Vas Népe, 2000. szeptember (45. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-08 / 211. szám

2000. szeptember 8. PÉNTEK Megyei sportnap Kőszegen Vas Megye Önkormányzata, a Vas Megyei Sportigazgatóság, valamint Kő­szeg Város Önkormányzata közös szervezésében szeptember 10-én a határ menti kisváros, Kőszeg ad otthont a megyei sportnapnak. A jeles eseményen egyben új létesítményt is avatnak. A Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézményben ezúttal adják át rendeltetésének az új uszodát Kőszegen a hetedik megyei sportnap három helyszínen is gazdag programmal várja az érdeklődőket. Az ünnepélyes megnyitó a fenti intézményben 10 órakor lesz, majd azt köve­tően - már az újonnan átadott medencében­­ a helyi és a szombathelyi Vízmű SC úszói­nak versenyét láthatja az ün­neplő tömeg, majd 22 sportág bemutatóját. A Jurisics-vár elől 11 órakor rajtol a História-futás. A vár dísztermében Németh Pál mesteredző képeiből 12.30 órakor nyílik kiállítás, majd 13 órától élsportolók jutalmazása lesz. A harmadik helyszínen, a Lóránt Gyula Sporttelepen is gazdag a kínálat. Délután ket­tőkor országos utánpótlás-te­niszverseny lesz Prince-kupa néven. Egyúttal a tekepályán te­keverseny, a röplabdapályán íjász- és lövészbemutató veszi kezdetét. A sporttelep névadójá­nak, a legendás válogatott lab­darúgónak, Lóránt Gyulának a szobrát 15.45-kor koszorúzzák meg. Négy órakor kezdődik a Kőszeg-Petőháza NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés, amelynek a szünetében atlétikai bemutató lesz. A négy kispályás öregfiúk-csapat - Falco, Hala­dás, Kőszeg, Vas Megyei Sport­igazgatóság - a bajnoki után lép pályára. - Országos viszonylatban is egyedülálló hagyomány, hogy megyénkben 1994-től mindig valami létesítmény avatásával egybekötjük a megyei sportna­pot - mondta dr. Varga Zoltán megyei sportigazgató. - A soro­zat a gersekaráti tornacsarnok avatásával indult, most Kősze­gen uszodát avatunk. Ezeknek az ünnepi rendezvényeknek tu­lajdonképpen hármas célja van: az új sportlétesítmény átadására méltó körülmények között kerül sor, nagy nyilvánosság előtt be­mutatkozhat a megye, valamint az érintett település sportja, s nem utolsósorban az élsportoló­kat, Eb- és vb-szereplőket meg­felelő környezetben jutalmaz­hatjuk -mondta a sportigazgató. • Gergácz Eltiltották Dobost és Szekerest A Nemzetközi Amatőr Atlé­tikai Szövetség (IAAF) Döntő­­bírósága doppingolás miatt a sprinter Dobos Gábort 2002. jú­nius 9-éig, a gátfutó Szekeres Juditot 2002. július 3-áig eltil­totta a versenyzéstől. A 400 m­ gáton országos csúcstartó Szekeres Judit és a 60 méteren rekorder Dobos Gábor esetében is a B-próba megerősí­tette a pozitív doppingteszt eredményét, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) fegyelmi bi­zottsága azonban eljárási sza­bálytalanságokra hivatkozva felmentette a két futót. Az IAAF Tanácsa a Döntőbíróság hatás­körébe utalta az ügyet, amely ezt a magyarázatot nem fogadta el. Kötélugró mesterek tornája Szombaton 9.30-tól kö­télugró mesterek tornája lesz a szombathelyi Frim Jakab iskolában. Az Ezermester­kupára 