Vas Népe, 2007. június (52. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-01 / 126. szám

4 • VAS NÉPE RÖVIDEN Hétvégi túrára hív az egyesület Kőszeg (nm)­­ Június 2-án minden kirándulni vágyót vár az Írottkő Natúrparkért Egyesület a „Vörös kereszt” túrára. Útvonal: Kőszeg Kincs pihenő-Sziklai elága­­zás-Szikla forrás—Vörös ke­­reszt-Pogányok-Kőszeg. A táv 15 kilométeres, időtarta­ma 5 óra. Túravezető: Maitz József. Találkozás: 9 órakor a Match ABC-nél (Rákóczi ut­ca 25.). Az Alkotóházban lesz a falunap Velem (tag)­­ Szombaton az Alkotóházban rendezik meg a falunapot. Horváth Miklós polgármester megnyitója után, egész nap színes progra­mok várják az érdeklődőket. Este nyolc órától lesz a bál, ahol a talpalávalót a Chrizo együttes szolgáltatja. Gyermeknap és nyugdíjastalálkozó Molnaszecsőd (wan)­­ A Vö­röskereszt helyi szervezete, a helyi önkormányzat, valamint a Fatima Alapítvány dr. Abdel Hameeddel karöltve rendezi meg szombaton a gyermekna­pot és a nyugdíjastalálkozót. Délután két órától a Kossuth Lajos utca 58. szám alá várják a legkisebbeket. Az óvodások és az iskolások kulturális mű­sorral szórakoztatják az egy­begyűlteket. Három órától pe­dig különféle szórakoztató programok, labdajátékok, ügyességi versenyek várják a legkisebbeket. Este a Rába­­parton a falubeliek kitáncol­ják a májusfát. A Skandináv lottó nyerőszámai Budapest (mti)­­ Nyerőszá­mok: első számsorsolás: 1, 6, 8, 15, 18, 26, 32; második számsorsolás: 3, 16, 20, 22, 26, 27, 28. Nyeremények: az egy darab 7 találatos szelvény 88 635 445 forintot ér. A ha­tosokra egyenként 325 413, az ötösökre 6406, a négyesek­re 1030 forintot fizetnek. KRÓNIKA Vizsgák előtt, után A legtöbb végzős hallgató már megvédte a szakdolgozatát Szombathely (van)­­ A felsőoktatási intézmé­nyekben már javában tart a vizsgaidőszak. A végző­sök szakdolgozatot vé­denek, és készülnek a végső próbatételre, a zá­róvizsgára. A Berzsenyi Dániel Főis­kola folyosóján tételekkel a kezükben fel s alá járkáló vagy éppen könyvekbe temet­kező diákokkal találkozha­tunk. Május 18-án elkezdő­dött a vizsgaidőszak. Ecker Diána művelődés­szervező-rajz szakra jár. Pár perce védte meg a szakdolgo­zatát, azt mondja, hogy jól si­került, már csak az értékelésre vár. A tanárok kérdéseire egy­től egyig tudta a válaszokat. Nem egyszerű témát válasz­tott, a társadalmi célú hirdeté­sek szerepét dolgozta fel a nonprofit szférában. Vélemé­nye szerint a szakdolgozatvé­dés könnyű volt, a záróvizsgá­tól viszont tart, ahogy ő fogal­maz, az lesz a hab a tortán. Jú­nius 19-én a képtárban fejezi be a tanulmányait. Az állam­vizsgát ott tartják. Mivel rajz szakos, ezért a vizsgakiállítá­sát és a diplomakiállítását is a képtárban tekintheti meg a vizsgabizottság. Az utolsó félévben már végzett a vizs­gáival, túl van egy nehéz szi­gorlaton is. Már csak a záró­vizsgára koncentrál, lesz elég tanulnivalója. Művelődés­­szervező szakon 26, rajz sza­kon is több mint húsz tételt kell elsajátítania. Ecker Diána nagykanizsai, de tanulmányai befejezése után is szeretne Szombathelyen maradni, esetleg Budapestre költözni. Munkát még nem keresett, majd nyáron lesz rá elég ideje. Marsits Judit könyvtári menedzsmentből vizsgázott. Művelődésszervező szakon végzős, könyvtár sza­­kon pedig másod­éves. Szerencsére eb­ben a félévben nem lesz sok vizsgája. Ezen kívül még egy­szer kell számot ad­nia tudásáról. Hor- __________ Táth Judit ugyanerre a szakpárra jár. Szerencséje volt, olyan tételt húzott, ami­lyet szeretett volna. Neki is összesen két tantárgyból kell vizsgáznia. Elég sok megmér A sikeres