Vas Népe, 2001. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-01 / 27. szám

IDŐJÁRÁS Hideg, téli idő Felszakadozik a felhő­zet, hideg lesz (16. oldal). KÖRKÉP Irodai gondok A Belügyminisztérium által megígért létszámfej­lesztéstől várják az ok­mányirodák a hetek óta tartó zsúfoltság csökkené­sét. A tárca jogszabály­módosítást is kilátásba he­lyezett a gondok orvoslá­sára, írásunk a 4. oldalon. GAZDASÁG Felkutatott állástalanok A Hegyháton felkutat­ták azokat az állástalano­kat, akik már munkanél­küli-járadékban sem ré­szesülnek, s így közülük nyolcvanan munkahely­hez jutottak. Részletek a 6. oldalon. Mentőállomás és orvosi ügyelet Helyi szakemberek kivitelezték, tízmilliót takarítottak meg Vasvár (br) - közös épület­ben, összehangoltan dolgoznak ezentúl Vasváron az orvosi ügyelet és a mentőszolgálat szakemberei. Helyi erők bevo­násával készült a tegnap felava­tott épületegyüttes, amely a vá­ros és a környékbeli huszonöt falu lakóinak gyors egészség­­ügyi ellátását hivatott szolgálni. Az ünnepség vendégeit köszön­tő polgármester, Németh Zsolt felidézte az építkezés történetét. A régi mentőállomás felújítása, tetőszerkezetének átépítése, az emeletráépítés és az új szárny, amelyben a központi orvosi ügyeletet helyezték el, negyven­­kétmillió forintba került volna. A tervezést, a beruházást és a ki­vitelezést helyi szakemberekre bízta az önkormányzat. Számít­va a lokálpatriotizmusnak a munka minőségében, valamint az elszámolásban kifejeződő megnyilvánulásaira, és nem csalódott: körülbelül tízmilli­óval olcsóbban készült el a fel­újítás és a bővítés, mint tervez­ték. (Folytatás a 4. oldalon) A sürgősségi betegellátás új vasvári központja emeli a város hangulatát, szépségét Fotó: Kiss T. A XVI. század riportere: Tinódi A hírmondóra emlékeztek a várparkban Sárvár (mt)­­ Az ének- és hírmondó Tinódi Sebestyén halála évfordulóját minden évben megünneplik, mint­hogy itt halt meg 1556. január 30-án. A város tegnap dél­után tartotta megemlékezését és koszorúzását a várparkban a költő, zeneszerző emlék­művénél. A lantosként is em­legetett Tinódi munkásságá­ból beszédében egy fő gondo­latot emelt ki Szentgyörgyi László református lelkész (képünkön): ő volt „a 16. szá­zad riportere”. (írásunk „Mi keveset írt, igazat írt” címmel a 4. oldalon) Kevés a feljelentő Eredményes évet zártak az adónyomozók Szombathely (pg)­­ Bár szinte mindenki azt gondolta két évvel ezelőtt, hogy az APEH berkein belül önálló szervezetet létrehozó adónyomozók dúskál­nak majd a lakossági bejelenté­sekben, mára kiderült, a lakos­ság nem olyan aktív, mint ahogy gondolták. Vasban a feljelenté­sek zöme magától az APEH-től érkezett a nyomozókhoz. A vasi adónyomozókhoz ennek ellené­re tavaly több bejelentés érke­zett, mint egy évvel korábban, s az ügyészségnek átadott ügyek száma, valamint az elkövetési érték is nőtt egy év alatt. Az APEH szóvivőjével készített in­terjúban érdekes történetek is olvashatók adócsalókról. (Anal­fabéta adócsaló című írásunk a 6. oldalon) Városi címre pályáznak Répcelak (ser)­­ Tegnapig le­hetett benyújtani a Belügymi­nisztériumhoz az idei várossá válási kérelmeket. Megyénkből egyedül Répcelak pályázik a címre. A nagyközség várossá nyilvánításának kezdeménye­zése évek óta napirenden szere­pelt a képviselő-testület köré­ben. A pályázatot mégis csak az idén adták be. Az ehhez szüksé­ges dokumentumokat egy szép kivitelű, A/4-es formátumú, ke­ménytáblás, színes fotókat tar­talmazó könyvbe foglalták. Az önkormányzat nem kért fel kül­ső szakértőket az elkészítésé­hez, maga oldotta meg a felada­tot. (Bővebben Városi címre pá­lyázó nagyközség címmel a har­­ madik oldalon) A település az utóbbi időkben sokat fejlődött Fotó:Benkő Sándor Torgyán szerint minden rendben Budapest (mti) - Sem a fel­mentésemről, sem a távozá­somról nem volt szó az Or­bán Viktor miniszterelnök és köztem lezajlott megbeszé­lésen - jelentette ki Torgyán József szerdán. A kisgazda agrárminiszter ak­kor közölte ezt, miután kijött a kormányfő dolgozószobájából. „Ha én minden, a sajtóban meg­jelent rágalomra lemondtam vol­na, akkor körülbelül ezerszer tehettem volna ezt meg az el­múlt időszakban” - tette hozzá. - Ugyanolyan jó a kapcsolatom a miniszterelnök úrral, mint ed­dig. Ha valamilyen rágalom el­hangzik, azt nyilvánvalóan ki kell vizsgálni - mondta. (Folyta­tása a 2. oldalon, Egyelőre tart a kormányfői bizalom címmel.) Torgyán József a megbeszélés után nyilatkozik Fotó: mti Perelik a CIB Bankot Továbbgyűrűzik a BorsodChem-ügy Budapest (mti)­­ A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügye­lete szerdán jogi képviselője útján benyújtotta a Fővárosi Bíróságon a CIB Bank elle­ni keresetét - erősítette meg Gulácsi Ferenc, a PSZÁF szóvivője szerdán. Gulácsi Ferenc kifejtette, hogy a felügyelet szerint a CIB tisztességtelen piaci magatar­tást tanúsított a 24,8 százalékos BorsodChem-részvénycsomag megvásárlásakor. Ez több jog­szabályt is érint: a CIB magatar­tása kifogásolható az értékpa­pírtörvény, a versenytörvény és a Polgári törvénykönyv egyes paragrafusai szerint is. Zdeborsky György, a CIB Bank Rt. elnök-vezérigazgatója értetlenül fogadta a tisztességte­len piaci magatartást feltételező vádakat. (Egyebek a 2. oldalon, A PSZÁF-nak... címmel.) A miskolci mentők befejezték Újdelhi (mti) - A Belügymi­nisztérium Katasztrófaelhá­rítási Mentőosztaga tovább­ra is a földrengésektől leginkább sújtott Budzs városában tartózkodik. - Igen nehéz körülmények kö­zött végezhető a munkánk - nyi­latkozta szerdán a hírügynökség­nek Pavelcze László, a mentő­osztag vezetője. Hozzátette: újabb túlélőt a keddi kettő után nem találtak, és egyre fogy a re­mény, hogy találhatóak még. - A Miskolci Speciális Men­tőcsapat befejezte indiai tevé­kenységét, és csütörtökön haza­indul Újdelhiből - tájékoztatott szerdán Varga-Haszonits Zoltán, az újdelhi magyar nagykövetség első beosztottja.­­ A múlt pénteki földmozgást követően a hatósá­gok a figyelmüket elsősorban az otthontalanná vált emberek ellá­tására és a fosztogatások meg­akadályozására fordítják. A ka­tasztrófa helyszínén dolgozó mentőcsoportok szerint már szin­te lehetetlen túlélőkre bukkanni.

Next