Vas Népe, 2017. augusztus (62. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-24 / 197. szám

2 VAS NÉPE KRÓNIKA Falakat építünk és hidakat Válságok és túlélési stratégiák - Elkezdődött Kőszegen a KŐSZEG A szó metafori­kus értelmében használt hídépítés nem elegendő, de feltétlenül szükség van hidakra, amikor azt tapasz­taljuk: mélyülnek a repe­dések és az ellentétek. Sú­lyos válságban van az Eu­rópai Közösség, a kérdés az: hogyan mentsük meg Európát, hangzott el a Fel­sőbbfokú Tanulmányok In­tézetében (FTI-IASK) szer­vezett nyári egyetem első napjain az Öregtoronyban.­ ­ Szokatlannak tűnő helyszí­nen és épületben: Kőszegen, a Zwingerben, és a régióban egye­dülállónak számító intézetben 12 napon keresztül kérdéseket te­szünk fel, amelyeket a közönség segítségével igyekszünk megvá­laszolni - így köszöntötte az FT­­ IASK szervezésében életre hívott Válságok és túlélési straté­giák - praktikus tanácsok Közép- Európából című nyári egyetem résztvevőit hétfőn délelőtt Miszli­vetz Ferenc professzor, az intézet igazgatója. Kéthetes együttgon­dolkodást, tanácskozást, vitákat ígért az előadók - hazai és nem­zetközi szaktekintélyek - és a vi­lág számos országából (például Indiából, Palesztinából, Jemen­ből, Szerbiából, Bosznia-Herce­govinából, Szlovákiából, Mace­dóniából és persze Magyaror­szágról) érkezett hallgatók kö­zött. Hidak nélkül nincs esély a túlélésre Megnyitóbeszédében hangsú­lyozta: bonyolulttá vált, gyorsan változó világunkban a különböző tudományterületek képviselőinek - fizikusoknak, biológusoknak, matematikusoknak, történészek­nek - ki kell lépniük komfortzó­nájukból, és folyamatos eszme­cserére kell törekedniük más te­rületek képviselőivel. Szavaira reflektált a sorban 22. nyári egyetem első panelbeszélgetésén Bogyay Katalin nagykövet, Ma­gyarország állandó ENSZ-képvi­­selője: számára mindig a hídépí­tésről szólnak a nyári egyetem rendezvényei: észak, kelet, dél és nyugat, a különböző népek, kul­túrák és vallások között. Kijelen­tette: ha Közép-Európában nem hallgatjuk és nem értjük meg egymást és nem képezünk hida­kat a gondolatok, a kultúrák kö­zött, nincs esély a túlélésre. Az ENSZ képviselőjeként mások mellett a megelőző diplomácia fontosságát és a modern kori rab­szolgaság elleni harc jelentőségét hangsúlyozta. És ha már hidak: Erhard Bu­sek korábbi osztrák alkancellár annak adott hangot: a híd fontos és szükséges olyan értelemben, hogy el tudunk jutni általa egyik pontból egy másikba. De kérdés, hogy ténylegesen használják-e ezt az „építményt” a rajta átke­lők, megértik-e egymást a híd egyik és másik oldalán és nem csak az-e a céljuk, hogy mielőbb átérjenek rajta. Szerinte Közép- Európában ma sokkal inkább ke­rítésekről, falakról, szabályozás­ról beszélünk, mint hidakról. Réthelyi Miklós professzor, az UNESCO Magyar Nemzeti Bi­zottságának elnöke az európai közösség mély válságáról és a fejlődés korlátairól beszélt­­ a párbeszéd, a közös elgondolások hiányoznak a politikából, a tudo­mányból is. Az európai narratívák válsága Az európai narratívák válsá­gáról tartott második kerekasztal­­beszélgetésen Jeszenszky Géza volt külügyminiszter a jelenlegi krízis - melynek része mások mellett a migránskérdés, az eu­­roszkepticizmus is - történelmi hátterét elemezte. Elisabeth Elli­son-Kramer osztrák nagykövet Ausztria speciális helyzetét emlí­tette: a Vasfüggöny leomlása után újra kellett pozícionálniuk magu­kat. Az EU már sok krízist átélt, mondta a nagykövet, aki bizako­dó az előremutató változások te­rén, valamint a tekintetben, hogy a jelenlegi válságból is talál majd kiutat az unió. Schöpflin György professzor, az Európai Parlament képviselője azokról a régóta tet­ten érhető mintákról beszélt, amelyek megkülönböztetik Kö­­zép-Európát Nyugat-Európától. Könyvbemutató helyszíne volt 22. Nyári Egyetem késő délután