Vas Népe, 1995. október (40. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

1995. október 2. HÉTFŐ Kell-e Szombathelynek az Apáczai alapítvány? • Némethy Mária Dr. Hafner József közgazdász Kaposváron, a Pannon Agrár­tudományi Egyetemen tudo­mányos főmunkatárs. Szom­bathelyen született, ma is ezer szállal kötődik a városhoz. Kuratóriumi tagja a szombat­­helyi Apáczai Csere János Alapítványnak. Őt kérdeztük a magyar felsőoktatás és az alapítvány jelenéről. — „A rosszul tervezett és végrehajtott leépítés és elvonási rendszer következményeként nem az igazi feleslegtől szaba­dult meg a magyar felsőoktatás, hanem a kényszerből külföldre vonuló igazi értéktől.” Ezt az alapítvány fogalmazta meg. Egyetért vele?­­ — Nem vitás, hogy a magyar felsőoktatásban — mint más te­rületen is — az elmúlt 4-5 évti­zedben felhalmozódott bizo­nyos létszámú úgynevezett bal­laszt személyi létszám. Az opti­mális oktató-kutató-gazdasági­­műszaki létszámot azonban csak jól deklarált elvek alapján lehet minden intézménynél megállapítani. Úgy érzem, hogy a felügyele­ti szervek és a kormányzati el­képzelések által szabott korláto­zások sok helyen ad hoc leépí­tést eredményeztek. Nem az ment, akinek mennie kellett vol­na, és nem az maradt, aki mun­kájával emelni tudta volna az adott intézmény imázsát. A fájó, de szükséges leépítéseket meg kellett volna előznie egy intéz­ményi belső átvilágításnak. Azért is, mert a hazai gyakorlat­ban az oktatók minősítése leg­többször a kapcsolódó óraterhe­léssel és nem a tényleges minő­séggel párosult, így az ad hoc jelleg sok intézményben szemé­lyi sérelmekkel teli leépítést produkált. A problémát súlyosbította, hogy az eltelt egy évben a hazai kutatásra adott állami támogatá­sok összege drasztikusan csök­kent. A felsőoktatási intézmé­nyekben kutatással foglalkozó személyek, projektek helyzete talán még a tisztán oktatási fela­datokat ellátókhoz képest is je­lentősen romlott. Sajnos, már mérhető az a ten­dencia, amely korábban is ár­nyékot vetett a hazai tudomá­nyos életre, ez pedig az úgyne­vezett tudományos kivándorlás. Félő, hogy az igazi értékek, po­tenciális, fiatal tehetségek — akik természetesen itthon, hazai állami és családi költségekkel kapták meg a megfelelő tudás­alapot — külföldi egyetemek, kutatóközpontok produktív ter­melői lesznek, mi pedig maxi­mum büszkék lehetünk rájuk, de eredményeik másutt és másnak gyümölcsöznek majd. És itt nem lehet igazi különbséget ten­ni egy agráregyetem, orvosi egyetem vagy a szombathelyi felsőoktatási intézmények kö­zött. Az oktatók-kutatók helyzete nem stabil, bérezésük létmini­mum szintű, ráadásul nem ösz­tönző elosztású, etikai megítélé­se pedig elszomorítóan ala­csony. Hogyan ösztönözzük hu­szon- és harmincéves fiatal felsőoktatási dolgozóinkat 2-3 nyelvvizsgára, tudományos te­vékenységre, kutatásra, publi­kálásra, ha a 25 ezer forintos fi­zetés mellett a megélhetésre, és nem az alkotásra kell koncent­rálniuk? Ha összefog a régió — Válasza egyértelmű. Ka­posvárról nézve hogyan értéke­li, milyennek látja a szombathe­lyi felsőoktatási törekvéseket? — Szerintem egy szűkebb ré­giónak (városnak) meg kell ra­gadnia minden olyan felkínált lehetőséget, illetve kezdemé­nyezést, amely erősítheti a régió oktatási, szakemberképzési le­hetőségeit, színesíti a palettát olyan területekkel, amelyek pi­acképesek a mai magyar fel­sőoktatásban, és nem utolsósor­ban szakember-megtartó sze­reppel rendelkeznek. Úgy