Vas Népe, 2007. július (52. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-02 / 152. szám

2007. JÚLIUS 2., HÉTFŐ GLOSSZA Kosa Tamás kosa.tamas@vn.pk­.hu Fődarabcserét Egy múlt heti hír sze­rint az egészségbiztosítási pénztár visszakéri a tavaly őszi kormányellenes tün­tetéseknél megsérült rendőrök után kiutalt be­tegápolási, biztosítási dí­jat. A rendőrség azt mondja, ezek szolgálati balesetek voltak. (Ez nem is lehet vitás.) A biztosító viszont azzal állt elő, hogy ezeket a sérüléseket megelőzhették volna megfelelő védőeszközök­kel. Az OEP szóvivője azt mondta, jogszabály írja elő, hogy üzemi baleset után a táppénzkifizetés­kor vizsgálni kell, a mun­káltató eleget tett-e a munkavédelmi előírá­soknak. Na, puff. Ez a vita lehet, hogy azt vetíti előre, amit a majdani, több-biztosí­tós egészségügyi modell­ről még inkább csak sejt(eget)ünk. Tudni nem tudhat igaziból senki semmit, hiszen még sem­milyen jogszabály nincs, semmilyen szerződést a betegnek­ nem kötöttek semmilyen magánbiztosítóval. Egye­lőre csak az a félelem él, hogy hamarosan a beteg helyett a tőke válik a gyó­gyítás központi elemévé. Akik nagyon meg akar­ják nyugtatni ez ügyben a polgárokat, azt ismétel­getik: olyasmi lesz ez, mint a gépjármű-biztosí­tás. Lehet majd választa­ni, biztosítót cserélni, s ez jól működik piaci alapon. Viszont kérdés, mennyire szerencsés egy autót egy emberhez hasonlítani. Bár... a műszaki vizsga, a zöld kártya, a fődarabcse­re, az alvázmosás vagy a kipufogógáz megfelelőit meg lehet találni a beteg­nél is, ám ami a most általunk ismert biztosító­kat illeti, nos, nem való­színű, hogy ilyenekre sze­retnénk bízni az egészsé­günket. Ha pedig a kocsiszer­vizeknek lennének a megfelelői a kórházak, hát akkor a Mindenható kegyelmezzen nekünk! Ősztől már busz viszi iskolába a diákokat A kis diáklétszám miatt megszűnt az iskola Acsád (tk) - Az alacsony tanulólétszám miatt a há­rom önkormányzat nem tudja tovább vállalni a nyolcosztályos általános iskola működtetését. A diákok ősztől más tele­püléseken tanulnak. Annál nehezebb volt meg­hozni ezt a döntést, hiszen az acsádi faluvezetés annak idején komoly erőfeszítése­ket tett, hogy visszahozza a nyolcosztályos iskolát. A rendszerváltás idején még is­kolabővítési támogatást is felvehettek, hogy az egyházi épületet alkalmassá tegyék nyolc tanulócsoport elhelye­zésére. A pedagógiai munká­ra nem lehetett panasz, az itt végzett gyerekek szépen telje­sítettek, ám a tanulólétszám lassan elfogyott. A helyi önkormányzat több kísérletet is tett a létesítmény megmentésére. Vállalták, hogy Vát tagiskolájaként mű­ködnek, ám ez a lépés nem hozta meg az ígért többlettá­mogatást. Aztán két pedagó­gust elküldtek a tízből, de ez sem segített. A következő tanévben a nyolc évfolyamon már csak 36 gyerek maradt volna, s a három fenntartó ön­­kormányzatnak 13 millió fo­rinttal kellett volna hozzájá­rulnia az üzemeltetéshez. A diákok többsége szep­tembertől a büki iskolában folytatja tanulmányait, szállí­tásukra az önkormányzat is­kolabuszt üzemeltet. A mesz-Afalu annak idején sokat tett érte, hogy iskolája legyen leni diákok egy része Csepreg mellett voksolt, az ő szállítá­sukat várhatóan a fogadó is­kola oldja meg. Horváth Kál­mán polgármester megnyug­tatott: a 24 fővel üzemelő óvo­dáról a település hosszú távon sem akar lemondani. A lezárult tanévben még a számítógépek előtt ültek a gyerekek KRÓNIKA Az Isten szolgája Bemutatták a Mindszenty-konferenciát feldolgozó könyvet Vojnovics Viktória vasnepe@vn.pk­.hu Vasvár - A hegyháti kis­város múzeuma adott otthont az „Isten szolgá­ja" - Emlékkonferencia Mindszenty József