az intézet Bibó-elő­­adóterme: Bogyay Katalin Kiál­tás a szabadságért: gondolatok az 1956-os magyar forradalomról az ENSZ-ben és azon túl címmel idén megjelent tanulmánykötetét ismerhették meg a nyári egyetem résztevői. Kit kell megvédeni és kitől, mitől? A nemzetközi közösség - sokkal inkább, mint valaha - az ENSZ-től várja a nemzetközi bé­ke és biztonság fenntartását, fo­galmazta meg keddi vitaindító el­őadásában Bogyay Katalin. A megelőző diplomácia jelentősé­géről, a konfliktusrendezésről, a biztonság fogalmáról, annak vál­tozásáról, fajtáiról Lidija Georgi­­eva, a skopjei Interkulturális Ta­nulmányok és Kutatás UNESCO Tanszékének elnöke szólt az első kerekasztal-beszélgetésen. Kit kell megvédeni? Az államot vagy az állampolgárokat? Kitől, mitől és milyen módon - szerinte ezek még mindig nyitott kérdések. A biztonság nem lehet kizárólag a politikusok ügye, nemcsak az or­szágokat, hanem az állampolgá­raikat is érinti, a szélesebb köz­véleményben is tudatosítani kell a fontosságát, így előzhetők a le­hetséges új konfliktusok, érvelt Lidija Georgieva. A hadviselés átalakulásáról, a mindenütt jelen lévő háborúról, arról, hogy ez mit jelent a biztonság, a terrorizmus és bizonyos mértékig a megfi­gyelés szempontjából James M. Skelly, az FTS-IASK kutatója be­szélt. Kijelentette, a háború nem más, mint ösztönzője bizonyos üzleteknek. A kedd délutáni mig­rációval, menekültekkel foglal­kozó kerekasztal résztvevői - köztük filmes szakember, kutató, bevándorlási központban dolgo­zó fiatal és egy szír menekült is - a témával kapcsolatos személyes élményeikről, tapasztalataikról számoltak be. Ahogy az első napokban, úgy ma és augusztus 29-én is élő on­line közvetítést láthatnak az ese­ményekről az FTI-IASK Facebo­­ok-oldalán és honlapján is.(x) Erhard Busek, Miszlivetz Ferenc, Bogyay Katalin és Réthelyi Miklós az egyik hétfői kerekasztal-beszélgetésen­Fotó: Unger Tamás Öt vasi a díjazottak között Erdészeket, késest, karnagyot tüntetett ki a megyéből a tárcavezető BUDAPEST Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20. al­kalmából állami és minisz­teri kitüntetéseket adott át­­ Vas megyeieknek is. Hatan vehették át idén a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést - köztük Janászek Ferenc, a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általá­nos Iskola ének-zene tanára, a táplánszentkereszti fúvósze­nekar karnagya. A méltatás szerint több évtizedes zenepe­dagógusi munkáját, valamint fáradhatatlan közösségépítő tevékenységét ismerték el. A Magyar Arany Érdemke­reszt kitüntetettjei tizen vol­tak idén, köztük két vasi. Biró Ferenc, a Szombathe­lyi Erdészeti Zrt. gazdasági igazgatója, az erdőgazdálko­dás területén végzett több mint négy évtizedes munkájá­ért. A másik vasi elismert Be­­lencsák Mihály körmendi kés­készítő népi iparművész. Életfa Emlékplakett Arany fo­kozata kitüntetést hárman ve­hettek át Fazekas Sándor mi­nisztertől. A három kitünte­tett között van Tóth Pál, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. nyugalmazott főmérnöke, a Vasvári Erdészet volt veze­tője. Hat évtizedes kiváló er­dészeti tevékenységéért kap-Hárman érdemkeresztet vehettek át ta a­díjat, amelyet fia, Tóth Gábor vett át a ceremó­nián. Miniszteri Elismerő Okle­velet 29 személy részére adott át idén Fazekas Sándor. Közöttük volt Monostori Miklós, a Szombathelyi Erdé­szeti Zrt. sárvári erdészeti igazgatója. A méltatásból ki­derül: három és fél évtize­des erdészeti munkájáért, ki­magasló gazdasági ered­mények elérésében végzett te­vékenységéért, vezetői mun­kásságáért tüntették ki. bá Az augusztus 20. alkalmából állami és miniszteri kitüntetést kapott díjazottak a Földművelésügyi Minisztériumban Fotó: Pelsőczy Csaba/FM 2017. