Vas Népe, 2003. március (48. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-01 / 51. szám
2003. március 1. SZOMBAT ADRA-adomány a kórháznak Az adventista világszervezet az egészségügynek és a szociális szférának is juttat segélyeket . ☆ ■ Tulok Gabriella Celldömölk - Az ADRA Alapítvány európai és magyarországi vezetője látogatott el tegnap a kórházba, melyet az alapítvány segítségével rendeztek be az elmúlt évi rekonstrukció után. Tizenötmillió forint értékű berendezést, ágyakat, éjjeliszekrényeket, textíliákat kapott tavaly júniusban a celldömölki Kemenesalja Egyesített Kórház az ADRA Alapítványtól. Az Adventista Fejlesztési és Segélyalapítvány kiemelten közhasznú, nemzetközi humanitárius szervezet, mely etnikai, politikai, vallási hovatartozástól függetlenül tölti be hivatását, juttat el segélyeket a világ mintegy százötven országába. Roy Richardson, a világszervezet európai igazgatója kétnapos látogatásra érkezett hazánkba a héten, Kemenesalja központjába elkísérte Kovács Ernő, a magyarországi ADRA Alapítvány igazgatója is. A hazai szervezet vezetőjével személyes ismeretség révén került kapcsolatba Limpár József, a kórház gazdasági igazgatója, s így jutott értékes adományhoz Kemenesalja kórháza. A vendégeket a városházán fogadta Fehér László polgármester, aki megköszönte a régió egészségügyi intézményének juttatott támogatást. Roy Richardson hangsúlyozta, hogy örömmel segítenek ott, ahol szükség van rá, a fejlesztési programokat szoros együttműködéssel lehet megvalósítani. Kifejezte reményét, hogy a kórház áldás lesz a rászorulóknak. A vendégek Nagy Péter plébános vezetésével megnézték a kegytemplomot, a katolikus templom kincstárát, majd a felújított kórházban tettek látogatást. Az elképzelések szerint nem egyszeri adományozásról van szó, az alapítvány és a város továbbra is együttműködik. A polgármester és a szervezet vezetői megbeszélték, hogy a kórház is jut még adományokhoz, és a szociális szféra segítésére is lesz lehetőség. Roy Richardson, az alapítvány európai szervezetének igazgatója (balról), mellette Kovács Ernő, a magyarországi szervezet vezetője Fotó: Horváth Cs. Ülnökválasztás Hamarosan lejár a jelöltállítás határideje Megyei körkép (edz) A magyar alkotmány szerint a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák, azaz ülnökök is részt vesznek az ítélkezésben. Miután az 1999-ben megválasztott ülnökök megbízatása lejár, a köztársasági elnök 2003. március 5-e és április 22-e közötti időtartamra kitűzte az ülnökválasztást, tájékoztatott dr. Kun László megyei főjegyző. A városi bíróságok ülnökeit az önkormányzati képviselő-testület, a megyei, illetve a munkaügyi bíróság ülnökeit a megyei és a megyei jogú városi közgyűlés a lakosságszámnak megfelelő arányban választja meg. Ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, ott működő helyi önkormányzatok, társadalmi szervezetek - kivéve a pártok jelölhetnek. A helyi polgármesteri hivatalokban hozzáférhetők az ülnök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztatók, ott lehet hozzájutni a jelöléshez szükséges nyomtatványokhoz is. Minderre már csak néhány nap áll rendelkezésre, mivel a helyi polgármestereknek a jelöléseket, az elfogadó nyilatkozatokat március 5-éig kell megküldeniük a bíróság székhelye szerinti város polgármesterének, illetve a megyei közgyűlés elnökének. Ülnökjelölt büntetlen előéletű, 30. életévét betöltött, de 70. életévét el nem ért magyar, választójoggal