Vas Népe, 2009. július (54. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-01 / 152. szám

2009. JÚLIUS 1., SZERDA Tersztyánszky Krisztina tersztyanszky.krisztina@vasnepe.hu Játékóra, kisded játékokhoz Már megint megtudtam, hogy milyen gyarló is va­gyok. Hiába gondoltam, hogy törvénytisztelő, a közlekedési szabályokat ismerő és betartó nyuszi kis állampolgárként élek. Hát nem. Képzeljék csak el, hogy évek óta sárba taposom a rendet, és csaknem heti rendszeres­séggel néhány percre megállok a szombathelyi vasútállomás előtt. Autó­val! Sőt még azt sem átallottam, hogy kiszáll­jak, és valamelyik hozzá­tartozómat a vonathoz vagy a vonattól az autóig kísérjem. Hát ezt nem kellett volna. Illetve, csak úgy, ha közben egy kisis­kolások által használt já­tékórát kiteszek az ablak­ba, és azzal jelzem, hogy nem léptem túl a fél órát. Büntettek már meg en­gem parkolásért iskola előtt, kórház előtt, ahol éppen szültem, zöld terü­leten, ahol egy szál fű se látszott, és olyan utcában, ahol építkeztek, és nem volt forgalom. Sokat tud­nék mesélni. Ez most mégis meglepett. Több száz szombathelyi szülő viszi reggel gyerekét az állomásra, mert hozzáju­tott egy kedvezményes táborozáshoz. Aztán mia­latt kicuccol a vasút előtt, ugyanannyira büntetik meg három percért, mint amennyit az egyhetes tá­borozásért fizetett. Érde­kes, hogy az illető egyen­ruhás azonnal tudja, hogy érdemes ott teremnie, nagyobbat kaszálhat, mint a Zrínyi utcában egy elhúzódó szülői értekez­letnél. Nem kívánok neki mást, mint hogy az a szo­ciális háló, ami őt ringat­ja, ugyanilyen szakadt le­gyen. Munkáltatójának, a Nyugat Királynőjének pe­dig azt, hogy izzadjon ki végre magából olyan döntéshozókat, akik fel­fogják, hogy a katasztro­fális parkolási helyzeten nem újabb és újabb tari­fákkal, büntetésekkel kel­lene javítani. A felüljáró felújítása folyamatosan zajlik Tegnap a falazat megerősítését végezték el Megyei körkép (VN) -Tegnap folytatódott a megyeszékhelyen a Za­­nati úti vasúti felüljáró felújítása. Emellett a le­zárt Körmend-Zalalövő pályaszakasz vizsgálatát is elvégezték a MÁV Zrt. szakemberei. A szombathelyi Zanati úti vasúti felüljáró falazatának felújítási munkálatai már ko­rábban elkezdődtek. Tegnap részleges forgalomkorlátozás­ra kellett számítaniuk az arra autózóknak, ugyanis ideigle­nes felújításként, a felüljáró végponti falazatának megerő­sítését végezték el a MÁV Zrt. munkatársai. E munka során a falazat köveit rögzítették úgynevezett „kihorganyzási” technológiával. A falazatok teljes felújításának befejezése a jövő évben várható. A MÁV Zrt. szakemberei az elmúlt héten a folyamatos esőzések miatt lezárt Kör­mend-Zalalövő közötti vasút­vonal pályaszakaszának szak­értői vizsgálatát is elvégezték tegnap. Az újabb árhullámok nem okoztak jelentős vízszint­­növekedést a hídnál, s a szak­emberek a vizsgálat­ során mindent rendben találtak, így ma üzemkezdettől, vagyis nul­la órától ismét közlekednek a vonatok az említett vasúti vo- Olvasónk ajánlotta MEGÍRTUK a falon. A MÁV Zrt. tájékozta­tása szerint a híd továbbra is folyamatos felügyelet alatt marad, ám ez a hídon történő vasúti közlekedést nem befo­lyásolja. A vasúti felüljáró felújítása miatt korlátozták a forgalmat Polgármesterek randevúznak Szombathely (n) - Holnap és területfejlesztési minisz­­tendezik meg a XV. Városi tér, házigazda dr. Ipkovich Polgármesterek Randevúját. György polgármester. A szak- A rendezvénynek délelőtt tíz mai programok, beszélgetések órától a Bartók Terem ad­ott- között az év polgármestere, al­­hént. A találkozó fővédnöke polgármestere és jegyzője dr- Varga Zoltán önkormányzati lakat is átadják. A meteorológiai előre­jelzések szerint térsé­günkben a hét közepé­ig továbbra is számíta­ni kell záporok, zivata­rok kialakulására, de az előrejelzések alapján a Rába vízgyűjtőjén ke­vesebb eső várható. Ezután csapadék ke­vésbé valószínű, s a hét végére várhatóan meg­szűnik az esős időjárás. KRÓNIKA nincs vége