12 versenyző kapott meghívást. A szombathe­lyieket a világ- és Európa­­bajnoki címmel is rendelke­ző Bánhegyi Adrienn, Bán­hegyi Kata és Tóth Alexand­ra képviselik. A verseny célja az, hogy eldöntsék, me­lyik öt magyar kötélugró ve­gyen részt a Linzben meg­rendezésre kerülő európai mesterek tornáján. A részt­vevők négy verseny­számban mérik össze tudásukat: 30 másodperces egyköteles fu­tás, 3 perces egyköteles fu­tás, triplázásban és szaba­­don választottban. Ökölvívó emlékverseny A VII. Vas Megyei Sportnap keretében rangos tornát rendez pénteken és szombaton a Kősze­gi SE ökölvívó-szakosztálya. A IV. Énekes-Kelemen-emlék­­versenyt ezúttal új helyszínen, a Gábor Áron úti diszkóteremben - népszerűbb nevén az Alkat­­razban - tartják a KSE szerve­zői, akik hét, főként nyugat-du­nántúli csapatot hívtak meg az eseményre. Győrből két gárda érkezik, s itt lesznek a paksiak, a soproniak, a tatabányaiak is. A fővárost a Bp. Honvéd-Sas és a Központi Sportiskola együttesei képviselik. A házigazdák össze­sen mintegy hatvan versenyző indulására számítanak, akik kö­zött lesz kadett Eb-bronzérmes (Dudás, KSI) és volt felnőtt vá­logatott (Kovács A., Győri Ring) is. Természetesen láthat­ják az érdeklődők a Kőszegi SE menőit is, a kadett válogatott Magyarics Ferenctől a junior vb-aspiráns Szili Istvánig. A ma esti (kezdés 18.00 órá­tól) nyitónapra tizenkét-tizen­­három párharcot terveztek a há­zigazdák, akik szeretnék, ha a szombat délután öttől kezdődő finálékat legalább annyian te­kintenék meg, mint az előző évek amúgy kitűnő csatákat ho­zó döntőit. SPORT Gyarmatiék­­ szombaton Tegnapi számunkban félre­érthető módon jelent meg a sydneyi olimpia vízilabdaverse­nyeit felvezető ankét időpontja. Jeney Lászlóval és Gyarmati Dezsővel szombaton 18.30-kor találkozhatnak az érdeklődők a szombathelyi Country Klubban. Díjugrató verseny Jákon Nagyszabású, kétnapos or­szágos minősítő díjugrató ver­senyt rendeznek a hét végén Já­kon. A Ják-kupára csütörtökig már 150 ló és lovasa nevezése érkezett meg, de ez a szám még tovább nőhet. Hogy csak a két legnagyobb nevet említsük a so­kaságból: a lovassport egyetlen magyar sydneyi olimpikonja, Túri József is rajthoz áll Jákon, akárcsak az országos bajnoki címvédő Szász Attila. Termé­szetesen a vasi lovasok közül is szinte mindenki ugrat Jákon. Nem csoda, hisz az A2 (140 cen­tis akadály) kategória első he­lyezettje egy személyautóval lesz gazdagabb. A programról. Szombaton 10 órakor a B1 (kezdő lovak, kezdő lovasok) kategória versenyével kezdődik a Ják-kupa 2000, amit a B2 (110 cm) kategória mező­nye követ. 14 órakor a lovak és lovasok ünnepélyes felvonulá­sával és megnyitóval veszi hiva­talosan is kezdetét a lovasfeszti­vál. Igencsak hangulatosnak ígérkezik az ezt követő C2-es verseny, ami a „Vezess és lova­golj!” címet is viseli. A bene­­vezőknek egy szlalompályát kell teljesítenie előbb lovon, majd kerékpáron, végül autóval is. A szombati versenynap utol­só száma az A2-es kategória első fordulója. De ezzel még nem ér véget a nap, a kilátogató­kat a sztárvendég Pataki Attila és az