Vas Népe, 1999. május (44. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-26 / 120. szám

KOZMA GÁBOR TÍMÁR VIRGIL Irodáink: KŐSZEG, Rajnis u. 11. Telefax: 94/362-760 SZOMBATHELY Széll K. u. 40. Tel.: 94/312-89 Fax: 94/31 UHL REPE Pásti Dóra emlékére Klubközi táncverseny lesz szombaton Egy évvel ezelőtt tragikus körülmé­nyek között halt meg Pásti Dóra, a Szom­bathelyi Gyermekek Háza társastánc­csoportjának egyik ifjú reménysége. A szombathelyi Parag­­vári iskolába járt, ti­zenkét éves, életvi­dám és kiegyensú­lyozott lány volt. Bátyjával együtt ép­­pencsak megkóstol­hatta, milyen a siker. Még csak 1994-ben kezdett el táncolni a Gyermekek Háza tánccsoportjában. 1997 júniusában a Szombathelyen tar­tott Dunántúli Klub­közi Táncversenyen táncolt először a parketten pon­­tozóbírák előtt, majd több or­szágos versenyen első, második és harmadik helyet szerzett. Pásti Dóra életének, sikeres tán­cos szerepléseinek is véget ve­tett tavaly április 30-án a gyön­­gyöshermáni vasúti átjáróban a halálos baleset. Akkor miatta halasztották későbbre a Dunán­túli Klubközi Tánc­versenyt, az idén miatta, emléke előtt tiszte­legve szervezik meg ezt a du­nántúli válogató versenyt. A Pásti Dóra emlékére rende­zendő Dunántúli Klubközi Táncversenyt a szombathelyi Gyermekek Háza és a Haladás-Elan Sporttánc Szakosztály kö­zösen szervezi. Dóra testvére to­vábbra is táncol, a szülők tavaly nagyon sokszor elkísérték a cso­portot. Az idei emlékverseny létrehozásában is segítettek a szervezőknek. A pontszerző versenyeken el­sősorban dunántúli csoportok és táncospárok indulnak. Má­jus huszonkilencedikén Szom­bathelyen, a Haladás Rohonci úti sportcsarnokában lépnek fel. A verseny szombaton dél­előtt tíz órakor kezdődik. • Treiber M. HELYI KIADÁS Könyv a diktatúráról Május 28-án, pénteken dél­után négykor mutatják be a Vas megyei TIT egyesület székházában a Diktatúra Vas megyében 1945—1956 című emlékkönyv legújabb, IV. és V. kötetét, amely a Hősök napja tiszteletére jelent meg. Köszöntőt mond Kahler Fri­gyes megyei tanácsvezető bí­ró, egyetemi tanár. A könyvet a Recski Szövetség Nyugat­dunántúli Szervezete, vala­mint a Vas Megyei Honisme­reti Egyesület adta ki, szer­kesztője Kövér István. Júniusban kezdődik a parkolóépítés A tervek szerint a jövő hónap­ban már elkezdődik a szom­bathelyi fizető­parkoló-övezet bővítése, tudtuk meg Tatai Pé­tertől, a Városgazdálkodási Kft. részlegvezetőjétől. Mint ismeretes, új parkolókat a Ma­lom utca és a Szelestey utca kö­zötti udvaron alakítanak ki. Tatai Péter arról is beszámolt, hogy negyvenhat lebetonozott parkolóhely épül a jövő hónap­tól. A kiviteli terv - amelynek készítésekor figyelembe vették a Malom utcában lakó emberek igényeit - egyébiránt már elké­szült, a napokban kerül sor az építkezés engedélyeztetésére. A Malom utca udvarának csak mintegy felét betonozzák le a munkások, a fennmaradó részen parkot alakítanak ki. Tatai Péter szerint az új parkolóhelyek la­kossági célokat szolgálnak, hi­szen jelenleg kaotikus állapotok uralkodnak a Malom utca és a Szelestey utca közötti udvaron. A parkolók az úgynevezett sárga övezetbe tartoznak majd, így egy óra parkolásért nyolcvan forintot kell fizetnünk. Április végéig - a tavalyi esz­tendő hasonló időszakához ké­pest - mintegy huszonöt száza­lékkal több bevételt könyvelt el a parkolásgazdálkodásért felelős Városgazdálkodási Kft. A bevé­tel-növekedésnek egyrészt a tari­faemelés az oka, másrészt pedig az, hogy a parkolókat