bíbo­ros életéről és munkássá­gáról című kötet országos sajtó- és közönségbemu­tatójának szombaton. A kötet a 2004-ben, Mind­szenty püspökké való kineve­zésének 60. évfordulóján ala­kult Mindszenty Társaság te­vékenységét mutatja be, kon­ferenciáit, ösztöndíjasainak kutatásait összegzi. A közéle­ti személyiségekből, jogtudó­sokból, országgyűlési képvi­selőkből, egyházi személyisé­gekből álló 15 tagú társaság célja: ápolni Mindszenty bí­boros emlékét, megismertetni a közvéleménnyel a volt fő­pap történelmi életművét, tá­mogatni a bíboros életútjának felkutatását, megteremteni a mártír főpap egészséges kul­tuszát, szorgalmazni a bíbo­ros boldoggá avatását. A tár­saság Mindszenty Emlék­érmet is alapított, emellett évente három tehetséges kuta­tónak adományoz pályázat út­ján ösztöndíjat. A rendezvény résztvevőit V. Németh Zsolt, a város pol­gármestere köszöntötte, a kö­tetet pedig Lezsák Sándor, az Országgyűlés j alésrtöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke is­mertette, egy csöppet sem hagyományos könyvbemutató kere­tében. A bemutatóra érkezők ugyanis aján­dékként kapták meg a kötetet a társaságtól, így a bemutató a könyv közös áttekintésévé vált. A kötet il­lusztrációin át pillanatképek elevenedtek meg a kis terem­ben, anekdoták és vidám tör­ténetek hozták közelebb a résztvevőkhöz a társaság éle­tét, célkitűzéseit. Hároméves tevékenységük mellett a kötet a 2006 novemberében a Parla­ment Főrendiház Termében megrendezett emlékkonfe­rencia előadásait, a Mind­­szenty-ösztöndíjasok tanul­mányait is tartalmazza. A bí­boros és a Tanácsköztársaság, Mindszenty és gróf Mikes Já­nos szombathelyi megyés püspök kapcsolata, a zalai ku­­rációk alapítása, Mindszenty ügyével kapcsolatos szemé­lyek sorsa tanulmányok mel­lett külön fejezet tárgyalja König bíboros első találkozá­sát Mindszentyvel, valamint a Parlament épületében felava­tott Mindszenty- és Nagy Im­­re-emléktábla történetét. A kötet utolsó fejezete a bíbo­ros, hercegprímás halálát, hamvainak hazahozatalát tag­lalja. „Ha Mária és Szent Ist­ván országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikas sírboltba” - írja vég­rendeletében Mindszenty, így a rendszerváltás idején szinte napi téma volt a hercegprímás hamvainak hazahozatala, he­ves viták után az időpontot kellett kitűzni, s a koporsó fo­gadására legalkalmasabb sze­mélyt megtalálni - mondta a Nagy Alajos, a Mind­szenty Társaság tisz­teletbeli elnöke. A hercegprímás földi maradványait tartal­mazó koporsót a ha­táron Lezsák Sándor fogadta. Amerre a menet elhaladt, zúg­tak a harangok. A plébánosok ministránsokkal, zászlókkal, tömjénfüsttel fogadták a ma­gyar főpapot. A mezőn meg­álltak a földművesek, s levett kalappal tisztelegtek a szent koporsó előtt. Volt, aki mezei virágokból font csokrot hají­tott az őt vivő autóra - zárul a kötet utolsó fejezete. Egy-egy tiszteletpéldánnyal távozhattak a rendezvényről a könyvbemutató résztvevői Az emlékkonferencia anyagát feldolgozó, pillanatképekkel, fotókkal illusztrált kötetet Lezsák Sándor mutatta be a város közönségének VAS NÉPE *3 RÖVIDEN Fogadóórák a hivatalokban Körkép (VN)­­ Kovács Ferenc fideszes ország­­gyűlési képviselő, a Vas Megyei Közgyűlés el­nöke ma 14.30-tól Sit­kén, 15.15 órától Nagy­­simonyiban, kedden reggel 8 órától Merse­­váton, 9-től Tokorcson, 9.45-től Mesteriben, 10.30-tól Kemeneská­­polnán, 11.15 órától Röcskön tart fogadóórát a polgármesteri hivata­lokban. Törőcsik Mari a vendég kedden Szombathely (VN)­­ A Magyarok Háza kö­vetkező rendezvénye kedden 18 órakor lesz a Don Bosco Művelődési Otthonban (Táncsics Mihály u. 