Vas Népe, 1998. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-02 / 102. szám
1998. május 2. SZOMBAT Az MDNP stabil adókulcsokat állapítana meg — Örvendetes hír: a parlament öt ellenzéki pártja megállapodott, hogy a választás második fordulójában egységesen a legerősebb erőt támogatják — mondta Szabad György, a Magyar Demokrata Néppárt politikusa szerdán Szombathelyen, a pártok házában, a Választás előtti és utáni teendőink címmel tartott sajtótájékoztatón. A volt országgyűlési elnök szerint a Néppárt programjában lényeges szerepet kapott a jelenlegi kormánystruktúra átalakítása. Szabad György elmondta, hogy az MDNP a művelődési tárcát megosztaná, létrejönne a Kutatásfejlesztési és Felsőoktatási Minisztérium. Kiemelte: Magyarországon a költségvetésnek csak fél százalékát fordítják kutatásokra, az Európai Unió országaiban ez az arány átlagosan három százalék. Szabad György hangsúlyozta, hogy „az elkövetkezendőkben érjük el annak törvényes szabályozását, hogy az adókulcs hosszabb időre, netán egy egész ciklusra legyen megállapított”. Hozzátette, ez azért fontos, mert így „minden adózó évekre előre számolni tud azzal, hogy milyen közteher hárul rá”. „ Jelenlegi jelöltlistánk igazolja, hogy nem egyszerűen rétegképviseletet akarunk érvényesíteni, hanem azt akarjuk, hogy a pártban bontakozzék ki, milyen érdekek egyesíthetők, mik azok, amiket az országban fel lehet mutatni olyan érdekként és célként, amire a különböző rétegeket mozgósítani lehet — jellemezte végül pártját az Országgyűlés volt elnöke. KRÓNIKA Szombathelyi majális Körhinta a Szabadidőközpontban, kirakodóvásár a Múzeum- idő” — így indokolta a régi sófaluban, BMX-bemutató a Fő téren: gazdag volt a kínálat, aki akart, biztosan talált magának való programot tegnap Szombathelyen. Az időjárás is kegyes volt, csak néhány perces zápor frissítette fel kora délután a levegőt. • Kaiser E. „Csak egy utolsó kört, apa!” — könyörgött tegnap délelőtt egy hatéves forma, fülig maszatos kislány a Szabadidőközpontban a ringlispíl előtt. Az apuka megadta magát, beültette lányát a körhintába. „Ma mégiscsak ünnep van, szórakozhat a kicsi is” — magyarázta engedékenységét. Aztán kijavítja saját magát: „Inkább hosszú hétvége, még egy szabadnap, számomra ezt jelenti május 1 -je.” Véleménye szerint nem baj, hogy nincs kötelező ünnepség, zászlóval, felvonulással, álörömmel, álmosolyokkal. Örül annak, hogy együtt lehet a család, azt azonban bánja, hogy a kollégáival sem május 1-jén, sem máskor nem jönnek össze beszélgetni. „Mindenki hajt, építi a karrierjét, a szerencsésebbek a családi házukat. Jó, ha a családra jut förések elmaradását. Egy idősebb úr, aki az unokáját hozta ki a majálisra, úgy véli, hogy nincs már becsülete a munkának, hamis dolog május 1-jét a munka ünnepének nevezni. „Utáltam én is a felvonulásokat, de akkoriban úgy érezte az egyszerű melós is, hogy értékes ember, számítanak rá, fontos a munkája” — érvelt. Felesége még hozzátette: „Ma már csak a pénz a fontos, aki gazdag, az nagy ember, aki szegény, az nem számít. Munkából ma nem lehet meggazdagodni, sokszor sajnos még megélni sem...” A szombathelyi repülőtéren sok gyereknek megtetszett a helikopter Fotó: Horváth Cs. Cégünk a gépjármű-hajtóművek egyik nagy nemzetközi részegység- és rendszergyártója. A világ szinte valamennyi jelentős autógyára elégedett vevőink közé tartozik. Tovább növekszünk, ezért szombathelyi cégünk, az LuK Savaria Kft. részére NC/CNC-programozási ismeretekkel rendelkező munkatársakat keresünk ESZTERGÁLYOS munkakörbe Első gyakorlati tapasztalatok és alapfokú németnyelv-tudás előnyt jelentenek. Az alkalmazás többműszakos munkarendben történik. Ezen túlmenőleg kuplungtárcsák szereléséhez női munkaerőt keresünk SZERELŐ (betanított munkás) munkakörbe. Önnek ideális esetben jó műszaki értéke van és kész csoportosan dolgozni. Az alkalmazás két- ill. háromműszakos munkarendben történik. Érdekes, modern munkahely, teljesítményorientált fizetés várja Önt cégünknél. Előzetes tájékoztatás a 94/514-118-as telefonszámon kérhető. Pályázatukat (pályázat, szakmai önéletrajz, bizonyítványok másolata, igazolványkép) az alábbi címre várjuk: LuK Savaria Kft. Polgár Jácinta Személyügyi referens Szombathely Zanati út 31. 