Vas Népe, 2013. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-23 / 222. szám
A VAS NÉPE TUDÓSÍTÁSAI A MEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL • 2013. SZEPTEMBER 23. Megvan az első körmendi siker Balikóék 5-2-re verték az Újbudát Körmend, Szombathely (ügy) - A labdarúgó NB III. 6. fordulójában megszerezte első győzelmét a Körmend, döntetlent játszott a Haladás II. Körmend FC-Újbuda 5-2 (1-1). Körmend, 150 néző, vezette: Mód. Körmend: Berke - Bezdi, Varga, Csenterics, Takács M. - CZAFIT (Sipos), BALIKÓ, MAKAI, SZALAI - Németh (Kajtár), TAKÁCS Á. (Baranyai). Edző: Ifj. Molnár Károly. Változatos mérkőzésen mindkét csapat győzelemre játszott. Helyzet itt, helyzet ott, a nagy adok-kapokból a hazaiak jöttek ki jobban, és fegyelmezett, csupaszív játékkal a gólokban gazdag mérkőzésen teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A Rábapartiak tehát a hatodik fordulóban megszerezték első győzelmüket. Gólszerzők: Takács Á. a 9., Balikó a 63., Takács M. a 68., Szalai a 79., Sipos a 87., illetve Lettrich a 38., és a 49. percben. Ifj. Molnár Károly: - Igaz, hogy hathetes vajúdás előzte meg, de azért csak megszületett. Reméljük, a kistesójára nem kell ennyit várni. Szombathelyi Haladás II.-Andráshida 0-0.Szombathely, Király Sportlétesítmény, 150 néző, vezette: Hofbauer. Haladás II.: Dombó - ANGYAL, Jagodics BOZSIRAI, Füredi - GYURJÁN, JANCSÓ, Halmai (Vlasics), SZAKÁLY - Medgyes, Rácz Körmendről Szabó Tibor, Szombathelyről Balogh Gyula tudósított. (Grabant). Edző: Tóth László. Nagy iramban kezdtek a csapatok, egyik gárda sem fektetett nagy hangsúlyt a védekezésre. Az első félidőben még csak kóstolgatták egymást a felek, kiegyenlített mezőnyjáték folyt, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Szünet után rátettek egy lapáttal a vasiak, rengeteg helyzetet elhibáztak az ekkor már csak a védekezésre összpontosító zalaiak ellen. A rutinos vendégekkel szemben remekül helytálltak a szombathelyi fiatalok. Hajtós, kiváló iramú találkozót vívott a két csapat, csupán a gól hiányzott. Bár a találkozó nem volt durva, a játékvezető nyolc sárga lapot is kiosztott , négyet a szombathelyi, négyet az andráshidai gárdának. Tóth László: Ellentétes stílusú csapatok küzdelméből egyik sem tudott felülkerekedni. További eredmények: Balatonfüred-Csákvár 2-2, Nagyatád-Győri ETO II. 0-0, Mosonmagyaróvár-Dorog 5- 2, Veszprém-Tököl 0-1, Csepel-BKV Előre 0-0, Diósd-Budaörs 0-0. 1 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1 Pám András sport@vasnepe.hu Szombathely - A labdarúgó NB I. 8. fordulójában a Haladás, ha nehezen is, de Halmosi és Radó góljával 2-1-re legyőzte a Puskás Akadémiát. 10. perc: Nagy Gábor futott el a jobb oldalon, 13 méterről lőtt, a labda éppen a gólvonal előtt - a felcsútiak szerint lesen - álló Halmosit találta meg, aki lekezelte, majd egy méterről a kapu közepébe gurított (1-0). 56. perc: Haraszti jobb oldali beadását a középen érkező Lencse a tizenegyespontról, kapásból a jobb sarokba vágta (1-1). 70. perc: Bosnjak remek indításával Radó lépett ki egyedül a bal oldalon, a kifutó Hajdúch a tizenhatoson belül buktatta - tizenegyes! Hajdúch sárga lapot kapott. A büntetőt Radó a jobbra mozduló kapus mellett a bal sarokba lőtte(2-1). Mindkét csapatnál egy-egy játékost kiállított a bíró 79. perc: Margitics rúgta fel a jobb oldalon Radót, sárga lap. Miután már volt egy ilyen színű kártyája, Andó- Szabó kiállította a védőt. 