az idén sokkal jobban kihasználják az autósok. Tatai Péter kiemelte, hogy tavalyhoz képest az elmúlt négy hónapban sokkal magasabb a pótdíjak befizetésének aránya. Szombathelyen jelenleg a há­rom övezetben (zöld: 40 Ft/óra, sárga: 80 Ft/óra, piros: 100 Ft/ óra) több mint kétezerötszáz fi­zetőparkoló-helyen állhatunk meg autónkkal. Ötvenegy auto­mata áll az autósok rendelkezé­sére. • Krilov Csütörtökön közgyűlés A szombathelyi közgyűlés holnapi ülésén a képviselők vár­hatóan módosítják a közterüle­tek használatáról szóló rendele­­tüket, megtárgyalják a város la­kásépítési koncepcióját, s az ön­­kormányzat által fenntartott óvodák nevelési programját. A városatyák beszámolót hallgat­nak meg a Házkezelési Kft., a Savaria Moziüzemeltető Kft., a Távhőszolgáltató Kft., a Televí­zió és Rádió Kht., valamint a Városgazdálkodási Kft. tavalyi mérlegéről. Megvitatják majd a megye és a város között kötendő szándéknyilatkozat-tervezetet is, melyet a Markusovszky kór­ház Intézményfenntartó Társu­lása megalakítására készítettek. A városatyák döntenek arról is, hogy az aljegyző közszolgá­lati munkaviszonyát megszün­tetik-e. Csütörtökön várhatóan zárt ülésen határoznak a képvi­selők arról, hogy a Nyugat-Pan­non Regionális Fejlesztési Rt. igazgatótanácsába és felügyelő­bizottságába kiket delegálnak. Az önkormányzati képvise­lők javaslatot hallgatnak meg a város bölcsődei férőhelyeinek és gondozási hálózatának fej­lesztéséről, módosítják a Már­ton Áron Utcai Óvoda alapító okiratát, s megvitatják a szom­bathelyi szlovén kisebbségi ön­­kormányzattal kötendő megál­lapodástervezetet is. Kiváló hermanos vadászok A hagyományokhoz híven, teljes hermanos sikerrel zárult a közelmúltban Szombathe­lyen megrendezett vadász, vadtenyésztő országos szak­mai tanulmányi verseny: a ve­télkedő első hat helyezettje egyaránt a Herman Ottó Mező­­gazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet ta­nulója. A győzelmet Kis Balázs sze­rezte meg, megelőzve Gángó Csabát, Németh Tamást, Csépi Lászlót, Hegedűs Sándort, va­lamint Pető Károlyt. A diákok valamennyien a végzős vadász, vadtenyésztő szakközépiskolai osztály tanulói. Az országos verseny első há­rom helyezettje az érettségi ké­pesítő vizsgán szakmai elméle­ti tantárgyból jeles érdemje­gyet kap, emellett felvételit nyer az általuk választott szak­irányú felsőoktatási intéz­ménybe. A kitűnően szereplő diákokat Végh Ádám, Kávássy Imre, valamint Takács Zoltán készítette fel a versenyre. Március végén Budapesten rendezték meg a Kertész OSZTV-t, amelyen tizennégy iskola huszonkét versenyzője mérte össze tudását. Wágner Gábor, a Herman Ottó szakközépiskola végzős kertésztechnikus tanulója a ti­zennegyedik helyet szerezte meg. Felkészítő tanárai Beretz­­ky Imréné és Láng József vol­tak. Nem borult a papírforma Herényben Körzeti labdarúgó-bajnokság, Szombathelyi-csoport, Nyugat Szombathelyről Rohrer Tamás, Herény­­ből Németh Zoltán, Söptéről Nárai Zoltán, Felsőcsatárról Sallér József, Peresznyéről Szinger Tibor tu­dósított. Spart FC-X BT. Hermann-Ne­­mescsó-Pusztacsó 1:0 (0:0).­ Szom­bathely, Sugár út, 40 néző, vezette: Lendvai. Spari FC: Süle - NÉMETH CSI­KŐVÁRI, TÓTH, GÁSPÁR - Vörös, Linka, Vertetics, Lakner - Török, Papp. Játékos-edző: Tóth Balázs. Nemescsó-Pusztacsó: MIKLÓS - Reseterics (Kollarits K.), Komjáthy, Ettinger, Németh - Bánó, Varga, Por­koláb, Krály (Schróth) - Kollarits J., Mersich. Csapatvezető: Bernáth Zsolt. A mérkőzésen mezőnyfölényben játszó Spari, sok helyzetéből egyet értékesítve nyerte meg a mérkőzést.