Vas Népe, 2008. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-02 / 127. szám
2008. JÚNIUS 2., HÉTFŐ GLOSSZA Kosa Tamás kosa.tamas@vn.pk.hu Mégsem vagyunk egyenlítők? Egy asszony telefonon jelentkezett be egy takarító kft.-hez. Jelezte, ismerősei közül is tudna hozni megfelelő munkaerőt. Az illetékes kedvezően fogadta a dolgot, már-már meg is egyeztek, ám a beszélgetés végén a munkát kereső nő megjegyezte: nem baj, hogy romák vagyunk? Erre az ügyintéző lecsapta a telefont. Az ügyet kivizsgálták, az illető nem tagadta, hogy ilyent tett, mert „munkatársai nem kívánnak romákkal együtt dolgozni". Hasonló ügyek tucatszám fordulnak elő az országban. Sok-sok ember azért kerül hátrányba, mert kisebbséghez tartozik, mert nő, mert idős, mert kövér, mert gyereke van, mert gyereket szeretne, mert fogyatékkal él, mert beteg, mert „rossz helyen" lakik. Egyesek közel húsz évvel a rendszerváltozás után saját elképzeléseik szerinti jogot, törvényt alkalmaznak. Nem szolgálnak ki valakit, mert más a bőre színe, nem adnak munkát valakinek, mert gyermeket nevel. Elszomorító, hogy működtetni kell olyan hivatalt, amelyik 2008-ban Európa közepén arra ügyel, hogy ember és ember között ne legyen igazságtalan megkülönböztetés. Persze az Egyenlő Bánásmód Hatóság is csak olyan üggyel tud foglalkozni, amelyet valaki bejelent. Nyilván nagyon sokan nem vállalják a macerát, de akit nagyon megbántanak, elkezd harcolni az igazáért. A hatóság eljárásokat folytat le, bírságolhat is. Olykor a panaszoshoz hasonló tesztszemélyt keres, kiküldi a sérelem helyszínére, s ha hasonlót tapasztal, az bizonyíték az eljárásban. Úgyhogy valójában sehol sem érezhetik magukat kikezdhetetlennek, ahol sajátos jogokat alkalmaznak. Matricapénzből lett meg az útfelújítás is A térségben komoly munkák indulhatnak el Nádasd (kor) - A látszat csalhat, mert bár kevesen voltak kíváncsiak az új út átadására szombaton, azért a legtöbb helybéli rögvest kipróbálta kocsijával a falu és Hegyhátsál közötti felújított szakaszt. Amikor az M7-es autópályát építették, a hatalmas járművek a nádasdi-hegyhátsári kavicsbányákból vitték a matériát. Ennek következtében az út annyira tönkrement, hogy félméteresen berepedések keletkeztek rajta. A padka és az árkok eltűntek, a közlekedés életveszélyessé vált. Aztán a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium úgy döntött, hogy a főútvonalakra kiterjesztett matrica, az ebből befolyt pénzek révén a több kilométeres szakasz felújítható. Megtörtént, sok millióért, de megérte. Kipróbáltuk, öröm autózni a pazar felületen, percek alatt elérhető a szomszédos település. Mindezt hivatalosan is megünnepelték szombaton délelőtt, amikor is megnyitották az új szakaszt a forgalom előtt. Kiss Péter minisztert Karvalits J. Zoltán nádasdi polgármester köszöntötte, majd üdvözölte az építőket. Köztük a beruházót képviselő Katona Ferencet, a megyei közútkezelő igazgatóját, valamint Kovács Jenőt, a Vegyépszer területi igazgatóját mint kivitelezőt. A meghívottak közt ott láttuk a szomszédos települések vezetőit, köztük Bebes István körmendi polgármestert. Kiss Péter avatójában a „Segíts magadon, isten is megsegít” gondolatsort idézte, a vele szemközti tempó A mostani átadás csak a kezdet, mert követi az elkerülő lomra mutatva. „Ha a kistelepülések kitartóan és a szomszédokkal összefogva jelenítik meg érdekeiket, akkor az eredmény sem maradhat el”, mondta. A szalagátvágás és a táncműsor után a művelődési házban Boros Péter, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. igazgatója tartott meglepő újdonságokat is rejtő szakmai tájékoztatót. A többi között megemlítette, hogy akár a közeljövőben realitássá lehet a 86-os főút nádasdi elkerülő szakaszának megépítése. A miniszter és a polgármester együtt méltatta az új útszakaszt KRÓNIKA Kényszerházasság HEGYKÖZSÉG Elnököt is választottak a közös közgyűlésen Nagy Ildikó nagy.ildiko@vn.pk.hu Kőszeg - Kőszegi elnökkel és