Ötlet együttes is szórakoz­tatja. Vasárnap 10 órától a B3 (120 cm), majd az A1 (130 cm) kate­gória versenyét rendezik. Eztán döntik el - az A2-es verseny második fordulójában -, hogy kié is lesz a fődíj. A Ják-kupa résztvevői és nézői este nyolctól Lagzi Lajcsi és zenekara műso­rán lazíthatnak. Indul Horváth Balázs (Jáki Lovasfarm) is­­ Ramóna nyergében A hétvége sportműsora PÉNTEK Ökölvívás. Énekes-Kelemen­­emlékverseny. Kőszeg, Gábor Á. út, 18.00, Teke. Megyei I. Viszák-Felsőma­­rác, 17.00, Vasaszszonyfa-Kerka, 17.00, Csempeszkopács-Villszöv- Perenye, 17.00, Vasvár-Nárai, 17.00. SZOMBAT Asztalitenisz. NB I/B., férfi: Haj­­dúszoboszló-Celldömölki VSE-Má­­vépcell, 11.00. -NB I/B., női. Statisz­tika PSC II.-SZAK, 11.00. - NB II. Büki TK-Ajkai Bányász, 11.00. Baseball. NB II. Szombathelyi Anyaszomorítók-Jánossomorjai Ras­cals, Sé, 12.00. Birkózás. Hegedűs-kupa. Sza­badfogású diák I., serdülő II. csapat­­verseny. Vép, mezőgazdászképző, 8.30. Kötélugrás. Ezermester-kupa, mesterek tornája. Frim Jakab iskola, 9.30. Labdarúgás. NB I. Kispest-Ma­­táv Sopron, 16.30, Nyírség-Sparta­­cus-Haladás, 16.30, Győri ETO-Du­­naferr, 17.00 (mi), Ferencváros- Lombard, 19.00.­­ Megyei I., Szent­­gotthárd-Nagyrákos, burgenlandi jv., 15.30. Püspökmolnári-Tanárképző- Raszter, Papp L., 15.30. Lovassport. Ják-kupa. Országos minősítő díjugrató verseny. Ják, 10.00. Ökölvívás. Énekes-Kelemen­­emlékverseny. Kőszeg, Gábor Áron út, 17.00. Recop-Rotech-kupa. Nagypályás öregfiúk-bajnokság. Városligeti pá­lya, 9.00. Streetball. Ólad, művelődési köz­pont, 17.00. Teke. NB I. TÉK-Gravitáció TK­­Kőszeg, Fő tér, 10.00. Hódmezővá­­sárhely-Szentgotthárd, 11.00. - NB IH.Torony-Halogy, 17.00. - Megyei I. osztály. Néró TC-Nagymizdó, 14.30. Gersekarát-Rum, 17.00. BPV Rába-Uraiújfalu, 14.00. VASÁRNAP Atlétika, Dobó SE versenye. Su­gár út, 17.00. Asztalitenisz. NB I. SZAK­MÁV Vasútőr-Harkány, Frim­iskola, 11.00. Labdarúgás. NB I/B. MOTIM TE-Celldömölki VSE-Antók FC, Szekrény, 16.30.­­ NB II., Bakony­­csoport: Vasszécseny-Lenti, Miklós, 16.00, Kőszeg-Petőháza, Csatlós, 16.00, Pápa-Uniriv-Csepreg, Garab, 16.00, Répcelak-Abda, Kepe, 16.00, Sárvár Rába FC-Tapolca, Horváth G., 16.00, BTK Bükfürdő-Hunguest Hotels-Teskánd, Wenczel, 18.00. - Megyei I. o. Kemenesalja-Vio­-Sped- Rum, Pusztai, 15.30, Ják-Körmend FC-Boldizsár-Trans, Komjáti, 15.30, Csörötnek-Gérce, Lukács T., 15.30, Vép-Jánosháza, Doktor, 15.30, Ná­­dasd-Tetra Uraiújfalu, Lóránth, 15.30, Táplán SE-Rábatótfalu, Vass, 15.30. Megyei sportnap: Kőszeg, 10.00. Teke. Szuper Liga, női. Villszöv- Perenye-Győri Dinamit, 9.00. - NB 11., férfi. Csákánydoroszló-Pét, 9.00. - NB I0. Vép-Zalakomár, 9.00, Ko­vács SE-Bocfölde, 9.00, Tanakajd- Elektromos, 9.00. A Bodajk a 32 között A 10. csoportból a Haladás mellett nem a Lipót SE, ha­nem a Bodajk SE jutott to­vább a labdarúgó Arany Ászok-kupában. Hartyáni Gábor együttese szerdán 0:0- ás első félidő után 5:0-ra múl­ta felül a lipóti csapatot, így csoportmásodikként került a legjobb 32 közé. A csoportokból az alábbi 28 csapat harcolta ki a to­vábbjutást: Balassagyarmat, Csepel, BKV