83. perc: Egy előreívelés Guzmicstól Lencséhez pattant, Fehér - más lehetősége nem lévén - utolsó emberként lerántotta a kiugró csatárt. A játékvezető Fehért is kiállította. Artner Tamás egy helyen változtatott az előzetesen megadott összeállításon: Gyurján Bence helyett druszája, Iszlai Bence került a kezdőbe. Ami a szurkolókat illeti: örömteli, hogy a beléptetőrendszer kiválóan üzemelt, így valamennyi drukker a helyéről várta a kezdést. A Haladás kezdte jobban a mérkőzést és első helyzetét gólra is váltotta. Egy darabig még támadásban maradt a vasi gárda, majd a félidő hajrájában a felcsútiak is vezettek néhány, amúgy teljesen veszélytelen támadást. Szünet után egy aktívabb vendégcsapat lépett pályára, és egy tetszetős támadás végén kiegyenlített. Egyik csapat sem elégedett meg a döntetlennel, de a győzelemért a vasiak tettek többet. Ennek eredményeként Radó büntetőből megszerezte a vezetést, majd előbb a vendégek, aztán a hazaiak is tíz főre fogyatkoztak. Az utolsó negyedórában a Haladás győzelme már nem forgott veszélyben. Jóindulattal közepes színvonalú, de jó iramú mérkőzésen a zöld-fehérek egygólos sikere megérdemelt. Artner Tamás: - A pálya talaja miatt nem látványos, hanem küzdelmes meccset játszottunk. Az első félidő derekán szerkezetet váltottunk, ezért cseréltem le Iszlait. Gyengébb teljesítménnyel nyertünk, nagy dolog, hogy 1-1 után ismét megszereztük a vezetést. Benczés Miklós: - Egy lesgólt és egy jogtalan büntettet ítéltek ellenünk, a hat bíró sem volt elég. Ez a két momentum döntően befolyásolta a végeredményt. további képek, információk HALADÁS: Kiharcolt diadal FOCI A Haladás 2-1 -re verte a felcsútiakat Szombathelyi Haladás-Puskás Akadémia 2-1 (1-0). Szombathely, 2840 néző, NB I-es labdarúgó-mérkőzés, vezette: Andó-Szabó. Haladás: Rózsa - SCHIMMER, Guzmics, Fehér, DEVECSERI - SIMON, Iszlai (Bosnjak, 30.) - NAGY G., Németh M. (Kalász, 55.), HALMOSI (Gyurján, 86.) - RADÓ. Edző: Artner Tamás. Puskás Akadémia: Hajduch - Margitics, Vaszicsku, SZEKERES, Farkas (Baracskai, 17.) - TÓTH B., Polonkai - Gallardo (Haraszti 46.), Czvitkovics (N. Urolics,), LENCSE - Zsolnai. Edző: Benczés Miklós. Gólszerzők: Halmosi a 10. Radó (11-esből) a 71., illetve Lencse az 56. percben. Sárga lap: Guzmics a 20., Simon Á. az 59., Gyurján a 92., illetve Hajdúch és Vaszicsku a 70., Margitics a 75. percben. Kiállítva: Margitics a 77., Fehér a 83. percben. A Haladás II. játékosa, Zsirai Martin (labdával) jól futballozott 1. BKV Előre6 4_2_113- 114 2. Budaörs 6_3__2_ 11- 411 3. Csepel6 2_4__ 0_ 9- 410 4. Tököl6 3 2 6- 910 5. Győr II.6 2 X 11- 9_9 6. Nagyatád6 2 31_ 4- 4_9 7. Andráshida 6_22 8- 3_8 8. Diósd 6_2_2_2_10- 9_8 9. Haladásit6 22 2 9- 8_8 10. Csákvár6 2 2_2_ 9-11_8 11. Mosonmagy.6 2 1 7-10_7 12. Balatonfüred6 1X 2 11- 9_6 13. Újbuda6J__ 0__4_11-14_6 14. Dorog6X_0__4_8-15_6 15. Veszprém 6_2_jy_4_ 6-14_6 16. Körmend6 1 1 4 9-18. Nagy Gábor (labdával) döntő érdemeket szerzett az első gólban A kötöttfogásúak bronzérmekig jutottak Budapest (be) A kötöttfogásúak zárták a birkózó világbajnokságot. A magyar csapat ebben a fogásnemben bronzérmekig jutott. Az 55 kilós Módos Péter pénteki bronzérme után szombaton a 60 kilós Kozák István, a 84 kilós Lőrincz Viktor és a 96 kilós Kiss Balázs lépett szőnyegre a magyarok közül a budapesti vb-n a Papp László Sportarénában. Utóbbi kettő jutott el az éremcsatákig. Lőrincz Viktor ugyan a nyolcaddöntőben kikapott, de