Vas Népe, 2000. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-16 / 63. szám

4 VAS NÉPE HÍREK Komputerbarátok Nem a hónap utolsó szombatján, hanem most, március 18-án tartják a számítógépes baráti kör foglalkozását a szombat­­helyi MMIK-ban. Reggel héttől éjszakáig játszanak a Quake-programmal. Pénztárcát lopott Csöngén, a Petőfi utcá­ban betörtek kedden egy családi házba. A házban egy idős hölgy él. Az ő bőr pénztárcáját vitték el 49 ezer forinttal. Fuvarozók vizsgáztatása Mától megváltozik a nemzetközi fuvarozók alkalmassági bizonyítvá­nyának kiadása. A vizsgá­latra vonatkozó eljárást ezután a Vám- és Pénz­ügyőrség Nyugat-dunán­túli Regionális Paran­csokságára kell előterjesz­teni. Sonkákat is elemelt Szombathelyen, a Fad­­rusz János utcában egy lakásból 11,5 kilós gázpa­lackot és rádiós magnót lopott el ismeretlen. A kár 15 ezer forint. Épülő csa­ládi házba törtek be a Nárai külső úton. Befeszí­tette a ház ajtaját, antik órát és három füstölt son­kát lopott az ismeretlen összesen. A kár 180 ezer forint. KÖRKÉP 2000. március 16. CSÜTÖRTÖK Március 15-ét ünnepeltükAz ifjak felelőssége A Vas megyei ünnepséget Kőszegen rendezték Az ünnep előestéjén, a múze­umkertben, Horváth Boldi­zsár szobránál kezdődtek az 1848-as ünnepségek Szombat­helyen. A város 1848-as jegy­zőjére, a kiegyezés utáni első kormány igazságügy-minisz­terére emlékezve felolvasták az általa szerkesztett, 1848. március 17-én datált 16 pon­tos petíciót. Ezután a megye nevében dr. Radnai Endre és Koller László alelnökök, dr. Kun László fő­jegyző helyezett el koszorút a szobornál. Szombathely megyei jogú város képviseletében dr. Szabó Gábor polgármester, dr. Prugberger Emil alpolgármes­ter, dr. Kaczmarski János jegy­ző és dr. Nagy Tibor aljegyző koszorúzott. Ezután a sokaság­nak nem éppen nevezhető ün­neplők csapata fáklyákkal ke­zükben vonultak át a Batthyány térre, ahol jó húszperces várako­zás után, az előre megadott idő­pontban, fél 7-kor folytatódott március idusáról a megemléke­zés. Sági József országgyűlési képviselő, az itteni ünnepség szónoka, a kort idéző Kossuth­­kabátban, mellén hatalmas ko­kárdával állt a Batthyány-em­­léktábla alá az időnként szemer­kélő esőben. Ő is az 1848-as szombathelyi események, Hor­váth Boldizsár alakjának meg­­idézésével kezdte beszédét, megemlítve, hogy Vas megye székhelye az elsők között kap­csolódott az országos esemé­nyekbe. Petőfi Sándor, gróf Bat­thyány Lajos és Horváth Boldi­zsár alakját említve szólt a lelke­sedés, a fiatalság erejéről, s arról, hogy mennyire fontos a pillanatnyi sérelmeken túllépve az összefogás. Ezután a képvi­selő azzal folytatta, hogy „én nem szégyellem magyarságo­mat. Büszke vagyok az elmúlt 10 évre”, mert a magyarság bi­zonyította, hogy élni akar. Arra figyelmeztetett, hogy az előtte lévő 50 év is a mienk, meg az ezer esztendőnk is. A történe­lemből tudjuk, hogy a reform­kor liberális nemessége is vitat­kozott, de alapvető kérdésekben egyetértett. Március 15. azt bi­zonyítja, hogy nemcsak anyagi­akért, hanem eszmékért is tu­dunk lelkesedni. Sági József ez­után arra tért ki, hogy 1848-ban, a népek tavaszán - a prágaival vagy a bécsivel ellentétben - a magyarországi események vér­telnek voltak. Az ország építe­ni akart. Párhuzamot vont az ak­kori célok és a mostaniak között, mert nagy bajban van az a nem­zet, amelyik nem tudja, hova, miként akar eljutni. Magyaror­szágon az ország kétharmadá­nak a felzárkóztatása európai szintre, ez ma a cél. „De sajnos ma is vannak, akik a kelleténél jobban ragaszkodnak a pozíció­jukhoz” - mondta a képviselő. Beszéde végén a forradalom lángját gyújtotta meg Sági Jó­zsef azzal, hogy az „a büszke polgárváros tisztessége fölött őrködjön”. „Március van, szelíd magyar március” — így kezdte ünnepi köszöntőjét tegnap délután Markó Péter, Vas Megye Köz­gyűlésének elnöke. Kőszegen, a Dr. Nagy László Gyógypedagó­giai Intézmény dísztermében rendezték meg a megyei ünnep­séget, ahol a Himnusz eléneklé­­se, majd rövid, de színvonalas