gondolom, hogy az Apáczai Csere János Alapít­vány immár 5 éves kínkeserves törekvései maximálisan szol­gálnak, szolgálják ezt a koncep­ciót. A felsőoktatást irányító kormányzati és felügyeleti szer­vek egyértelműen deklarálták, hogy a magyar felsőoktatás szerkezetét igazítani kell a nem­zetközi szinten már jól bevált megoldásokhoz: az Universitas típusú, régiónként jól koordinál­ható, a tudományterületeket összefogó, közös gazdálkodási egységeket alkotó egyetemi központokat kell létrehozni, pontosabban ezekbe kell bete­relni a korábban önállóan műkö­dő egyetemi-főiskolai intézmé­nyeket. Az Universitas gondolat alapjában véve logikus, gazda­ságos, jól koncentrálható, opti­mális elképzelés. Az más kér­dés, hogy Magyarországon en­nek a kampányszerű bevezetése mennyire ütközik nagy ellenál­lásba egy már mélyen rögzült felsőoktatási szervezeti-szerke­zeti hierarchiában. Megkezdődtek a helyi szer­vezkedések, de nem az a kérdés: logikus-e x és y intézmény ösz­­szekapcsolódása oktatásban, funkcionálisan. Történnek ezek a tematikák és infrastruktúrák eltérősége mellett, a régiók ar­culatának figyelmen kívül ha­gyásával. Hogy ezt most lefordítsam a szűkebb, szombathelyi viszo­­nyokra.Mindenképpen a meglé­vőből kellene kiindulni. Meg­győződésem, hogy nem járható út az, ha a városon belüli kezde­ményezések a városon kívülre egyedül érkeznek, tehát belső támogatottság és együttgondol­kodás nélkül. így nemcsak a ma­gára hagyott próbálkozás lesz vesztes, hanem esetleg — lehet, hogy pár hónap vagy év múlva — a veszni hagyó is! Piacképes képzés — Ötéves próbálkozás után anyagilag nagyon nehéz hely­zetbe került az Apáczai alapít­vány. Hogyan látja, mit kellett volna másként csinálniuk? — Az alapítvány főiskolai elképzelései mindenképpen azt a regionális összefogást erősíte­nék, amelyről szóltam. Olyan tudományterületek művelésére ad lehetőséget (jog-közgazda­­ság-pénzügy-ügyvitel-marke­­ting-menedzsment-informati­­ka-ökológia), amely azon túl, hogy rendkívül piacképes — te­hát hallgatói létszámnövelő ha­tású —, hiányzik a régió jelenle­gi képzési palettájáról. Emellett a régió értelmiségi megtartásá­ban rendkívüli hatással lenne. A végzettek elhelyezkedési lehe­tőségei jók, a jelenlegi oktatók­nak további munkalehetőséget kínál, csökkenti a szellemi el­vándorlást, szélesíti a nemzet­közi kapcsolatokat — burgen­landi és stájer tanulói gárdával bővülne a Szombathelyen tanu­lók száma —, a hallgatók utazá­si-kollégiumi gondjain segíte­ne. Az Apáczai Csere János Ala­pítvány megszületésekor ko­moly esély volt arra, hogy egy amerikai tőkeinjekció biztosítsa az előkészületeket. Ennek kie­sése nagy pénzügyi gondok elé állította az alapítványt. Itt csak olyan folyamatos pályázati le­hetőségek segítenek, amelyek­hez kell a város, a társintézmé­nyek, a megye támogató együtt­működése. A ma pályázati vi­lágában esélyt csak komoly társadalmi és szervezeti hátterű együttműködések kapnak.Tehát ezért lenne fontos az úgyneve­zett szakmai együttműködés a város és a régió valamennyi ha­sonló cipőben járó intézményé­vel. Egy másik nagyon fontos és végre eldöntendő kérdés: való­ban szüksége van-e a városnak és a régiónak erre a kezdemé­nyezésre? De ezt a városnak és a régiónak kellene eldöntenie, nem pedig szűkebb érdekcso­portoknak, akik saját vélemé­nyüket akarják népakaratként ratifikálni! — Ezek után érdekelne: egy kurátor hivatalból optimista? Ön bízik az alapítvány jövőjé­ben? — Egy kurátornak — ha