Vas Népe, 2001. szeptember (46. évfolyam, 206-228. szám)

2001-09-04 / 206. szám

2 VAS NÉPE Elavult a törvény Budapest (mti)­­ Módo­sítani kellene a választójo­gi törvényt ahhoz, hogy a 2002-es országgyűlési vá­lasztásokon a mandátum­számítás korrekt legyen. Tóth Zoltán, a Regionális Választási Szakértők főtit­kára, aki korábban a BM választási irodájának ve­zetője volt, azzal kapcso­latban nyilatkozott hétfőn, hogy a rendszerváltozást követően Magyarországon két párt első ízben kötött olyan választási szövetsé­get, amely­­ országosan közös lista állításáról szól. Kitüntették a parancsnokot Budapest (mti)­­ Első osztályú szolgálati jelet, a honvédelmi miniszter által odaítélhető legmagasabb kitüntetést adományozta Szabó János az SFOR tá­vozó főparancsnokának, Michael L. Dodson tábor­noknak. A kitüntetést a honvédelmi miniszter ne­vében Isaszegi János dan­dártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderő­­nemi Hadműveleti Köz­pontjának parancsnoka ad­ta át Szarajevóban. Pártokról márpedig ne essen szó! Budapest (mti)­­ Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök a választás „nagy súlyával” indokolta hétfőn adott nyilatkozatá­ban azt, hogy körlevélben fordult az egyházmegye papjaihoz, s ebben azt kéri tőlük, hogy október 8-ától a választások előtti utolsó napig fohászkodjanak a jö­vő évi parlamenti választá­sok sikeréért. Hangsúlyoz­ta viszont: a körlevélben felhívta a papok figyelmét arra, hogy a szószéken, templomban pártokról nem beszélhetnek. Három forinttal nő a benzin ára Budapest (mti)­­ Három forinttal emeli a motorben­zinek árát szerdán a Mol, ugyanakkor a gázolaj és az autógáz ára változatlan marad - tájékoztatott köz­leményben az olajtársa­ság. Az emelkedést a nem­zetközi piacokon bekövet­kezett árnövekedéssel ma­gyarázza a Mol. Még nem változik a minimálbér Budapest (mti)­­ Az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) bér- és kollektív megállapodás bizott­ságában nem közeledtek az álláspontok a jövő évi minimálbér kérdésében a Szociális és Család­ügyi Minisztérium épületében tartott hétfői egyeztetésen. A kormány jövőre 50 ezer forint mini­málbér-emelést javasolt, a munkavállalói oldal bruttó havi 57 500 forintot tart elfogadhatónak, míg a munkaadók nettó 40 ezer forint havi minimálbért szeretnének A kisgazdák mielőbb csatlakozni akarnak Budapest (mti) - A kisgazdák célja, hogy minél hamarabb csatlakozzanak a Fidesz és az MDF között létrejött választási együttműködési megállapodás­hoz - mondta Szentgyörgyvöl­­gyi Péter frakcióvezető, az FKGP képviselőcsoportjának hétfői budapesti ülését követően újságíróknak. Hozzáfűzte: telje­sen egyetért Pokorni Zoltán Fidesz-elnök és Dávid Ibolya MDF-elnök véleményével, miszerint a 2002-es ország­­gyűlési választás komoly választás lesz, és a megállapo­dás aláírásával a jobboldal fel­tétlenül erősödött.­­ Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője sajnála­tát fejezte ki amiatt, hogy a Fidesz választási megállapodást kötött az MDF-fel. Hozzátette ugyanakkor, hogy az együttműködést a két párt belügyének tekintik. Vélekedése szerint a szövet­ség hosszú távon a demokrata fórum megszűnéséhez vezethet. Szavai szerint az MDF rend­szerváltó pártként fontos színt képviselt a belpolitikában. Pokorni új funkciója Budapest (mti) - Frakcióve­zető-helyettessé választotta a Fidesz képviselőcsoportja hétfői tanácskozásán Pokorni Zoltán pártelnököt. Koncz Mária, a képviselő­­csoport sajtófőnöke az ülést követően arról is tájékoztatott, hogy a frakció döntött a meg­üresedett