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK Mi történt a bankfiókban? Megszólal a pénzintézet biztonsági őre SZMBATHELY Megszólalt a belvárosi bank biztonsági őre, akit azzal hoztak hírbe, hogy kizavart egy kisgyer­mekes édesanyát az egyik pénzintézeti fiókból. A szakember másként látja a történteket, és mint mondja, állításait a bizton­sági kamerák felvételeivel is igazolni tudja. Sokan felkapták a fejüket arra a történetre, amelyről tegnap beszámoltunk, misze­rint egy kisgyermekes édes­anyát kizavart a biztonsági őr egy Kőszegi utcai bankfiók­ból azért, mert a gyermek hangoskodott. Szerettük vol­na megismerni akkor a másik fél álláspontját is, ám a fiók­vezető közölte, nem nyilat­kozhatnak. Időközben azon­ban megtaláltuk a bank biz­tonsági őrét, aki teljesen más­ként látja a történteket. Mint mondta, 21 éve dolgozik a szakmában, de ilyen még nem történt vele. - Óriási volt a hangzavar, az ügyfelek jelez­ték, hogy nem értik, mit mon­danak a pénzügyi tanácsadók - kezdte a történetet a bizton­sági őr, aki szerint nem az volt a probléma, hogy sírt a gyermek, hanem hogy érthe­tetlen okok miatt az édesanya nem vette fel és nem nyugtat­ta meg, hanem leszíjazva ott­hagyta a gyermekkocsiban. - Próbáltunk segíteni neki, lufit adtunk a kezébe, próbál­tuk szórakoztatni, de ez sem segített - idézte fel a hétfői eseményeket. A hangos sírás egyértelműen zavarta a bank­ban tartózkodókat, a biztonsá­gi őr állítása szerint az pedig abszolút nem fedi a valósá­got, hogy kizavarta a pénzin­tézetből a családot.­­ A hölgy mondta, hogy a kicsi gyerek nem tud mit csinálni, ekkor ledobta az ügyfélhívószámot, el akart menni a bankból és hangoskodva tolta ki a kocsi­val a gyereket. Alázta a mun­kámat, ami nagyon bántó volt, mert hosszú pályafutá­som során mindig úgy járok el, ahogy a nagy könyvben meg van írva, udvariasan, de nagyon határozottan cselek­szem. Ez garantálja az ügyfe­lek és a bankban zajló munka biztonságát. Folyamatosan igyekszem képezni magamat, pszichológiát is tanultam - fogalmazott a szakember. Azon kérdésünkre, miszerint ha újra szembesülne a történ­tekkel, ugyanígy járna-e el, határozott igen volt a válasz. - A probléma az volt, hogy az édesanya nem is törődött az­zal, hogy a gyermek kiabál, nem csinált semmit annak ér­dekében, hogy megbékítse - hangzott el. A biztonsági őr arról is beszélt, hogy az édes­anya védelmére kelő hölgyet ismeri, őt fel is fogja jelenteni becsületsértésért, mert olyan dolgokat állított róla, amelyek nem igazak. Az őr tegnap is dolgozott, azt mondja, a biz­tonsági cég vezetői beszámo­lót kértek tőle a történtekről, kivizsgálják az esetet. Ő úgy látja, a kamerák felvételei és a szemtanúk beszámolói is az ő igazát fogják bizonyí­tani. est A Jobbik szintén visszahívná Czeglédyt Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek SZOMBATHELY Balassa Péter jobbikos önkormány­zati képviselő és Szalai Bá­lint, a gazdasági és város­stratégiai bizottság tagja beszélt szerdán a Czeg­­lédy-ügyről. - Öröm volt látni, hogy a Fidesz kedden este közle­ményben tudatta, hogy szeptemberi közgyűlésen kez­­­deményezik dr. Czeglédy Csaba visszahívását a Hala­dás Sportkomplexum Fejlesz­tő Nonprofit­ Kft. felügyelő­bizottságának éléről - emelte­ ki Balassa Péter. Emellett azonban több indítvánnyal is élne a képviselő. Egyrészt a jogi és társadalmi kapcsola­tok bizottságának keddi, zárt ülésén indítványozott egy összeférhetetlenségi és mél­tatlansági eljárást Czeg­­lédyvel szemben. Emellett az Ausztriában meglelt arany miatt vagyonnyilatkozati eljá­rást is kezdeményezett, u­­gyanis Czeglédy ezt a vagyo­nát nem szerepeltette az éves nyilatkozatában. Mindemellett Balassa Pé­ter úgy véli, hogy az MSZP részéről sokkal előremutatóbb lenne, ha a vagdalkozás he­lyett Czeglédy képviselői és ÉEB-tagságért kapott tiszte­letdíját jótékony célokra ajánlanák fel - hiszen érde­mi munkát nem végez a pénzért. vdk

Next