Vas Népe, 2016. március (61. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-01 / 51. szám

2 • VAS NÉPE KRÓNIKA RÖVIDEN Kerítést döntöttek a migránsok Idomeni (mti) - Mintegy 300 iraki és szíriai menekült dön­tötte ki a határkerítést a gö­rög-macedón határon. Mi­után a migránsok áttörték a rendőrkordont, megszállták a határ menti vasúti síneket, és elkezdték lebontani a határon emelt kerítést, amelyet ké­sőbb át is szakítottak. A rend­őrök könnygáz- és hanggrá­nátokkal próbálták meg fel­tartóztatni a tömeget, de so­kan átnyomultak macedón te­rületre. Néhány migráns kö­vekkel dobálta meg a rendő­röket. Börtönbüntetés a volt miniszternek Bukarest (mti) - Jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélte hétfőn a román legfelső­­ bíróság Codrut Seres volt ro­mán gazdasági minisztert, mert szemet hunyt egy állami vállalat vezetőségének tör­vénytelen cselekedetei felett. A konzervatív párti Seres 2004 és 2006 között volt mi­niszter a liberális Calin Po­­pescu Tariceanu volt minisz­terelnök kormányában. Az egykori tárcavezető már több mint egy éve börtönben van, ugyanis tavaly januárban egy másik perben is elítélték négy év és nyolc hónapra. Gyerekeket késettek meg Peking (mti)­­ Tíz kisiskolást késett meg egy férfi a dél-kí­nai Hajnan tartomány székvá­rosában Hajkouban - jelentet­te a kínai központi televízió. A kórházba szállított tíz gye­rek közül hat fiú és négy lány, egyikük élete sincs veszély­ben. A késelés az egyik helyi általános iskola kapuja előtt történt. A gyerekek elleni tá­madás után az elkövető vég­zett magával. Az ügyben ki­adott rendőrségi közlemény „gonosz” bűncselekménynek, szélsőséges tettnek nevezte a történteket. A nyomozás még folyik, a késelő kilétét, illetve lehetséges indítékait nem kö­zölték. további képek, információk szao/*P Vas Népe Online 2016. MÁRCIUS 1., KEDD Már biztos: épülnek táborok MENEKÜLTHELYZET A napokban felhúzzák a sátrakat két vasi városban Körmend, Szentgotthárd (bá) - Rendkívüli testületi ülésen vitatták meg a migrációs helyzet vasi fel­adatait mindkét városban. Már biztos, hogy ismét sá­tortáborok épülnek Körmen­den és Szentgotthárdon. A változás az őszhöz képest az, hogy nem „ideiglenes regiszt­rációs pontok”, hanem „ideig­lenes befogadóállomások” lesznek a két vasi városban. V. Németh Zsolt, a térség or­szággyűlési képviselője, Hu­szár Gábor, Szentgotthárd polgármestere, dr. Tiborcz Já­nos megyei rendőrfőkapitány, Csampa Zsolt, a Belügymi­nisztérium önkormányzati ko­ordinációért felelős helyettes államtitkára, valamint Kiss Attila, a Bevándorlási és Ál­lampolgársági Hivatal fő­igazgató-helyettese is ott volt a két testületi ülésen. Kör­menden természetesen Bebes István polgármester is.­­ A hétvégén már voltak előzetes egyeztetések, a hivatalos fel­kérést hétfő reggel 8 óra 20 perckor kapta Körmend a bel­ügyminisztériumtól. Arról tá­jékoztat a felkérés, hogy a népvándorlásra való tekintet­tel ideiglenes szállást létesíte­nek Körmenden - kezdte Be­bes István. Csampa Zsolt he­lyettes államtitkár is elmond­ta: Ausztria februárban 12 be­léptetőpontot alakít ki, ahol a napi kvótának megfelelően eresztik majd be a migránso­­kat. Az egyik ilyen pont a va­si határszakasszal szomszé­dos Heiligenkreuznál lesz. Csampa Zsolt külön köszöne­tet mondott Körmend városá­nak a pozitív hozzáállásért és a türelemért, amelyet, tavaly ősszel, az akkori ideiglenes regisztrációs pont működése­kor tanúsítottak. A most épí­tendő táborokról kiemelte: - Sátrakat és nem konténereket építünk, mert ez egy ideigle­nes állomás lesz. Elmondta azt is: a kormány a múlt szer­dán döntött egy megelőző in­tézkedésről a várható mene­kültáradattal kapcsolatban, ennek része az ideiglenes be­fogadóállomások kialakítása itt, a nyugati határszélen.