Vas Népe, 2003. január (48. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-27 / 22. szám

2003. január 27. HÉTFŐ Döntőbe jutott a Lombard FC-Haladás A Büki TK a harmadik, míg a szombathelyi gárda az első helyen végzett a csoportjában Zalaegerszeg (gz, hz)­­ A Borsodi Terembajnokság utolsó, hét végi helyszínén két NB I/B-s vasi labdarúgó­csapat is szerencsét próbált. Szombaton a BTK együttese nem tudta kiharcolni a to­vábbjutást, vasárnap a Lom­bard FC-Haladás gárdája vi­szont igen. Szombaton az egerszegi sport­csarnokban telt ház előtt két élvo­nalbeli (ZTE, Matáv Sopron) és két NB I/B-s gárda (BTK Bükfür­­dő-Hunguest Hotels, Hévíz) küz­dött a továbbjutást jelentő első he­lyért. A nyitómérkőzésen a tava­lyi finalista Hévíz együttese 2:2- re végzett a házigazdák ellen. Ezt követően léptek pályára a terem­tornán ezúttal debütáló bükiek a Matáv Sopron ellen. Kiegyenlített első félidő után Körösi és Miha­­lecz találatainak köszönhetően a mérkőzés végén a bükiek örülhet­tek, így lélektanilag nagy előny­nyel várták a második kört, ami­nek sorrendjét a televízió kérésére felcserélték. Hévíz-BTK, majd a ZTE-Sopron találkozó követke­zett. Előbbit nagy taktikai csata jellemezte, kihagyott helyzetek­kel. Aztán Cupik révén az előnybe kerülő zalai gárda ügyesen visz­­szaállt kontrázni, és azokat ered­ményesen befejezve magabizto­san nyert. A két élvonalbeli gárda összecsapása 3:1-es zalai sikerrel zárult. Az utolsó kör előtt még há­rom gárdának volt esélye a to­vábbjutásra, amely a ZTE-BTK találkozó végén kettőre csökkent. Mihalecz révén a Bük kezdett job­ban, ám az egyenlítést követően egy balszerencsés gól - Egressy lövése a palánkról a vetődő Varga Z. hátára pattant, majd onnan a ka­puba csörgött - annyira visszave­tette a büki gárdát, hogy pár perc elteltével még kettőt kapott. A hajrára ugyan feljöttek, de 6:1 után erejükből már csak szépítés­re futotta. A csoportgyőzelemről és az ezzel járó továbbjutásról a Hévíz-Sopron mérkőzés döntött. A Hévíznek három góllal kellett volna nyernie ahhoz, hogy befutó legyen, minden más eredmény a ZTE-nek kedvezett. A hévíziek fél lábbal már a döntőben érezték magukat (2:0) amikor Pintér „be­köszönt”, és ezzel a ZTE jutott a hatos döntőbe. A torna gólkirálya - megosztva 3-3 találattal - Mi­halecz Péter (BTK), Radu Sabo és Nagy Lajos (ZTE) lett. - Úgy érzem, nem okoztunk csalódást. Ahogy fáradtunk, egy­re többet hibáztunk, a ZTE ellen pedig kijött a két gárda közti tu­dásbeli különbség - mondta Mi­halecz István, a BTK edzője. *# # /71v' ‘Vív Vasárnap gyenge félház fogad­ta az egerszegi sportcsarnokban a debreceni fináléba kerülésért harcba induló négy csapatot (Győr, Siófok, Pápa, Lombard FC-Haladás). Az az igazság, hogy ez az előző napi hazai fieszta után nem is hatott a meglepetés erejé­vel. A legnagyobb szurkolótábor, már csak a helyszín közelsége mi­att is, természetesen a Lombard FC-Haladás együttesét kísérte el. A zöld-fehér hívek az első derbi alatt (Pápa-Siófok 3:1) még csak öregurasan melegítgették a hang­szálaikat, ám Farkasék pályára lé­pését már hangrobbanásszerű ovációval fogadták. A szombat­­helyi futballisták az ETO elleni meccs első perceiben gyorsan szerették is volna meghálálni a biztatást, remek iramban kezdtek, Nagy Sándor csak centikkel té­vesztette el a győri kaput. A foly­tatásban aztán átvette az irányítást a Rába-parti NB I-es gárda, és Szanyó góljával a vezetést is meg­szerezte. A vasiak azonban nem hagyták annyiban, és a félidő vé­gén Németh T. révén egyenlítet­tek. A második játékrészben hiá­ba mozgósítottak komoly ener­giákat