Vas Népe, 2000. január (45. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-03 / 1. szám

. n CKt Újabb fertőzött, de állapota javul Jobban van az a 14 éves fiú, akit a nyíregyházi kór­ház gyermek intenzív osz­tályán ápolnak gennyes agyhártyagyulladással. A fiút múlt év december 30- án szállították kórházba, eszméletvesztéses, súlyos állapotban. Állapota foko­zatosan javult, és vasár­napra kitisztult a tudata. A nyíregyházi fiú feltehető­en attól a rokonától betege­dett meg, aki sorkatona­ként Szabadszálláson szol­­­­gál, s az év végén otthon volt eltávozáson. Apadnak a Körösök A Körösök a szombati tetőzést követően vasár­nap már apadtak, a védgá­­takon viszont számos árví­zi jelenséget, úgynevezett talp- és töltésszivárgást, valamint fakadóvizet ész­leltek. A tájékoztatás sze­rint vasárnap már nem volt harmadfokú védekezés a Körösökön. Másodfokú készültség van viszont ér­vényben a Kettős-Körö­sön, valamint a Sebes-Kö­rös alsó szakaszán. Millennium 1­­zászlót kapnak Elsőként a Komárom- Esztergom megyei Bajót településének adta át va­sárnap a millenniumi zász­lót Orbán Viktor minisz­terelnök. Az államiságot jelképező zászlót a telepü­lések saját millenniumi ünnepségükön vehetik át. Megérte a 2000-et, és utána meghalt Életének 107. évében vasárnap hajnalban, beteg­ség következtében elhunyt Kun Zsigmond közgaz­dász, közíró, népművésze­ti gyűjtő, Magyarország legidősebb férfi polgára. Unokahúga, Lombig Jó­zsef­né közölte: Kun Zsig­mond három hónap múlva töltötte volna be 107. élet­évét. Temetéséről később intézkednek. Hozzátartozójának el­mondása szerint Kun Zsig­mond súlyos beteg volt. Egyetlen kívánsága az volt, hogy érje meg a 2000. évet. (mti) „A magyar állam szimbóluma”Segítették a terroristákat? (Folytatás az 1. oldalról.) A nemzeti ereklyéket tartal­mazó gépkocsi katonai tisztelet­­adás mellett gördült az Ország­­ház főkapujához, ahol az ötta­gú koronatestület tagjai: Göncz Árpád köztársasági elnök, Or­bán Viktor miniszterelnök, Áder János házelnök, Németh János, az Alkotmánybíróság el­nöke és Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke fogadta. Ezután felvonták a köztársa­ság lobogóját, majd a himnusz hangjait követően 21 díszlövés hangzott el. A Kossuth téren több ezren nézték az eseményt. A Szent Koronát, az ország­almát, a jogart és a kardot - ünnepélyes keretek között - kevéssel fél hat előtt helyezték el az Országház Kupolatermé­ben felállított speciális tároló­ban. A földrengésbiztos vitrin­ben az állagmegóvás érdekében nitrogén veszi körül és nem éri természetes fény az ereklyéket. Az első két napon tizenötezren tekintették meg a koronát. A Szent Korona átszállítását megelőzően a Parlamentben millenniumi ünnepséget tartot­tak, amelyen jelenlegi és volt közjogi méltóságok, kormány­tagok, országgyűlési képvise­lők, egyházi vezetők és a dip­lomáciai testület tagjai vettek részt. Az SZDSZ-frakció - korábbi bejelentésének megfe­lelően - távol maradt az ese­ménytől. Az ünnepséget Áder János házelnök nyitotta meg, aki be­szédében úgy fogalmazott: mindannyiunk közös sikere, hogy egy olyan ország polgárai­ként léphetünk az új évezredbe, amely immár nemcsak csatla­kozni kész, hanem felzárkózni is képes az európai polgári de­mokráciák közösségéhez. Göncz Árpád­ köztársasági elnök, miután aláírta a millen­niumi emléktörvényt, kijelen­tette, a Szent Korona jelenléte itt, ebben az épületben, jelképér­tékű, közjogi értelemben évszá­zadokon át kifejezte hazánk al­kotmányos főhatalmát, s e főha­talom birtokosa volt. Orbán Viktor miniszterel­nök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Szent Korona teremtette meg a lehető­ségét annak, hogy Magyaror­szág Európába lépjen. A kor­mányfő rámutatott: már ez is elegendő ok lehetne arra, hogy a Szent Koronát „magunkkal vi­gyük az új évezredbe, hogy ne múzeumi kegytárgyat, hanem a mindenkori magyar állam élő szimbólumát, a nemzeti egység kifejeződését lássuk benne”, de a ragaszkodásnak van más oka is. Úgy fogalmazott: