Vas Népe, 2006. május (51. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-18 / 115. szám

2006. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK Együtt bújtak át a felhő alatt A Gyermekek Háza támogatja az integrációt Szombathely (el) - Ka­pornaki Rita drámapeda­gógus vezetésével fogya­tékos és nem fogyatékos óvodások együtt másztak föl tegnap az égig érő pa­­szuly legtetejére a Gyer­mekek Házában. A magyar kormány 1997- ben hozta létre a Fogyatékos Gyermekekért Közalapít­ványt, amely alapfeladatai között tartja számon a sérült gyerekek társadalmi beillesz­kedésének előmozdítását. Az alapítvány tavaly ősszel har­madik alkalommal hirdette meg - az NKÖM támogatásá­val - azt az integrációs pályá­zatot, amelynek nyertesei a művészet (pl. drámajáték, ze­neterápia, kézművesség) esz­közeit komplex módon fel-A Dawn-szindrómás kisfiú is szívesen fúrta arcát a székek közé feszített puha selyemkendőbe használva tesznek valami fon­tosat fogyatékosok és nem fo­gyatékosok harmonikus együttélésének megteremté­séért. A Gyermekek Háza má­sodszor vesz részt az integrá­ciós programban. Kiss And­rea, az intézmény igazgatója úgy gondolja, hogy az első próbálkozás sikere az alapít­vány számára is meggyőző bi­zonyítékként szolgált, hiszen másodszorra már körülbelül kétszer annyi pénzt - mintegy 500 ezer forintot - nyert el a Gyermekek Háza a januártól júniusig tartó Kerekecske, gombocska sorozat megvaló­sítására, mint az előző évben. A kínálat is bővült: a szerve­zett keretek között zajló össz­­művészeti foglalkozások mellett most már „lazább” — de természetesen fejlesztő helyzetből indított-játszóhá­zi programokon is talál­kozhatnak egymással fogya­tékos és nem fogyatékos gye­rekek. Lassú, hosszú munka ez, hangsúlyozza az igazgató­nő jelezve azt is, hogy rendkí­vül érzékeny, rossz társadal­mi beidegződésektől terhelt terepről van szó, amelyen óvatosan lehet csak előbbre jutni. De lehet: Kiss Andrea ismer olyan anyukát, aki kez­detben idegenkedett az integ­rációs programtól, az idén ta­vasszal pedig már gyerekeivel együtt érkezett a játszóházba - az egyik gyermeke fogyaté­kos, a másik nem az. A szervezett foglalkozá­sokra a Losonc utcai óvodá­ból érkeznek gyerekek, hoz­zájuk csatlakoznak a Mici­mackó óvoda kis növendékei - természetesen óvónőik is el­kísérik valamennyiüket-, be­lőlük válik szempillantás alatt, mondjuk akkor így, integrált csoport. Tegnap dél­előtt sem kellett több egyetlen szempillantásnál: Kapornaki Rita drámapedagógus Az égig érő paszuly című mesét vá­lasztotta erre az alkalomra. Nem kellett hozzá más, csak világos, jól kitalált szerkezet - néhány pontosan irányított mondat, néhány ügyesen használt eszköz­­, és a gye­rekek a világ legtermészete­sebb módján játszották el, vagy inkább élték át a történe­tet: a babszem elültetésétől a felnövekedésén át a nagy uta­zásig, amely az égig érő pa­szuly legeslegtetejére, sőt, még annál is tovább, a felhők mögé-fölé vezet. Közben fújt a szél, esett az eső, és persze a feladatok, próbatételek sem maradtak el. A paszuly tetejé­re érve például sorban átbúj­tak a felhő, vagyis a két szék közé kifeszített pillekönnyű, puha selyemkendő alatt. Min­denki átjutott, még az a Dawn-szindrómás kisfiú is szívesen fúrta arcát a selyem­felhőbe, aki pedig korábban tartott a hasonló szituációktól. És volt egy olyan kisfiú is, aki a játékba ugyan nem kapcso­lódott be - először vett részt hasonló foglalkozáson de a szőnyeg széléről végig figye­lemmel kísérte az eseménye­ket: ő kezdett el tapsolni, ami­kor az utolsó próbatételt is mindenkinek sikerült teljesí­tenie. Búcsúzóul a gyerekek meghallgatták a teljes mesét, aztán Rita nénitől mindenki babszemet kapott a tenyerébe. Elültetni, melengetni, nevel­­getni, felnőhet akár az égig. Drámajáték óvodásokkal: most növekedik