rendelkező állampolgár lehet. A hűséges falvak ünnepe Kiharcolták, hogy Magyarországhoz tartozzanak Szombathely (tg) A Vas Megyéért Egyesület és Szentpéterfa község képviselői tegnap a Megyeházán sajtótájékoztatón jelentették be, hogy március 9-én Szentpéterfán ünnepséget tartanak, amelyen megemlékeznek a trianoni békediktátummal Magyarországtól elszakított Pinka menti falvak visszacsatolásának 80. évfordulójáról. Kapiller Sarolta, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal művelődési titkárságának vezetője köszönetet mondott Szentpéterfa, Pornóapáti, Magyar- és Németkeresztes, Kis- és Nagynarda, Alsó- és Felsőcsatár, Horvátlövő és Ólmod községek lakóinak, hogy nyolcvan éve nem a biztosabb jövőt, hanem a hűséget, Magyarországot választották. A községek az első világháború után Ausztriához kerültek. A túlnyomó többségben horvát nemzetiségű települések lakói azonban ebbe nem nyugodtak bele, és végül 1923-ban visszacsatolták őket Magyarországhoz. Utolsóként március 9-én Szentpéterfát, Szentpéterfa ezért a „Leghűségesebb falu” kitüntető címet kapta. Prof. dr. István Lajos, a Vas Megyéért Egyesület elnöke elmondta, fel kell idézni azt a múltat, amire a mai generáció már alig-alig emlékszik. Március 9-én, jövő vasárnap dr. Konkoly István megyés püspök celebrál ünnepi szentmisét a szentpéterfai kápolnában, majd Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet. A hűséges falvak polgármesterei díszoklevelet kapnak. A hetven éve állított visszacsatolási emlékműnél Csinger Péter alkotását, egy emléktáblát avatnak fel. A faluházban dokumentumkiállítás nyílik, a korabeli eseményeket dr. Zsiga Tibor történész idézi fel. KRÓNIKA Kérdések, válaszok - tudnivalók az EU-ról ☆ tíz ☆ A munkavállalók jogai Hamarosan állást kell foglalnunk hazánk EU-csatlakozása ügyében. Ez a döntés mindannyiunk közös felelőssége és érdeke. A végleges álláspont kialakításában kíván segíteni rovatunk, amelyben felidézzük az unió eddigi történetét, valamint olyan kérdésekre keressük a válaszokat, amelyek sokakat érinthetnek. - Hogyan szabályozzák az áfát az EU-ban? - A hazai áfarendszer már most is nagymértékben megegyezik az Európai Unióban alkalmazottal. A tagállamok általában egy normál adókulcsot használnak, amely az előírások szerint nem lehet 15 százaléknál alacsonyabb. Ezenkívül alkalmazható még egy vagy két kedvezményes kulcs is, amelyeknek legalább az 5 százalékot kell elérniük. A kedvezményes kulccsal adóztatható termék- és szolgáltatáscsoportokat közösségi jogszabály sorolja fel. - Hogyan változnak a magyarországi munkavállalók jogai az EU-s csatlakozásunk után? - Ezen a téren lényeges változás a csatlakozás után már nem várható, hiszen a legtöbb közösségi jogszabályt már korábban átvettük, és ezeket a gyakorlatban is alkalmazzuk. Ugyanakkor hosszabb távon számítani lehet arra, hogy ezeknek a szabályoknak a következetes jogalkalmazása révén, valamint az új közösségi irányelvek követésével a magyarországi munkavállalók jogbiztonsága várhatóan folyamatosan javul majd. Hol igényelhetik, s milyen feltételekkel a mezőgazdasági termelők az EU-s támogatásokat? - Az EU-s támogatásokkal összefüggő intézményrendszer most épül ki, amely gyakorlatilag a csatlakozást követően kezdi meg működését. Ezért az arra jogosultak is a 2004. május 1-jére tervezett csatlakozás után nyújthatják majd be kérelmeiket. Hogy Szombathelyen hol működik majd ilyen hivatal, arról egyelőre nincs konkrét döntés. A