Vas Népe, 2007. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-02 / 101. szám

2007. MÁJUS 2., SZERDAKRÓNIKA GLOSSZA Kosa Tamás kosa.tamas@vn.pk­.hu Nem lettek egyenlő partnerek A legutóbbi, ramazu­­rikkal járó állami ünne­pek után egy Amerikába szakadt hazánkfia azt mondta, náluk elképzel­hetetlen, hogy jeles na­pon ilyen indulatok tá­madjanak. Nemzeti ün­nepen nagy a vidámság, zene van, mindenki „happy". Tehát olyasmi, mint mifelénk tegnap, meg az előtte való napo­kon. Volt majális rogyá­­sig, s közben nagyjából el is felejtette mindenki, mi az a május elseje. A naptárban ugyanis az áll, „a munka ünnepe". Azt már régóta tudjuk, hogy a munkát nem ün­nepelni kell, hanem elvé­gezni. Rémlik olyasmi is, hogy ez a nap a munka­­vállalók nemzetközi mé­retű összefogását szim­bolizálja. De van-e szó ilyesmiről? A rendszerváltás idején azt hittük, ha betör hoz­zánk a szabadság, utána automatikusan felerő­södnek a munkavállalók jogai is. Hiszen szabadon lehet majd szervezkedni, sztrájkolni, tüntetni, aztán a fránya tőkés vagy állami munkaadó megnézheti magát, ha kekeckedni próbál a dolgozók képvi­selőivel. Papíron e jogok maradéktalanul meg is vannak, a gyakorlatban azonban nagyon messze vagyunk attól, hogy mun­kaadó és munkavállaló egyenlő partnerként tár­gyaljon (már ahol egyál­talán eljutnak odáig, hogy leüljenek beszélni). Jó néhány helyen emleget­ték az elmúlt napokban - május elseje tájékán ez a téma mindig aktuális -, hogy a szakszervezetek taglétszáma alacsony, be­folyásuk csekély. A régi rendszerben a közbeszéd feleslegesnek tartotta a szakszervezeteket, ma pedig számos tulajdonos, munkaadó van ezen a vé­leményen. Tehát végül is van ün­nepelni valónk május el­sején? A munka ünnepe csak május elsején Majálisok a Sportligetben és a repülőtéren (Folytatás az 1. oldalról) A Sportligetben vasárnap kezdődött a háromnapos ma­jális, a frissen kaszált füvön délelőtt még szinte egy lélek sem volt, álltak a körhinták, csak a mesefigurás ment há­rom gyerek kedvéért, és a do­dzsemben keringőzött néhány ember. Állt a kisvonat, a cél­lövöldénél, a halászatnál nem próbálta vadászösztönét sen­ki. A kirakodóvásárban az árusok szerint nemcsak este, hanem már napközben is kel­lenének neves sztárok, „húzós fellépők”, akik kicsalogatnák az embereket a programokra. Évről évre csökken az érdek­lődés, nincs meg a haszon, amire számítanak. Ráadásul hó végére esett ez a három nap, amikor az emberek több­sége a fizetés előtt szokásosan már csak fillérekből él. Ez a majális is május elsején futott fel igazán, ahogy a reptéri is. Ott már pénteken megkez­dődtek a koncertek, jól érez­ték magukat a sörsátorban a legkülönbözőbb műfajok ra­jongói, de a vidámpark példá­ul hétfőn délután is nagyjából állt a kereslet híján. Pár lézen­gő embert megszólítva az de­rült ki, értelmesnek találják a többnapos majálist, de nem csodálkoznak, hogy nincse­nek sokan, hiszen a városban egy időben több program is volt. Hétfőn a Fő téri egész na­pos tánc világnapi rendez­vény hívta-várta a városlakók jelentős részét. A négynapos ünnepből a május elsejét szánták kikap­csolódásra az emberek, akkor aztán megindultak nagy számban, főleg a repülőtér fe­lé-hosszú, lassú kocsisorban vonszolódva, legalábbis kora A majális nemcsak ünnep, hanem a pénzköltés terepe délután. A közúti forgalmat az lassította, hogy mindjárt a be­kötőút elején szedték a parko­lójegy árát, a bekanyarodás után közvetlenül. A kialakuló szokásos forgatag fölé vitor­lázógépek emelkedtek, a gye­rekkezekből pedig sárkányok. A majális nemcsak a sza­badba kivonulás ünnepe, ha­nem súlyos pénzköltési köte­lezettség, pláne gyerekekkel, hiszen lépten-nyomon venni kell valamit, befizetni valami­re. Az igényes látni- és halla­­nivaló programok vonzóak. A régi majálisokat idéző körhinta tartja magát az új játékok közt is Tánc reggeltől estig A tánc világnapja ötödik éve nagy ünnep a város Fő terén Szombathely (mt) - Fo­lyamatos nagy érdeklő­dés mellett zajlottak a tánc világnapi programok hétfőn a Fő téren, ahol délelőtt a hagyomány ke­rült előtérbe, délután és este a modern táncok is. Már a délelőtti „Ó-Európa: Anyaföld” című programban bemutatta a Szombathelyi Néptáncműhely, miként gon­dolkodik a hagyomány és mo­­dernitás összekapcsolódásá­ról A hetedik című produkció­jával. Az Ungaresca Senior a Kecskés című mókás játékot mutatta be, az egész nap mu­zsikáló Boglya zenekar pedig Majdnem négyezer táncos ropja, 19 együttes működik, 12 iskola segíti a táncművészetet moldvai és gyimesi csángó zenét játszott, amire táncfüzér táncokat jártak a táncosok. A kétórás műsor vendége volt a felsőőri Őri Banda