­­ Vas megye közbiztonságában nem okozott gondot a két tá­bor, ez azt mutatja, hogy megfelelő erővel van jelen a bevándorlási hivatal és a ren­­deiglenes lesz a két tábor, de nem tudni, meddig működnek majd dőli erők - mondta a helyet­tes államtitkár. Ezt megerősí­tette dr. Tiborcz János megyei rendőrfőkapitány is. - Tavaly szeptember elején ígéretet tet­tem a körmendi közbiztonság fenntartására, ezt most megis­métlem - és elmondta ezt Szentgotthárd vonatko­zásában az ottani rend- nem kívüli ülésen is. Kie­melte, hogy a honvéd­ség segítségére is szá­míthatnak az egyenru­hások, ahogy ősszel is voltak Körmenden és ___ Szentgotthárdon is ka­tonák. Kiss Attila, a BÁH fő­igazgató-helyettese elmondta: akkor hoznak ide, a vasi befo­gadóállomásokra hazánkban elfogott illegális migránsokat, ha az elsődleges állomások - vagyis Bicske, Vámosszabadi és Nagyfa - betelnek. V. Né­meth Zsolt azt mondta:­­ Meg kell bíznunk a rendőrségben, hogy kellő súllyal és intelli­genciával kezeli a helyzetet. Az országgyűlési képviselő bízik abban, hogy konfliktu­sok nélkül átvészeli Vas me­gye a - mint fogalmazott -„nem tudni, meddig tartó” időszakot. Azt mondta: nem szabad bagatellizálni, de dra­matizálni sem a menekült­helyzetet. A kormány is így tesz, és helyben, Vas megyé­ben is ezt kell tenni - ezt megismételte Szentgotthár­ táborral kapcsolatos teendőkről és a közbiztonság fenntartásá­ról, amely az ősszel nem oko­zott gondot Vas megyében dán. Ott szóba került a „miért éppen Vas megye?” kérdés is. V. Németh Zsolt visszakérde­zett: - Hol legyen máshol? Legyen az erdőben? Céltábla lenne az ország, hogy hogyan bánik a menekültekkel - mondta. Az illegális migrán­sok nyugat felé tarta­­nak, így annak sem lenne értelme, ha az ország közepén jelöl­nének ki befogadóál­lomást. Arról is be­szélt:­­ Nem gyakran fordul elő, hogy az országos és a helyi közügyek találkoz­nak. A parlament, a kormány hoz jogszabályokat, rendele­teket. Egy másik halmazban vannak a helyi közügyek, és nem nagyon szokott olyan lenni, hogy ugyanarról beszél a szentgotthárdi testület, mint az országgyűlés. Most ez a helyzet. A kormány üzenete retorikájában és a fizikai ha­tárzárral is: nem vár Magyar­­ország menekülteket. Huszár Gábor visszautalt a tavaly szeptemberi sátortábor építé­sére. - Nem repestünk az örömtől, de felismertük, hogy ez egy feladat, hazánk érde­kében. A feladatot sikeresen megoldottuk. Ha ismét ilyen feladatot kapunk, megoldjuk - mondta. A két vasi város polgármestere, mintegy a be­fogadóállomásokért „cseré­be”, segítséget kért a kor­mánytól, ehhez pedig a he­lyettes államtitkár közbenjá­rását. Bebes István polgár­­mester a rendészeti iskola vá­ros felőli kerítésének megerő­sítését kérte, a Nap utca olda­lán, hiszen ott közvetlenül a lakóházakkal határos az intéz­mény. Valamint azt, hogy a köztisztaság fenntartásához kapjon segítséget a város a közmunkaprogram keretében. Huszár Gábor azt mondta: ha és amennyiben megvalósul az ideiglenes befogadóállomás Szentgotthárdon, akkor egy­részt a közmunkaprogramban kérnek segítséget, szintén a köztisztaság megőrzése érde­kében. Másrészt abban, hogy épüljön ki a teljes köztéri ka­merarendszer a városban, a közbiztonság miatt. Ez utób­bihoz hozzászólt a megyei rendőrfőkapitány is. - Szak­mailag felkészült a rendőrség arra, hogy kezeljen egy ilyen tábort. Nem jelent közbizton­sági kockázatot - szögezte le dr. Tiborcz János. Huszár Gá­bor úgy zárta az ülést: - Egy gyűjtőpont