokolja, hogy a NATO leállítsa a bosz­niai szerb célpontok elleni légi­támadásokat. Az Europe 1 rádiónak nyilat­kozó védelmi miniszter hangsú­lyozta: „A NATO-csapások mindaddig folytatódni fognak, amíg a hadművelet parancsno­kai meg nem győződnek arról, hogy a térségben helyreállt a biztonság.” Milton elmondta: „Erő alkal­ Új alkotmány A kazah választók 90,58 szá­zaléka járult szerdán az urnák elé, s minden várakozást felül­múlva 89,07 százalékban igent mondott az új alkotmányra. VAS NÉPE Ügyvezető, főszerkesztő: Halmágyi Miklós Napilap Felelős szerkesztő: Fodor Sándor Lapszerkesztők: Komáromi Ákos, Kósa Tamás. Rovatvezetők: Szenkovits Péter (hírek, tudósítások), Kozma Gábor (kultúra) Török Tibor (gazdaság), Bodor Ferenc (sport), Benkő Sándor (fotó). Szerkesztőség: Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Telefon: 312-232, 312-895, 312-843, 316-828, 324-076. Telex: 37361, telefax: 311-524. Kiadja a VAS NÉPE Kft. Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Levélcím: Szom­bathely, Postafiók 100.9701. Reklámiroda: Szombathely, Berzsenyi tér 2. Telefon: 330-783, telefax: 312-393. Ügyfélszolgálati irodák: Celldömölk, Széchenyi utca 18. Telefon/Fax: 328-019. Körmend, Szabadság tér (Fő tér) 5. Telefon/Fax: 410- 630 Szentgotthárd, Hunyadi út 21. Telefon/Fax: 380-849. Sárvár, Árpád út 7-9. Telefon/Fax:95 /324-777. Telefon: 95/321-330 Felelős kiadó a kft. ügyvezetője. Előfizethető a Magyar Médiaszerviz Kft-nél és kézbesítőinél. Megyei vezető: Horváth József. Szombathely, Széll Kálmán utca 40. Telefon: 320-979. Előfizetési díj egy hónapra 399,- Ft. Árusításban terjeszti a Rábahír Rt. és alternatív terjesz­tők. Készült a szerkesztőség Multicom rendszerén. Nyomdai munkák: Zalai Nyom­da Rt. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető-igazgató. Index: 26076 — HU ISSN 0133-0454 KRÓNIKA A Belgrád—Pale egyezség A boszniai szerbek és a jugoszláv vezetés képviselői augusztus 29-én Belgrádban egyezségre jutottak arról, hogy Pale elfogadja Belgrád külpolitikáját. A szerdán este közzé­tett egyezmény szövege a következő: 1. A boszniai Szerb Köztársaság vezetése beleegyezik ab­ba, hogy teljes mértékben egyezteti a jugoszláv vezetéssel a békefolyamattal kapcsolatos állásfoglalását. 2. Ezzel összhangban a boszniai Szerb Köztársaság három főt küld a hat tagú szerb tárgyalócsoportba, amelyet Slobodan Milosevic szerb elnök vezet. A boszniai küldöttség tagjai: Ra­dovan Karadzic elnök, Momcilo Krajisnik parlamenti elnök és Ratko Mladic főparancsnok. A küldöttség felhatalmazással bír arra, hogy a Szerb Köz­társaság nevében aláírja a rendezési tervet. 3. A boszniai Szerb Köztársaság beleegyezik abba, hogy a béketervvel kapcsolatos döntést a delegáció hat tagja hozza meg, az egyszerű többség elve alapján. Szavazategyenlőség esetén Slobodan Milosevic szavazata dönt. 4. A jugoszláv küldöttség tagjairól a jugoszláv vezetés dönt. A szerződést a jugoszláv és a boszniai szerb vezetőkön kí­vül Pavle pátriárka, az ortodox egyház feje, és Irinej bácskai ortodox püspök is aláírta. Dicsérte a rendőrség munkáját a szombathelyi közgyűlés (Folytatás az 1. oldalról)­pítvány kérését az alapító okirat módosítására, hanem úgy hatá­rozott, hogy az alapítvánnyal közösen dolgoz ki egy új variá­ciót. Süle János képviselő meg­fogalmazásával többen egyetér­tettek: az alapítvány célja szép volt, de le kell szállni a földre, a pénzügyi hátteret is meg kell ta­lálni. Dr. Paksy Ágnes látoga­tásra hívta meg a képviselőket, győződjenek meg a helyszínen, mit tettek az öt év alatt az épü­letért, a területért. Az ülés legélénkebb vitáját a német nemzetiségi tanulócso­port elhelyezése okozta. A