Vas Népe, 2017. április (62. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-01 / 77. szám
2017. ÁPRILIS 1., SZOMBAT KRÓNIKA Cseperednek a Deák-tölgyek JÖVŐ Nyolc fát pótoltak az 1869-ben ültetettek közül a vértanúk parkjában Rátát (bá) Az aradi emlékpark északi oldalán cseperedtek eddig a tölgycsemeték, amelyek most a Deák Ferenc ültette fák tönkjei mellé kerültek. A vértanúkra és az örök körforgásra emlékeztetnek. - Amikor az október hatodikai ünnepségeken itt állunk, mindig egy csíki népdal jut eszembe - mondta V. Németh Zsolt. A térség országgyűlési képviselője, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára idézte a dal utolsó sorait: „Azt is tudom, nem én kezdem, / Tudom, nem is én végezem. / Most is halnak és születnek, / Nem lesz vége az életnek”. Szerintem ez a mostani alkalom ezt mutatja be - fogalmazott az államtitkár. Szó szerint a régi fákból születtek az újak: Deák Ferenc 1869-ben, az aradi vértanúk kivégzésének huszadik évfordulóján ültette el a 13 fát Rátóton. Az elöregedett, elkorhadt egyedeket ki kellett vágni, de időben gondoskodtak a pótlásukról. A most elültetett nyolc csemete mind egyenes ,vérvonalbeli Deáktölgy, hiszen azokat az eredeti fák makkjairól nevelték. Nyolc-kilenc éve cseperedtek itt, most szakszerűen átköltöztek a kivágott fákhoz. - Egy nyolcvan centiméter átmérőjű földlabdával emeltük ki, ez dróthámmalós technika, ami segít összefogni a jutazsákot, az egész földlabdát egyben tartja. Azért fontos, hogy a kis hajszálgyökerek ne ____ sérüljenek - magyarázta el Ruborits Tamás, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Vasvári Erdészeti Igazgatóságának közjóléti műszaki vezetője. A milliméter vékony gyökerek látják el az egész fa táplálását. Egy hatvan centiméter mély gödörbe ásták a fákat, alájuk szárított, érlelt marhatrágyát tettek és egy gombakapcsolatot. - A porított mikorrhizafonalak nagyobb felszívófelületet fognak kialakítani - emelte ki Ruborits Tamás. A Az aradi tizenhármakra és az örök körforgásra emlékeztetnek következő egy évben intenzív gondozást kapnak a fák: sosem száradhat ki körülöttük a talaj, erős és intenzív gyökérképződést kell biztosítani. Ebben a rátóti önkéntes tűzoltóknak lesz szerepük, ők vállalták a nemes feladatot. Az emlékpark az önkormányzat területe, és a gondozás is helyi feladat, de az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságtól és a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-től is szakértő figyelmet kapnak. - A település mindig büszke volt a múltjára. A park méltó emléket állít történelmi nagyjainknak, őseinknek - fogalmazott az ültetés alkalmával Domiterné Molnár Annamária, Rátót polgármestere. Hozzátette: az aradi tizenhármak nevét viselő park nemcsak a vértanúk emlékét, hanem a tölgyek értékeit is őrzi. Azt reméli, a jövő nemzedékeknek is fontos helyszín lesz az emlékezéshez a rátóti park - immár frissített tölgyállománnyal. A fiatal fák lombigazítást is kaptak az átköltöztetéskor. Drasztikusnak tűnhet a metszés, de két ok miatt is szükséges. Egyrészt így csökkentik a párologtatófelületét a fáknak, másrészt a kisebb lombba kevésbé kap bele a szél, kevésbé tudja elmozdítani a még nem elég erős gyökerű csemetét. Egyensúlyba kell helyezni a gyökér és a lomb arányát. A rendkívül gondos és alapos munka alapján nem tűnik valószínűnek, de ha mégsem eredne meg az új helyén valamelyik tölgy, akkor az ivánci aradi emlékerdőből pótolják. Ott is a régi, Deák ültette fákról szedett makkból nevelkednek tölgyek. Egyensúlyba kell hozni a sérülékeny gyökérzettel a lombkoronát, ezért metszette meg a fiatal tölgyeket az ültetéskor Ruborits Tamás Földlabdástul emelték ki a nyolcéves kis fákat az átültetéshez Odafent is tovább száguld Puskás Ferenc, az Aranycsapat kapitánya ma lenne kilencvenéves Budapest (Ch. Páll András) - Lassan 11 éve nincs közöttünk, de lehetetlen elfelejtenünk Puskás Ferencet, minden idők legnagyobb magyar labdarúgóját, az egyetemes futballtörténelem géniuszát, a valaha volt legeredményesebb európai válogatott góllövőt. Hogyan is felejthetnénk el, amikor 90. születésnapja előestéjén kapott hivatalos diplomáciai képviseletet, alighanem egyetlenként szeretett sportága reprezentánsai közül! Tegnap délután a Szent István-bazilika megkoszorúzták altemplomában a Száguldó Őrnagy sírját - aki már nem is őrnagy, hanem posztumusz dandártábornok, az utókor abszolút jogos, bár erősen megkésett elismeréseképpen -, majd utána a városházán is megemlékeztek a legendás Öcsiről, s természetesen szűkebb pátriájában, a kispesti Bozsik Stadionban, a ma esti Honvéd-Ferencváros rangadó előtt, valamint a felcsúti Pancho Arénában, a nevét viselő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián is felidézik az 1927. április 1 -jén született feledhetetlen gólvágó emlékét. S talán az sem véletlen, hogy éppen most nevezték ki Szállási