vizsgára nincsen recept: tanáronként, tantárgyanként változik rettetésen túl van már, rutint is szerzett. Elmondása szerint nincsen biztos recept a sikeres vizsgához: szakonként, taná­ronként, tárgyanként változó. Szereti a főiskolás életet, a társaságot és a bulikat. Dr. Czetter Ibolya, a Ber­zsenyi Dániel Főiskola tanul­mányi rektorhelyettese el­mondta: 5800 hallgató ad szá­mot tudásáról a május 18-ától június 30-áig tartó vizsgaidő­­szakban. Összesen 1125 vég­zős - 345 nappali, 780 levele­ző képzésben részt ve­vő - diák jelentkezett záróvizsgára. Idén jú­lius 6-7-én tartják a diplomaosztó ünnep­séget az MSH Ren­dezvényházban. A ta­nulmányi rektorhe­lyettes hangsúlyozta: a diákoknak a vizsgaidőszak utolsó napjáig le kell vizsgáz­niuk, mert szeptemberben már csak méltányossági vizs­gát tehetnek. Péntekné Weinek­ Beáta, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Szombathelyi Képzési Köz­pont tanulmányi csoportveze­tője elmondta: május 21-én kezdődött, és június 29-én ér véget a vizsgaidőszak. Több mint kétszáz végzős - nappali és levelezés- hallgató tesz zá­róvizsgát. A diákok Pécsett vehetik át diplomájukat július 6-án. Kiemelte: a hallgatók az eredménytelen osztályzatot kétszer javíthatják ki. Az első utóvizsga ingyenes, a másodi­kért 2500 forintot kell fizetni. A gyakorlati jegyeket május­ban meg kellett szerezni. A vizsgaidőszak javában tart A hallgatók könyvekbe, jegyzetekbe temetkezve készülnek a vizsgákra VALAKI MONDJA MEG!­­ Megtiltaná az éttermi dohányzást? A mi családunk hagyo­mányosan nem dohányzó fa­mília: a szüleim sem bagóz­tak, én sem próbáltam soha. Zavar is a cigarettafüst őszintén szólva, örülnék, ha betiltanák a vendéglátóhe­lyeken, zárt térben a dohány­zást. Az utcán tőlem szívhat­ják, ott van elég légmozgás, eloszlik a füst. Közel tíz éven át én is el­elszívtam esténként egy-két szál cigarettát pihenéskép­pen. Ma már zavar a füst, örülnék, ha kitiltanák a ciga­rettát legalább az éttermek­ből. Drága mulatság, és fele­lőtlenség is. Megboldogult férjem abbahagyta ugyan évtizedek után, de az orvo­sok szerint már túl későn. Én soha nem szoktam rá a cigarettára. Tizenkét évesen próbálgattam azért termé­szetesen, hogy milyen, de nem nyújtott akkora él­ményt, hogy folytassam. Szerintem nem tiltogatni ké­ne a dohányzást, hanem a fe­jekben lerendezni a dolgot. Mindenki mérlegeljen, és döntsön, hogy megéri-e?! Eredics Tamásné Ki sem próbáltam a ciga­­rettázást, elrettentő példa­ként ott volt édesapám, aki tüdőrákban halt meg. Az or­vosok szerint nagyban hoz­zájárult a betegségéhez, hogy nagyon sokat dohány­zott. Ha más cigizik, megér­tem, joga van hozzá. Csak azt kérem, legyen tekintettel a nem dohányzókra! -Avszcfc**.'-«*, Machínek Ferenc Hajas Gyuláné Hajdú István Felújították az emlékművet Ostffyasszonyfa (br)­­ Törté­nelmi ünnepséggel kezdődik szombaton a falunap Ostffy­­asszonyfán. Az önkormány­zat felújíttatta az első világhá­ború után emelt hősi emlék­művet, az ünnepélyes avatás délelőtt 10-kor kezdődik. Az ünnepségre a Hadtörténeti In­tézet és Múzeum kiállítást küld a faluba. A művelődési házban 12.30-kor dr. Holló József múzeumi főigazgató nyitja meg a koronával kap­csolatos tárlatot. A magyar korona másolata 14 és 16 óra között a katolikus templom­ban tekinthető meg. Fél kettő­kor átvonulnak az ünneplők a hadifogoly-temetőbe, az első világháborús emlékhelyet dr. Andor Ferenc mutatja be. Délután kettőtől változatos szórakoztató programok vár­ják a falu lakóit. Este szalon­nasütéssel és bállal zárul a fa­lunap. IN MEMÓRIÁM A szomorú hír