helyszínről, valamint a támogatások igénylésének feltételeiről a későbbiek során részletesen tájékoztatjuk az olvasókat. A népszavazás napján külföldön tartózkodóknak lesz-e lehetőségük arra, hogy voksoljanak? - Nem. A magyar jog jelenleg a szavazati jog gyakorlásában akadályozottnak tekinti a választás napján külföldön tartózkodó magyar állampolgárokat. Az alkotmány kimondja: a választójog gyakorlásának feltétele egyebek mellett az is, hogy a választópolgár a szavazás napján az ország területén tartózkodjon, így azok, akik a népszavazás idején külföldön lesznek, nem tudnak voksolni. □ □□ Levélben, telefonon és SMS-ben várjuk olvasóink EU-csatlakozást érintő kérdéseit, amelyekre szakértőink naponta válaszolnak. Kis EU-történelem A Római Szerződést módosító Egységes Európai Okmányt 1986-ban írták alá a közösség tagjai. Eszerint 1992. december 31-éig kellett létrejönnie az egységes piacnak. Ennek megvalósítása a tagállami jogszabályoknak mintegy 300 közösségi irányelv alapján történő összehangolását tette szükségessé. Ezek az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását akadályozó technikai, fizikai és pénzügyi jellegű nemzeti korlátok megszüntetését szolgálták. Az Egységes Okmány nem csupán az egységes piacról szólt, hanem komoly intézményi változásokat is hozott. VAS NÉPE 3 GLOSSZA Falussy Péter Bukfenc, cigánykerék De hát én csak pálcikaembert tudok rajzolni, hangom sosem volt, bukfencezni pedig fénykoromban is kizárólag úgy tudtam, hogy miközben ketten löktek, ketten már fogadtak is a másik oldalon. Mi lesz így velem, drága fiam? Sose búsuljon édesanyám, rakok a tarisznyájába hamuba sült informatikai sztrádát, csúsztatok mellé egy kis tudásalapú társadalmat, ha ezzel felvérteztem, ötvenévesen egy egyetemi és egy főiskolai diplomával a zsebében bátran nekiveselkedhet a tanítóképző elvégzésének. Egyébként is, vegye elő a legjobbik eszét, ne berzenkedjék itt nekem a közoktatási reform tervezete miatt, ha 2008-tól is tanítani akar ötödikben és hatodikban, üljön be az oskolapadba. Különben is, nincs abban semmi rossz, ha 27 év magyar- és történelemokítás tapasztalata nem elég, meg kell tanulnia cigánykereket hányni, kötelet mászni, szolmizálni is. Elvégre szemléletesebb, ha maga játssza el a mohácsi csatát, a szózatot pedig nemcsak elemezni tudja, de rögvest el is énekli. De mi lesz, ha megbukom, fiam? Megbukni a 21. században? ! Ne beszéljen butaságokat, édesanyám! Itt megbukni nem lehet. Legalábbis még egy darabig. A polgári védelem napján Szentgotthárd (fb) - Március elseje az ENSZ határozata szerint a polgári védelem napja. Ezt ünnepelték pénteken a hármas határ városában. Az egybegyűlteket - a rendvédelmi szervezetek megyei vezetőit, politikusokat, megyei tisztségviselőket - Palkó Imre tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte. Beszédében röviden ismertette a Polgári Védelmi Nap történetét. Viniczay Tibor, Szentgotthárd polgármestere a polgári védelem feladatairól szólt, hangsúlyozta a megelőzés fontosságát. A katasztrófaelhárítás össznemzeti ügy, amelyért a hivatásos és az önkéntes segítők vállvetve dolgoznak - szögezte le a város első embere. A beszédek után kitüntetéseket adtak át, majd a szentgotthárdi Takáts Jenő Zeneiskola és a Széchenyi István Általános Iskola adott kulturális műsort. e6 JPim TOSWSKI 8» Szeretetre méltó apróságok: Törpös családi hirdetések a Pannon Lapoknál! Hirdetését feladhatja ügyfélszolgálati irodáinkban! 03091453-CS