Előre, Bony­­hád, BVSC, DVSC, Eger, Fe­rencváros, Győr, Haladás, Hévíz, Kaposvár, Kispest, Kistarcsa, Kisvárda, Bodajk SE, Marcali, Nyíregyháza, Pápa, Pécsi MFC, Sátoral­jaújhely, Siófok, Szolnok, Tápiószentmárton, Újpest, Veszprém, Videoton, Zala­egerszeg. Az európai kupaküzdel­mekben indult klubok - Du­­naferr, MTK, Vasas és Tata­bánya - csak most kapcso­lódnak be a sorozatba. A sor­solásra szeptember 13-án kerül sor. VAS NÉPE 19 Sopronban a Marc Ma estétől Sopronban vendé­geskedik a Marc-Körmend ko­sárcsapata. A Krasznai-kupán a vasiak pénteken 19 órától a Sop­roni Ászok, szombaton 17 óra­kor a Dombóvár, vasárnap dél­előtt 11-től pedig a SMAFC együttesével mérkőznek, s edző­jük, Patonay Imre bízik abban, hogy a meccs­sorozat jól szol­gálja majd a csapat bajnoki fel­készülését. - Mivel válogatott játékosa­ink jó pár napig távol voltak, túl sok taktikai elemet eddig még nem tudtunk begyakorolni. A Krasznai-kupán számunkra ezért most nem is annyira az eredmé­nyesség, hanem az számít elsőd­legesen, hogy végre játsszunk egy jól­­ beszélt várakozásairól Patonay Imre, a Marc-Körmend edzője, majd hozzátette: mivel meghatározó játékosai közül többen - Trümmer, Grebenár, Fodor, Gráczer - is sérüléssel bajlódnak, így Sopronban várha­tóan több lehetőséghez jutnak majd a keret más tagjai, köztük például Keresztes, aki a Maribor ellen is bizonyított. Patonay Imre végül elmondta: továbbra is gőzerővel keresik azt a külföldi centert, aki az ötös poszton játszhatna a körmendi csapatban, dolgukat azonban ne­hezíti, hogy az elvárásaiknak megfelelő kosarasok igencsak drágán mérik tudásukat. - Kinéztünk egy amerikai já­tékost, aki szakmai szempontból megfelelne, csakhogy ő havi 10 ezer dollárért szeretne hozzánk szerződni. Ennyi pénzt pedig nem tudunk fizetni, így keresgé­lünk tovább, miközben remél­jük, hogy a jövő hét végi Göcsej­­kupára sikerül megtalálnunk az emberünket - zárta szavait Pato­nay Imre. Mint macska az egérrel Falco KC Szombathely- KKZM Maribor (szlovén) 128:86 (22:19, 39:16, 39:27, 28:24).­­ Szombathely, 600 néző, férfi kosárlabda felké­szülési mérkőzés, vezette: For­­rai, Tóth. Falco: KÁLMÁN 26/6, DZUNICS 25/12, Pankár 14/6, Helbich 18/6, TARLE 14. Cse­re: JÁVORSZKY 12/6, Henrik 7/3, Kolonics 10, Molnár 2, Dé­nes 2, Kolesánszky­­. Edző: Szrecsko Szekulovics. A nézőket nem riasztotta el az egy nappal korábban a Körmend ellen nem túl acélos teljesít­ményt nyújtó ellenfél, a szlovén első ligából kiesett Maribor hí­re. Maga a szombathelyi csapat viszont eléggé félvállról vette a meccset, legalábbis az első ne­gyedet. Azután viszont össze­kapták magukat a sárga-feketék, sokat javult a védekezés is, és mérföldes léptekkel hatalmas előnyt szereztek, amit a fiatalok is tudtak tartani. Legközelebb a jövő hét végi Göcsej-kupán lép­nek színre Kálmánék. Lipa kerékpártúra Gotthárdról A Szentgotthárdi Sportbarátok Egyesülete 68 km-es kerékpártú­rát szervez szombaton. A találko­zó 8 órakor lesz a Hotel Lipa előtt, felkészített biciklivel, útlevéllel rendelkező indulókat várnak. Útvonal: