Vas Népe, 2000. december (45. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-30 / 304. szám
8 VAS NÉPE ÉV VÉGE Négy ország, négy történet Putyin úr szomszédsága ■ Kozma Gábor A dél-spanyol Torrevieja városában rengeteg külföldi él. A kilencvenes évek elején itt vásárolt ingatlanokat egy orosz úr, aki Putyin névre hallgatott. Alicantétól 150 kilométernyire terül el a tipikus dél-spanyol kisváros, Torrevieja. Jómagam a Los Balcones nevű városrész egyik apartmanjának lakója voltam februárban, nem messze az úgynevezett orosz negyedtől. De oroszt azt nem láttam. Csak villáikat. Az egyik séta alkalmával megközelítettem egy különösen szép, pálmafás, úszómedencés, mediterrán stílusban épített palotát, amelynek helyén pár éve még szeméttelep bűzölgött. Vendéglátóm figyelmeztetett: az oroszok nem szeretik a kíváncsiskodókat. A kamerával felszerelt ajtón persze nem kopogtam, de senki sem zavart szemlélődésemben. Éppen akkoriban cikkezett a helyi sajtó az új orosz elnök egykori leningrádi munkatársáról — nevezzük Olegnek -, illusztrációként bemutatva az általam kiszúrt palotát. Amelyben Oleg a kilencvenes évek elején lakott, és innen segítette a köztisztviselő Putyint ingatlanvásárlásaiban. Némi utánjárással kiderült, hogy a villában (amely az otthonomul szolgáló apartmantól csupán kétszáz méterre volt) nyaralt, vagy inkább telelt éveken át Putyin úr családjával. Persze, akkor még a leningrádi (Szentpétervár) városi tanács alkalmazottjaként. Itteni kapcsolata úgy született, hogy az egyik nagyvállalat felügyelőbizottságának elnökeként javasolta: az éves nyereséget fektessék spanyol ingatlanokba. Putyin vezérletével az évek során csaknem száz üdülőházat emeltek, s ezeket részben bérbe adták. A későbbi elnök személyesen intézte a villák felépítését. Olyan eréllyel, hogy Los Balcones lakói még ma is emlékeznek rá. „Közepes termetű, de nagy lendületű ember volt. Ki a fene gondolta, hogy ő lesz a golyóbis egyik ura”- summázott angol ismerősöm. Putyin polgártárs elnökként már nem üdül itt, és biztosra veszem, hogy sajnálja. Orosz villa Torreviejában. Hasonlóban lakott Putyin polgártárs Mint mókusnak az erdőtűz ■ Török Tibor Az USA-ban minden lehetséges. Még erdőtűztúra is. Nos, mi megnéztünk egyet, kocsikölcsönzőnk nagy bánatára. Az Egyesült Államok nyári nevezetességei közé tartozik többek között az egyhetes Harley Davidson-party, a washingtoni csúcsforgalom, az NDK típusú szandál (made in Gera), valamint az erdőtűz. Mihez kezd a magyar újságíró az amerikai kormányösztöndíj ideje alatt, ha már megunta az összes újságot, a baseballmeccseket, a Schwarzeneggerkoktélt (másfél deci whisky egy leheletnyi kólával, és olyant üt az agyra, mint a Terminátor). Természetesen elmegy erdőtüzet nézni. A Sziklás-hegységben ugyanis menetrendszerűen kigyullad egyegy rengeteg, ami ugye nagy probléma, de az amerikaiak arról híresek, hogy folyton megoldanak, megmentenek valamit. A történet tulajdonképpen az így keletkezett párt kiegyegyszerű kis túrának indult, a szítettek egy-egy kísérő hölgynégyfős csapatot egy huszárgyel. A probléma abból állott vágással kettéosztották, majd elő, hogy az egyik kísérőt már halálra büntették a minimális sebesség be nem tartása miatt, míg a másik túl volt négy-öt totálkárosra kivégzett kocsin. Társammal együtt ez utóbbi, egyébként nagyon kedves aszszonyt kaptuk, aki azt a példátlan bravúrt hajtotta végre, hogy a kocsikölcsönzőtől számított ötszáz méteres szakaszon kétszer próbált szakadékba hajtani, majd pedig egy balos hajtűkanyart külső íven (értsd: sziklafal) vett be... Az erdőtűz úgy került képbe, hogy egy negyvenoldalas turistatérképből kinéztük a legmagasabb csúcsot, és a Mercury típusú gépjárművel megmásztuk. A szomszédos hegyoldal lángolt, ezerrel folyt a problémamegoldás: oltottak levegőből, földről, helikopterek hozták a smoke-jumpernek nevezett tűzoltókat. Egy gondunk maradt: le kellett menni. Mire sikerült, a kocsiból gyanús szagok szivárogtak, az egyik keréktárcsa leolvadt. A kölcsönzés ideges lett, amikor meglátta a díszeit vesztett gépet. Hol jártak ezzel, zsörtölődött John Wayne helyi kiadása. Mondtuk, erdőtüzet