Vas Népe, 2012. december (57. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-01 / 281. szám
2012. DECEMBER 1., SZOMBATKRÓNIKA Erősebb Európát kevesebb pénzből? Szombathely (lesz) Az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája regionális vitafórumot szervezett a tegnapra, ahol Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő beszélt a következő ciklusról. Regionális vitafórum keretében érkezett a városba Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő tegnap, aki előadásában elsősorban arról beszélt, milyen iránya van jelenleg a kohéziós politikának, s vajon milyen lehet majd az új, elkövetkezendő hétéves gazdasági ciklusban a 2014-2020 közötti időszakban. A képviselő a délelőtt során az egyetemre látogatott, ahol a fiatal értelmiségiekkel találkozott, s beszélgetett. A délután már inkább a szakmaiságról, a szakmának szóló gazdasági okfejtéseket tartalmazta. A képviselőt Kovács Vince, a Vas Megyei Iparkamara elnöke köszöntötte, majd üdvözlő gondolataiban kitért arra, nem szabad, hogy a politika határozza meg a gazdaságot. Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke azt mondta, ha új Európát akarunk, teljesen új alapokra kellene fektetni a hangsúlyt. Deutsch Tamás előadásában beszélt a 2007-2013-as, jelenleg is zajló kohéziós gazdasági uniós programról. Azt mondta, az idei és a jövő évben nagy feladat áll a pályázók előtt, törekedni kell a meglévő lehetőségek kihasználására. - Most ez a legfontosabb, illetve az, hogy felkészüljünk, folyamatosan figyelemmel kísérjük az eseményeket, a történéseket. A 2014-2020 között megvalósuló regionális politikáról, illetve magukról a pályázatokról még nem tudni konkrétumokat, ugyanis nem túlzás azt állítani, hogy alapjaiban fog megváltozni a struktúra, s ezáltal maga a tartalom is. Abban bizonyosak lehetünk, hogy lehetőségeink lesznek, de meg kell várni, hogy mit hoz majd a kohéziós, vagyis felzárkóztatási politika változása - mondta el az európai parlamenti képviselő. Deutsch Tamás képviselő Deutsch Tamás beszélt a következő hét évről Savaria térképei KIÁLLÍTÁS Várostörténet katonai szempontból Némethy Mária nemethy.maria@vasnepe.hu Szombathely - A megyeszékhely történetét, változását térképeken tanulmányozhatja az, aki ellátogat a Savaria Egyetemi Központ B épületének aulájába. Egy tegnap megnyílt kiállításon sokféle térképet lehet ott megtekinteni, egyúttal ismerkedni a térképészettel is. A Római Birodalomban a katonai egységek útbaigazítására szöveges útikalauzt használtak, azokon pihenőállomásokat, településeket, útelágazásokat is feltüntették. Ezt is meg lehet tudni a Sa-2000 évig mindig jelentős katonai hely volt a város varia katonatörténete térképeken című kiállításon, amelyet tegnap délután nyitott meg dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter a Savaria Egyetemi Központban (SEK). A szép számú megjelenteket katonadalok fogadták, azokat a Honvéd Bajtársi Klub énekkara adta elő. Házigazdaként prof. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes élvezetes köszöntőjében arról mesélt, hogy gyermekkorában mennyi mindent megtanult atlaszából. Dr. Hende Csaba, a kiállítás fő támogatója megnyitójában részletesen ismertette Szombathely történetét katonai szempontból. Arról is szólt, hogy a város születése összefüggött a katonasággal, hiszen leszerelt légionáriusok számára építtette azt Claudius, s az eltelt kétezer év alatt mindvégig jelentős katonai hely volt. A kiállítást ketten szervezték: dr. Puskás János , a SEK Földrajz és Környezettudományi Intézetének igazgató és Jagodics Péter nyugállományú alezredes. Az intézet igazgatója mondta el: a 200 éve született Tóth Ágoston honvéd ezredes, a katonai térképészet megteremtője előtt tisztelegnek vele. további képek, információk i/acity Vas Népe Online Dr. Hende Csaba nyitotta meg az érdekes térképészeti kiállítást Halász János értékelt Kőszeg (nm)- Országjárásba kezdtek a Fidesz politikusai. December 20-áig 175 települést keresnek fel, tartanak politikai helyzetértékelést. Csütörtökön Halász János államtitkár érkezett Kőszegre. A Fidesz elnökségének döntése alapján november elején kezdődött az országjárás, amelyben kormánypárti parlamenti képviselők, a kabinet, a párt elnökségének tagjai, politikai államtitkárok vesznek részt. Az országjárás során érkezett Kőszegre csütörtökön este Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Az értékelés előtti