Vas Népe, 2010. január (55. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-23 / 19. szám
2010. JANUÁR 23., SZOMBAT MODERN FILOLÓGIAI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR Minőség és korszerűség a megújuló hagyomány jegyében A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának szerteágazó képzési palettájában megtalálhatóak a bölcsészet-, társadalom- és neveléstudomány legkülönbözőbb szakjai. A számos alap- és mesterszak, a választható szakirányok, a minor szakok és specializációk mind azt bizonyítják, hogy itt nemcsak a hallgató, hanem az oktató is tudja: az egyre erősödő versenyben azok az intézmények lesznek sikeresek, amelyek tudományosan megalapozott, ám széles körben használható tudást nyújtanak érdekes és figyelemfelkeltő módon. A bölcsészettudományi képzési területet többek között három idegen nyelvi alapszak, az anglisztika, a germanisztika és a romanisztika képviseli, amelyekben a hallgatóknak lehetőségük nyílik a szaknyelvi kommunikáció, a fordítás és tolmácsolás, valamint a kulturális diplomácia ismereteinek elsajátítására. A szintén bölcsészettudományi képzési területhez tartozó magyar és szabad bölcsészet alapszakokon hallgatóink megismerkedhetnek a vizuális kultúra részét képező színház történetével, valamint a bio-, öko-, orvosi és politikai etika kérdésköreivel. A társadalomtudományokat három alapszakunk, a nemzetközi tanulmányok, a politológia és a társadalmi tanulmányok képviseli, lehetőséget adva a hallgatóknak a politikatudomány, az európai uniós ismeretek és a szociológia részletes elsajátítására. A neveléstudományi területet képviselő pedagógia alapszak keretein belül pedig a hallgatók számára megnyílik a világszerte elismert Zsolnaimódszer. Veszprémben a tömegképzésre berendezkedett egyetemekkel szemben oldott légkörben lehetőség nyílik a személyes és közvetlen ismeretátadásra. A kölcsönös odafigyelés nemcsak külföldi ösztöndíjakat, helyi nyelvizsgázási lehetőséget jelent, hanem kapcsolati tőkét és a szakmai kommunikáció alapjainak elsajátítását is. ALAPSZAKOK: Anglisztika (N, L), Germanisztika (N, L), Magyar (N, L), Nemzetközi tanulmányok (N, L), Pedagógia (N, L), Politológia (N, L), Romanisztika (N), Szabad bölcsészet (N), Társadalmi tanulmányok (N) MESTERSZAKOK: Alkalmazott nyelvészet (N, L), Anglisztika (N, L), Fordító és tolmács, Magyar nyelv és irodalom (N), Német nyelv, irodalom és kultúra (N, L), Nemzetközi tanulmányok (N, L), Neveléstudomány (N, L), Színháztudomány (N, L), Tanári (N, L), Angoltanári (N, L), Ember és társadalom műveltségterületi tanári (N, L), Informatikatanári (N, L), Környezettan-tanári (N, L), Magyartanári (N, L), Némettanári (N, L), Pedagógiatanári (N, L) www.mszk.uni-pannon.hu Oktatók a hallgatókért Sipőcz Eszter negyedéves anglisztika és nemzetközi tanulmányok szakos hallgató: Teljesen elveszett elsősként érkeztem az egyetemre, de az oktatóknak és az egyetem dolgozóinak köszönhetően sikerült könnyedén átlépni a kezdeti akadályokat. Azért szeretek az MFTK-ra járni, mert nemcsak nagynevű és tudású oktatóktól tanulhatok, hanem egyben olyan emberektől, akik a hallgatókért dolgoznak és mindent megtesznek annak érdekében, hogy mi a lehető legjobb minőségben, a legnagyobb tudást kapva töltsük itt el az éveinket. Sipőcz Eszter PANNON EGYETEM MŰSZAKI INFORMATIKAI KAR Tehetséggondozás felsőfokon A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának fejlődését a kezdetektől a dinamizmus jellemezte és jellemzi napjainkban is, így a sikeres szakmai karrier biztos alapjait kínálja az informatika és az ahhoz kapcsolódó tudományok minden területén, minőségi oktatást a nemzetközi szinten is elismert intézményben. Tevékenységében mind a műszaki, mind az informatikai szó