rá­adásul 16 éve dolgozik az okta­tásban — nem hivatalból kell optimistának lennie, hanem meggyőződésből. Nem lesznek NATO atomfegyverek hazánkban • Angyal L. Rácskay Jenő vasi országgyűlé­si képviselő tudatta szerkesztő­ségünkkel, hogy csütörtökön délután egy fontos tanulmányt ismertettek Brüsszelben, a NA­TO főhadiszállásán. — Sajnos az eseménynek nem volt komoly sajtója — mondta a külügyi ügyekben jártas honatya —, mert a palesztin autonómiáról szóló okmány aláírása is ezen a napon volt. Pedig a harmincolda­las dokumentum elemzi a NATO bővítésének lehetőségeit, a máso­dik részében pedig a NATO és Oroszország viszonyával foglal­kozik. Az írás leszögezi: a bővítés folyamatának átláthatónak és fo­lyamatosnak kell lennie. Vagyis fokozatos lesz a bővítés, illetve az adott országok beleszólhatnak — demokratikusan megválasztott képviselőik révén — a végső dön­tésbe. A katonapolitikusok által készített összegzésben ez áll: Oroszországra nézve nem jelent veszélyt a katonai szövetség bőví­tése. Sőt, ahogy a szakértők és mi is megfogalmazzuk: ez a bizton­ság kiterjesztését jelentené. Hi­szen a NATO eddig háborúba nem kezdett, és országai területén sem folytak harci cselekmények. A dokumentum megpróbálja a fé­lelmeket eloszlatni, és talán segít az orosz ellenérzések leszerelésé­ben. . — Név szerint említi-e a tanul­mány hazánkat? — Ebben egyetlenegy orszá­got sem jelölnek meg, de tudvale­vő, hogy más dokumentumokban szerepel hazánk. Másrészt az amerikai kongresszusnak van egy ebben a problémakörben megfo­galmazott határozata, amelyben a visegrádi országok, mint foga­lom, szerepel. Az pedig közis­mert, hogy az USA vezető szere­pet játszik a NATO-ban. — Vannak-e Magyarországon olyan erők, amelyek tiltakoznak a NATO-tagság ellen? — A pacifisták, az új és régi balosok, valamint a nacionalista mozgalmak is felvetették, hogy nem lenne szerencsés, ha ismét idegen csapatok állomásoznának Magyarországon. A tanulmány ezekre a kérdésekre is választ ad. Leszögezi: nincs szükség arra, hogy az új tagállamok területére atomfegyvereket telepítsenek. Ugyanakkor a szövetség a védel­mi erejét kiterjeszti ezekre az or­szágora. S még valami: ha ko­molyan gondoljuk a csatlakozást, akkor nekünk végre kell hajtani azokat a változtatásokat, amelyek a dokumentumban szerepelnek. Például a hadsereg civil ellenőr­zési lehetőségének megteremtése, másrészt stabil államrend kialakí­tása, melyben szavatolják a ma­gángazdaság jogi biztonságát. S ami a legfontosabb: a NATO nem szeretne importálni semmiféle problémát a határain belülre. Le­gyen szó szomszédokhoz vagy az országon belüli kisebbséghez fű­­ződő viszonyról. Ezeket a konf­liktusokat olyan szinten kell meg­oldani, hogy ne akadályozzák a csatlakozást. KRÓNIKA Horn-interjú a Weltben Magyarország felvétele az Európai Unióba nem jótékony­­sági cselekedetnek tekintendő, hiszen a nyugati államok jelen­tős piaclehetőségekhez jutnak az unió kibővítésével — jelen­tette ki Horn Gyula kormányfő a Welt am Sonntag című német Újságnak adott interjúban. A vasárnapi lapnak a magyar miniszterelnök kifejtette: kor­mányának legfontosabb célkitű­zése, hogy az ország 2000-ig be­lépjen az Európai Unióba. Rá­mutatott, hogy Magyarország az egyetlen a közép- és kelet-euró­pai államok közül, amely rend­szeresen konkrét és építő javas­latokat tesz az unió asztalára. Hétfői bonni megbeszélésé­vel kapcsolatban Horn hangsú­lyozta, hogy Németország élen jár a közép- és kelet-európai ál­lamok segítésében, és különö­sen jelentős erkölcsi, politikai és pénzügyi támogatást nyújt Ma­gyarországnak.