fokozottabb biz­tonságot ad, mint ha ellenőri­zetlenül járnák hazánkat az il­legálisan Magyarországra ér­kezett migránsok. Az ideiglenes befogadóál­lomások építése a napokban elkezdődhet. Egyelőre az biz­tos, hogy Körmend és Szent­gotthárd is helyszín lesz. Kör­menden a rendészeti iskola „biztos pont”, Szentgotthár­don viszont még nincs meg a pontos helye a leendő tábor­nak. Ősszel 780 férőhelyes volt a körmendi, hatszáz férő­helyes a szentgotthárdi sátor­tábor - most is hasonló kapa­citású létesítményeket ígér­nek, bár Kiss Attila mindkét testületi ülésen 3-500 fős sá­tortáborokról beszélt. Fenn: Bebes István, Körmend polgármestere és V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője a hétfői körmendi egyeztetésen találkozott és adott tájékoztatást a kormány kéréséről az ideiglenes befoga­dóállomással kapcsolatban. Lenn: Huszár Gábor, Szentgott­hárd polgármestere és dr. Tiborcz János, Vas megye rendőrfőkapitánya Körmenden és Szentgotthárdon is megbe­szélést folytatott az ideiglenes Fotó: Szendi Péter Vas megyében is volt tiltakozó osztály hétfőn (Folytatás az 1. oldalról) Megtudtuk, a szombathelyi kereskedelmiben a megszokott rendben ment az oktatás, mint ahogyan a Horváth Boldizsár Szakközépiskolában sem volt érzékelhető hatása a szülői boj­kottnak. A Bolyaiban már azt nyilatkozták, hogy érződik va­lami az osztálylétszámokon, de azt nem mérték fel, hogy a hi­ányzás oka betegség, vagy a szülői összefogás eredménye. Az érintett iskolákról térkép is készült, Vas megyében egye­düliként a Szombathelyi Művé­szeti Szakközépiskolát találtuk meg. Rápli Róberttől, az iskola igazgatójától megtudtuk, az in­tézmény 195 diákjából 123-an nem mentek hétfőn iskolába, és két olyan osztály is van, ahol egyetlen gyerek sem jelent meg a tanításon. Ennek ellenére ter­mészetesen a tanárok, ahol le­het, megtartották az órákat. A hiányzók közül egy-ketten le­het, hogy influenzások, de a többség kétségtelen, hogy a fel­híváshoz csatlakozott. Az intéz­ményvezető elmondta, a szo­katlan létszámon ők is megle- két osztályban egyetlen gyerek sem jelent meg pedtek, mivel ez a kezdemé­nyezés a szülőktől származik, tőlük teljesen független, így nem követték nyomon a csatla­kozók számát. Hozzátette, az azonban nem véletlen, hogy az olyan típusú iskolában, mint amilyen az övék, ilyen sokan álltak a kezdeményezés mellé. A diákok ugyanis a saját bőrü­kön érzik a problémákat. A meggondolatlanul alkotott ren­deletek miatt a jövő évi érettsé­gi botrányba fog fulladni, ha nem lesz változás. A művészeti iskolákban ugyanis nem egysé­ges az oktatás, így viszont elő­fordulhat, hogy az emelt szintű érettségin nem azt fogják kérni a diákoktól, amit ők három évig tanultak. Utánajártunk annak is, hogy az iskolában jelen lévő 72 diák, csak amiatt koptatta az iskola­padot, mert már elfogyott a szülők által igazolható napok száma, vagy mert nem ért egyet a kezdeményezéssel. Az elsős Román Katalin elmondta, ná­luk összesen hárman hiányoz­nak, de ebből egy gyerek bizto­san beteg. Ők azért jöttek ma iskolába, mert a zenei órákat nem szeretik kihagyni, túl so­kat kellene pótolni, ráadásul többen a kollégiumból sem kaptak kimenőt. Ő úgy véli, ha valóban senki nem jönne isko­lába, akkor lenne igazán értel­me a kezdeményezésnek. A másodikos Kovács Tihamér pe­dig a gitárórája miatt nem hagyta ki a hétfőt, mivel az szakmailag nagyon fontos, ar­ról nem is beszélve, hogy ők szeretnek suliba járni. Ami igaz lehet, mivel az ő osztályukban hétfőn csupán egy ember hi­ányzott. Rápli Róbertnek, az iskola igazgatójának hétfőn lett volna órája az egyik hiányzó osztállyal

Next