központtal, vaskeresztesi hegybíróval működik a hosszú előkészületek és nem kis hanguk után pénteken késő este megalakult új vasi hegyközség. Egy tavalyi törvénymódosítás a korábbi 50 helyett 500 hektárban határozza meg a hegyközségek minimális területnagyságát, és emiatt több hegyközségnek egyesülnie kellett. Az eredeti határidő február 26-a volt, ám az ugyancsak kényszerházasságra ítéltetett Vas-hegy, valamint Kőszeg és Környéke Hegyközség csak múlt pénteken tett eleget e kötelezettségnek. A Jurisics gimnázium dísztermében megtartott közös közgyűlésen több dologról döntöttek a tagok. És bár az elmúlt hónapokban sokat vitázott a két hegyközség, a végső közgyűlésre azért úgyahogy egyezség született. A fő kérdés az volt, melyik hegyközség olvadjon be a másikba: a nagyobb termőterülettel rendelkező vaskeresztesi a kőszegibe, vagy a több tagot számláló kőszegi a vaskeresztesibe. Ki legyen a szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos közigazgatási feladatokat ellátó hegybíró - a vashegyiek ragaszkodtak Hatos Istvánhoz -, ki legyen a hegyközség elnöke, és hol legyen a székhely, ezekről kellett dönteni pénteken. A jelen lévő 23 vaskeresztesi és 42 kőszegi gazda végül megszavazta, hogy a csepregi szőlőültetvényeket is magában foglaló kőszegi hegyközség olvad be a vaskeresztesibe. Az így létrejött új hegyközség neve is vita tárgya volt, végül a Kőszeg és környéke - Vaskeresztes és környéke Hegyközség elne- VdtCat .1. Az új hegyközség székhelye Kőszegen, a Várközön lévő BoA fő kérdés az volt, hogy vajon melyik hegyközség olvadjon be a másikba sok Házában lesz, a hegybírói feladatokat viszont a vashegyiek hegybírója, Hatos István látja el még két évig, utána pályázatot kell kiírni a posztra. A hegyközség elnöke azonban kőszegi lett: a közgyűlés Stefanich Kornélnak, a A vas-hegyiek 250 hektár szőlőültetvényt és 430 tagot vittek a kényszerházasságba. Jellemző fajtáik a kékfrankos, a merlot és a zweigelt, de az olaszrizlingben, a cabernet sauvignonban és a blauburgerben is látnak fantáziát a vas-hegyi borászok. Kőszeg 120 hektárnyi szőlőültetvénnyel és 550 taggal, a Szőlő Jövésnek Könyve révén pedig számos rangos rendezvénynyel gyarapítja az új hegyközséget. A kőszegi borosgazdák főleg kékfrankost, blauburgert és zweigeltet termelnek, de a chardonnay is szép bort ad a környéken. A korábban a kőszegi hegyközséghez tartozó, 134 hektár csepregi szőlőültetvényt 200 gazda műveli. Meghatározó borfajtájuk nincs: a rizlingszilváni, a chardonnay, az Irsai Olivér, a kékfrankos, a zweigelt s a pinot noir is megtalálható a környéken. kőszegi hegyközség korábbi elnökének szavazott bizalmat. A 17 tagú választmány kőszegi és csepregi tagjait is megválasztották a közgyűlésen. (A befogadó vaskeresztesi helyközségnél megmaradtak a régi tisztségviselők). Az új választmányban a kőszegieket ifj. Frank János, Győrvári Ede, Láng Józsefés, Tóth Sándor, a csepregieket Horváth Gábor, Horváth József, Tóth Kálmán képviseli majd. Az egyesülés miatt szükséges alapszabály- és rendtartásmódosítások elfogadása után az új hegyközség kőszegi tagjai néhány gyakorlati kérdést intéztek a hegybíróhoz. A tervek szerint ugyanis Hatos István hetente egy alkalommal fogadóórát tart majd Kőszegen. Csepregtől Vaskeresztesig húzódik a kényszerházasságból megszületett új Vas megyei hegyközség Új elnöké a bizalom Gárdony (MN) A csaknem negyven várost tömörítő Magyar Fürdővárosok Szövetsége (MFSZ) csütörtöki közgyűlésén rendkívüli lemondás miatt új elnököt választott. Az addigi vezető, Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere az MFSZ titkárának, kollégájának, Jenei Tibornak tragikus halála miatt távozott tisztéből. A szövetség egyik alapítója, Szombathely Megyei Jogú Város, valamint Zalakaros képviselője tett javaslatot az új elnökre a hévízi polgármester, Vértes Árpád személyében. A közgyűlés egyhangúlag támogatta az indítványt. Székfoglalójában az új elnök kiemelte, hogy a korábbinál