sajtótájékoztatón elmondta: a korábbi szocialista kormányok idején adósságcsapdába került önkormányzatok megmentésére fontos lépést tett a kormány: az ötezer fő alatti települések adósságát átvállalja. Ez 1956 önkormányzatot érint és 600 ezer milliárd forint átvállalását. A sajtótájékoztatón részt vett Marton Ferenc, a megyei önkormányzat alelnöke is, aki arról szólt, hogy az Alpannonia projekt kapcsán 14,8 ezer euró értékű kiállítási anyagot adnak át Kőszegnek. Básthy Béla kőszegi alpolgármester a közigazgatás átalakítása kapcsán Kőszeget érintő fontosabb változásokról beszélt, és arról, hogy a város anyagi teherviselő képessége mennyire korlátozott. Az államtitkártól megkérdeztük, hogy miután Kőszeg átadja gimnáziumát az államnak, racionalizálás okán nem szüntetik-e meg majd a színvonalas intézményt? Halász János válaszában arra hivatkozott, hogy egyetlen jól működő kórházat sem zártak be eddig, az alpolgármester pedig azt emelte ki, hogy az átadás feltételei garanciát jelentenek majd. Halász János: 1956 önkormányzat adósságát vállalja át az állam Hárman a négyfős csapatok ellen Szombathely (mt) A Neumann iskola csapata is részt vett a Budapesten megrendezett országos Bolyai Matematika Csapatverseny döntőjén. Minden kategóriában - a harmadik - nyolcadik évfolyamon - egy-egy vasi csapat képviselte megyénket, mégpedig azok, akik a megyei fordulóban győzelmet arattak. Vas megyéből az országos megmérettetésen idén a legeredményesebb a Neumann János Általános Iskola 8. osztályos csapata lett: Kovács Kamilla, Magyarics Norbert, Tóth Marcell (felkészítő tanára Kopácsiné Kovacsics Lilla). Ez a csapat már másodszor vívta ki az országos döntőben szereplés jogát. Tavaly hetedikesként a 10. helyen zárták a versenyt. Akkor még négy fős volt a csapat, de egyik társuk elköltözött, így három főre fogyatkoztak. Idén a döntőbe jutott 30 csapat közül a megyei fordulókban szerzett pontszám alapján a 17. helyen álltak holtversenyben. Innen sikerült magukat all. helyre feltornászni. Teljesítményük értékét az is növeli, hogy ők hárman versenyeztek négy fős csapatok ellen. VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Hétfőn tartják a fogadóóráikat Szombathely (ser) Rettegi Attila, a 3. sz. választókerület önkormányzati képviselője hétfőn 15-16 óráig az Oladi ÁMK-ban (Simon I. u. 2-6.) fogadóórát tart. Gyebrovszki János, a 13. sz. választókerület önkormányzati képviselője hétfőn 16-18 óráig az Agora Gyermekek Házában (Jászai M. u. 4.) tart fogadóórát. Ügyeletváltozás az állatorvosoknál Körmend (ser) - A város és vonzáskörzetében ma 16 órától hétfő 7 óráig dr. Huszár Sándor lesz az ügyeletes. Elérhetősége: Gersekarát, Dózsa u. 84. T.: 94/373-109,0630-653-5476. Két településen állítanak keresztet Telekes, Petőmihályfa (ser)A Jobbik Magyarországért Mozgalom adventi keresztállító rendezvényt tart vasárnap 13 órától Telekesen a Fő utca és a Petőfi utca kereszteződésében, 14 órától Petőmihályfán a Dózsa és a Kossuth utca kereszteződésében. Beszédet mond Bana Tibor országgyűlési képviselő, a Jobbik Vas megyei elnöke. Hirdetés in Vas Népe előfizető, úr az ügyfélszolgálati irodáin!zimbathely, Széchenyi út 1., tel.: 94/528-288 Ildömölk, Kossuth u. 15., tel/fax 95/422-817 rmend, Szabadság tér 5., tel/fax: 94/410-630 szeg, Fő tér 4., tel/fax: 94/362-760 entgotthárd, Hunyadi u. 3., tel/fax: 94/380-849 Írvár, Árpád u. 7-9., tel/fax: 95/324-777 íségkártya felmutatása mellett idvezményes, 60 Ft-os áron vásárog karácsonyi mellékleteüinket, remdelheti meg az alábbi szelvény töltésével és visszaküldésével! sítőnk személyesen írja el Önnek. fejemről szóló 1972 évi LXIII. törvény rendelkezései alapján hozzájárulásait adom ahhoz, hogy a Pannon Lapok Társasági Kft által készítendő információs adati adataimat tartalmazza. Tudomásul , a Pannon Lapok Társasága Kiadói szelvényen feltüntetett adataimat kizárólag ciós adatbázisa megteremtéséhez, illetve z használja fel Cím: G Tel.: Q Aláírás: M. U. V-----ep* Része az életünknek! A megrendeléshez töltse ki az alábbi megrendelőlapot, vágja ki és küldje irodánk címére! Cím: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. Megrendelem a ■ 4 db karácsonyi képeslapot [ ) példányban 14 db karácsonyi ajándékkísérő kártyát (__) példányban. Előfizetői szám*.( * Az előfizetői számot minden esetben kérjük kitölteni, ugyanis a kedvezményMártáv jogosultságot ez alapján ellenőrizzük. Köszönjük. Név:Q