kenyér nél­kül, fedél nélkül, meleg nélkül még ember az ember, múltja, emlékei, meséi, hagyományai nélkül már biztosan nem az. „ Nem értünk egyet a korona átszállításával, mert attól tar­tunk, hogy ez az út csak egy hosszabb út kezdete, melynek során előbb-utóbb közjogi funk­ciót kap az ereklye, ami ellenté­tes lenne alkotmányunkkal - jelentette ki Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke szombati buda­pesti sajtótájékoztatóján. A politikus megfogalmazása szerint aki ismeri a magyar tör­ténelmet, az tudja, hogy mikor volt ideje a korona viselésének, mikor levételének és mikor van a koronának a magyar nemzet első múzeumában a helye. (mti) Jelcin: Megtettem, amit tudtam (Folytatás az 1. oldalról.) „Nem állhatok a történelem természetes menetének útjába - mondta a leköszönt államfő, aki nyolc évet töltött el tisztségé­ben, és 2000 júniusáig kellett volna hivatalban maradnia. — Miért ragaszkodnék további hat hónapig a hatalomhoz, amikor az ország rendelkezik olyan erős személyiséggel, aki méltó az ál­lamfői tisztségre? Miért állnék az útjába? Miért várnék? Nem egyezne a jellememmel.” A már hosszabb ideje bete­geskedő Jelcin hónapokkal ez­előtt közölte, hogy az 1999 au­gusztusában kormányfővé kine­vezett Vlagyimir Putyint tartja méltó utódjának. A televíziós beszédét aka­dozva, szemmel láthatóan bete­gen elmondó Jelcin bocsánatot kért Oroszország azon lakosai­tól, akiknek az álmai nem telje­sedtek be elnöksége idején és csalatkozniuk kellett reménye­ikben. „Bocsánatot kérek, mert nem tudtam elérni, hogy a szür­ke, stagnáló, totalitárius múltból egyetlen ugrással a tiszta, gaz­dag, civilizált jövőbe jussunk. Elmegyek. Megtettem, amit tudtam” - fejezte be az ország népéhez intézett üzenetét. Bill Clinton amerikai elnök pénteken írásos nyilatkozatban méltatta Borisz Jelcin lemon­dott orosz államfő tevékenysé­gét, és kifejezésre juttatta, hogy együttmunkálkodásra számít Vlagyimir Putyinnal is. Clinton történelmi jelentőségűnek ne­vezte Jelcin, vagyis az első de­mokratikusan megválasztott orosz elnök most véget ért poli­tikai szerepét. Hozzátette, hogy együttműködésre készül Pu­tyinnal is, aki átvette Jelcintől az államfői teendők ellátását. (mti) Balról Vlagyimir Putyin kijelölt, jobbról Borisz Jelcin lemon­dott orosz elnök. Megszakadt egy orosz hagyomány m Szentgotthárdi és környékbeli fiatalok figyelem! és ÚJ ÉVEZRED, ÚJ­­ MUNKAHELY,­­ DINAMIKUS CSAPATMUNKA! ! Így a Diji Szombathelyen bérelnénk hosszabb távra 1000 m2 zárt területen élelmiszer raktározásra alkalmas, 350 m2 alapterületű hűtőraktárat, 150 m2 alapterületű száraz raktárat, szociális helyiséggel. Kamionok és szállító járművek parkolási lehetősége szükséges. Ajánlatukat munkaidőben a 94/311-008-as­­ telefonon várjuk.­­ A rábafüzesi McDonald’s étterembe fiatal munkatársakat felveszünk. Érdeklődni: 06/30/237-06-32-es telefonszámon lehet, Takács Ritánál, vagy az étteremben. KRÓNIKA Szavazunk a unióról Martonyi János külügymi­niszter bízik abban, hogy a sza­vazók többsége igent mond majd azon a népszavazáson, amelyen Magyarország európai uniós tagságáról dönthetnek a polgárok - a külügyi tárca veze­tője a Kossuth rádió Világóra című műsorában beszélt erről vasárnap. A külügyminiszter szerint a magyar politikának a leghelyesebb útja az, hogy az ország minél előbb tagja kíván lenni az európai integrációnak, gazdasági, jogi és intézményi értelemben véve egyaránt. Mar­tonyi János úgy vélte, hogy ez­zel az ország javítja helyzetét, növeli mozgásterét a globális versenyben, amit divatos szóval globalizációnak neveznek. (mti) 2000. január 3. HÉTFŐ Eltűntek a dél-afganisztáni sivatagban azok a géprablók, akik előzőleg nyolc napig a hatalmukban tartottak egy indiai repülő­gépet, 155 utasával együtt - közölte szombaton az afganisztáni tálib kormány egy illetékese. A szóvivő csak annyit mon­dott, hogy az öt terrorista el­hagyta az országot. Az AP hír­­ügynökség szerint a repülőgép­eltérítők valószínűleg a szom­szédos