Vas Népe, 2014. október (59. évfolyam, 229-254. szám)

2014-10-01 / 229. szám

4 • VAS NÉPE A nagy háborúra emlékeztek Jánosháza (szs)­­ A képviselő­­testület a hétvégén emlékezett meg az I. világháború kitöré­sének 100. évfordulójáról. Keresztes István polgármester felidézte a száz évvel ezelőtt történteket. A szónok, V. Né­meth Zsolt államtitkár az em­lékezés fontosságáról beszélt. Az ünnepségen a város intéz­ményei - óvodások, diákok, a művelődési ház amatőr szín­játszói - adtak műsort. Ekkor nyitották meg a Bors Géza vezette honismereti kör kiállí­tását is, amelyet két hétig te­kinthetnek meg az érdeklő­dők. Az emlékezés a felújított világháborús emlékmű újra­­szentelésével és koszorúzás­sal zárult. A Ság kerékpáros felfedezése Celldömölk (el)­­ Hagyomány­teremtő célzattal hirdetett ok­tóber 4-ére kerékpártúrát a VulkánSág. A túra jelmonda­ta: „Fedezd fel a festői szép­ségű Ság hegyet és környé­két!” A vállalkozó kedvű bi­ciklisták egy 20 kilométeres, illetve egy 45 kilométeres út­vonalat választhatnak. Mind­két túracsoport szombaton dé­lelőtt 10 órakor indul útnak a Sport utca 8-ból, vagyis a Vulkán-fürdőtől, és oda is tér vissza. Akik 45 kilométert ke­rekeznek, érintik a hegyet is; a szintemelkedés 338 méter. további képek, információk racity Vas Népe Online 100 pop EURÓIG Hirdetés SOPRON BANK BURGENLAND OI* Devizaváltó betét Váltson Ön is a kiemelkedő kamatokért! Forint alapú betétnél 1 hónapos futamidőre évi 5,00%, EBKM 5,00% A nem akciós betéti kamat jelenleg 1 hónapos futamidőre 0,10%, EBKM 0,10% SZOMBATHELYI FIÓK Király u. 37. Tel.: +36 94 506 670 KŐSZEGI FIÓK Várker 6. Tel.: +36 94 562 030 A tájéko­ztatás nem teljes körű, a hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek. A be­téti szerződés további szerződési feltételeit a Hirdetmény, a Sopron Bank Betéti Ügyletekre Vonatkozó Üzletszabályzata és a Sopron Bank Általános Üzletszabályzata tartalmazza. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Az akció visz­szavonásig érvényes. A részletekről teljeskörűen honlapunkon (www.sopronbank.hu) és bankfi­ókjainkban tájékozódhat. GD www.sopronbank.hu ­ Ma is érvényes az üzenet A pákozdi csatára emlékeztek a celldömölki iskola diákjai Celldömölk (tcs) - A dicső­séges pákozdi csatára emlékeztek Celldömöl­­kön, több száz diák vo­nult mécsessel Batthyány Lajos miniszterelnök em­lékművéhez. - Folyamatosan igyekszünk új programokkal feldobni az is­kolai életet - mondta el Danka Adél, a Celldömölki Városi Álta­lános iskola igazgatónője. Hétfőn a pákozdi csata 166. évfordulójá­ra emlékeztek a diákok, a celldö­mölki és az alsósági tagintézmé­nyekben színes prog­ramokkal készültek tanulók és pedagógu­sok egyaránt. A diákok az életko­ruknak megfelelő feladatokat kaptak, voltak, akik csákókat haj­togattak, voltak, akik zászlót szí­neztek, a legnagyobbak a szabad­ságharc térképét készítették el. A celldömölki iskolában kulturális műsort rendeztek, katonadalokat énekeltek, de akadályversennyel is meg kellett birkózniuk a fiata­loknak. 