­­ Gólszerző: Lakner. Arborétum-Herény-Perenye-Delforg 5:0 (4:0). - Herény, 100 né­ző, vezette: Végh. Arborétum-Herény: DÉNES - Torontáli (Németh Z.), JANZSÓ, Ra­­gasits (Borhy) - Németh R., DOL­GOS­Ó, SZENDRŐDI, Első - Cser, SZANYI, Kalmár. Edző: Seper Gyu­la. Perenye-Delforg: Lakics - Em­­rich, Pohr, Varga - Tóth A. (Németh G.), Tóth Z. (Poór), Szén, Török - Im­re, Szandi (Bilics), Szentmiklósi. Csa­patvezető: Horváth Ottó. Igazolódott a papírforma.­­ Gól­szerzők: Szanyi (3), Dolgos M. (2). Söpte-Bucsu 1:3 (0:1).­­ Söpte, 100 vezette: Kiss L. Söpte: Busi - Komjáti (Nárai), VIRÁGH, Horváth R., Készéi I. (Készéi T.) - Készei Z., Horváth T., Mészáros, Takács G. - Ábrahám, Egyed. Edző: Nagy János. Búcsú: Horváth G. (Völgyi) - HORVÁTH P., VÖRÖS, HORVÁTH B., Csejtei - KIRÁLY, Magyar (Poór), CSONTOS,­­ Horváth K. Pe­resztegi (Liszt), Laskovits (Sümegi). Edző: Devecseri Gábor. Megérdemelten nyert a szerve­zettebb vendégcsapat.­­ Gólszer­zők: Ábrahám, iletve Magyar, Las­kovits, Horváth K. Felsőcsatár-Vasasszonyfa 1:0 (1:0). - Felsőcsatár, 100 néző, vezet­te: Gergácz. Felsőcsatár: HITTL - PATAKI T. - LÓCZI, PATAKI V., TÜZES R. - NÉMETH V., HORVÁTH TI­POCK, SCHAFFER - TÓTH, NÉMETH P. Játékos-edző: Horváth Tamás. Vasasszonyfa: Bódi - Varga, KO­­MONCZKI, Szekér, Tóth A. - Cserei, TÓTH R., Desits Z. (Kovács), Spanyó (Szabó) — Reseterics, DESITS J. Ed­ző: Soós József. Jó iramú mérkőzésen megérde­melt hazai győzelem született.­­Gól­szerző: Németh P. Peresznye-Narda 2:4 (Bl).­­ Pe­­resznye, 100 néző, vezette: Körtvé­­lyes. Peresznye: Koósz G. - Vlasich, GERGICH, Ecker - VASKÓ, DREISZKER, MERSICH, Kumáno­­vich, Koósz K. - Szlávich, Horváth Z. Megbízott játékos-edző: Kumáno­­vich Iván. Narda: Ligeti - Kolnhofer R., An­tal, Horváth M. - Kossuth, Pólyák (Kolonovits), PEZENHOFFER, HORVÁTH ,. KOLNHOFER V. - Kalcsics, Osztrosits. Csapatvezető: Békési Gábor. A két csapat között a kihasználás döntött.­­ Gólszerzők: Dreiszker, Kumanovich, illetve Horváth B. (2), Kolnhofer V., Osztrosits. Cák-Pornóapáti 1:4. A Csepreg II.-Gyöngyösmenti mérkőzés elmaradt, mert a vendé­gek nem érkeztek meg. A bajnokság állása 1. Pornóap. 2219 2 1 82-21 59 2. Herény 2114 4 3 52-19 46 3. Búcsú 2114 2 5 55-27 44 4. Spari 2112 4 5 45-31 40 5. Felsőcsat. 2010 6 4 47-23 36 6. Vasassz. 2110 5 6 50-42 35 7. Narda 2110 1 10 52-45 31 8. Gy.menti 21 9 3 9 37-47 30 9. Peresznye 21 4 5 12 40-70 17 10. Nemescső 21 4 2 15 25-65 14 11. Söpte 21 3 4 14 29-54 13 12. Perenye 22 3 4 15 33-65 13 13. Cák 19 2 2 15 37-75 8 1999. május 26. SZERDA Közös képviselők klubja Május 27-én, csütörtö­kön délután fél öttől a Hungária Biztosító Petőfi utcai épületében tartja szombathelyi klubjának alakuló ülését a Cerberus Társasházkezelő Klubok Országos Szövetsége. A szervezők a rendez­vényre elsősorban a tár­sasházak közös képvise­lőit és tulajdonosait várják. A szombathelyi szervezet vezetőségének megválasztása után az ér­deklődők tájékoztatást kaphatnak a kormány la­káskoncepciójáról, vala­mint az „Aranykulcs”, az év társasháza '99 pályá­zatról. A rendezvényre meg­hívták a vasi megyeszék­hely polgármesteri hiva­talának illetékes szakem­berét is, aki a tár­sasházakkal kapcsolatos tudnivalókról ad tájé­koztatást az érdeklődők­nek. Búcsúzó szakács- és cukrásztanulók A minap 154 szakmunkástanuló búcsúzott el a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskolától Fotó: Benkő Sándor

Next