Vas Népe, 2000. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-08 / 106. szám

2000. május 8. HÉTFŐ Humor és üzlet A két címbeli fogalom egyáltalán nem zárja ki egymást. Ha mód van rá, lehet (sőt kell is) keresni a jókedvet, a viccet a munká­ban, az üzletben is. Az ízléses, szellemes cégtábla inkább javítja az üzletmenetet, hiszen az emberi lélek mélyén mindig ott rejtő­zik a vidámságra, a mosolyra való hajlam. Előfordulhat, hogy valaki azért megy be egy vendéglátóhelyre, mert a felirat alap­ján úgy gondolja, odabent jókedvvel dolgoznak. Ezek a vidám cégtáblák Debrecenben láthatók. Vajon mifelénk mikor jut ki­fejezésre majd az üzletben is a vidámság? mti-fotó: Oláh Imre MAGAZIN Kenyérnosztalgia Lipóton Egy hónapig 3 forint 60 fillé­rért adja a kenyér kilóját most megnyílt üzletében Tóth Péter a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton. Az évtizedekkel ez­előtti áron, 3,60-ért kínált ke­nyeret és a zsemlét, kiflit - ame­lyet 40 fillérért ad - saját péksé­gében süti. Már az első napok­ban 200 kiló körüli mennyiség fogyott az olcsó kenyérből. A sikeres vállalkozó ezzel a gesztussal szándékozik segíteni a lipótiakon. Úgy vélekedik, ennyivel tartozik szülőfalujá­nak. A pékségben egyszerre 600 kiló kenyér és 1500-2000 kifli, zsemle sül. Ekkora terme­lés mellett elvész és nem emeli a rezsit az a pluszmennyiség, amelyhez olcsó pénzen hozzá­jutnak Lipót lakói - hangoztatja a főnök. mti-fotó: Matusz Károly TevebiztosításNőknek is Viagra? A Libération című francia lap szerint a kék pirula a nőknél is eredményesen bizonyított. Egy 35 fős csoporton elvégzett vizs­gálat azt tanúsítja, hogy hason­lóan áldásos tüneteket produkál a nőknél, mint az erősebb nem tagjainak körében. Laura Ber­man, a Bostoni Egyetem női szexualitásra szakosodott kuta­tólaboratóriumának igazgató­nője az eddigi kísérletekről be­számolva reménykeltő képet fest: „Hatheti Viagra-szedés után a kísérleti alanyoknál a sí­­kosodás, az örömérzés és az or­gazmusképesség nagyon jelen­tős növekedését tapasztaltuk.” Iránban a tevékre is biz­tosítást akar bevezetni a kormány egy délnyugati tar­tományában. A Huzisztán­­ban élő mintegy hétezer te­vét földrengés, villámcsa­pás, kígyóharapás, árvíz el­len lehetne biztosítani, to­vábbá járművekkel szembe­ni ütközés esetére. TITKOK ÉS VARÁZSLATOK Ha megszólalnak az állatok Akinek van kutyája, macskája, madara, lova, vagy más, az em­berhez szorosan kötődő állata, nem vonja kétségbe, hogy a ma­guk módján ezek a lények is be­szélnek. Hanggal, mozdulattal, gesztussal, testbeszéddel bármit ki tudnak fejezni. Csak figyelni kell rájuk. Derűs kora reggel volt. Vala­honnan a nagy diófa tetejéről pa­naszos sírás hallatszott. Legin­kább erőltetett, fu­ra csecsemő­hanghoz hasonlított. Végül a sűrű lombok között feltűnt egy szép színes, ritka madár, a szajkó. Ő adta az emberszerű hangot. Beszélt, csak nem értettük. Amíg a tudomány nem hágott mai magaslataira, általános meg­győződés volt, hogy Istennek más teremtményei is megkapták a be­széd képességét, s bizonyos alkal­makkor élnek vele. Hiszen már a Bibliában is megszólal a kígyó, sőt Bálám szamara is. Rómában egy-egy ökör, illetve tehén meg­szólalásáról nem kisebb szellemi nagyságok tudósítottak, mint Pli­­nius és Tacitus. (Nyilván csak hal­lomásból