1848. szeptember 29-én a magyar csapatok Móga tábor­nok vezetésével nagy erejű győ­zelmet arattak Jelasics horvát bán csapatai felett. - Jó látni, hogy ennyi hazaszerető diák tanul in­tézményünkben, akiknek fontos a múlt ápolása - fogalmazott Danka Adél. A prog­ramon előa­dást tartott Rozmán László, a celldömölki tankerület igazgatója is, aki egy Erdélyről szóló bemu­tatóval készült. - A határtalanul program révén hetedik osztályos gyermekek látogatnak el Erdély­be, Kárpátaljára és a Felvidékre, őket készítettük fel, hogy lássák, milyen csodák várnak ott rájuk - mondta el Rozmán. Hozzátette: a pákozdi csatának ma is érvényes üzenete van, hiszen a szabadság­­harc nyitányaként nemzeti össze­fogással sikerült a túlerő fölött győzelmet aratni. - Örök tanul­ság ez a fiataloknak, hogy ha a hazát nézzük, nincs megoldhatat­lan feladat. A tankerületi igazga­tó dicséretesnek nevezte a peda­gógusok áldozatos munkáját, szavai szerint így lehet a törté­nelmet még közelebb hozni a di­ákokhoz. Délután megkoszorúz­ták az alsósági tag­intézményben Berzsenyi Lénárd szobrát, este gyertyás menet indult az első magyar miniszterelnök, gróf Bat­thyány Lajos emlékművéhez, a sétán több százan vettek részt. Rozmán László tankerületi igazgató is az emlékező diákokkal tartott CELLDOMOLK Táj és tekintet KMKK A 19. század reprezentatív látványa Celldömölk (öl) - Nagy ér­deklődés mellett nyílt meg és a remények sze­rint a tavalyi Munkácsy­­tárlathoz hasonlóan sike­res lesz a Látványok és tekintetek címmel 19. századi mesterektől válo­gató kiállítás a KMKK Mó­­ritz Galériájában. A több mint harminc kép a pécsi Janus Pannonius Múze­um 19. századi gyűjteményé­ből érkezett, ezeket a képeket ráadásul korábban még soha sehol („anyamú­zeumukban” sem) állí­tották ki így, együtt. „Ha a 19. századi ma­gyar festészetet külön­böző stílustörekvései, eltérő művészi manír­­jai, illetve korszakvál­tásai ellenére egyetlen vala­miként, eszményi egységként akarjuk megpillantani, akkor formai ideáljában s ábrázolási Munkácsytól Orlay Petrich Somán át Szinyei Merse Pálig a Móritz Galériában technikájában a realisztikus, eszmei tartalmában a nemzeti fogalmára vonatkoztathat­juk”, írja Anghy András (azaz Nagy András, a pécsi múze­um főmuzeológusa) a kiállí­tás bevezetőjében, hozzáfűz­ve, hogy a celli tárlaton a 19. századi festészetet jellemző témákból és alkotóktól repre­zentatív válogatást nyújt a ki­állítás (Munkácsytól Orlay Petrich Somán át Szinyei Merse Pálig). Végezetül pedig azt ajánlja, hogy a látogatók­nak, hogy „tekintsenek meg­hitt szeretettel és elfogulatlan műkritikával ezekre a 19. szá­zadi magyar festményekre”. Meghittségből már a külön­ben nagy érdeklődéssel kísért megnyitón sem volt hiány. A celli születésű Nagy András sok baráttal, régi ismerőssel, sőt, régi celli főnökével, a művelődési központ egykori igazgatójával is találkozott. A meghittséghez járul hozzá a Móritz Galéria „szalon-han­gulata” is, amelyhez jól illett a Miage Salon Quartet muzsi­kája (benne a pécsi főmuzeo­lógus régi barátja, a csellómű­vész Sipi Tamás). Az esemé­nyen Pálné Horváth Mária, a KMKK igaz­gatója mellett Fehér László polgármester köszöntötte a vendége­ket, emlékeztetve egyebek mellett arra, hogy a jelentős kultu­rális események növe­lik a város presztízsét. A kiállítás november 30- áig tart nyitva, nem csak celli­­eknek. A mikrofonnál Pálné Horváth Mária igazgató, jobbra Fehér László polgármester, balra a képek előtt Nagy András, a Pécsi Janus Pannonius Múzeum főmuzeológusa, a kiállítás rendezője 2014. OKTÓBER 1., SZERDA A szakma díja A kórház ápolási igazgatójának elismerése Celldömölk (ser)­­Kiemelke­dő munkájának elismeré­seként Tarczi Lívia vehette át a MESZK Szakmai Díjat. A Kemenesaljai Egyesített Kórház ápolási igazgatója három évtizede szolgál az egészségügyben. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az egész­ségügy területén kifejtett kie­melkedő szakmai és közösségé­pítő szakdolgozói tevékenység elismeréseként MESZK Szak­mai Díj elnevezéssel évente pá­lyázatot hirdet. A díj annak a kamarai tagnak adományozható, aki hivatásának képviselőjeként az egészség megőrzése, a beteg­ségek megelőzése, az ápolás, a gondozás, a betegellátás terüle­tén magas színvonalú munkát végez, kimagasló teljesítményé­vel hozzájárul az egészségügyi ellátás és a szakdolgozói tevé­kenység fejlesztéséhez. Évente 21 szakmai díj osztható ki, amely oklevéllel és pénzjuta­lommal jár; megyénként egy­­egy személy, illetve országos szinten is egy valaki kaphatja meg. Idén az elismerést a MESZK I. Szakdolgozói Tudo­mányos Kongresszusán, Siófo­kon, a kamara megalakulásának 10. évfordulóján adták át. Vas megyéből Tarczi Líviát, a KEK ápolási igazgatóját tüntették ki. Tarczi Lívia három évtizedes pályafutása alatt ápolóként és vezetőként is sokat tett a beteg­­ellátás színvonalának javításáért, a kórház fejlődéséért, jó vezetői képességekkel rendelkezik. Az új dolgozók gyakorlati oktatásá­ban rendszeresen részt vesz. A MESZK elnökének és a kamara helyi szervezetének munkáját rendszeresen segíti. A VulkánSág szíve Celldömölk (öl) - A Ság hegy kráterében a hétvégén földo­bogott a VulkánSág szíve. A Magyar Kardiológusok Társa­sága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány minden évben szeptember utolsó vasárnap­ján, a szív napján hívja föl a fi­gyelmet a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésének fontosságára. Ebből az alka­lomból kirándulni hívta a ke­menesaljai TDM-szervezet az érdeklődőket, akik vasárnap délután pontban három órakor szív­ alakzatba rendeződtek a Ság hegy kráterében, kezük­ben piros lufival. Az esemény védnökségét Fehér László pol­gármester vállalta. A végén természetesen mindenki szél­nek eresztette a luftballonokat, hadd hirdessék a szív napját, ahova elérnek. Amikor földobogott a VulkánSág szíve, a kráter közepén Lakást és munkahelyet a fiataloknak Celldömölk (tcs) - Törő­dünk a fiatalokkal, hang­súlyozta Rozmán László, a Fidesz polgármesterje­löltje sajtótájékoztatóján. Rozmán László elmondta: ren­geteg fiatallal konzultált, ezért is tekinti egyik fő feladatának, hogy a jövőben ők még több fi­gyelmet kapjanak. - Háromgyer­mekes apaként magam is szem­besülök azzal, milyen komoly ki­hívás a fiataloknak munkahelyet találni, otthont teremteni, megfe­lelő körülmények között családot alapítani - mondta. Hozzátette: olyan fiataloknak szóló városépí­tő programot dolgoztak ki, amelynek eleme a fiatalok lakha­tásának megoldása, a gyermekes családok támogatása, új munka­helyek teremtése.­­ Nem csak kampányígéretként beszélünk az önkormányzati bérlakásokról, megválasztásom után azonnal nekiállunk dolgozni, hogy min­denki, aki a városunkban szeret­ne letelepedni, megfelelő körül­mények között tudjon élni. - Fo­lyamatosan tárgyalunk munkálta­tókkal, jók az esélyeink, hogy a következő öt évben ötszáz új munkahely jön létre a térségben.

Next