Vas Népe, 2017. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-02 / 1. szám

2017. JANUÁR 2., HÉTFŐ KRÓNIKA Vízgőzös zárás Sárvár (pás) - Szabad té­ren táncolva, habzó úszó­medencékben lazulva és számtalan vendéglátóhe­lyen is lehetett szervezett módon, közösen búcsúz­tatni a városban az óévet. A sárvári fürdőben nem le­hetett volna egy pezsgős po­harat sem leejteni, annyian összegyűltek a több éve meg­tartott szilveszteri medence­partira. A lufikba és fényjá­tékba öltöztetett fürdőn zené­vel, tánccal és több fellépővel is szórakoztatták közönséget. A habfürdővé alakított hul­lámmedence is kiürült a Csil­lag születikből megismert Szabó Ádám harmonikán elő­adott slágerszámainak idejé­re, majd éjfélt követően érke­zett Nagy Feró, aki fokozta a vidám, (víz)gőzös hangulatot. Már tudni lehetett előre, hogy Sárvár szálláshelyein a vendégek telt házzal töltik meg a szilveszteri hétvégét. Az óévbúcsúztató napján a hotelek mellé az éttermek is csatlakoztak, ott sem lehetett üres asztalt találni. A konyhák menüsorainak alapját a ha­gyományos magyar ízek ad­ták. A vendéglátóhely-üze­meltetők között az a véle­mény alakult ki, hogy a helyi­ek is egyre szívesebben moz­dultak ki közösen ünnepelni az újévet. Első alkalommal szervez­tek a Posta térre városi szil­veszteri bulit, az adventi vásár italkimérései mellett a színpa­don DJ Bewell tartott retró­­diszkót. A dermesztő idő elle­nére sokan kilátogattak együtt ünnepelni. Éjfél után mintha az idő is enyhült volna egy ki­csit, és fokozódott a téren a hangulat. A petárdadurrogta­­tás mellett komoly tűzijáté­kokkal is készültek a külön­böző helyszíneken. A vár­parkból és a környékről fel­lőtt csillogó rakéták fényei szinte egy órán át világították meg a belvárost. Sárváron azonban még nem mindenütt ért véget az év. A nagyszámú érintett ven­dég miatt több helyütt is azt tervezik, hogy megtartják az orthodox egyház pravoszláv újévét is. Évek óta népszerű a sárvári fürdő szilveszteri medencepartija A helyiek és a vendégek együtt ünnepelték az újesztendőt Családiasan buliztak Vép (btk) - Hajnali ötig mu­lattak a vendégek a művelő­dési házban. Vépen az év utolsó éjsza­káján kisebb házibulikat is tartottak, de a legtöbben - több mint 130-an - a művelő­dési házban jöttek össze: zárt­körű rendezvényt, szilveszteri kátyus bált rendeztek. Der­­dákné Rózsa Hajnalka fő­szervező elmondta, ötödik éve gyűlnek össze ugyanott, hogy búcsúzzanak az óévtől. A középkorosztályon kívül, és ennek a szervezők nagyon örülnek, a fiatalokat is meg tudták mozgatni. A családias szilveszteri partira mindenki vitt magának enni-, innivalót - főtt ételeket, sör- és borkor­csolyákat is, de természetesen egymást is kínálták. Éjfél után tűzijáték fénye festette a vépi eget. A hangulatra nem lehetett panasz: hajnali ötig mulatott a jókedvű csapat a Dancing Duo zenéjére. Csoportkép a vépi művelődési házból 2016 utolsó éjszakáján Anna lett az első ÚJSZÜLÖTT A baba és a mama is jól vannak Vadas Krisztina vadas.krisztina@vasnepe.hu Szombathely- A Marku­­sovszky Egyetemi Okta­tókórházban látta meg a napvilágot az év első vasi babája. Habár későbbre volt kiírva, Varga Anna úgy döntött, meglepi szü­leit. Csendesen aludt kiságyá­ban Varga Anna, mikor va­sárnap délután meglátogat­ták a Markusovszky kórházban. Tavaly ma Celldömölkön jött vi­lágra az év első vasi babája, 2017-ben Szombathelyen kö­szöntötték az első új­szülöttet. Nem volt ____ se front, se hó az év­­ végén, így a szülési döm­­ping sem indult be a kisma­máknál. Anna is várt délutá­nig, 13 óra 25 perckor sírt fel a szülészeten. Őt aztán több baba is követte, mire odaértünk, már újabb két csecsemő pihent a teremben. Óriási öröm volt a Varga családnak Anna születése, ő a házaspár első gyermeke. Gyönyörű kisbaba, egy hangja sem volt, mikor az ápolónő a kezébe vette, hogy közelebbről is meg­nézhessük. Egészséges és­­ csak ismételni tudjuk ma­gunkat — igazán szép gyer­mek. Ottjártunkkor még nem lehetett édesanyjával, este nyolc óra körül lehetett legelőbb ismét együtt mama és baba. Január 18-ra volt kiírva, így újévi meglepetésként jött a világra Anna Édesanyja, Vargáné Pin­tér Kitti egy szinttel lejjebb pihente ki a szülési fáradal­makat a büszke kispapával, Varga Rolanddal.