azeri - később ezüstéremig jutó - legyőzője a vigaszágra segítette. Ott nagyszerű menetelés után a finn Hietaniemi ellen vívta a bronzmérkőzést - 2-0-ra a 23 éves ceglédi sportoló nyert, ezzel pályafutása első vb-medálját szerezte. A 2009-ben világbajnok Kiss Balázs az elvesztett elődöntő után birkózhatott a harmadik helyért. Nagyszerű teljesítménnyel 8-0-ra verte az iráni Alijahfejszabadit, így ő is a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Tegnap, a vb záró napján első meccse után búcsúzott a 74 kg-os Korpási Bálint. Sajnos két győzelem után a negyeddöntőben azeri ellenfelétől kikapott a 66 kgos olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás is, és már nem folytathatta a küzdelmet. A magyar csapat doyenje, a 38 esztendős Deák Bárdos Mihály viszont - lapzártánk után - a bronzéremért birkózhatott Két győzelem után az elődöntőben alulmaradt az észtek világbajnokságal, Heiki Nabival szemben. A bronzmérkőzést a kazah Tinalijev ellen vívta. Ezt megelőzően a magyar csapat egy aranyérmet (Sasán Marianna, 59 kg) és öt bronzérmet (ifj. Veréb István, szabadfogás, 84 kg), Barka Emese (55), Módos Péter (55), Lőrincz Viktor (84), Kiss Balázs (96) szerzett. RÖVIDEN Spanyol bronz a kosárlabda Eb-n Ljubljana (de) Spanyolország válogatottja szerezte meg a bronzérmet a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon, miután a harmadik helyért rendezett mérkőzésen 92-66-os, kiütéses győzelmet aratott Horvátország felett. A Litvánia-Franciaország finálét lapzártánk után játszották. Balázs és Bukta az országos bajnok Budapest (mti) Az első helyen kiemelt Balázs Attila, illetve Bukta Ágnes nyerte meg a teniszezők országos bajnokságát, a budapesti Grand Slam Parkban. A férfiaknál a sorozatban hatodik elsőségét megszerző Balázs nagy csatában verte a szintén Davis Kupa-kerettag Filipenkó Viktort, míg a nőknél Bukta - aki júliusban a budapesti tornán élete első WTA-mérkőzését nyerte - két szettben bizonyult jobbnak a kiemelés nélküli Argyelán Csillánál. Fradi-siker a pesti derbin Körkép (ügy) A labdarúgó NB I. 8. fordulójában a fővárosi derbin az FTC remek meccsen 3-1-re verte az Újpestet. Némi meglepetésre a gyengélkedő Pápa idegenben verte a Pécset, a Kaposvár pedig az újonc Mezőkövesdet. A derbin 22 ezer néző előtt színvonalas, sok helyzetet hozó meccsen az FTC biztosan győzött az Újpest ellen. Pécs-Lombard-Pápa 1-3 (1-2). Gólszerzők: Mohi (43. - 11-esből), ill. Orosz (6.), Quintero (39., 65.). Diósgyőr-Budapest Honvéd 2-0 (1-0). Gólszerzők: Nikházi (3.), Bacsa (70.). MTK-Paks 2-0 (0-0). Gólszerzők: Kanta (47.), Pölöskei (88.). Mezőkövesd-Kaposvár 1-3 (0-2). Gólszerzők: Harsányi (91.), ill. Thian (2.), Markus (4.), Balázs B. (59.) Kiállítva: Ranilovic (Kaposvár, 90.). Videoton-Pécs 1-0 (0-0). Gólszerző: Zé Luís (79.). FTC-Újpest 3-1 (1-1). Gólszerzők: Diallo (25.), Juanan (öngól, 47.), Böde (77.), illetve Tshibuabua (4.). A Győri ETO-Debrecen mérkőzést lapzártánk után rendezték. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Videoton8 6 18- 5_19 2. FTC8 6j2 13- 8J8 3. Debrecen7 5J_1_19- 6_16 4. Diósgyőr8 4J_1_11- 815 5. Pápa8 4 1 10- 8J3 6. Haladás8 3 4 11-10_13 7. Paks8 4_1__3_12-12J3 8. Győri ETO7 _4_ 10- 8JO 9. Pécsi MFC8 3_1__4_13-16JO 10. Újpest8 2_3^jy 14-13_9 11. Mezőkövesd8 3 0 5 13-18_9 12. Bp. Honvéd8 2 2_4_10-10_8 13. Kecskemét8 2 _4_11-17_8 14. MTK8 2 1 8-10_7 15. Puskás Ak. 81__1_1 6-17_4 16. Kaposvár8 1 1 6 7-204