ÁRADÁS A Rába partján lévő települést elmosta az özönvíz Megyei körkép (wan) -Minden napra jut egy ter­mészeti csapás. Hétfőn délután Rábagyarmat ke­rült víz alá a heves esőzés miatt. A Rába Szentgott­­hárdnál már apad, Sár­várnál tegnap tetőzött. Hétfőn délután többfelé ala­kultak ki zápor- és zivatargó­cok. Az esti órákban az ország legnyugatibb része kapta a legjelentősebb csapadékot. Emiatt néhány településen ko­moly károkat okozott a víz. - Szomorú képet mutat a fa­lu - sóhajt nagyot Horváth Jó­zsef, Rábagyarmat polgármes­tere. - Ekkora vizet még az öregek sem láttak. Hétfőn már a sokadik alkalommal öntötte el a községet az ár. A felhő­­szakadás következtében kilé­pett a medréből a rábagyarma­­ti patak, valamint a dombokról lezúduló nagy mennyiségű víz okozott óriási kárt. Az ár vitt mindent, hidakat és útpadká­kat is megrongált. Több ház áll vízben, egyből pe­dig az ottlakókat ki kellett telepíteni. Ha­talmas mezőgazda­­sági terület áll víz­ben, mintegy 90 kis­kertet is elmosott az özönvíz. Horváth József ilyen példás összefogást már rég látott, a rendőrök, a víz­ügyi igazgatóság dolgozói, a tűzoltók és a katasztrófavédel­misek sokat segítettek. A he­lyiek saját gépeikkel, eszkö­zeikkel késő estig mentették, ami menthető. - Az özönvíz tönkretette a házamat - kesereg Herczegné Huszár Erzsébet. - Két ka­masz gyermekemet egyedül nevelem, egy ideje a munká­mat is elvesztettem, így köz­munkásként dolgozom. El sem tudom képzelni, mi lesz velünk. A testvérem ad nekem szállást, a fiúk pedig a roko­noknál töltik a nyarat. A házra felvett kölcsönt nemrég az utolsó forintig kifizettem. Nem tudom, hogy miből te­szem rendbe az otthonunkat. Az önkormányzat amiben tud, segít nekem. Szentgotthárd térségében az esőzések miatt hétfőn dél­után újabb, az eddigieknél lé­nyegesen kisebb árhullám ala­kult ki, ez azonban árvízvédel­mi fokozat elrendelését nem tette szükségessé. Keddre je­lentősen apadt a Rába víz­szintje. Körmend térségében - im­már ötödik napja - továbbra is IIL fokú árvízvédelmi készült­ség van érvényben. Tegnap reggel a folyó ezen szakaszán megállt az addig tapasztalt igen lassú, de folyamatos apa­dás, s a Szengotthárdnál meg­indult árhullám hatására újra emelkedett a Rába. Lassú apa­dásra lehet csak számítani, mi­vel a Pinkán érkező jelentős vízhozam folyamatos vízután­pótlást hoz a Rábába. A sárvári szakaszon a Rába 356 centiméteres vízállással tegnap hajnali kettő órakor tetőzött. Itt I. fokú árvízvédelmi ké­szültségben védekez­nek. Hosszan elnyúló apadásra kell itt is szá­mítani, mivel a Csör­­nöc-völgyben jelentős vízmennyiség vonul le Sárvár irányába.­­ Igazgatóságunk védekező létszámának kiegészítésére, a 24 órás szolgálat fenntartható­sága érdekében az Észak-ma­­gyarországi Környezetvédel­mi és Vízügyi Igazgatóság 20 munkatársa érkezett a térség­be, akik a következő napokban a Rábánál és a Muránál vesz­nek részt a védekezési mun­kákban - tudtuk meg Nádor István védelemvezetőtől. A Rába Szentgotthárdnál már apad, Sárvár térségében még csak tegnap hajnalban tetőzött Rábagyarmat napok óta vízben áll, a hétfő délutáni áradás óriási károkat okozott a településen, hidakat és utakat is megrongált Háromszázmilliós kár a városban A polgármesteri hivatal dolgozói felmérik a veszteségeket Kőszeg (nm) - 300 millió forintra becsüli az önkor­mányzatot ért kárt Kő­szeg polgármestere. Tá­mogatást szeretnének kapni az államtól, már megírták, el is juttatták kérelmüket. Kőszeget az 1965-ös árvi­zet követő legnagyobb kárral járó természeti csapás érte múlt szerdán. A megelőző na­pokban lehullott 60 millimé­teres eső után aznap három óra alatt 125 milliméter hul­lott özönvízszerűen a városra, a hegyekre. Ez a belvárost, ké­sőbb a lakótelepet is horda­lékkal (iszap, törmelék, sze­mét, fadarabok) öntötte el. Mintegy 30 utcát borított el az áradás, a szűkebben 1-1,5 mé­teres folyammá duzzadt, több ezer köbméter törmeléket, iszapot sodorva magával. A tűzoltók a veszélyezte­tett lakásokban tartózkodók kitelepítésén, a még el nem öntött épületek homokzsák­kal történő megvédésén dol­goztak, a rendőrség a járhatat­lanná vált utakat lezárta. A körülbelül két óra alatt levo­nuló áradást követően bekap­csolódott a munkálatokba a városgondnokság teljes állo­mánya, a polgárőrség, a sportolók egy csoportja is.