Vas Népe, 2007. március (52. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-01 / 51. szám

2007. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK GLOSSZA Kosa Tamás kosa.tamas@vn.pk­.hu A magyar sodrófa rekviemje Olykor egy sodrófa is kerülhet a figyelem kö­zéppontjába. Nem csak akkor, amikor a férj pityó­­kásan tér haza éjszaka, és az asszony ezzel várja az ajtóban, s mivel az ütleg nincs kivilágítva, bizony elkerülhetetlen a vele va­ló találkozás. Máskor vi­szont áll az ember az áru­házban, levesz a polcról egy sodrófát, s csak nézi, nézi megbűvölve, értetle­nül és bután. Pedig nincs ezen a szerszámon sem­mi különös. Jó a mérete, sima, kellemes fogás esik rajta, nem is túl drága, a két végén félcentis mene­tet vágtak körbe, hogy ennél fogva lehessen fel­lógatni valahova. Nem, nem emiatt értetlenkedik az ember, hanem a sod­rófán levő cetlin. „Impor­tálta" ezés ez a cég. Azt, hogy a glóbusz melyik ré­széből hurcoltuk mi ide ezt a szegény jószágot, nem tudni. De talán mindegy is, hogy szlovén vagy kínai asztalos készí­tette. A lényeg az, hogy már a sodrófa sem hazai. Pedig alapanyag lenne még hozzá itthon bőven. Vannak asztalosok, mik­ro-, kis-, sőt, nagyvállalko­zások is bizonyára, ame­lyek nekidurálnák magu­kat, hogy a magas felké­szültséget igénylő sodrófagyártásba bele­fogjanak. Az is biztos, hogy nem a váratlanul megugrott igények miatt szorultunk sürgős beho­zatalra, senki sem tud ar­ról, hogy hirtelen férjhez ment volna hatvanezer magyar szingli leány. Persze sejthettük vol­na, hogy egyszer a hun­­garikumnak számító sod­rófa is partvonalon kívül­re kerül, hiszen régóta nem szívesen rakják már ki egyes üzletek a magyar almát, a magyar lisztet, a magyar pálinkát és a ha­zai ipari termékeket sem. S immár eljutottunk oda is, hogy a magyar asszony nem magyar sodrófával várja éjjel az árát... Együtt maradhatnak az osztályközösségek Több pedagógust tovább foglalkoztatna a Dési Szombathely (DN)­­ A vá­ros közgyűlése legutóbbi ülésén megszavazta a szentkirályi iskola bezárá­sát. Az előterjesztés elfo­gadott pontja úgy rendel­kezik: az intézmény jog­utódja a Dési Huber Ist­ván Általános Iskola. Kiss Péter, a Dési Huber István Általános Iskola igaz­gatója kérdésünkre elmondta, hogy iskolájuk a szentkirályi intézmény mind a száz leendő második-nyolcadik évfolya­mos tanulóját szívesen fogad­ja. A Dési a megszüntetett szentkirályi iskola minden osztályát át tudja venni, úgy, hogy az osztályközösségek együtt maradnak, külön tan­termet kapnak. Ez lehetővé te­szi azt is, hogy több szentkirá­lyi pedagógust tovább foglal­koztasson a jogutód intéz­mény, valamint egy technikai dolgozó is megőrizhetné ál­lását.­­ Mivel a Dési Huber Ist­ván és a Szentkirályi Általá­nos Iskola pedagógiai prog­ramja is szinkronitást mutat, még könnyebben megszok­­hatják az új körülményeket a tanulók. Arra törekednénk, hogy az intézményváltást mi­nél kevesebb sérüléssel, zök­kenőmentesen éljék meg a diákok, az összeszokott kö­zösségek. Ezért például az át­vett osztályok külön termeit a városrész neveivel látnánk el. Intézményünk iskolabusszal, valamint az 1/A, az 1/A, illet­ve a 21 jelzésű helyi járatú au­tóbuszokkal tizenöt perc alatt elérhető Szentkirályról. A buszjáratokhoz pedig kísérő-Szinkronitást mutat a két