vá­rosvezetés előterjesztésében a Paragvári utcai iskola szerepelt. A német kisebbségi önkor­mányzat a Reguly Antal iskolát javasolta, nem értett egyet a Pa­­ragvárival. A német kisebbségi önkormányzat szombathelyi el­nöke, dr. Zielbauer György az­zal érvelt a Reguly mellett, hogy a képzésre jelentkezett 9 tanuló közül 7 abba az iskolába jár. Kiegészítette azzal, hogy egy kis létszámú iskolában bizto­sabbnak látja a kisebbségi cso­port jövőjét, mint egy nagyban. A polgármester a képzés minő­ségével és az iskola központi helyzetével érvelt a Paragvári mellett. A felszólaló képviselők inkább hajlottak a kisebbségi önkormányzat véleményének mérlegelésére. Dr. Karácsony Mária: — Ha a német kisebbség a Regulyt választotta, miért ne fogadjuk el véleményüket, ők tudják, mi a jobb nekik. Dr. Prugberger Emil is logikai ér­vek alapján állt a német kisebb­ség véleménye mellé. Csinger Péter is a német kisebbség elő­terjesztését támogatta. Hecke­nast Gusztáv az ügy hátterére utalt: a Reguly kis létszámú is­kola, netán iskolamentési szán­dék húzódik a speciális képzés beindítása mögött? Wagner András tisztázta: több iskolabe­zárás nincs napirenden. A pol­gármester kompromisszumos javaslattal élt: jövőre ismét néz­zék meg, melyik körzetből, hány szülő kéri a német nemze­tiségi nyelvoktatást, indulhas­son másutt is képzés. A szava­zás eredménye: a Regulyban in­dulhat szeptembertől az oktatás, és elfogadták a polgármester kompromisszumos javaslatát is. 1995. SZEPTEMBER 1. HAZAI HÍREK A nullakulcs végnapjai Bokros Lajos pénzügy­­miniszter arról számolt be a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, hogy a kormány elfogadta a Pénz­ügyminisztérium javasla­tát a jövő évi költségvetés­re. Eszerint az államház­tartás összevont hiánya 258 milliárd forint lesz, ami a GDP 3,9 százalékát jelenti. Elfogadta a szemé­lyi jövedelemadó-rend­szerben alkalmazandó adótáblát, amelyben meg­szűnik a nullakulcs, 150 ezer forint éves jövedele­mig 20 százalékos adót kell fizetni. A teher növe­kedését adójóváírással el­lentételezik a bérből és fi­zetésből élők számára. Kettő százalékkal emelke­dik a munkavállalók által fizetendő tb-járulék. Dön­tés született a jövőre alkal­mazandó havi csúszóleér­tékelés mértékéről, január 1-jétől havi 1,2 százalék­kal értékelik le a forintot a konvertibilis valutákhoz képest. Heroin a Porsche-ban Kábítószerrel való visz­­szaélés bűntettének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el P. I. 36 éves ro­mán nemzetiségű Ausztri­ában élő hontalan személy ellen a Győr-Moson-Sop­­ron Megyei Rendőr-főka­pitányság. A férfi szerdán Hegyeshalomnál akarta elhagyni az országot a BR 60 LN forgalmi rendszá­mú Porsche 944 típusú személygépkocsival. A vámosok tételes vámelle­nőrzésnek vetették alá, s eközben ötven sárgásbar­na színű csomagot találtak a kocsiban kialakított rej­tekhelyeken. Tartalmuk megközelíti a 26,5 ki­logrammot. Az előzetes szakértői vélemény szerint heroin volt a csomagok­ban. Kötélhúzás II. Az SZDSZ Mérleg ut­cai székházában péntek délelőtt folytatódtak a tár­gyalások az MSZP és az SZDSZ küldöttsége között a kormányátalakításról. A megbeszélésen a szocia­listákat Csintalan Sándor ügyvezető alelnök, Katona Béla országgyűlési képvi­selő, Kósáné Kovács Mag­da munkaügyi miniszter, Suchman Tamás privati­zációs miniszter és Toller László frakcióvezető-he­lyettes képviselte. A sza­baddemokrata delegáció­ban Bauer Tamás, Kis Zol­tán és Magyar Bálint vett részt, valamennyien az SZDSZ ügyvivői testüle­tének tagjai. A szabadde­mokraták hétpontos javas­latcsomagot terjesztettek elő, amelyre várhatóan ér­demi választ adnak a szo­cialisták.

Next