műsor után szólt az ünneplők­höz a közgyűlés elnöke. Ezt kö­vetően átadta a kitüntetéseket. Markó Péter arról beszélt, hogy az ünnep számvetésre, március 15. pedig immár 152 esztendeje megállásra késztet bennünket, magyarokat. A már­ciusi ifjakra, a forradalomra és szabadságharcra, egy nemzet összefogására emlékeztet és fi­gyelmeztet ez a nap. Ezután Pe­tőfi Sándor és Kossuth Lajos történelmi szerepvállalását vá­zolta, hangsúlyozva: a nagy em­berek megérzik, mikor hol kell lenniük, így volt akkor, 1848. március 15-én Kossuth Po­zsonyban, Petőfi pedig Pesten. A mai március ünneplői tudják, mindkettőjükre szükség volt, mert „'48 és az egész magyar polgári átalakulás szegényebb és szerényebb lett volna nélkü­lük” akkor, amikor utcakövek és barikádok helyett az eszme ere­jében bíztunk. Az ünnepség szónoka ezután áttért arra, hogy ma más gon­dok, más lehetőségek foglalkoz­tatnak bennünket: az Európai Unióhoz való csatlakozás. De éppen ezért a ma élő fiatalok fe­lelőssége sem kisebb, mint ak­kor a márciusi ifjaké volt. „Isten segítse nemzetünket a követke­ző ezer évben is!” - fejezte be ünnepi beszédét Markó Péter. Az 1848/49. évi polgári for­radalom és szabadságharc 152. évfordulóján Vas Megye Köz­gyűlése 87 személyt részesített elismerésben. Közülük azok, akik a fegyveres erők szolgála­tában állnak, saját szakmai nap­jukon vették/veszik át a kitünte­tést. (A kitüntetettekről részlete­sebben a 8. oldalon írunk.) • Némethy M. Ünneplők Szombathelyen, Horváth Boldizsár szobránál, a múzeumparkban Markó Péter adja át a kitüntetést dr. Tarján Jenő főorvosnak Nem éneklünk, járkálunk Kedden újra megállapít­hattuk: „a büszke polgárvá­ros”, Szombathely lakói nem igazán tudnak ünnepelni. Legnagyobb nemzeti ünne­pünkön (is) a Himnuszt csak a zenekar játszotta. Pedig a nemzettudat fejlesztését nem éppen fő helyre tevő „átkos­­ban” is énekelni szoktuk. Most nincs, aki elkezdené az éneket, vagy odaballagna a mikrofonhoz, s bemondaná, hogy énekeljük el együtt a Himnuszt. A Batthyány-em­­léktáblánál sem énekeltük a Szózatot, ráadásul egy-két diák elkezdett futkorászni, apuka cipelte gyermekét nyakában a vigyázzba mere­vedett ünneplők között, s egy fiatal pár sietősen távozott. balkancar h­l­HMJ.­«» • Targonca bérlet • Targonca csereakció • Szenzációs részletfizetés • Alkatrészértékesítés futárszolgálattal 2 tonnás "BÉKA" 49.500 Ft +ÁFA H-2220 Vecsés, Vigyázó F u. 4. www.balkancar.hu Telefon:(0036) 29-350-350 Tel/Fax: (0036) 29-350-360 Szerviz: (0036) 29-350-370 Nádasd millenniumi emlékzászlót kapott (Folytatás az 1. oldalról) Boros Imre tárca nélküli mi­niszter Nádasdon mondott be­szédében emlékeztetett rá, hogy a kiegyezés után hazánk fejlő­désnek indult a múlt század vé­gén, középületek sora épült, so­kat ma is használunk. A '48-as forradalmat az 1956-oshoz ha­sonlította, s ugyanolyan sorsfor­dító időnek nevezte, mint 1989- et. „A magyarság megmutatta a világ népeinek, hogyan tud helytállni, lelkesedni. A sorsfor­dító időkben az összetartás men­tette meg a népünket a széthul­lástól.” A Nádasdnak küldött emlék­zászló fehér, közepén a korona látható, s arany betűkkel a fel­irat: Magyar millennium, 2000. A zászlót megáldotta Takács László katolikus plébános és Rácz Miklós evangélikus lel­kész. Ezután a zászlóanya, Né­meth Istvánné - ahogy a falu­ban ismerik Aradi Mariska néni -, a nyugdíjasklub vezetője kö­tött emlékszalagot a zászlóra, és átadta azt a falu ifjúságát képvi­selő Nagy Krisztiánnak. Az ünnepi ceremónia után a helyi iskolások és felnőttek a színpadon „eljátszották” az 1848-as lázas eseményeket, beszédeket, verseket idéztek. Ezt követően a nádasdi ama­tőr művészeti csoportok léptek fel táncokkal, énekkel, zenével. Délben az általános iskola fa­lán elhelyezett márvány emlék­táblát leplezett le Németh Zsolt, a térség országgyűlési képvise­lője. A táblán az 1848-49-es nádasdi honvédek nevét örökí­tették meg. • Treiber M. Felnőttek és gyerekek elevenítették meg a forradalmi nap történetét

Next