Glázer Róbert tanítványai, újabb találatot nem sikerült elér­niük, így döntetlennel végződött a találkozó (1:1). A második kör el­ső összecsapásán az ETO ugyan­azzal a szürke, színtelen, szagta­lan produkcióval állt elő, mint a szombathelyiek ellen, így nem is tudta legyűrni a lelkes pápaiakat (1:1). A tavalyi két finalista, a Sió­fok és a Haladás párharcát a Bala­­ton-partiak kezdték jobban, Sza­bó Cs. góljával már az első minu­­tumban előnyre tettek szert. A Ro­­honci útiak egészen a 13. percig hiába futottak az eredmény után, akkor viszont Potemkin remek szabadrúgásával sikerült egalizál­niuk az eredményt. Sőt, a REAC- tól érkezett csatár második, vala­mint Kaj első találatával el is lép­tek a vasiak. Gaál még szépített, ám Potemkin a hajrában újabb két alkalommal mattolta Cser­­nyánszkyt, s így fölényes (5:2) va­si diadal született. A zárókört a Pápa és a Haladás várhatta az élről (4-4 pont), míg a harmadik győ­riek neve után kettő pont állt. A két élvonalbeli együttes mérkőzé­sét a címvédő Siófok nyerte (6:2), ebből adódóan a továbbjutás kér­déséről a két NB I/B-s csapat dönthetett. A nap meccsén a táma­dóbb szellemben játszó vasi ala­kulat Árki föld-levegő rakétájá­val szerzett vezetést az első felvo­nás közepén. A folytatásban is in­kább a három sorát egyenlő idő­közönként cserélgető Glázer-gár­­da akarata érvényesült. Ennek el­lenére a végjátékban a pápaiak egalizáltak, ám Ferhatovics pos­tafordultával válaszolt, ezzel 2:1- re nyert a Lombard FC-Haladás, s a DVSC, az MTK, a REAC, az FTC és a ZTE után biztosította he­lyét a Borsodi Terembajnokság február 2-ai debreceni döntőjé­ben. A vasárnapi egerszegi torna gólkirályi címe is Szombathelyre került: Potemkin Károly 4 találat­tal bizonyult a leggólerősebbnek. - Külön nem készültünk a te­remtornára, de jó motivációval és remek hozzáállással teljesen meg­érdemelten diadalmaskodtunk. Köszönjünk szurkolóink parádés biztatását - értékelte csapata pro­dukcióját Glázer Róbert. A bükiek jól kezdtek, a Matáv-Sopron együttesét 2:0 arányban legyőzték SZOMBAT BTK Bükfürdő­-Hunguest Hotels-Matáv Sopron 2:0 (0:0). - Vezette: Szarka, Török. BTK: Varga Z. - Gombos, Ja­­godics, Bonchis, Mihalecz, Körö­si. Csere: Kecskés, Sátori, Dani, Nagy G., Seper, Szabó. Gólszerzők: Körösi, Miha­lecz. BTK Bükfürdő-Hunguest Hotels-Hévíz 0:3 (0:1).- Vezet­te: Török, Ember. BTK: Varga Z. - Nagy Gá­se­per, Kecskés, Sátori, Dani. Csere: Sipos, Lukács, Jagodics, Gombos, Körösi, Bonchis, Zsebe, László, Mihalecz. Gólszerzők: Cupik, Szabó B., Fonnyadt. BTK Bükfürdő­-Hunguest Hotels-Zalaegerszeg 3:6 (1:4). - Vezette: Ember, Fülöp. Gólszerzők: Mihalecz 2, Kecskés, illetve Nagy L. (2), Vincze O. (2), Egressy, Sabo. Kiállítva: Sátori. Hévíz-ZTE 2:2 (0:0). - G.: Fonnyadt, Cupik, illetve Sabo, Nagy L. ZTE-Sopron 3:1 (1:0). - G.: Sabo, Szamosi, Kenesei, illetve Bausz. Hévíz-Sopron 2:1 (1:0). -G.: Fonnyadt, Czafit, ill. Pintér. Végeredmény: 1. Zalaeger­szeg 7 pont (11-6), 2. Hévíz 7 (7-3), 3. Büki TK 3,4. Sopron 0. VASÁRNAP Győri ETO-Lombard FC­­Haladás 1:1 (1:1). Vezette: Ábrahám, Solymosi. Haladás: Balogh - Kaj, Far­kas V., Farkas A., Nagy L., Po­temkin. Csere: Árki, Nakics, Fer­­hatovics, Tüske, Kovács A., Szűcs, Czeglédi, Kincses, Németh T., Japa. Edző: Glázer Róbert. Gólszerzők: Szanyó, illetve Németh T. Lombard FC-Haladás-Sió­­fok 5:2 (0:1). Vezette: Ábrahám, Solymosi. Haladás: Balogh - Kaj, Far­kas V., Farkas A., Nagy S., Po­temkin. Csere: Árki, Nakics, Fer­­hatovics, Tüske, Kovács A., Szűcs, Czeglédi, Kincses, Németh T., Japa. Gólszerzők: Potemkin (4), Kaj, illetve Szabó Cs., Gaál. Lombard FC-Haladás-Pápa 2:1 (1:0). V.: Ábrahám, Solymosi. Haladás: Balogh , Kaj, Farkas V., Farkas A., Nagy S., Potemkin. Csere: Árki, Nakics, Ferhatovics, Németh A., Kovács A., Szűcs, Czeglédi, Kincses, Né­meth T., Japa. Gólszerzők: Árki, Ferhato­vics, illetve Horváth L. Siófok-Pápa 1:3 (1:1). - G.: Kovács P. illetve Mogyoródi (2), I 11C7K11 Pápa-Győri ETO 1:1 (1:1). - G.: Germán illetve Szanyó. Siófok-Győri ETO 6:2 (2:1).