gyorsan, visszavonhatatlanul jött: súlyos közlekedési balese­tét követően 2007. május 31 -én elhunyt Wagner András, Szombathely rendszerváltás utáni első polgármestere, a Nyugat­dunántúli Regionális Fej­lesztési Tanács társelnöke, a Savaria Területi Integrált Szakképző Központ Kht. ügyvezető igazgatója. Wagner András 1953- ban született Szombathe­lyen, itt végezte általános és középiskolai tanulmá­nyait. A Bánki Donát Gép­ipari Műszaki Főiskolán autóközlekedési műszaki tanári diplomát szerez, majd az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen közép­iskolai tanári végzettséget kap. 2003-ban a Pécsi Tu­dományegyetemen a Re­gionális Politika és Gazda­ságtan PhD iskola abszolu­tóriumát szerezte meg. Diákévei alatt aktívan sportolt, a Budapesti Spar­­tacusban, később a szom­bathelyi Spartacus Styl NB I-es csapatában röplabdá­­zott. 1983-tól, majd 1998-tól 2000-ig a Berzsenyi Dá­niel Főiskola technika tan­székének oktatója volt. 1989-től részese a közélet­nek, azóta tagja, vezető po­litikusa volt az SZDSZ- nek. 1990. október 23-ától Szombathely Megyei Jogú Város polgármestereként nyolc éven keresztül, majd 1998—2002 között önkor­mányzati képviselőként dolgozott szeretett váro­sáért. 2002-től volt az Oktatá­si Minisztérium munkatár­sa, az Alapkezelő Igazga­tóság főigazgatójaként, majd miniszteri biztosként tevékenykedett. Volt a Nyugat-dunántúli Regio­nális Felsőoktatási-fejlesz­tési Egyeztető Fórum szel­lemi atyja. Polgármesterségének két ciklusa alatt közremű­ködésével jött létre a Sava­ria GIS Szombathely térin­formatikai rendszere, az Európai Információs és Dokumentációs Központ, a Claudius Ipari és Innová­ciós Park, a Korai Fejlesztő Központ. Hatékony munkájának köszönheti térségünk a 86- 87-es út Szombathelyi el­kerülő szakaszát, a Szom­bathely-Kőszeg szenny­vízcsatorna-fejlesztés és a helyi szennyvíztisztító ka­pacitásának bővítését. Eredményes munkássá­gát számos miniszteri ki­tüntetéssel ismerték el. Tö­rődött a városban és a ré­giónkban élők problémái­val, segített azok megol­dásában. Legfontosabbnak tartotta az emberi tisztessé­get, megbízhatóságot, s ezt a saját személyes példájá­val is igazolta. Kedves, közvetlen egyéniségét, tö­retlen munkakedvét nem feledjük! Wagner Andrást Szom­bathely Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata, a Nyugat-dunántúli Regio­nális Fejlesztési Tanács, a Savaria Területi Integrált Szakképző Központ Kht. és az SZDSZ Vas megyei és szombathelyi szervezete saját halottjának tekinti. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007. JÚNIUS 1., PÉNTEK Fórum és beszélgetés Pályázatírót szeretnének a romák kiképezni Szombathely (tag)­ Teg­nap délután a megye­házán tartották a roma kisebbségi megyei fó­rum informális tanács­kozását. A megbeszélésen a Vas Megyei Cigány Területi Ki­sebbségi Önkormányzat 2007-2011 közötti ciklusra vonatkozó terveiről esett a legtöbb szó. A fórumon el­hangzott, hogy a közeljövő egyik kiemelt céljának kell te­kinteni a cigányok visszain­­tegrálódását a többségi társa­dalomba. Egy felszólaló fel­vetette, hogy megyei roma hírlevélre lenne szükség, amelyből a tizenkilenc ki­sebbségi cigány önkormány­zat egymás dolgairól tájéko­zódhatna. Több jelenlévő is egyetértett abban, hogy tanfo­lyamon roma pályázatírókat kell kiképezni, így a későb­biekben talán nagyobb esé­lyekkel indulhatnak a pályá­zatokon. Dávid Attila megyei elnök indítványozta, hogy a városi cigány kisebbségi önkor­mányzattal közösen készítse­nek elő egy együttműködési szerződést. A fórumon a következő esztendők terveiről esett a legtöbb szó

Next