is. Vezető­jük, Somogyi Attila elmondta, hogy kéttannyelvű gimnáziu­mukban fontosnak tartják a magyar hagyományok to­vábbadását, ezért tanulóikból szervezték az itt fellépő cite­­razenekart. A boglyás Földesi János a tanáruk, a Fő téri szín­padon is beállt közéjük, hogy együtt pengessék, énekeljék: „Szélről legeljetek, fának ne menjetek!” A délutáni Tánctér prog­ramban három színpadon zaj­lott a nonstop műsor, amely­ben jól megfértek együtt a tánc legkülönbözőbb műfajai. Láthattunk rugólábú rockyso­­kat, mazsorett-show-t, az Un­­garescát, társas táncokat, de brazil hagyományokat fel­elevenítő capoeirásokat is. A gálán dr. Ipkovich György polgármester mon­dott köszöntőt, miután átvette a 2007-es Táncregiszter ada­tait Kovács Lucától, attól a nyolcéves kislánytól, aki a Szombathelyi Gyermek Nép­táncműhely tagja, a Paragvári kisdiákja, és aki az esten a tán­cosok „nagykövete” volt. 27 együttes, egyesület, művésze­ti iskola adott műsort egyetlen napon, közel 1000 táncos részvételével. A városban 3418 táncost tartanak nyilván, 19 táncegyüttes, 12 iskola se­gíti a táncművészet kiteljese­dését. Óriási közönség tapsolt a műsornak, melyet a tűzijá­ték végén a színpad előtti szikra­függönnyel, tűzesővel is megtiszteltek. Éjszakába nyúlóan játszott a Boogie Thing a szökőkútnál. A programot szervezte, rendezte: Páráis István. A délutáni Tánctér programban három színpadon léptek fel a különböző táncműfajok szereplői A moratórium után is habzik (Folytatás az 1. oldalról) A moratóriumot még Per­­sányi Miklós környezetvédel­mi miniszter hirdette ki, aki május 7-én adja át hivatalát Fodor Gábornak. A magyar tárca által szabott határidőt az osztrák minisztérium több­ször is megpróbálta módosít­tatni, arra hivatkozva, hogy komplex rendszert dolgoznak ki a folyó szennyezésének meggátolására. A magyar tár­ca nem engedett a határ­időből. Mivel a folyó tegnap is habzott, a magyar tárca szóvivője közölte, hogy Per­­sányi Miklós levélben kéri a magyar-osztrák határvízi bizottságtól, hogy vonja visz­­sza a jennersdorfi bőrgyár működéséhez adott engedé­lyét. Működési engedély nélkül nem termelhet tovább a gyár, ha mégis, a magyar fél az Európai Bizottsághoz fordulhat. A magyar-osztrák határvízi bizottság május 8-10. között ülésezik Buda­pesten. A Rába ausztriai szakaszán a jennersdorfi gyáron kívül még két másik van, s ha a jen­nersdorfi gyár leáll is, a Rába habzása akkor sem szűnik meg. További képek a­­ www.vasnepe.hu | képgalériájában VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Fogadóórákat tartanak Körmend (VN) - Bebes István polgármester csü­törtökön 13-16 óráig a polgármesteri hivatal 1. emeleti kis tanácstermé­ben fogadóórát tart. Szombathely - Dr. Ta­­kátsné dr. Tenki Mária, a 8. sz. választókerület ön­­kormányzati képviselője csütörtökön 15.00- 16.30 óráig a városháza földszinti kistermében fogadóórát tart. Egy sikeres, egy pedig sikertelen Nemeskolta, Táplán­­szentkereszt (mt)­­ Hét­főn reggel jelentették be azt a betörési kísérletet, ami a nemeskoltai ital­boltban történt, valószí­nűleg előző éjjel. Csak kisebb rongálási kár volt megállapítható. A táplánszentkereszti diszkontba viszont sike­resen bejutott a betörő az ablakon át. Cigaret­tát, rágógumit vitt el 30 ezer forint értékben. Elszöktek, nem jutottak messze Cersekarát (mt)­­ A vas­vári rendőrök előállítot­tak hétfő délután Gerse­­karátról egy ölből fiatal­korú lányt, aki elcsavar­­gott, vagyis „szülői engedély nélkül kivonta magát a felügyelet alól”. Félóra múlva már vissza is adták a szüleinek. Ez idő tájt Szombathelyen a Fő téren történt hason­ló eset: itt a rendőrök egy fiatalkorú fiút állí­tottak elő, aki a kőszegi gyógypedagógiai inté­zetből szökött meg. Őt két órán belül adták át nevelőjének. Hirdetés - - *1 ' _1_ 1« ' . Telefonos hirdetésfelvétel 06-40/949-459 Része az életünknek! ...és most hirdetését mind­össze 300 forintért 3 napi keresztül, kiemelt háttér­színnel, az apronet.hu-n - Magyarország népszerű apróhirdetési oldalán - is megjelentetjük. Ügyfélszolgálati irodáink: 9700 Szombathely, Fő tér 3-5., tel.: 94/528-288, fax: 94/528-290 9500 Celldömölk, Kossuth u. 15, tel/fax: 95/422-817 9900 Körmend, Szabadság tér 5, tel/fax: 94/410-630 9730 Kőszeg, Fő tér 4, tel/fax: 94/362-760 9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 3, tel/fax: 94/380-849 9600 Sárvár, Árpád u. 7-9, tel/fax: 95/324-777 Központi ügyfélszolgálat: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: 06-881541-735,736, fax: 06-88/541-71­ laprond­ hu Duplázza meg az esélyét! A Vas Népében feladott apróhirdetését az internetre is feltesszük. Hirdessen a Vas Népe oldalain...

Next