az égig érő­ paszuly KULTÚRA M­a múzeumánia E napon ingyenesen látogatható minden Vas megyei múzeum Szombathely (mt) - Ma, a múzeumi világnapon, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága lehetővé te­szi, hogy intézményeit in­gyenesen látogathassák az érdeklődők. - A múzeumoknak nem egy ünnepe van egy évben: a nemzetközi világnapon ren­dezik meg az országos Múze­umi Majálist, a Múzeumok Éjszakáját pedig Európa több országában Szent Ivánkor, jú­nius 24-én tartják - mondta Szommer Ildikó, a Savaria Múzeum igazgatóhelyettese. - A Múzeumok Éjszakája ná­lunk Szent Ivánnal esik egy­be, június 24-én, szombaton tartják a múzeumfaluban. Lesz tűzrakás, hagyományos lakodalmas néptánccal, éjsza­kai tárlatvezetés zseblámpá­val. Bemutatunk „szerelmetes tárgyakat”, vagyis vasi népi ábrázolásokat ebben a témá­ban (tükrös, mézeskalács szív). A Múzeumi Majális hétvégén lesz a Nemzeti Mú­zeumban, kertjében és udvarán; megjelenik ott valamennyi me­gyei igazgatóság, az országos múzeumok, sőt a határon túlról, Szlovákiából, Erdély­ből és a Vajdaságból is jönnek. Bemutatják a kiadványaikat, műtárgymá­solatokat, ajándéktárgyakat; vezetnek múzeumpedagógiai foglalkozást. Minden múze­um kap egy sátrat, a miénknél római pénzmásolatot lehet majd készíteni a restaurátorok segítségével, valamint gipsz- és agyagszobrocskákat. Vi­szünk tablókat a kiállítá­sainkról, képzőművészeti programjainkról. Tavaly en­nek a rendezvénynek 35 ezer látogatója volt, szakmai és ci­vil érdeklődők egyaránt. So­kan jönnek olyanok, akik módszeresen gyűjtik a kiad­ványokat, keresik a sorozatok folytatását. A vasi múzeumok közül nemcsak a Savaria Múzeum vesz részt a majálison, hanem a Smidt Múzeum is, mert min­den évben választanak az or­szágból egy kis múzeumot, amelynek a javára gyűjtést rendeznek, ez idén a Smidt Múzeum. Amely egyébként minden évben rendez hadifo­goly-találkozót, hiszen a gyűjteményében van olyan anyag, ami a hadifogságban készült emlékeket mutatja be. Van köztük egy cselló, amit minden évben megszólaltat egy művész. Ezt a csellót is vi­szik a majálisra. Képviselteti ott magát a körmendi dr. Bat­­thyány-Strattmann László Múzeum is, mert pályázott a múzeumi díjra, így hát illik ott lennie az eredményhirdeté­sen. (Szombaton derül ki, hogy megkapják-e.) A vasi múzeumokban in­gyenes ma a kiállítások meg­tekintése, főleg diá­kok, családok élnek ezzel a lehetőséggel. Amint Szommer Ildikó elmondta, 2005-ben a vasi mú­zeumoknak (14 intéz­mény) összesen 170 ezer látogatójuk volt. Számszerűleg a sok rendez­vényt lebonyolító Vasi Múze­umfalu volt a leglátogatot­tabb: 35 ezer ember nézte meg, de ennek fele progra­mokra jött. Valójában a Szalafő-Pi­­tyerszer műemlékegyüttes a legnépszerűbb, hiszen ott csak pár kézműves-foglalko­zás van, mégis 26 ezer látoga­tót mondhat magáénak egy évben. Ez a látogatottság az­óta nőtt meg jelentősen, mióta az Őrség nemzeti park, turisz­tikai célpont lett. Népszerűek még a várakban lévő múzeu­mok: a sárvári 24 ezer fővel és a kőszegi 22 ezer fővel. Sár­váron különösen megemelke­dett a látogatók száma a für­dőturizmus miatt, mert akik egyhetes kúrára jönnek, azok­nak az idejébe belefér, hogy megnézzenek egy múzeumot. Jellemzően olyan városokban jelentős a múzeumi látoga­tottság, ahol valamilyen más vonzerő is van, hiszen önma­gában egy múzeum nem von­zó, bármilyen nagyszerű is egy kiállítás. A turisták a vá­rakat különösen szeretik: ma­ga az építmény is különleges, csodálnivaló, élvezik a miliő­jét. Emellett a szabadtéri mú­zeumokat mint „idilli helye­ket” tartják számon. A maga 13 ezer látogatójával a római múltat bemutató Romkert is előkelő helyen áll. A legnépszerűbbek és a leglátogatottabbak a várbeli és a szabadtéri múzeumok .