hangsúlyos, a kar működése olyan élenjáró technológiákhoz kapcsolódik, amelyek gyorsan és folyamatosan változnak. Ezek biztosítják a magas hozzáadott értékű termékeket, amelyek a globalizált világban piacképesek, hosszabb távlatokat tekintve is biztos jövőt ígérnek. A Műszaki Informatikai Karon az oktatás, kutatás és a fejlesztési projektek egymást erősítő összhangja valósul meg. Színvonalas oktatás a műszaki informatika területén csak nemzetközi szinten elismert kutatások alapján lehetséges, a gyors fejlődés miatt ugyanis kizárólag a szűk szakmai körökben tevékenykedő kutatók férnek hozzá a legújabb eredményekhez. Az egyedülálló kutatás egyúttal megalapozza a nemzetközi projekteket, amelyek szükségesek az élenjáró technológiák oktatásához, a hallgatók számára az aktuális témák biztosításához. Az ipari együttműködések ugyanakkor lehetőséget és forrást is teremtenek a legmodernebb technológiák beszerzéséhez, alkalmazásához. Az eredményesség legjobb mutatói pedig a sikeres hallgatók. Ehhez kiemelkedő oktatók, kutatók és fejlesztők mellett kiváló diákokra van szükség, a tehetséges, érdeklődő hallgatók felismerésére - vallja dr. Friedler Ferenc, a kar dékánja. Ennek érdekében a Műszaki Informatikai Kar egyedülálló tehetséggondozó rendszert működtet. Az országos lefedettségű, veszprémi és szolnoki központokkal működő Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában mintegy 200 középiskolásnak biztosítanak lehetőséget ismereteik bővítésére. A legkiválóbb hallgatók az Erdős Pál Tehetséggondozó Program keretében alapozhatják meg tudományos vagy fejlesztői karrierjüket a karon. A nemzetközi hírű kutatásokhoz csatlakozhatnak, és bekapcsolódhatnak a projekttevékenységbe is, így a legnagyobb cégekkel dolgozhatnak együtt már egyetemi éveik alatt. Tehát nem hagyományos iskolarendszerű képzést kínálnak, hanem versenyképes gyakorlati tudást, együttműködő légkörben. Az eredményesség legjobb mutatói a sikeres hallgatók ALAPSZAKOK: Gazdaságinformatikus (N), Mérnök informatikus (N, L), Programtervező informatikus (N), Villamosmérnöki (N) MESTERSZAKOK: Mérnök informatikus (N, L), Logisztikai mérnök (N) www.mik.uni-pannon.hu Olimpiai bronzérmesünk Kiss Tamás 3. évfolyamos mérnök informatikus hallgató, olimpiai bronzérmes Pekingben, a magyar kajak-kenu válogatott tagja: Miért szeretek a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karára járni? Mert elégedett vagyok a kar által nyújtott képzéssel. A tanárokról csak jót tudok mondani, nagyon korrektek, jól felkészültek, a követelményeik reálisak. A Pannon Egyetemről egyértelműen pozitív kép alakult ki bennem. Kiss Tamás Székesfehérvári kampuszt épít az egyetem A TIOP 1.3.1. pályázat keretében Székesfehérváron egy új, informatikai és mechatronikai alapokra helyezett felsőfokú oktatási intézmény épül. Az egymilliárd forintos beruházás keretében a 3400 négyzetméteres összterületű négyszintes épületben számos laboratórium, oktatási helyiség, előadóterem, valamint egy könyvtár kap helyet. A beruházás Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának segítségével valósul meg. Az Alba Innovációs és Tudásparkban helyet kapó oktatóközpont a város gazdaságát erősítő informatikai, mechatronikai, járműelektronikai képzéseknek és az ezekhez kapcsolódó kutatóhelyeknek ad otthont. A tervek szerint az első évben már több száz hallgatóval indul a felsőoktatás. Noha a beruházás keretében a veszprémi Pannon Egyetem új kampuszát építik, mégsem áthelyezett képzésekről lesz szó, az oktatást a régióban szereplő vállalatok szükségleteinek megfelelően alakítják annak érdekében, hogy a frissen kikerült diplomás szakemberekkel a helyi cégek számára folyamatos munkaerő-utánpótlást lehessen biztosítani. Az egyetem és a régió