­­ G.: Schwarcz, Filipovic (2), Ko­vács, Szabó Cs., Juhász, illetve Baumgartner, Szanyó. Végeredmény: 1. Lombard FC-Haladás 7 pont, 2. Pápai ESC 4, 3. Siófok FC 3, 4. Győri ETO 2. Pljusenko az Európa-bajnok Malmö (mti)­­ A papírfor­mának megfelelően az olim­piai ezüstérmes orosz Jev­­genyij Pljusenko nyerte a férfiak versenyét a műkor­csolya és jégtánc Európa­­bajnokságon. Tóth Zoltán a 17. helyen zárt. A 20 eszten­dős Pljusenko 2000 és 2001 után lett ismét kontinensel­ső. A szombati kűrben ki­robbanó formában volt: hét triplát és egy négyfordula­tost ugrott, két bírótól is a maximális 6,0 pontot kapta. Pénteken késő este feje­ződött be a jégtáncosok ver­senye, ahol az orosz Irina Lobacseva, Ilja Averbuh kettős győzött. Az első fel­nőtt világversenyén induló Hoffmann Nóra, Elek Attila páros a 14. helyen végzett. SPORT Újabb celli edzőmeccs Kemenesmagasi (fp) - A Zala megyei első osztályban szereplő Kertet 2:1 -re verte a CVSE-Antók FC NB I/B-s labdarúgócsapata. Eredetileg a zalaiak otthoná­ban játszották volna felkészülési meccset, ám a kertaiaknál uralko­dó mostoha pályaviszonyok miatt Kemenesmagasi adott otthont az összecsapásnak. A cellieknél a műtéten átesett Bozsó természete­sen nem lehetett a többiekkel, s a keresztszalag-operáció után lába­dozó Győrvári, illetve a homlok­­üreg-gyulladással bajlódó Takács Béla sem játszhatott még. Sebes­tyén Attila pályaedző ezúttal sem feledkezett meg a fiatalokról, az ifisták közül Némethet, Simont és Sálit is bevetette. CVSE-Antók FC-Kerta (megyei I-es) 2:1 (1:1),Keme­nesmagasi, felkészülési labda­rúgó-mérkőzés, v.: Nagy T. Celldömölk: Nagy Z. - Oro­­vecz (Sáli), Dobos, Latyák, Szöllősi - Marius (Simon), Tó­biás, Jáger, Lengyel (Németh J.) - Csernák (Hollósi), Takács Sz. (Csíkvár). Edző: Horváth Tamás. Polgár Judit veretlenül lett második Wijk aan Zee (mti)­­ Nagyszerű teljesítménnyel, veretlenül a má­sodik helyen végzett Polgár Judit a Wijk aan Zeeben rendezett ha­gyományos sakktornán. A ma­gyar nagymester a záró forduló­ban sötéttel remizett az azeri Tej­­mur Radzsabovval, és összessé­gében csak fél ponttal gyűjtött kevesebbet, mint a győztes Vis­­wanathan Anand. Az indiai játé­kos vasárnap szintén döntetlent játszott (az orosz Barejev ellen).­­ Judit élete egyik legnagyobb szakmai sikerét érte el, hiszen egy olyan mezőnyben remekelt, ahon­nan a legjobbak közül csak Kasz­­parov és Lékó hiányzott - értékelt Kállai Gábor, a magyar szövetség szakmai igazgatója. - Rendkívül harcosan játszott az egész tornán, kis szerencsével Anandot is le­győzhette volna. Egyik nagy eré­nye, hogy mindkét színnel egy­formán kiváló teljesítményre ké­pes, a volt világbajnok Karpovot például sötéttel verte meg. VAS NÉPE 15 RÖVIDEN Csak 9. hely Budapest (mti)­­ Kelle­metlen meglepetést okozva csak a 9. helyet szerezték meg a magyarok a női pár­bajtőr csapat világkupa-ver­senyen. Győzött a francia válogatott. A Mincza Il­dikó, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka, Kiskapusi Dóra összeállítású együttes sorsát már az első, románok elleni vereség eldöntötte, utána már hiába nyert háromszor is, a 9. helynél előrébb