­­ Valamennyi törekvésünkben számíthatunk Bonn támogatására. Az új hitel­megállapodás elsősorban a ma­gyar gazdaság szerkezetátalakí­tását fogja szolgálni. VAS NÉPE 3 MEGKÉRDEZTÜK Ha október, akkor szolid szőlőszedés? • Kaiser Kevés szőlőt szüretelnek az idén a kőszegi hegyen, a termés jelentős részét ugyan­is elverte a jég. A szőlősgaz­dákat arról kérdeztük, meg­­éri-e foglalkozni szőlőműve­léssel? — A munka és a törődés mindig kifizetődik — mond­ja Varga László agrármér­nök, szőlősgazda. Van olyan év, mikor jobban, van mikor kevésbé. Az idén sajnos so­kat elvert a jég, az átlagosnál rosszabb a termés. • Milyen szőlőfajták te­remnek a kőszegi hegyen? — Kékfrankos és zwei­­gelt. Jófajta bor készül belő­lük. Mi már a hétvégén szüre­teltünk, úgy 55 mázsa ter­mett. Nem a legjobb, de azért még nem veszteséges. • Mit kell tenni a jó ter­mésért? — Én minden évben meg­trágyázom a parcellákat, egy pótkocsi csibetrágyát szórok szét a földön. Fontos még a permetezés is. Ennyi múlik rajtunk, a többi az időjáráson. Kell sok napsütés, egy kis eső, hosszú vénasszonyok nyara — ez növeli a szőlő cu­kortartalmát —, akkor jó lesz a termés. Buús Péter agrármérnök még nem szüretelt. — Október közepére ter­vezzük a szüretet, sajnos ke­vés szőlő termett az idén. Egy parcellán, ha átlagos az időjá­rás, 25-40 mázsa szőlőre le­het számítani. Az idén har­minc-negyven százalékkal kevesebbet szüretelhetünk. Nem csak az elvert szemek miatt nagy a kár, baj az is, hogy a megmaradt szemek is sérültek, repedezettek. Érde­mes szőlőműveléssel foglal­kozni, de jó volna a közelben egy feldolgozóüzem, ahol át­vennék a szőlőt. G­LOSSZA A válság vége A koalíciós válság véget ért. A kezdeti nézetkülönbség oka az volt, hogy bár mindkét koalíciós fél szerint javítani kell a kormányzati munkán, az egyik úgy vélte, az akkor lesz jobb, ha többen csinálják mint korábban, a másik meg, ha ugyan­annyian, de másként. Arra, hogy miért lesz jobb ha többen buzgólkodnak rajta, vagy hogy miként kell másképp csinálni jobban, a válság során nem derült fény. Ezért most majd les­hetik, mégis mi lett volna helyesebb valójában: ha többen ugyanúgy, ha másként kevesebben, ha ugyanannyian ugyan­úgy, vagy ha többen, de másképp, és akkor még mindig nyitott a kérdés: mi lett volna, ha kevesebben, de ugyanúgy csinálják. A fenti választék nyitott, hiszen ha engedik, mindenki másként csinálja, ezért nagyon nehéz helyesen dönteni. E színes kavalkádból már csak azért is fárasztó helyesen választani, mert arról nem esett szó a válság alatt, hogy tulaj­donképpen mi nem volt jó, miért nem volt jó ami nem volt jó, mi lett volna jó, ha jobb lett volna, miért lett volna jó az a jó, amit helyette kívántak, és ki csinált rosszul mit, mikor, meny­nyire és miért. Mindezek ismerete nélkül nehéz a lezajlott vitá­ban állást foglalni, különösen, ha még azt is feltételezzük, hogy azért volt rossz, ami nem volt jó, mert olykor bizonyos dolgokba bele sem kellett volna kezdeni. Ez nem állítás, ez csak feltételezés. Fontos az, hogy a válság véget ért, és a miniszterelnök nem érzi vereségnek, amit céljai feladása nélkül megtett. No, vár­junk csak... hogyan is szólt ez a mondat? Ha úgy szólt, ahogy szólt, akkor tényleg mindenki biztos abban, hogy véget ért a koalíciós válság? B.B. Kínkeserves óhaj (Lakatos Ferenc karikatúrája)

Next