vállalkozásai közötti kapcsolatok ezáltal is tovább erősödhetnek. A Karrier Iroda A diploma önmagában nem elegendő, hogy jó pozícióba jusson valaki, és sikeres legyen. A jó munkahelyet meg kell találni, ahhoz viszont keresni kell. A Karrier Iroda munkatársai segítik az elhelyezkedést állásbörzék szervezésével, nyitott pozíciók meghirdetésével, a munkaerő-piaci elvárásokkal kapcsolatos információk közvetítésével, személyes karriertanácsadással, elektronikus hírlevél kiadásával. A diplomán túl az egyetem öregdiákjaival tartják a kapcsolatot. NAGYKANIZSAI KAMPUSZ Ismerd meg a PEN világát! Nagykanizsa 2000 óta a Pannon Egyetem kampusza, ahol két alapszakon, hét felsőfokú szakképzésen folyik oktatás. Hallgatóink igazi baráti közösségre találnak nálunk, ahol felkészült tanáraink a legfrissebb nemzetközi tudásanyaggal segítik tanulmányaikat. A versenyképes tudásbázis megszerzése mellett a PEN biztosítja hallgatói számára a felejthetetlen élményeket, az egyetemi élet hangulatát, azt a közösséget, ahol életre szóló barátságok köttetnek. A nagykanizsai kampusz fiatalos lendülettel teremt hagyományokat, ősszel az OktoPEN feszten fáklyás felvonulással, télen a Kocamurin egy disznó levágásával, majd Boszorkánybállal építjük az amúgy is kiváló közösséget. Az elmúlt években többnapos kirándulásokat szerveztünk az Isztriára, Prágába, Krakkóba, a velencei karneválra, Rómába, Párizsba, amelyek népszerűek hallgatóink körében. Akinek a sok tanulás és szórakozás mellett még marad felesleges energiája, olyan sportolási lehetőségeket vehet igénybe, mint az úszás, foci, kosárlabda, kézilabda, aerobik, spinning, testépítés. Akinek még marad ideje, tánctanfolyamon, színjátszókörben, filmklubban, egyetemi filmstúdióban vagy fotóklubban tevékenykedhet. Esténként a kollégiumban, a minden szobában elérhető internetkapcsolat nemcsak tanulásra, de a hajnalokat átívelő hálójátékpartikra is használható. A kollégiumi élet szépsége egy fiatal életéből sem maradhat ki, Nagykanizsán minden jogosult igénylő hallgatónak biztosítjuk a kollégiumi elhelyezést jól felszerelt, 2-3-4 ágyas szobákban, belvárosi kollégiumunkban. A PEN tökéletes helyszín a kapcsolatépítésre, a kollégium a nyüzsgő egyetemi élet színtere. Oktatóink aktív részesei a kis közösség, a családias és baráti légkör megteremtésének, amely számos saját rendezvényben, öntevékeny csoportokban és tehetséggondozásban testesül meg. Ennek köszönhetően végzettjeink szívesen és gyakran járnak haza alma materükbe, ahol mindig nyílt szívvel és tárt karokkal fogadjuk őket. Gyere el és ismerd meg a PEN világát! Kapcsolatépítéshez kiváló helyszín Nagykanizsa is ALAPSZAKOK:* Turizmus-vendéglátás (N, L), Mérnök informatikus (N) FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS: Műszaki informatikai mérnökasszisztens (N), Logisztikai műszaki menedzserasszisztens (N,L), Számviteli szakügyintéző (N,L), Banki szakügyintéző (N,L), Idegenforgalmi szakmenedzser (N,L), Gépipari mérnökasszisztens (N) POSZTGRADUÁLIS KÉPZÉSEK: Projektmenedzsment (L), Innovációs folyamatszervező (L) www.uni-pen.hu Kanizsáról könnyebb kitűnni Barta Erzsébet Emőke másodéves turizmus-vendéglátás szakos hallgató: A sors furcsa fintora, hogy Nagykanizsára és nem Veszpémbe kerültem. Ma már elmondhatom, nem bántam meg, kellemesen csalódtam az itteni képzésben, közösségben. A hely előnye a kis közösség, könnyebb beilleszkedni, egyéniségünkkel kitűnni, megmutatni magunkat, az oktatókkal is könnyebb megtalálni a hangot, tudjuk, melyik problémánkkal melyik tanárhoz fordulhatunk. Sok a csoportösszetartó program a kampuszon és a kollégiumban is. Ő<s Barta Erzsébet Emőke o «Xu u_ Tanulni mindig itt az idő A Pannon Egyetem számos felsőfokú szakképzéssel, szakirányú