9700 E3 Betartható ígéretek • Kaiser E. Az SZDSZ csak olyan ígéreteket tesz, melyeket meg tud valósítani, ha ismét kormányzati pozícióba kerül, hangsúlyozta csütörtöki szombathelyi sajtótájékoztatóján Szent-Iványi István, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője. Elmondta: pártja 1994-ben azt vállalta, hogy megállítják a gazdaság hanyatlását, és elindítják a tartós növekedést. Hangsúlyozta, hogy az SZDSZ nem száll be az „ígérgetések versenyébe”, véleményük szerint reálisan évente 4-5 százalékos gazdasági növekedésre és 2-3 százalékos reálbér-növekedésre lehet számítani. Kiemelte: a koalícióban jelentős eredményeket értek el, megkezdődött az államháztartás reformja, a nyugdíjrendszert is alapvetően megváltoztatták. Elismerte, hogy az egészségügy átfogó reformját az elmúlt négy évben nem sikerült végrehajtani. Szent-Iványi István szerint fel kell gyorsítani az ország és a lakosság felkészítését az európai uniós tagságra, ez lesz a kormány egyik legfontosabb feladata a következő négy évben. A sajtótájékoztatón dr. Hankó Faragó Miklós, az 1-es számú választókörzet SZDSZ-es jelöltje kiemelte, hogy az Európai Fejlesztési Bank éves jelentése szerint a kelet-európai országok közül minden vizsgált kategóriában hazánk vezeti a listát. Rácskay Jenő, a 2-es körzet jelöltje azt hangsúlyozta, hogy Magyarország euro-atlanti integrációja után várhatóan még több külföldi cég kíván majd hazánkban befektetni. VAS NÉPE 3 MEGKÉRDEZTÜK Mire fordítják a kézművesvásár bevételét? • Treiber M. Közel tizenegyezer látogatója volt a Szent Györgynapi vásárnak Szombathelyen. A Vas Megyei Kézműves Kamara és a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága közösen szervezte, két napig tartott. Szabó Tímeától, a kézműves kamara tanácsosától azt kérdeztük, sikeres volt-e az idei rendezvény. 1 6059 teljes árú, 3274 nyugdíjas és diákjegyet adtunk el. A vásár sikere a jó együttműködésnek köszönhető. A városi önkormányzat, a hatóságok, köztük az APEH, a fogyasztóvédelmisek, a rendőrség, a tűzoltóság is sokat segített. Kétszer anynyi iparos jött el az idén, mint tavaly, nyolcvanhét kézműves — közülük tizenöten voltak vasiak — kínálta portékáját. Az ágyúlövésre is sokan voltak kíváncsiak. • Az iparosok hogyan támogatták a vásárt? Minden vásározó fölajánlott a termékeiből valamit a kótyavetyére, ezt a rendezők elárverezték, s a Vasi Múzeumfalu épületeinek felújítására fordítják. A hangulatot fokozta, hogy a régi vásári hagyományokat elevenítették föl a Vasvári Színi Egylet tagjai és az oszkói Rozmaring színjátszó csoport tagjai. A kézművesek támogatásával tudtuk őket meghívni. A vásáron mutatkozott be most először a Vas Megyei Kézműves Kamara élelmiszer-ipari szakosztálya, cukrászok, pékek. A kamara egy kovácsműhelyt is gondjaiba vett. — Öt évre szóló szerződést kötöttünk a múzeumi igazgatósággal, hogy ennek fejében Szent György-napi vásárokhoz használhatjuk a területet. GLOSSZA Rablófusi A 45 éves rokkantnyugdíjas Óbudán akart bankot rabolni csütörtökön. Pisztolyt fogott az alkalmazottakra, egyszer a plafonba is lőtt. A rendőrök pillanatokon belül a helyszínen termettek, s a polgárok segítségével lefegyverezték, megbilincselték a tettest. Aki — mint később a rádió riporterének elmondta— semmi ellenállást sem tanúsított. Ilyen nekikeseredett bankrabló még nem nyilatkozott a magyar sajtóban. Teljes nevét vállalva előadta: csak azért követte el a bűncselekményt, hogy nyolc-tíz évre bekasztnizzák, a sitten kapjon rendes ennivalót, ne szoruljon rá senkire. Bár van jól kereső felesége, de nem akarja, hogy az asszony tartsa el. Neki magának 25 ezer forint a rokkantnyugdíja, ebből negyven százalék gyerektartást vonnak le, a maradékból nem tud megélni. Emberünknek volt egy maga készítette pisztolya, még régen fabrikálta magának, amikor a metrónál dolgozott. Járt lőni valaha az MHSZ-be, onnan mentett meg öt lőszert. Azt állítja, csak a betörők elleni védekezéshez tartotta otthon. Betörő nem jött, így hát bankrabláshoz használta a stukkert. Az elkeseredett rabló példája aligha lesz ragadós, aligha fogják egymás sarkát taposni a bankokban a nehéz helyzetű rablók. A többség tudja: a börtönöket nem a szociális otthonok mintájára szervezték. A találékony magyar ember inkább gazdálkodással, fusizással szerez egy kis pluszt, nem a rabkosztra ácsingózik. A „mi” bankrablónk például tud pisztolyt barkácsolni. Ha ilyen ügyes, biztosan értett volna a zárakhoz,a mosógépekhez, a biciklikhez is. Viszont lehet, hogy a jogérzéke tiltakozott a törvénytelen fusizás ellen. -más Anyák napja és demográfia Lakatos Ferenc karikatúrája