jobban kíván építeni a nyugati régió, benne Szombathely és Bük gyógyfürdőire, az itt kialakult fürdőkultúrára. Üdvözölte azon kezdeményezést, miszerint többmilliárdos beruházás révén új fürdőcentrumot hozna létre a vasi főváros. Jutalomként kapják Szombathely (bb) A Markusovszky kórház minden dolgozója, mintegy 1700 ember, 5 hónapra visszamenőleg jutalomként megkapja azt a pénzt, ami közalkalmazotti státusban megillette volna. Dr. Lakner László vezérigazgató főorvos elmondta: Részvénytársaságként nem lenne kötelező a közalkalmazotti törvényben foglaltak alkalmazása, kollektív szeződés pedig egyelőre nincs a Markusovszky kórházban, a zrt. igazgatósága legutóbb mégis úgy döntött, hogy az intézmény valamennyi dolgozója megkapja jutalomként ezt a pénzt. A kifizetés fedezetére rendelkezésre áll mintegy 100 millió forint, a jutalmat a dolgozók a májusi bérük júniusi kifizetésekor kapják kézhez. VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Fogadóórákat tartanak Körmend (VN) - Dr. Szepics Anita jegyző kedden 15-16 óráig a polgármesteri hivatal I. emeleti hivatali helyiségében fogadóórát tart. Körkép - Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke június 4-én, szerdán fogadóórát tart 10 órától Bejcgyertyánoson, 11 órától Nyőgérben, 12.30- tól Sótonyban, 13.30-tól Sitkén, mindenütt a polgármesteri hivatalban. Szívbetegeknek a diabéteszről Szombathely (VN) Dr. Baranyai Marietta, a Markusovszky kórház főorvosa lesz a vendége a Szombathelyi Szív a Szívért Egyesületnek. Ma, június 2-án a Haladás Művelődési Házban tart előadást a II-es típusú diabéteszről. A rendezvény délután fél ötkor kezdődik. Drogot találtak igazoltatás közben Szombathely (db) A Thököly utcában igazoltattak szombat hajnalban a járőrök két férfit, s 0,5 grammnyi, marihuánára hasonlító szert találtak náluk. A vizsgálat bebizonyította, hogy drog volt a férfiaknál, így ellenük büntetniljárás indult. Tetten értek több vasgyűjtő tolvajt Szombathely (bb) Szombaton egy Lipp Vilmos utcai kft. telephelyéről értesítették a rendőröket, hogy ismeretlenek engedély nélküli bontásba kezdtek. A tettesek kibontották egy kft. ingatlanának a kerítését, s vasat, alumíniumot és lemezeket gyűjtöttek a telephelyről. A rendőrök tetten érték a tolvajokat, ellenük eljárás indult. A rongálási kár közel 40 ezer forint. Dominóként dőltek el Harminc fiatal vett részt a Nagy Dőlésben (Folytatás az 1. oldalról) Megtudjuk, hogy a fiatalok azt szerették volna, ha minél több embert tudnak mozgósítani a dőlésre. Előzetes számítások szerint körülbelül nyolcvan embert vártak, ám csak harmincan jöttek el. A meghívókat az interneten küldték el, s csak ismerősöknek szóltak a rendezvényről. Az utolsó pillanatban még szórólapokat osztottak a járókelőknek, hátha valaki kedvet kap, hogy beálljon a sorba. S bár többen is ígérték a részvételt, a sor nem növekedett. Míg beszélgetünk, a többiek egy sorba rendeződnek, s figyelmesen hallgatják a szervezők tanácsait. Egyiküknek jobbra, másikuknak balra kell dőlni, de a nagy izgalomban páran elfelejtik, hogy melyik kezük melyik. Hangos sikítással kezdődik meg a visszaszámlálás, mindenki koncentrál. A sikításra sokan felfigyelnek, így lassan több néző gyűlik körénk, mint ahányan dőlnek. Három, kettő, egy ér véget a számlálás, s ahogy eldől az első élő dominó, következik a másik, s így tovább a sor végéig. A fiatalok hangos tapsvihara, üdvrivalgása jelzi, hogy sikerül a Nagy Dőlés, így jöhet még egy ráadás kör. A második dőlés is hangos tapssal ér véget, s páran a könyöküket fogják az akció után. Bár a szervezők kérték a könyökvédő használatát, egy fiatalon sem látni ilyet, a térkőre való dőlés pedig felsértett pár térdet és könyököt. A fiatalokat azonban cseppet sem érdeklik a horzsolások, ünnepelni mennek. A főszervező még hozzáteszi: a sikerre való tekintettel biztos, hogy lesz még eldőlés a Fő téren. Egymás után feküdtek az oldalukra az élő „dominók" a belvárosban