Vas Népe, 2002. augusztus (47. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-01 / 178. szám
2002. augusztusi. CSÜTÖRTÖK Római légiósok a fővárosban Jelmezes tájékoztató a Savaria Történelmi Karneválról (Folytatás az 1. oldalról) A polgármester rövid történeti áttekintést adott a vasi megyeszékhelyről, kiemelve, hogy a helység kétezer éve lakott település. A történelmi játékok a város históriájáról emlékeznek meg, fogalmazott a polgármester, aki elárulta, miért öltött tógát: „én is jelmezben vonulok fel, a képviselő-testülettel egyetemben”. Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye a miénk, mondta Szabó Gábor, és megemlítette, hogy a tavaly bemutatott korhű római katapult után a British Museum is érdeklődött. Szommer Ildikó fesztiváligazgató az újságíróknak elmondta, tavaly 80 ezren látogatták a programokat. Idén tizenegy helyszínen 200 esemény várja a vendégeket - a szervezők százezernél több érdeklődővel számolnak. A számos egyéb program mellett a történelmi játékokon színre viszik a város szülöttének, Szent Mártonnak a legendáját is. Stílszerű jelmez: Szabó Gábor polgármester (balról) római elöljárónak öltözve Összefogás a megyéért Az MSZP és három civil szervezet együttműködése Szombathely (edz) - A Vas Megyéért Egyesület kezdeményezésére a Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesület, a Szombathelyi Lokálpatrióta Egyesület és az MSZP megyei szervezete együttműködik a megye jövőjét meghatározó feladatok megoldása érdekében. Az együttműködés részleteit tegnap sajtótájékoztatón ismertették. Szabó Lajos, az MSZP megyei elnöke, országgyűlési képviselő elmondta, tudatos előkészítő munka során fogalmazták meg a partnerek közösen a stratégiai kérdéseket. Ezek között szerepel a megyei integrált egészségügyi ellátás megvalósítása, a Berzsenyi Dániel Főiskola egyetemmé válása, valamint több, a megyét érintő infrastrukturális beruházás. Ennek jegyében Kiss Péter munkaügyi miniszterrel, Magyar Bálint oktatási miniszterrel, dr. Hankó Faragó Miklós igazságügyi államtitkárral már folytattak is megbeszéléseket, s kérték támogatásukat a megyei elképzelések megvalósításához. A közeljövőben találkoznak Németh Imre földművelésügyi miniszterrel, dr. Kökény Mihály egészségügyi államtitkárral, valamint Márkus Imrével, a MÁV Rt. felügyelőbizottsága elnökével. Dr. Ipkovich György, az MSZP és az SZDSZ közös szombathelyi polgármesterjelöltje már az első konkrét eredményről is beszámolt. Elérhető közelségbe került, hogy Szombathely egyetemi várossá váljon. A Berzsenyi Dániel Főiskola és a soproni székhelyű Nyugat-dunántúli Egyetem vezetői már aláírták a két intézmény integrációjáról szóló szándéknyilatkozatot, amely megnyitja a szombathelyi intézmény előtt is az egyetemmé váláshoz vezető utat. „Egyesüljünk, hogy tehessünk” - ezzel a Markusovszkyidézettel foglalta össze az együttműködés lényegét prof. dr. István Lajos, a Vas Megyéért Egyesület elnöke. Bejelentette, összeállt az a stáb, amely kidolgozza a megyei kórház konszolidációs tervét, s az integrált megyei egészségügyi ellátás programját. A Szombathelyi Lokálpatrióta Egyesület nevében dr. Németh Ferenc megerősítette, a megyének része Szombathely is, ezért összehangoltan kell kezelni a feladatokat. A Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesület törekvései találkoztak a másik két civil szervezet és az MSZP elgondolásaival, ezért részt vállal az együttműködésből, mondta Patyi Elemér, az egyesület elnöke. KRÓNIKA Honlapja lesz a bíróságnak Kiépült a Vas Megyei Bíróság informatikai hálózata Megyei körkép (al) - Az országban elsőként Vas megyében létesült számítógépes kapcsolat a városi és a megyei bíróságok között. Hamarosan elkészül a Vas Megyei Bíróság honlapja is, és valamennyi városi bíróság önálló tűzfalat kap. Dr. Vincze Imre, a Vas Megyei Bíróság sajtószóvivője elmondta, hogy befejeződött a bíróság informatikai hálózatának kiépítése. A több évig tartó fejlesztés során központi forrásokat, PHARE-pályázati pénzeket és helyi anyagi erőt is felhasználtak, összesen kilencven számítógépet állítottak „csatasorba”. Az országos bírósági hálózat egyik végpontja a Vas Megyei Bíróságon van. Ezen a hálózaton egy sor szolgáltatás elérhető. Az ítélkezési szünet után a bírák