­­ Január 18-ára volt kiír­va a szülés, bár már mond­ták szerdán az orvosok, hogy vannak jelek, amelyek a szülés megindulására utal­nak. De erre nem számítot­tunk, hogy már január 1-jén kibújik. Arra meg végképp nem, hogy Vas megyében elsőként látja meg idén a napvilágot — mesélték a büszke szülők. Azt tudták előre, hogy kislányuk fog születni, el­mondta az orvos, így a né­ven is volt idejük gondol­kodni. Mire megérkezett, már tudták, hogy Annának nevezik el gyerme­­küket. - A terhesség az el­ső időszak rosszullé­­teit leszámítva kön­­­nyű volt. Bár az az el­ső időszak nehéz volt - mesélte Kitti. Ha minden jól megy - márpedig miért ne lenne így -, akkor pár nap múlva már hármasban térhetnek haza gencsapáti otthonukba. Habár személyesen is megtettük, ezúton is jó egészséget és sok boldogsá­got kívánunk nekik! Ottjártunkkor Varga Roland és Vargáné Pintér Kitti még csak fotóról tudta megmutatni kislányát Szombathely (bá) - Felte­hetően a pirotechnikai eszközök is „segítettek", hogy a lehető leg­rosszabb minősítést kapja a szombathelyi levegő vasárnap hajnalban. Vasárnap reggelre kitisztult a levegő, de hajnali négy óra­kor és kora reggel, hat óra táj­ban még erős szmog volt Szombathelyen - derül ki az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat méréseiből. A szálló por koncentrációja mi­att kapta a lehető legrosszabb minősítést a levegő: 102 mik­­rogrammot mértek a PM10- ből, vagyis a kisméretű ré­szecskéből köbméterenként kora reggel. Nagy valószínű­séggel az adatban a tűzijáté­kok, az évváltást ünneplő pi­rotechnikai eszközök haszná­lata is megmutatkozik. Emel­lett a lakossági fűtés és a köz­lekedés szennyezése látszik. Vas megye másik mérőállo­másán, Szentgotthárdon 57 mikrogramm per köbméter volt az újév első napjaiban a szálló por aránya, ez a máso­dik legrosszabb kategória. VAS NÉPE • 3 Illegálisan lerakott szemét égett Szombathely (VN)­­ Autógu­mi és háztartási hulladék égett Szombathely mellett, egy erdősávnál. Hamar elol­tották a tüzet a szombathelyi tűzoltók, a lángok nem terjed­tek át az erdőre, még az aljnö­vényzetre sem. Senki nem sé­rült meg a tűz miatt. Minden nap volt fagy decemberben Szombathely (bá) - Talaj mentén minden decemberi napon fagy volt Szombathe­lyen, kétméteres magasság­ban „csak” 27 napon jegyzett fel fagyot Pétervári Tibor. A meteorológiai észlelő összeg­zése szerint 0,5 ° C-kal volt hidegebb a szombathelyi de­cember, mint a sokévi átlag: mínusz 0,3 ° C lett a hónap középhőmérséklete. Idén is 20 millió jut rendezvényekre Szentgotthárd (ba)­­ Ahogy a tavalyi, úgy a 2017-es költ­ségvetésben is 20 millió fo­rintot különít el a szentgott­hárdi önkormányzat az éves városi rendezvények megtar­tására. Nyolc esketés lehet februárig Szombathely (bá)­­ Esküvői szezonnak látszik az idei ja­nuár a szombathelyi házas­ságkötő teremben. Az előze­tes időpontfoglalások alapján mindjárt január 7-én három esketés lesz a városházán, egy héttel később kettő, aztán a hónap második felében még három pár tervezi kimondani a „boldogító januári igent” Szombathelyen. további képek, információk vach­y Vas Népe Online «évtedés" Összejöttek, koccintottak Óriási volt az érdeklődés a városi szilveszteri rendezvény iránt Jánosháza (bá) - Tizenhat év után volt ismét újév­­köszöntő tűzijáték. Rengetegen váltottak je­gyet a városi mulatságra. Egy Jánosházán élő vállal­kozó döntött úgy, hogy meg­ajándékozza a város lakossá­gát az újévköszöntő látvá­nyossággal - árulta el Kiss András polgármester. Emlé­keztetett, hogy legutóbb 2000-ben volt városi szilvesz­teri tűzijáték, azóta nem ren­deztek. Beleznay István, akit a he­lyiek „Vese” becenéven is­mernek, egyébként is lőtt vol­na fel tűzijátékot, de a saját háza udvaráról­­ aztán úgy döntött, hogy inkább felajánl­ja a városnak, a közösségnek a látványosságot. A Báziskonyha előtti téren volt a tűzijáték a 2017-es év első perceiben - de persze vá­rosszerte látható volt. Az óévet egyébként városi szilveszteri mulatsággal bú­csúztatták sokan a Báziskony­hán. - 120-nál meg kellett húznunk a határt, többen nem fértünk volna el - mondta el a bálról Kiss András. Több mint tucatnyi érdeklődőt kellett visszautasítani a szervezők­nek, olyan hamar megtelt a program - számolt be büsz­kén a polgármester. A „kötelező” óévbúcsúzta­tó finomságoktól és persze pezsgőktől roskadoztak az asztalok a Báziskonyhán, és igazi talpalávaló szólt­­ fiata­lok és idősek együtt táncolták át magukat az újévbe. A polgármester felidézte, hogy tavaly volt először ha­sonló szilveszteri rendezvény, a sikert pedig az idei létszám jól mutatja. Az évváltás alkal­mából elmondta, hogy büszke a város közösségére, és remé­li, hogy 2017-ben is ez lesz a jellemző Jánosházán. Kiss András polgármester Beleznay Istvánnal az óévbúcsúztatón

Next