pedagógiai, szakmai program pedagógust is biztosítana is­kolánk - mondta el lapunk­nak Kiss Péter. Az intézmény igazgatója hozzátette: a közhiedelemmel ellentétben iskolájuk nem örül a szentkirályi intézmény bezárásnak, a Dési Huber Ist­ván Általános Iskola számá­ra nem létkérdés annak meg­szűnése. Az iskola közössége pedig a szülők ilyen irányú döntése esetén mindent meg­tesz a gyermekek személyisé­gének sokirányú fejlesztése érdekében. KRÓNIKA Új fiúkollégium Átadták és felszentelték a ferences rend felújított intézményét Szombathely (w)­­ Fel­szentelték és átadták teg­nap délután a ferences rend Aréna utcai Assisi Szent Ferenc Kollégiu­mát. Az ünnepélyes át­adót szentmise előzte meg. Az Assisi Szent Ferenc Kollégium épületében az 1950-es évekig a Hittudomá­nyi Főiskola működött, majd Vakok Intézeteként funkcio­nált az épület. Később az egy­ház visszaigényelte az állam­tól, és fokozatosan meg is kapta az épületegyüttest, így elkezdődhetett annak felújítá­sa. Reisz Pál, az intézmény igazgatója kérdésünkre el­mondta, hogy az épületegyüt­tes utolsó darabját 1999-ben kapták vissza, majd a felújítás fokozatosan elkezdődött. Tel­jesen kicserélték az épületben a villany-, víz- és csatornahá­lózatot, minden kollégiumi szobát telefonnal, internet­­elérhetőséggel láttak el. A fel­újítási munkákat a városnak eladott Ferences-kert árából finanszírozta az egyház. A ki­alakított egy-, illetve kétágyas kollégiumi szobák legnagyobb részét most főiskolai hallga­tók foglalják el, csu­pán két, középiskolá­ban tanuló lakója van az intézménynek. A középiskolás fiúknak teljes ellátást biztosít az intézmény, míg a főiskolá­sok a kollégium teakonyháját használhatják.­­ A kollégium 2004. au­gusztus 30-ával kapta meg a működési engedélyt, az első tanévben csupán öt, a követ­kező évben harminchét lakója volt az intézménynek, idén pedig már hetvenen lakják. A kollégisták mellett a kirándu­ló csoportokat, levelezős hall­gatókat is szívesen fogadjuk egy-egy éjszakára - hangsú­lyozta az igazgató. Az Assisi Szent Ferenc Kollégium felszentelése teg­nap délután fél hatkor ünnepi szentmisével kezdődött. Az intézmény avatóján részt vett Harrach Péter, a KDNP or­szággyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke. Ün­nepi beszédében elmondta, hogy egy ilyen kollégium és annak felszentelése nem csu­pán az ott lakók és az egyház, hanem az egész magyar társa­dalom számára esemény. Ün­nepi beszédében kitért arra, hogy mit jelent a magyar ke­resztény ifjúság ma hazánk számára. Mint mondta, az idősebbek talán inkább az élet súlyát, nehézségeit veszik észre, érzik meg, míg a fiatalok jobban meglátják a vi­lág szépségét. Egy olyan világban élünk, ahol nap mint nap olyan értékek kerül­nek veszélybe, mint például a személyiség, a csa­lád vagy éppen a fiatalok vi­lága. Ezért nemes küzdelem­ben ezeket az értékeket, nor­mákat kell erősítenünk, és eb­ben a feladatban nagy sze­repük lesz azoknak, akik ke­resztény magyar fiatalként él­nek - mondta az alelnök. A kiránduló csoportokat és a levelezős hallgatókat is szívesen fogadja a kollégium A felújítást a Ferences-kert eladásából befolyt összegbő­l finanszírozta az egyház. A most átadott intézményben már hetven fiú lakik Gyorsabb előkészítést! Polgármesterek a 86-os főút mielőbbi