néhány kattintás után elolvashatják vagy kinyomtathatják a Legfelsőbb Bíróság döntvényeit, elérhetik a BM nyilvántartóját. Az interneten keresztül megnézhetik az Igazságügyi Minisztérium szakértői nyilvántartását. A bíróság informatikai hálózatát tűzfal védi a nem kívánt hatások ellen. A jövőben a városi bíróságokon is lesznek tűzfalak, így védett lesz az ottani számítógépekkel való kommunikáció. Egy a kilencvenből. A számítógépes hálózat kiépítése több évig tartott Új távlatok a régiós fejlesztésekben (Folytatás az 1. oldalról) Az uniós csatlakozásra való felkészülésben kiemelt feladatot jelent a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) kidolgozása. Némi gondot okoz, hogy az eredeti tervhez képest ebben a munkában egyéves csúszás van. Ezért az év végi határidő tartása az elkövetkező időszakban feszített munkát követel. Ennek a feladatnak a jelentőségét növeli, hogy uniós pénzből csak azoknak a projekteknek a megvalósítását fogják támogatni, amelyek az NFT-ben szerepelnek. Ennek előkészítéseként - szeptemberig - régiónként, a kistérségek projektjeire alapozva, össze kell állítani az előzetes feladattervet. Ennek jegyében a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársai a régióban, köztük a kilenc vasi kistérségben, műhelybeszélgetéseket szerveztek. Ezeken általában tizenöten-húszan vettek részt, s a települések vezetői mellett megfogalmazták javaslataikat a kistérségben működő civil szervezetek, cégek képviselői, és a vállalkozók is. A tapasztalatok összegzése során kiderült, hogy az általános feladatok között szinte mindenütt szóba kerültek a hiányzó, településeket összekötő utak, s megfogalmazódtak az igények további kerékpárút-építésekre is. Egyre inkább teret nyer a kistérségi szemlélet, amely az öszszehangolt turisztikai és gazdaságfejlesztési programok szükségességének hangsúlyozásában jelentkezett. Pozitívum az is, hogy az egyes elkülönülő tervek egyre inkább kistérségi projektté integrálódnak. A műhelybeszélgetéseken a régió huszonegy statisztikai kistérségében körvonalazódtak azok a feladatok, amelyek az elkövetkező időszakban az egyes térségek fejlődését meghatározhatják. Ezeket az elképzeléseket már most kell megalapozni, mivel EU-s forrásokhoz csak megalapozott tervekkel lehet hozzájutni. A projektek összegyűjtését szolgálja a nyugat-dunántúli régió által az elmúlt évben útjára indított Kezdet űrlap és adatbázis, amely a www.westpa.hu interneteimen is elérhető. MEGKÉRDEZTÜK Miért nincs elegendő gomba a vasi erdőkben? ■ Tóth Gábor Megyei körkép - A rekkenő hőséget, a nagy szárazságot az elmúlt hetekben kisebb-nagyobb záporok, zivatarok enyhítették. Kalauz Józsefet, a Vásárcsarnok gombaszakértőjét arról kérdeztük, hogy a hőséget, szárazságot megszakító esőzések milyen hatással vannak a gombára, érdemes-e gombázni indulni? — Milyen az idei gombaszezon? - Sajnos semmi jót nem mondhatok. A nagy szárazság, a kevés csapadék miatt alig-alig akad gomba az erdőkben. A piacon is csak elvétve látunk gombát. Csupán az Őrség legdélebbi részeiről és Somogy megyéből érkezik Szombathelyre egy-egy gombaárus. Somogyból minimális mennyiségű vargányát hoznak, az Őrségből pedig rókagombát. A vasi erdőkben elvétve akad vargánya, ráadásul az idén galambicából is rettentően kevés, néhány dekányi volt, sampinyonból pedig termesztettet árulnak a piacon. Az Alföldön viszont javában tart a nyári szarvasgombaszezon. A hírek szerint nincsen hiány szarvasgombából. Nálunk sajnos szarvasgomba sincsen. Az elmúlt hetekben azért esett az eső. A záporok, zivatarok hatására talán előbújnak a gombák. Nagyon kevés eső esett, ráadásul a rövid, heves eső egyáltalán nem használ a földnek, az erdőnek. A víz ilyenkor elfolyik, nincs ideje felszívódni. Alapos esőzésre lenne szükség. Legalább kéthárom napig tartó, folyamatos, lassú eső kellene. Úgy tűnik, egyelőre nem érdemes gombázni indulni. - Amíg eső nem lesz, addig bizony nem érdemes. Mi gombászok is csak a természetjárás kedvéért sétálunk az erdőben. Sajnos nem tehetünk mást, várjuk az esőt. Változó falu Lakatos Ferenc karikatúrája VAS NÉPE 3 KEZDJE AZ ÚJ TANÉVET A VAS NÉPÉVEL! Figyelje augusztus 5-én kezdődő akciónkat, amelyben 465 000 forint értékű tanszerutalványt OSZtunk SZét előfizetőink között!