továbbképzéssel és szakmaspecifikus képzési programmal színesíti kínálatát. A felsőfokú szakképzések belépő szintű képzési formának tekinthetők, átvezetnek a középfokú tanulmányok és az alapszakok között. Rugalmas képzési formák, amelyek hallgatói és tanulói jogviszonyos formában is végezhetők, párhuzamosan teljesíthetők a megfelelő alapszakkal, illetve elvégzésüket követően érvényesíthető 30-60 kredit beszámítása a továbbtanulás során. A szakirányú továbbképzések másoddiplomás képzések, amelyek a legszélesebb körű speciális szakmai kompetenciák megszerzésének lehetőségét kínálják a szakmérnöki képzésektől a szakfordító képesítésig. Nagy igény mutatkozik a különböző rövidebb ciklusú képzések iránt, amelyek 25- 120 órás formában, tanúsítvánnyal záruló képzések keretében nyújtanak lehetőséget a szakmai ismeretek megújítására. A képzések témaválasztéka gazdag: belső auditor képzéstől a különböző ipari megrendeléseken át a pedagógus-továbbképzésekig. Szakkínálat és további információ: efiweb.uni-pannon. hu; efi@almos.uni-pannon. hu in. RÖVIDEN Doktori iskolák A karok mögött ott állnak a doktori iskolák, amelyek nélkülözhetetlen elemei az egyetemi kutatásnak. A Pannon Egyetem öt tudományterületen folytat PhD (doktori) képzést. A nyolc doktori iskolában természettudomány, műszaki tudomány, agrártudomány, társadalomtudomány, bölcsészettudomány doktoraivá válhatnak a már diplomával rendelkező hallgatók. Nemzetközi szinten is elismert oktatók segítségével mélyíthetik ismereteiket a választott szakterületen. Ipari kapcsolatok neves cégekkel Neves ipari partnerekkel, a legnagyobb cégekkel dolgoznak együtt az intézmény egységei, hallgatók és professzorok egyaránt erősítik kutatásaikkal az ipar versenyképességét, élenjáró technológiákkal járulnak hozzá az innovációhoz. A Ásványolaj- Mollal közös és Széntechnológiai Intézeti Tanszéket működtetnek az idei tanévtől a Mérnöki Karon, ehhez kapcsolódóan pedig mesterkurzust indítanak. Az olajipari cég divíziójának több mint 70 százaléka Veszprémben végzett mérnökökből áll, kiváló a kapcsolat. A nemzetközi képzési palettán is élen járnak, második alkalommal indult a Műszaki Informatikai Karon a Mol PIMS akadémia keretén belül olajipari ellátási lánc optimalizáló szakmérnök oktatás. Felsőfokú szakképzések Székesfehérváron a Felnőttképzési Intézet szervezésében hatféle felsőfokú szakképzési lehetőséget kínál a Pannon Egyetem. A helyben működő főiskolák, középiskolák legjobb tanárai és a versenyszférában, közigazgatásban dolgozó felkészült szakemberek biztosítják a színvonalas oktatást, szakmai képzést. A képzési helyen jó eredménnyel végző hallgatók sikeresen pályázhatnak az egyetemi felvételre. A képzésnek az Albacomp Zrt. épülete ad otthont. Pannon Egyetem külföldi szemmel az Hatalmas sikert jelent, hogy ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) ösztöndíjprogramjának köszönhetően lehetőséget kapott huszonöt távoli országokból érkező hallgató, hogy a keszthelyi Georgikon Karon folytassák tanulmányaikat. Somashekhar Ramaswamypalli Sriramappa, FAO indiai hallgató így nyilatkozott: - 2009- ben érkeztem, amikor agrárterületen kerestem mesterképzést a doktori tanulmányaim felé vezető úton. A mind pedagógiai, mind technológiai szempontból úttörő programmal az élethosszig tartó tanulás lehetőségét teremti meg számunkra a Georgikon Kar. Biztosítalak arról, hogy többet kaptam, mint amire számítottam. A kastély, a múzeum és a kertek a Balaton partján mesébe illőek. Keszthely az a hely, ahol ott hagyom a szívem. Az év borai APE Szenátusa december 3- án Keszthelyen megválasztotta az év borait. 2009-ben két bor is elnyerte ezt a megtisztelő címet, a Cserszegtomaji Rozália és a 2007-es évjáratú, Badacsonyi Olaszrizling.