* Az ingyenes kiállításlátoga­tási lehetőséggel a tapasz­talatok szerint főleg a diá­kok élnek. A Savaria Múzeum mai foglalkozásai­ra is sok iskolai csoport je­lentkezett. A képző- és iparművészeti foglalkozá­sokat alkotóművészek ve­zetik. Széplakiné Tamás Gabriella, Hamper Lajos, Takács Tibor, Oroszy Csaba Fotó: VN archív Premier: Gyöngy az idő A Magyar Állami Népi Együttes produkciója Budapest (mti)­­ A Ma­gyar Állami Népi Együttes május 24-én este mutat­ja be új, kétrészes pro­dukcióját a Művészetek Palotájában. A Gyöngy az idő című mű­sor első része Az örök Kalota­szeg címet viseli, a térség a magyar nyelvterület néprajzi tájai közül az elsők között ke­rült a figyelem középpontjá­ba. A megismert gazdag anyagot ezúttal egyfajta szin­tézis formájában tárja a Ma­gyar Állami Népi Együttes a nézők elé. Varga Ferenc „Csipás" bánffyhunyadi prí­más legendás muzsikáját ez­úttal Vizeli Balázs, Gombai Tamás és Pál István idézi fel. Demeter Erika, Herczku Ágnes, Lengyel László „Tü­rei” és Varga István énekes­ként működnek közre. A má­sodik részben kerül sor a Bar­­tók-trilógia bemutatójára, Kincses Felvidék címmel. Amint az előadás ajánlójából kiderül, a Bartók-évforduló jó alkalmat kínál a zeneszerző géniuszának újbóli felfedezé­sére. A Kincses Felvidék ma­gyarországi és szlovákiai al­kotók közös munkája. A pro­dukció művészeti vezetője Mihályi Gábor, rendezője Kovács Gerzson Péter. VAS NÉPE *7 RÖVIDEN Dj Zulu táncosokat is hoz Londonból Szombathely (WN)­ Szomba­ton (május 20-án) ismét kinyit a Kultúrkapu, amely nyáron aztán havonta egyszer trombi­tálja össze a közönséget. Szombaton tehát újra Dj Zulu érkezik a Cinema Caféba - a „superfunk show” keretében ráadásul magával hozza London egyik legkiválóbb tánccsapatát is. A hangulatot Dj Ona (Beat Dis) forrósítja, kezdés kb. 23 órakor. Füzesi Zsuzsa nem csak dedikál Szombathely (WN) - Füzesi Zsuzsa, a gyermekek legked­veltebb könyveinek szerzője és rajzolója május 20-án a KO könyv- és hanglemezboltba (Kossuth Lajos u. 8/3.) láto­gat. A találkozó szombaton 15 órakor kezdődik. Füzesi Zsu­zsa természetesen dedikál, de a gyerekeket számos egyéb meglepetés is várja. Mozart-jubileum várhangversennyel Sárvár (VNI)­­ A 250 éve szü­letett Mozart tiszteletére ad koncertet a sárvári születésű klarinétművész, Rozmán La­jos, és az Autenthic Quartett május 19-én (pénteken) 18 órától a Nádasdy-vár díszter­mében. A jubileumi évet kö­szöntő hangversenyt Mozart északi fényben címmel ajánl­ják a muzsikusok a közönség figyelmébe. Reggae minden mennyiségben Sárvár (WNI)­­ A Kossuth La­jos Művelődési Központ az NKA PANKKK-programjá­­nak támogatásával szervezte meg azt a reggae-estet, amely­nek első koncertje május 20- án 20 órakor kezdődik a Ná­­dady-vár udvarán (rossz idő­ben a várban). A nagyok meg­­idézése után fellép a JAH's Warriors és a Re­G. Ezüstöt és bronzot hoztak Belgrádból Szombathely (VNI)­­ A hetedik belgrádi nemzetközi rajzpá­lyázaton Mester Melinda ezüst-, Balassa Dániel és Pin­tér Bálint bronzérmet kapott. Mindketten a Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény rajzos diákjai. Felkészítőjük: Vörös Lívia. A tündéri Pogány Kaposvár (VNI) - Egysze­mélyes meseelőadás kapta az Üveghegy-díjat a Gyer­mek- és Ifjúsági Színházak Biennáléján. Pogány Judit bűvölte el kaposvári, serdü­lőkorú közönségét a fővá­rosban is műsoron lévő színmű tündéreként. A Gyermek- és Ifjúsági Szín­házak Biennáléján mintegy félszáz produkciónak tap­solhatott a publikum. A ka­posvári Csiky Gergely Színházban megrendezett nemzetközi találkozó fődí­ját, az Üveghegy-díjat A Sö­tétben Látó Tündér című előadásnak ítélte a zsűri. Bagossy László írta a dara­bot, és ő a rendezője is az egyszemélyes előadásnak, amelynek tündérszerepét Pogány Judit Jászai-díjas érdemes művész játssza. Az előadás nagy sikerrel megy a fővárosban, az Örkény Színházban.

Next