Pakisztánba mentek, mivel ez a legközelebbi ország, s ide könnyen elérhettek az alatt a 10 óra alatt, amennyit a tálib vezetés a túszdráma lezárulta után adott nekik Afganisztán el­hagyására. A terroristák több járművel távoztak a kandahari repülőtér­ről, azzal a három kasmíri mu­zulmán szélsőséges elítélttel együtt, akiknek szabadon enge­dését a maratoni akcióval az in­diai kormánytól kicsikarták. Magukkal vittek túszként egy tálib katonát is, aki később visz­­szatért Kandaharba - mondta a kabuli vezetés szóvivője. A tá­lib hatóságok közölték, hogy még a géprablók nevét és nem­zetiségét sem ismerik. Pakisztán nem nyújt politikai menedékjogot a géprablóknak - közölte az iszlámábádi védelmi minisztérium szóvivője. Az indiai kiszabadult túszok közül többen állítják, hogy a tá­­libok segítették a géprablókat. Az egyik túsz úgy nyilatkozott, hogy a géprablók, akik eredeti­leg késekkel, pisztolyokkal, va­lamint egy kézigránáttal voltak felszerelkezve, több pisztolyt és kézigránátot kaptak a tálib fegy­veresektől. (mti) A dél-afganisztáni Kandahar városába térített indiai repülőgép két géprablója egy tálib túszt maga előtt tartva halad, amint a gépet elhagyja a több mint 150 túsz és az öt álarcos légi kalóz II. János Pál pápa békét kíván Minden embernek szeretné jókívánságait kifejezni Békét kívánt az egész embe­riségnek az új évezredre II. Já­nos Pál, aki ezt az óhaját az új esztendőt köszöntő százezrek előtt juttatta kifejezésre pontban éjfélkor a római Szent Péter té­ren, s ugyanerről beszélt szom­bati Úrangyala imádságában, il­letve a Santa Maria Maggiore bazilika szent kapujának meg­nyitása után. Amikor éjfelet ütött az óra, a szentatya megje­lent dolgozószobájának ablaká­ban, s onnan áldotta meg a rock­koncerttel, tűzijátékkal és más „világi” vigasságokkal ünneplő tömeget. ”Az új év küszöbét át­lépve szeretnék bekopogtatni házaitok ajtaján, és mindenki­nek egyenként kifejezni jókí­vánságaimat” - mondta a pápa, „békében gazdag”, derűs és bol­dog új évet kívánva a Föld min­den lakosának. (mti) Idén is folytatódik a növekedés Áder: Európaiságunkat és kereszténységünket nem kell bizonygatni Magyarország és a magyar­ság kilátásai minden eddiginél kedvezőbbek - erről Áder Já­nos, az Országgyűlés elnöke beszélt a Magyar Rádió Vasár­napi Újság című műsorában. Szent Istvánnak az államala­pítása pontosan azt mutatja, hogy nekünk nem kell bizony­gatnunk sem az európaiságun­kat, sem a kereszténységünket, sem a történelmi érdemeinket. Magyarország itt van Európa szívében és mindig is Európá­hoz tartozott - fejtette ki Áder János. Az Országgyűlés elnöke úgy vélte, ha „folytatódik az a gaz­dasági növekedés, gyarapodás, amely az elmúlt évben már eléggé látványos formát öltött, és ha a külső hatások is kedve­zőek lesznek”, akkor Magyaror­szág kilátásai biztatóak a követ­kező évekre, évtizedekre. A Szent Korona és a koroná­zási jelvények Parlamentbe tör­ténő átszállításával kapcsolat­ban Áder János kijelentette: „bizonyos, hogy most lényege­sen többen látják a koronát a Parlamentben, mint ahányan látták az utóbbi hetekben vagy utóbbi hónapokban”. Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés közel kétharma­dos többséggel fogadta el a Szent Korona-törvényt, s támo­gatta az ellenzék egy része is. A Szabad Demokraták Szö­vetsége Új Generációjának csü­törtökön szervezett koronabú­csúztatója kapcsán Áder János kiemelte: nem kellett a koronát sehonnan sem elbúcsúztatni, hi­szen az ereklyét egy megfelelő helyre, a Parlament Kupolacsar­nokába helyezték át. Megjegyezte: az SZDSZ Új Generációja által a Magyar Nemzeti Múzeumnál szervezett rendezvényen kétszázan voltak jelen. A január elsejei, állami ünnepségen ezzel szemben több ezer, egyes becslések szerint akár az is lehetséges, hogy 20 ezer ember vett részt. Az Országgyűlés elnöke hoz­zátette: még többen figyelték az eseményt televízión keresztül, „és aki látta a közvetítést, az lát­hatta azt is, hogy tapssal fogad­ták a Szent Koronát”.

Next