bizottsági helyek betöltéséről. A szavazatok alap­ján a költségvetési bizottság alelnöke Domokos László, a gazdasági bizottság új tagja Horváth Zsolt, a foglalkoztatási bizottságé pedig Frajna Imre lesz. A Fidesz-frakció szeptem­ber 28-án és 29-én kihelyezett tanácskozást tart Sopronban. A rendezvényen a kongresszusi vitairatot vitatják meg. Az elnök az ombudsmanért Budapest (mti)­­ A köztársasági elnök arra kéri az MSZP és az SZDSZ frakcióját, hogy vizsgálják felül a Berki Ádám adatvé­delmi ombudsmanjelölt megválasztásával kapcsolatos ellenző álláspontjukat A képen balról: Mátrai Márta (Fidesz), Csurka István (MIÉP), Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szentiványi István (SZDSZ), Szentgyörgy­völgyi Péter (FKGP), Baráth Ete­le (MSZP), Dávid Ibolya és Balsai István (MDF) KRÓNIKA „Csak ígérgetés és öndicséret” (Folytatás az 1. oldalról.) Ismertette a mezőgazdaság­gal kapcsolatos határozatokat, amelyek - elmondása szerint - a családi gazdaságokat helyezik előnybe. Részletes ismertetést adott az árvíz sújtotta települések támo­gatásáról és az oktatás, vala­mint a munkavállaló nyugdíja­sok adócsökkentését elősegítő határozatokról. A kormányfő szerint a népes­ség fogyását három év fáradsá­gos munkájával sem sikerült megállítani, de mint mondta, ezen a területen is jók a re­mények.­­ A Fidesz, az FKGP, az MDF és a MIÉP frakciójának szónoka üdvözölte a kormány nyári dön­téseit - bár Csurka István a föld­kérdés kapcsán kritikai hangot is megütött -, míg az MSZP és az SZDSZ bírálta a miniszterel­nök beszédében foglaltakat hét­főn a parlamentben. Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője szerint a kormány nyári tevékenysége nem állt másból, csak ígérgetés­ből és öndicséretből. Francz Rezső, az MSZP szónoka arra mutatott rá, hogy a munkanél­küliség nem csökkent akkora mértékben, mint ahogy azt a Fidesz állítja. " Kételkedem abban, hogy romlana Magyarország külföldi megítélése, ellenben némely személy nyilvánvalóan bel­politikai indítékból teszi közzé külföldön írásait - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő hétfőn az Országgyűlésben, a napirend előtti felszólalását követő frak­cióreagálások kapcsán tett viszontválaszában.­­ Az Országgyűlés név szerinti szavazással, 204 igen és 96 nem szavazattal elfogadta Áder János házelnök előterjesztését a háromhetenkénti ülésezési rendről. A kormánypárti több­ség nemmel voksolt arra, hogy egészítsék ki az ülés napirendjét az MSZP és az SZDSZ vizsgá­lóbizottságok felállítására vo­natkozó javaslataival. Hadihajón a menekültek Karácsony-sziget (mti)­­ Az ausztrál hadiflotta egyik hajója (helyi idő szerint) hétfőn este fedélzetére vette azt a 460 afgán menekültet, akik hajótörésük után több mint egy hétig a Tam­pa norvég teherhajón vesztegel­tek az Ausztráliához tartozó Ka­rácsony-sziget közelében. A sziget kikötői hatóságai szerint a menekültek átszállítása inciden­sek nélkül zajlott le. Fegyverek helyett vita Szkopje (mti)­­ Kétnapi szü­net után hétfőn folytatta vitáját a macedón törvényhozás az albá­nok jogainak kiszélesítését szol­gáló alkotmánymódosításról. Mark Laity NATO-szóvivő közben Szkopjéban azt közölte, hogy mihamarabb - de minden­képpen csak a keddre előirány­zott alkotmánymódosítási sza­vazás után - folytathatják az al­bán gerillák fegyvereinek be­gyűjtését. Üdvözölte a Skopjei parlament vitájának felújítását, és hangsúlyozta, hogy az döntő fontosságú a békemegállapodás végrehajtása szempontjából. 