44.), ahol Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze lesz a vendég. Elfogyhatott az üzemanyaga? Vasegerszeg (tag) - Egy családi ház melléképü­letébe törtek be a hét vé­gén. Az ismeretlen tet­tes 110 ezer forint érték­ben üzemanyagot tulaj­donított el. Megtalálták az ellopott autót Szombathely (tag)­­ Egy horvátzsidányi hölgy jelezte a rendőrségen, hogy 3 millió forintot érő Volkswagen Passat gépkocsiját ellopták a megyeszékhelyről. Ál­lampolgári bejelentést követően, szombaton délelőtt tizenegy óra­kor Szombathely kül­területén megrongálva ugyan, de előkerült az autó. Ismét műthetnek a kórházban A sárvári intézményben augusztustól évente ezer egynapos sebészeti beavatkozást végezhetnek Sárvár (bb)­­ A sárvári kórház is nyert azon a pá­lyázaton, melyet az Egészségügyi Minisztéri­um írt ki az egynapos se­bészeti ellátásra. Augusz­tus elején újra műthet­nek a kórházban. Horváth Ágnes egészség­­ügyi miniszter a héten beje­lentette, hogy 46 intézmény összesen 3,3 milliárd forint tá­mogatást kap egy év alatt az egynapos sebészeti ellátások­hoz. A pályázatra összesen 103 intézmény jelentkezett. Jelenleg az Európai Unió­hoz képest nagyságrendekkel kevesebb itthon az egynapos sebészeti ellátás a hagyomá­nyos sebészeti beavatkozá­sokhoz képest. 2004-ben a se­bészeti műtétek közül Angliá­ban a beavatkozások 53,4, Dániában 52, Hollandiában pedig több mint 48 százalékát végezték egynapos ellátás­ban. Ugyanebben a statiszti­kában hazánkban 2,1 százalék volt ez az arány. Az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár (OEP) által hirdetett pályázat célja az, hogy a korszerű, egynapos el­látási forma váljon itthon is általánossá. Ez a betegeknek is jó, mivel a műtét után nem kell a kórházban maradniuk, s az intézményeknek is pozitív, mivel kevesebb kiadással jár. Erre a pályázatra jelentke­zett a sárvári kórház is, mivel az aktív fekvőbeteg szakellá­tás az intézményben április el­seje után megszűnt. Wa­r­­zsák Zsolt, a kórház főigazga­tó-helyettese elmondta, hogy a pályázat egyik nyerteseként nem pénzt kap az intézmény, hanem az elvégzett egynapos ellátások árát fizeti majd ki az OEP. - Ahhoz, hogy az egyna­pos ellátás működjön a kór­házban, átalakításokra lesz szükség - mondja a főigazga­tó-helyettes. - Elsőként a mű­tőt kell felújítanunk s korsze­rűsítenünk, majd a műtőblok­kon belül egy olyan részt ala­kítunk ki, ahová a betegek lefekhetnek a beavatkozás után, s itt szakemberek fel­ügyelhetik őket. A műtétek­hez ismét sebészeket, nőgyó­gyászokat kell foglalkoztat­nunk. Április elseje után az itt dolgozó orvosok közalkalma­zotti jogviszonya megszűnt, viszont ebben a helyzetben is­mét szükség lesz a munkájuk­ra. Ezután azonban már nem alkalmazottként, hanem vál­lalkozóként dolgozhatnak a sárvári kórházban. Az átalakítás után a műtő­ket is ki lehet adni: intézmé­nyen kívüli orvosok is végez­hetnek beavatkozásokat, saját betegeiket is hozhatják ma­gukkal, s magánkórtermeket is kialakítunk az intézmény­ben. Wa­rzsák Zsolt hozzá­tette, az átalakításhoz szüksé­ges pénz már a kórház rendel­kezésére áll. - Az OEP-pel július elseje után köthetjük meg a szerző­dést, s kiszámoltam, hogy egy beavatkozásra átlagosan öt­venezer forintot fizetnek majd A kórháznak évente ötvenmillió forint többletbevétele lehet - teszi hozzá az főigazgató­helyettes. - Évente körülbelül ezer egynapos műtétet végez­hetünk a kórházban, mely kö­zel ötvenmilliós többletbevé­telt jelent. A szerződés meg­­kötötésétől számított hatvan napon belül, augusztus első heteiben pedig újra lehetnek műtétek a kórházban. Korszerűsítik a műtőt, illetve magánkórtermeket is kialakítanak

Next