nem végezhetett. Benko történelmi világcsúcsa Berlin (mti)­­ Az ameri­kai Lindsay Benko az első nő a világon, akinek sike­rült 4 percen belül úsznia a 400 gyorsot: a 26 eszten­dős, 1,86 m magas Los Angeles-i kitűnőség a ber­lini rövidpályás VK-ver­­senyen 3:59,53 perces világrekorddal nyert, pon­tosan fél másodpercet ja­vított a Costa Rica-i Clau­dia Poll három hónap híján hatéves csúcsán. Loeb győzelme Monte-Carlo (mti) -Sébastian Loeb nyerte a Monte-Carlo-ralit, a világ­­bajnokság első futamát. A francia pilóta a szintén Citroennel versenyző brit Colin McRae, illetve a spanyol Carlos Sainz előtt végzett az élen. A Toyota WRC-vel induló Szabó Gergő, Köhler Zoltán pá­ros motorhiba miatt fel­adta a viadalt. Totó Plusz egy mérkőzés: 14. Udinese-Milan lapzárta után 1. Bremen-Bielefeld 2:2X 2. Hannover-Hamburg 2:2X 3. Hertha BSC-Dortmund 2:11 4. Kaisersl.-VíB Stuttgart 1:22 5. Rostock-1860 München 1:42 6. Wolfsburg-Schalke 04 1:22 7. Bayern M.-Mönchengl. lapzárta után 8. Modena-Atalanta 0:22 9. Como-Roma 2:01 10. Bologna-Torino 2:2X 11. Brescia-Parma 1:1X 12. Intemazionale-Empoli 3:01 13. Perugia-Chievo 1:01 uns ntpt Főszerkesztő: Halmágyi Miklós Lapszerkesztők: Kósa Tamás, Nagy Győző Rovatvezetők: Benkő Sándor, Burkon László, Horváth Erika, Ölbei Lívia, Peltzer Géza Szerkesztőség: Szombathely, Széll Kálmán u. 40. Levélcím: 9700 Szombathely, Pf. 100. Köz­pont: (94) 522-560. Telefax: (94) 522-596. Titkárság: (94) 522-563. Városi szerkesztőségek: 9500 Celldömölk, Kossuth u. 15. Tel/Fax: (95) 422-817. 9900 Körmend, Szabadság tér 5. Tel/ Fax: (94) 410-630.9730 Kőszeg, Fő tér 4.Tel/Fax: 362-760.9600 Sárvár, Árpád u. 7-9. Tel/Fax: (95) 324-777. 9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 21. Tel/Fax: (94) 380-849. E-mail: vasne­­pe@vn.pk­.hu Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán, Gidai Judit Tel.: 88/541-677. Központi szerkesztőség: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Kiadja: Vas Népe Kiadói Kft. 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. a Pannon Lapok Társasága tagja A kiadásért felelnek: Gyerák András, Kázmér Judit, Kovácsi Miklós ügyvezető igazgatók Központi főszerkesztő: Győrffy István Hirdetési főosztályvezető: Martin Beierlein Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa. Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel: 88/541-631. Felelős vezető: Donhardt Jens. ISSN 0133-0454. Index: 26076 Ügyfélszolgálati irodák: Szombathely, Fő tér 3-5. Fax: 94/528-290. Tel.: 94/528-288,528-289. Celldömölk, Kossuth u. 15.95/422-817. Körmend, Szabadság tér 5.94/410-630. Kőszeg, Fő tér 4.94/362-760. Sárvár, Árpád u. 7-9.95/324-777. Szentgotthárd, Hunyadi u. 21. 94/3­80-849. Telefonos hirdetésfelvétel: 40/949- 459. (Hétfő-péntek 8-tól 20 óráig, vasárnap 10-től 14 óráig) Megrendelhető: a P­LT-nél, a Társaság kézbesí­tőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 995 Ft, negyed évre 2985 Ft, fél évre 3%-os kedvezménnyel 5791 Ft, fél évre lakossági folyószámláról átutalva 5%-os kedvezménnyel 5672 Ft, egy évre 8%-os kedvezménnyel 10985 Ft, egy évre lakossági folyószámláról átutalva 10%-os kedvezménnyel 10746 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 9700 Szombathely, Fő tér 3-5. Tel.: reggel 4 órától 8 óráig: 94/528- 309,8 óra után: 528-302,528-303,528-304. A lapterjesztés ingyenesen hívható zöldszáma: 06/80/200-256 Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« BUDAPFS I Ml' DIAI ICYI IÖKII 1084 Budapest. Auróra u. 11. Tel.: 303-4738. Fax: 303-4744 E-mail: marketinQCg£>observer.hu http-yAvww.observer.hu

Next