tudtak üyesmiről.) Leír­ták azt is, hogy Tiberius császárt és két fiát egy reggel holló kö­szöntötte ékes szóval. A régi idők­ben kevéssé ismert hiénát is „be­szédesnek” tartották, olyannak, „aki” szavaival a vesztükbe csalo­gatja a pásztorokat. Az állatokkal való kommuni­kálást a középkori ember is elhit­te. A tudós Bornemisza Péter „ör­dögi praktikának” tulajdonította, ha valaki megértette az állatok be­szédét, merthogy az élető kígyó­ból főtt étellel varázsolt. A népi hiedelem jóval később is lehetsé­gesnek tartotta, hogy az állatok megszólaljanak. Állítólag kará­csony varázslatos éjszakáján be­szélnek az istállók lakói, aki elrej­tőzik, ilyenkor kihallgathatja gon­dolataikat. A buzgó népies felfo­gás szerint az állatok azért kapják egy alkalommal ezt a kiváltságot, mert annak idején ők melengették leheletükkel a kis Jézust. Később már kiderült, hogy ál­latok értelmes önálló gondolato­kat szavakkal nem tudnak közöl­ni. Viszont néhányuk egészen jól tudja utánozni az emberi hangot. Jókai Mór egy helyütt az afrikai gnúról (ez antilopfajta) közli, hogy emberi szavakat ejt ki. A 30- as években az Angliához közeli Man szigeten volt egy állítólagos beszélő monguz egy bizonyos Ir­ving családnál. Sokan kíváncsiak voltak a csevegő állatkára, de sen­ki nem látta, csak hallotta, mert a félénk monguz elbújt(?). Végül Irvingék lányára, annak hasbeszé­lő képességére fogták a dolgot. Mindenesetre gyakran megfor­dultak akkoriban a riporterek a szigeten... Azt azonban ma már senki sem vitatja, hogy a varjúfélék, a papa­gáj emberi hangot utánoz. Főleg aki hallott is egy Pityut kotyorog­ni arról, hogy „R­r-rosszkutya...” Az amerikai Arizona egyete­mén Irene Pepperberg egy igen értelmes afrikai szürkepapagájjal, Alexszel foglalkozott sokat, és a közelmúltban sikerült vele egy­fajta nyelvi kapcsolatot létesíte­nie. Hírügynökségek számoltak be róla, hogy egy ízben a gazdasz­­szony répát evett. Alex megkér­dezte: „Milyen anyag?” „Répa” - felelte a kutató. „Miyen szín?” - folytatta a kérdezősködést a ma­dár. „Szürke” - válaszolta a meg­hökkent gazdi. Tehát mégis kérdés, hogy be­szélnek-e az állatok? • Kósa Tamás Betűkiválasztás. Kísérlet papagájjal VAS NÉPE . Vicchasáb Horgászok - Hol nőnek a halak a leggyorsabban? - Az emlékezetben. Nem mindegy - Én vagyok az első fér­fi, akivel lefeküdtél? - Hát, ezen még nem gondolkodtam, de most, hogy így mondod, tényleg ismerősnek tűnsz... Fogyókúra - Olyan rosszkedvű vagy mostanában! - A férjem megcsal, és még csak nem is tagadja, én meg csak fogyok, fo­gyok... - Akkor hagyd el! - Nem lehet, még öt ki­ló feleslegem van. Múzeumban - Volna szíves megmon­dani, hol találom a „Hat meztelen nimfa” című ké­pet? - fordul a teremőrhöz az egyik látogató. - Most a második eme­leten látható. Tudja, időn­ként áthelyezzük, hogy mindenhol egyformán kopj­on a szőnyeg - hang­zik az útbaigazítás Kalapcsere A skót már tíz éve hord­ja ugyanazt a kalapot. Hosszú töprengés után rá­szánja magát, hogy vesz egy újat. Bemegy a kalap­szalonba és így szól. - Na, megint itt vagyok! Pannon Praktikum M­ert a percdíj számít! Praktikum Privát előfizetés + Ericsson A1018s csina Hétvégén bruttó 15 forintos hálózaton belüli percdíj • SMS-eidet akár e-mai címre is küldheted • Egy feltöltéssel egy év elérhetőség PANNON

Next