­­ Külön köszönet illeti a Wienerberger Tégla- és Ge­rendagyárak dolgozóit, akik napok óta segédkeznek a köz­területek megtisztításában, azonban nem elég hangsú­lyozni a lakosság önzetlen és hatékony együttműködését a kezdetektől fogva. Gyerekek és idősek egyaránt részt vet­tek, vesznek az időközben megkezdődött szivattyúzási munkákban, az utcák, járdák megtisztításában - mondta el Huber László polgármester. Arra a kérdésre, mekkora kár érte a várost, így válaszolt: - 300 millió forint körülire becsüljük az önkormányzati kárt. Az elsődleges kárelhárí­tási munkálatokra az önkor­mányzat átcsoportosította a szükséges összeget a költség­­vetésében, azonban a teljes felújítás összegének előte­remtéséhez szükség lesz ál­lami segítségre a vis maior keretből, minisztériumtól. Műemléki épületek sérültek meg, szenvedtek kárt. A la­kosság kárigényeinek felmé­rése érdekében a polgármes­teri hivatal nyolc dolgozója múlt hét óta járja az érintett területeket. A katasztrófahelyzet gyors és hatékony kezelése érdeké­ben rendszeresen ülésezett a polgármester vezetésével a válságstáb. Az összehangolt munka eredményeképpen a város belterületi útjainak megtisztítása, locsolása, fer­tőtlenítése megtörtént. A víz miatt használhatatlanná vált tárgyakat a városgondnokság díjmentesen elszállítja. Az áradás az utakban és az épületekben tette a legnagyobb kárt VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Fogadóórák a hivatalokban Szombathely (VN) - Marton Zsolt tanácsnok, a 15. sz. vá­lasztókerület önkormányzati képviselője csütörtökön 16.00-17.30 óráig a városhá­za földszinti helyiségében fo­gadóórát tart. Körmend- Gombásné Nardai Ibolya, a város jegyzői felada­tokkal megbízott aljegyzője pénteken 8.30-11.30-ig a polgármesteri hivatal, I. eme­let, 107-es termében fogadó­órát tart. Jogi segítséget ad a szolgálat Celldömölk (VN)­­ A Vas Me­gyei Igazságügyi Hivatal ki­helyezett ügyfélfogadást tart a Dózsa György u. 18. szám alatt csütörtökön. 10-12 óráig jogi segítségnyújtó szolgálat várja a rászorulókat. Történelemóra lesz rendhagyó módon Szombathely (VN)­­ A Job­bik szombathelyi szervezete rendkívüli történelemórát tart csütörtökön 17 órától a Fő té­ri Szentháromság-szobornál. Témája a Pozsonyi csata 1102. évfordulója. Beszédet mond Tompa Balázs törté­nész és Márkus Zoltán S.D.B. szalézi pap. Határőr-találkozó a vasfüggönynél Felsőcsatár (kor)­­ A helyi Vasfüggöny Múzeum szerve­zésében korábban a pornó­apáti őrsön szolgált határőrö­ket várták találkozóra. Goják Sándor főszervező kibővítette a meghívottak körét. Az au­gusztus 22-ei összejövetelre az egész nyugati határszélen szolgált sorállományú határ­őröket hívja múzeumába. A találkozó iránt máris nagy ér­deklődés mutatkozik. Ma nem fogadják az ügyfeleket Megyei körkép (WN) - Az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézetének összes kirendeltségében ma az ügy­­félfogadás szünetel. Sürgős esetekben megyénkben tele­fonon lehet bejelentést tenni, a 30/216-3060-as telefonszá­mon. Hirdetés pénzváltó 2009. június 30-i árfolyam Szombathely, Fő tér 24. Tel.: 06-94/500-402 www.cornergroup.hu Nyitva tartás minden nap: 8-21 óráig Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás CHF 175,5000 184,5000 EUR 270,0000 278,9000 GBP 316,5000 331,0000 HBK 35,8000 39,5000 USD 190,0000 199,5000 Napközbeni árkorrekció lehetséges! Közületeket is kiszolgálunk! Nálunk nem kell, hogy az áfa miatt fájjon a feje! JÚLIUS 1 -TŐL IS VÁLTOZATLAN ÁRAK! _ Tört arany felvásárlás 2500-2900 Ft/g | Aranyékszer, záloghitel: 2200-3000 Ft/g Záloghitel havi 1,7% kamatra! Üzletünk: Szombathely, Fő tér 24.

Next