2001. szeptember 4. KEDD Robbanások sérülés nélkül Jeruzsálem (mti)­­ Két ki­sebb robbanás történt hétfőn Je­ruzsálem zsidók lakta külső kerületeiben. Három ember könnyebben megsérült. Az első detonáció az Izrael által meg­szállva tartott Kelet-Jeruzsálem északi részén következett be egy bevásárlóközpontban, a másik pedig egy benzinkút közelében a Jeruzsálemhez tartozó Gilo zsidó településen. Mindkét esetben gépkocsiban helyezték el az ismeretlen merénylők a robbanószerkezetet - jelentette az AFP. Izraeli rendőr fut egy égő au­tóroncs mellett Kelet-Jeruzsá­­lem egyik negyedében szep­tember 3-án mti/AP-fotó Kölcsönös vádaskodások Durban (mti) — Norvég, belga, kenyai és brazil diplomaták nagy erőfeszítéseket tesznek hétfőn, hogy a dél-afrikai Dur­­banben negyedik napja zajló rasszizmusellenes ENSZ-érte­­kezlet ne sulladjon bele a köl­csönös vádaskodások mocsará­ba. A feszültségek két fő oka to­vábbra is a közel-keleti helyzet megítélése, illetve a volt gyar­mati országoknak az a követelé­se, hogy az egykori gyarmatosí­tók utódai fizessenek nekik kár­térítést a rabszolgaságért. Izrael és az Egyesült Államok küzd egy olyan határozat ellen, amely rasszistának bélyegezné Izraelt. A gyerekek nem tehetnek róla Belfast (mti)­­ Északír protestánsok összecsapnak a katolikus szülőket és gyermekeiket védő­ rohamrendőrökkel Belfast észa­ki részének egyik, főként protestánsok lakta negyedében szep­tember 3-án, az új tanév első tanítási napján, miután a protes­tánsok megpróbálták megakadályozni, hogy a gyerekek eljus­sanak a negyedben működő Szent Kereszt Általános Iskolába Kegyeletsértőnek tartja az MSZP A Hét egyik műsorát A televíziós főszerkesztő visszautasítja és nem érti a szocialista párt vádjait Budapest (mti)­­ Az MSZP szerint kegyeletsértő volt az MTV A Hét című műsorának legutóbbi adása, emellett a szo­cialisták egyoldalúnak tartják a műsort, ezért felszólítják a kura­tóriumi elnökséget és a tv-elnö­­köt, hogy vizsgálják felül a műsorszerkesztési elveket.­­ A Magyar Szocialista Párt megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a Magyar Televízió A Hét című műsora a Fidesz vezette kormány politikai céljait kiszol­gálva immár a durva kegyelet­sértéstől sem riad vissza - tartal­mazza az MSZP-közlemény. Az ellenzéki párt úgy véli: nemcsak Vancsik Zoltán tisztelőit, nem­csak a szocialista párt több mint 2 milliós szavazótáborát sérti, de minden jó ízlésű embert fel­háborít az a mód, ahogy A Hét legutóbbi műsorában igyekezett besározni a csak néhány napja eltemetett szocialista képviselő emlékét. Az MSZP „a közszolgálati­­ság normáit, a kegyelethez fűződő emberi jogokat, a jó érzést súlyosan sértő műsor” ellen panasszal él az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságánál.­­ A Magyar Televízió A Hét című műsorának szerkesztősége megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) a műsorközlésbe tör­ténő durva beavatkozástól sem riad vissza - jelentette ki hétfőn Siklósi Beatrix, A Hét című műsor főszerkesztője. Siklósi Beatrix elmondta: A Hét szeptember 2-ai adásában Vancsik Zoltán szocialista országgyűlési képviselő halála kapcsán a politikus pályaképét vázolta fel. Közölte, hogy az összeállítás a temetést követően időszerű volt, a szerkesztők és a műsorkészítők pedig betartottak minden etikai, illetve szakmai normát. A főszerkesztő szerint „ifjú Vancsik Zoltán is vállalta volna a nyilatkozatot, de csak abban az esetben, ha A Hét garantálni tudta volna szemé­lyes biztonságát”. A Hét főszer­kesztője végezetül kijelentette: határozottan visszautasítják, hogy bármelyik párt beleszóljon szerkesztési elveikbe.

Next