Györgyöt, a Nemzeti Sport és a FourFourTwo magazin főszerkesztőjét „a magyar futball és a Puskásügyek” rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. Puskás Ferenc közeli barátainak, játékostársainak, akik közül már csak nagyon kevesen élnek, a Sváb, Spanyolországban Pancho halála után 11 évvel végképp megkapta azt az elismerést, amit a magyar haza oly sokáig gyalázatos módon megtagadott tőle. Akinek a nevét a kommunista diktatúra, majd az összekacsintós puha elnyomás évtizedei alatt le sem lehetett írni, akinek a két BEK- döntőben szerzett négy, illetve három góljáról a hivatalos Magyarország nem tudósított, akiről torzító és hazug tévéműsor próbálta elhitetni, hogy már magyarul sem tud, és nem emlékszik a világfutballt forradalmasító 1953-as londoni 6:3-ra. Ma már a labdarúgó-akadémián kívül a lebontott és a majdan megépülő nemzeti futballstadion őrzi a nevét, s 2009 óta az adott esztendő világszerte legszebbnek megválasztott gólját elismerő Puskás-díj, a FIFA hivatalos trófeája, amelyet Cristiano Ronaldótól Zlatan Ibrahimovicig megannyi világklasszis érdemelt ki. Puskás emlékét nemcsak a ma már hálás Magyarország, hanem második hazája, ahol élete felét élte le, Spanyolország, és szeretett klubja, a Real Madrid őrzi - ugyancsak példás módon. Négy éve Puskás-heteket tartottak Madridban, a felcsúti Puskás Intézet Puskásereklyéi és -trófeái kiállításával, a Bernabéu stadionban konferenciát rendeztek a Száguldó Őrnagy életútjáról, örökségéről, s Valdebebasban, a futballtörténelem legeredményesebb klubjának edzőközpontjában felavatták Puskás Ferenc mellszobrát. De ha már a szobroknál tartunk: Athénban - ahol a Panathinaikoszt edzőként BEK-döntőbe vezette - és Melbourne-ben - ahol szintén eredményesen edzősködött - is áll Puskás-szobor, az Olimpiai Parkban, 16 ezer kilométerre az óhazától. Attól az óhazától, amely méltóképpen tiszteleg nagy fia kilencvenedik születésnapján. Faragó Lajos, Puskás Ferenc egykori kispesti csapattársa is tisztelgett a legismertebb magyar sírjánál tegnap délután VAS NÉPE ' 3 RÖVIDEN Éjjeli balesetek a megyeszékhelyen Szombathely (si) - Nem csak nappal, de éjjel is rengeteg dolga volt a rendőröknek és a mentőknek. A Honvéd úton haladt nagy sebességgel egy Suzuki Swift, de egy kanyart nem tudott bevenni, kisodródott, megpördült és a parkoló autókba csapódott. Egy osztrák rendszámos BMW-t és egy magyar Mazdát is összetört. A sofőr megsérült, a mentők kórházba szállították. A Károly Róbert utca és a Szent Flórián körút kereszteződésében is baleset történt. Itt egy személyautó nem adta meg az elsőbbséget egy Hondának, összeütköztek, ám itt személyi sérülés nem történt. Idősek és fiatalok működnek együtt Szentgotthárd (vdk) A legutóbbi képviselő-testületi ülésen együttműködési megállapodást írt alá Huszár Gábor polgármester, az Idősek Tanácsa elnöke és dr. Sütő Ferenc, az Ifjúsági Tanács elnöke. A céljuk, hogy közelebb hozzák egymáshoz a különböző generációkat a településen. MNB-devizaárfolyam 2017. március 31. pénznem egység érték (Ft) Bolgár leva1 157,84 ▼ Svájci frank1 288,58 ▼ Cseh korona1 11,41 ▼ Euro1 308,70 T Horvát kuna1 41,49 ▼ Japán yen 100 258,01 ▼ Új román lej167,86 ▼ Szerb dinár1 2,49 ▼ Orosz rubel1 5,15 a Angol font1 359,41 A USA dollár1 288,64 ▼ AT Változás az előző naphoz képest további képek, információk vachy Vas Népe Online Hirdetés K ÍÍT(m KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. IRODALMI PÁLYÁZAT MAGYAR TEHETSÉGEKNEK A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. meghirdeti az Előretolt Helyőrség Íróakadémia projektjének 2017-es pályázatait pályakezdő- és mentor-kategóriákban. A 2017-es pályázatok futamideje alatt 15 alkotó részesülhet anyagi támogatásban, rendkívüli tanulási, továbbképzési lehetőségekben, műhelymunkában és korszerű önmenedzselési módszerek elsajátításában. KATEGÓRIÁK I. Mentorok - 5 fő A költői, írói továbbfejlődés segítésén túl célunk újabb mentorok szakmai tréningje, akik az íróakadémia oktatói mellett részt vesznek a fiatal tehetségek gondozásában. A pályázat nyerteseivel a KMT 61 évre szóló szerződést köt, havi bruttó 150.000-250.000 Ft erejéig. II. Pályakezdők -10 fő Ebbe a kategóriába olyan pályakezdő tehetségek jelentkezését várjuk, akik kötettel még nem rendelkeznek, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket. A pályázat nyerteseinek a KMTG 1 évre szóló tanulmányi ösztöndíjat ítél meg, havi bruttó 90.000-120.000 Ft erejéig, mellyel az oktatásban való részvétel feltételeit biztosítja. A KMTG elősegíti a szerzők arra érdemes műveinek megjelentetését, író-olvasó találkozók szervezéséről és médiajelenlétről gondoskodik, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt. A részletes pályázati kiírást a www.kmtg.hu honlapon lehet elolvasni. Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Budapest, 2017. március 30.