korszerűsítéséért Répcelak (ser) - Ahol szükséges, meg kell gyorsí­tani az előkészítést, hogy minél hamarabb indulhas­son a 86-os út elkerülő szakaszainak építése - hangzott el egy tegnapi munkamegbeszélésen. A 86-os főút településeket elkerülő nyomvonalának épí­tésében érdekelt polgármeste­rek részvételével tartottak munkamegbeszélést tegnap a répcelaki polgármesteri hiva­talban. Dr. Ipkovich György szombathelyi polgármester kérésére ültek össze városok és falvak - Répcelak, Hegyfa­lu, Pósfa, Szeleste, Vát, vala­mint Győr-Moson-Sopron megyéből Csorna, Szilsár­kány, Szil és Páli­­ elöljárói, hogy tájékozódjanak a beru­házás helyzetéről. Ipkovich György szerint a jó hír az, hogy a „86-os projekt” beke­rült a II. Nemzeti Fejlesztési Tervbe, amelyet reményeik szerint hamarosan elfogad az Európai Unió. Ez azonban még nem garancia arra, hogy a közeljövőben meg is valósul a négysávos út. Kedvező dön­tés esetén a vasiaknak és a szomszéd megyebelieknek mintegy 1,5 milliárd forintra lesz gyorsan szükségük az előkészítési költségekre. Ip­kovich - aki országgyűlési képviselőként felvállalja, hogy a 86-os út ügyében ez­után is segíti a településeket - azt kérte a jelenlévőktől: fóru­mok tartásával nyilatkoztas­sák meg a lakókat, hogy nagy igényük van az elkerülő útra; az Európai Unió leginkább azt akceptálja, ha a lakosság egyetértésével készülnek a nagy beruházások. Igaz, eh­hez az kell, hogy például le­gyen elég információ a pro­jekt előkészítettségéről. Ez Vas megyében rendben is van, ám a Csorna és Répcelak közti falvak polgármesterei­nek még arról sincs informá­ciójuk, hogy milyen nyomvo­nalon haladna az új út. Az elő­készítést kell meggyorsítani, szögezték le a megbeszélés résztvevői, akik ezentúl két­­három havonta egyeztetnek a munkák állásáról. Ipkovich György beszél. Répcelakon volt a munkamegbeszélés VAS NÉPE­­3 RÖVIDEN Előadás, fórum a vizitdíjról Szombathely (VN) - Ma délután öt órakor az „Együtt Egymásért” Eséllyel az Életért Egyesület szervezésé­ben dr. Stánitz Éva, a városi ÁNTSZ vezetője tart előadást és fórumot Amit a vizitdíjról tudni kell... címmel a Kisfa­ludy u. 1. szám alatt. Változik a busz menetrendje Megyei körkép (van) -Mától módosul a Vasi Volán Zrt. néhány hely­közi buszjáratának a me­netrendje. A legnagyobb és legkedvezőbb válto­zás, hogy a Szombat­hely-Kőszeg autóbusz­­vonal forgalma 11 új já­ratpárral bővül. Fontos, hogy az eddig 35 perces menetidő a 87-es út meg­növekedett forgalma mi­att, ezentúl 40 percig tart majd. A járatbővítést az utaslétszám emelkedése tette indokolttá. A válto­zásokról utazás előtt ér­demes a Vasi Volán Zrt. információs szolgálatai­nál érdeklődni. Együtt nőnap, sportdélután Egyházasrádóc (tm)­­Nőnappal összekötött sportdélutánt tartanak március harmadikén az egyházasrádóci általá­nos iskola sportcsarno­kában. A programok, amelyeket az iskola, a szülői munkaközösség és a legényegylet közö­sen szervez, szombaton délután egykor kezdőd­nek, s ötig tartanak. Ré­gi hagyományt akarnak újjáéleszteni a faluban. Hirdetés AZ ÖTÖSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN A HATOSLOTTÓ VÁRHATÓ FŐNNYEREMÉNYE EZEN A HÉTEN: 1 milliárd 250 millió Ft azaz egymilliárd-kétszázötvenmillió forint azaz egymilliárd-háromszáz­harminchárommillió forint ( mó­

Next