Szentgotthárd, Rábafü­­zes, Jennersdorf, Neumark a.d. Rabb, Eisenberg, Tauka, Kuzma, Trdkova-marinja, Felsőszölnök, Szentgotthárd. A túrát rossz idő esetén is megrendezik. Hazai pályán a SZAK-Vasútőr Dupla forduló várt volna a hét végén a SZAK-Vasútőr NB I/A-s férfi asztaliteniszezőire. A szombatra tervezett nagykállói meccset azonban sikerült elha­lasztani, így mentesülhettek a hosszú utazástól, pihenten áll­hatnak asztalhoz első hazai baj­nokijukon a Harkány ellen. A harkányiak már évek óta ugyan­abban­­ a 40 év feletti átlagélet­­korú­­ összeállításban őrzik NB I/A-s tagságukat. Ráadásul az idei bajnokságban, a többi csa­pathoz képest, az Arató, Szita, Pintér, Káposztás kvartett egy­séges társaságnak is számít. Mindkét gárda nagyarányú győ­zelemmel kezdte az idényt. A SZAK-osok nagyszerű formát mutattak Békésen, s emeltek a lécen: a célkitűzés már nemcsak a bentmaradás, hanem az első ötbe jutás. Vígh Zsolt edző ne­héz meccset, de győzelmet vár. A SZAK női csapata az NB I/B legerősebb együtteséhez a Statisztika II-höz utazik. uns ntpc Főszerkesztő: Halmágyi Miklós Rovatvezetők: Benkő Sándor, Horváth Erika, Ölbei Lívia, Peltzer Géza, Török Tibor Szerkesztőség: Szombathely­­.Széll Kálmán u. 40. Levélcím: 9700 Szombathely, Pf. 100. Központ: (94) 522-560. Telefax: (94) 522-596. Titkárság: (94) 522-563. Kihelyezett szerkesztőségek: 9500 Celldömölk, Kossuth u. 15. Tel/Fax: (95) 422-817. 9900 Körmend, Szabadság tér 5. Tel/Fax: (94) 410-630. 9730 Kőszeg, Fő tér 4.Tel/Fax: 362-760. 9600 Sárvár, Árpád u. 7-9. Tel/Fax: (95) 324-777. 9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 21. Tel/Fax: 380-849. E-mail:VasNepe @ matavnet.hu Kiadja: Vas Népe Kiadói Kft. 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. a Pannon Lapok Társasága tagja A kiadásért felel: Kázmér Judit, Gyerák András ügyvezető igazgatók Hirdetésfelvétel: 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 2. Tel/Fax: (94)312-393. Tel.: (94) 330-783, 310-002.9500 Celldömölk, Kossuth u. 15. Tel/Fax: (95) 422-817.9900 Körmend, Szabadság tér 5. Tel/Fax: (94)410-630.9730 Kőszeg, Fő tér 4. Tel/Fax: (94) 362-760.9600 Sárvár, Árpád u. 7-9. Tel/Fax: (95) 324-777. 9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 21. Tel/Fax: (94) 380-849. Telefonos hirdetésfelvétel: (94) 340-770. Hirdetési főosztály vezető: Lóczi János. Értékesítési vezető: Domonkos Attila. Megyei hirdetési vezető: Tarabó Zoltán Tel.: (94)522-560. Budapesti Média­képviselet: 1117 Budapest, Budafoki út 111. Tel: (1) 464-7400. Megrendelhető: a Pannon Lapok Társaságánál, a Társaság kézbesítőinél és hirdetésfelvételi irodáiban. Előfizetési díj: negyed évre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 5%-os kedvezménnyel 9063 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40., Tel: (94) 320-979. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa. Megyei terjesztési veze­tő: Horváth József. Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel: (88) 541-631. Felelős vezető: Donhardt Jens. ISSN 0133-0454. Index: 26076 Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az

Next