néztünk. Több kérdés nem volt. A sziklás ormok felett gyakran terjed ezerrel az erdőtűz A furfangos török ■ Erős D. Zoltán Törökország egyik legismertebb vízesése a manavgati, ami valóban szép lehet, ha éppen van benne víz. Manavgat akár a magyar-török nyelvrokonságra is utalhat, mivel a tengerparti járási székhely közelében egy különleges „gát” található. A környék egyik fő nevezetessége ugyanis a vízesés, ami inkább szélességével kelt figyelmet. A városban lépten-nyomon utazásszervezők hada szólít le: elvinne kedvező áron a vízeséshez. Miután Törökországban vagyunk, alkudni illik. Akkor az nem tűnt fel, hogy végül az eredeti tarifa negyedéért szánhattunk hajóra. Igaz jókora várakozás után, ami nem volt véletlen, mert egy étterem teraszán kellett dekkolnunk. Mit lehet tenni? Rendelni... Nagy sokára megérkezett a bárkánk, amelyen akár húszharminc ember is kényelmesen elfért volna, ám mi mindössze négyen voltunk. Ez egy újabb gyanús jel lehetett volna, de persze utólag mindig könnyű okosnak lenni. Elindultunk hát a folyón felfelé. Utunk első szakasza nem túl sok természeti szépséget kínált. A parton eldózerolt betontörmelék volt a látványosság, majd azt érzékelhettük, hogy egyre alacsonyabb a vízszint. Volt olyan rész, ahol a hajó már a meder alját súrolta, s bizony csak nagy erőfeszítések után sikerült továbbhaladni. Vagy húsz perc után kikötöttünk, s a „kapitány” bejelentette: itt a kis vízesés. A látvány nem volt valami lenyűgöző. Imitt-amott csordogált némi víz, ám a folyó itt nem volt több, mint egy szerény patakocska... Sebaj, majd talán többet látunk a nagy vízesésnél. Ide egy kisbusszal szállítottak bennünket, ám már útközben kiderült, itt is kevés a víz. Ráadásul belépőt kellett volna fizetni azért, hogy megnézzük a látványosság helyét. Ez már sok volt nekünk. Visszatérve reklamáltunk az utazásszervezőnél. A válasza: azért adott árengedményt, mert a száraz időszakban a vízesés nem működik. Csak éppen velünk ezt „elfelejtette” közölni, gondolván, hogy a vízesés az vízesés. A manavgati csodálatos vízesés, már amikor van benne elegendő víz... 2000. december 30. SZOMBAT Szent Antal sugallatokat küld ■ Szenkovits Péter ....a jó nem tart sokáig, nem vettük észre jöttét, nem láttuk, amikor itt volt, csak a hiányára figyelünk föl, amikor már elment...” (José Saramago) Utólag szinte rejtély számomra, miként is kerültünk három egymást követő évben (tavalyelőtt, tavaly, idén) a portugálok földjére. Most csupán a Saramago által említett ottlét hiányát érzem, meg azt, amit mindnyájan tudunk itt Európa szívében: a jó nem tart sokáig. A legelső sugallat mindenesetre úgy jött, mint Szerb Antal Utas és holdvilágában Mihálynak Ervintől, aki Rómába küldte: „Mindegy mit csinálsz. Látogasd meg talán a kereszténység négy nagy bazilikáját. Menj be a katakombákba. Amit akarsz. Rómában nem lehet unatkozni. És főképp ne csinálj semmit. Bízd magad a véletlenre. Add át magad teljesen, ne legyen programod...” Nekünk valahogyan Lisszabont súgta „Ervinünk”. Hét dombra épült, mint Róma, nincs kevesebb templom itt sem, mint amott, ráadásul a legenda szerint a Tejo folyó partján született Szent Antal, és itt is temették el a szegények istápolóját. A róla elnevezett szentély és környéke a főváros egyik legszebb helye. Számunkra pedig a legvarázslatosabb. Itt fogadtuk meg párommal, hogy ismét - hetedszer, egyben utoljára - nekigyűrkőzünk a lombikbébiprogramnak. S ha megszületik a babánk, a legrövidebb időn belül hármasban térünk vissza, így is jön. '99 novemberében, az alig tíz hónapos kisfiúnkkal a Tejo partjára érkeztünk. Eredetileg szeptemberre terveztük az utat, de egy makacs tüdőgyulladást követően naponta belázasodtam, ezért halogattuk a túrát. Mondani se kell: a láz Lisszabonban múlt el végérvényesen. Az idén ismét „Ervinünk” ösztökélt. Újra odautaztunk. Megint együtt, hármasban. „Változtassatok!”, kaptuk a sugallatot. Megértettük: életünk „hajója” szülővárosom, Sopron felé tart, így hát e sorok írója januártól ott folytatja hivatását. Vajon „Ervinünk” - Szent Antal? - mikor jelez legközelebb? A szegények istápolóját a dolgos portugálok is becsben tartják