Vas Népe, 2020. február (65. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-26 / 48. szám
2020. FEBRUÁR 26., SZERDA UTAZÓ Művészet és virágpompa Több ezer látogatót vonz a Nárciszünnep, a város kiemelt fesztiválja KAPOSVÁR A Kapos folyó két partján épült Kaposvár, a Somogyi-dombságon, a Zselic lankái között. A belvárosi századfordulós épületek, a vendégcsalogató kis kávézók, a számos múzeum, képtár, a rengeteg virág elvarázsolja az idelátogatót. A már az első világháború előtt zászlót bontott Szépítő Egyesület sokat tett a parkosításért, a virágosításért, a villanyoszlopokra virágtartó kosarakat szereltettek fel, a közterületekre padokat állíttattak. A város 2010-ben elnyerte a Magyarország legszebb főtere és főutcája elismerést, 2017-ben pedig az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén „város” kategóriában ezüst minősítést szerzett és megkapta az Európa legszebb főtere díjat. A főtéren álló városháza az itt élők szabadságvágyát is jelképezi. Innen néhány lépésnyire áll országgyűlési képviselőjük és díszpolgáruk, Kossuth Lajos szobra. A város egyik legöregebb épületét, a Dorottya házat Csokonai Vitéz Mihály is megénekelte - előtte áll mellszobra ugyanis részt vett itt gróf Széchenyi Ferenc főispáni beiktatásán. Az utca elején újabb szobrot láthatunk, mely Ady Endre - aki felolvasóestet tartott a szemközti Korona Szállóban - és a kutyáját sétáltató Rippl-Rónai József megismerkedését örökíti meg. A költő Kisvárosok őszi vasárnapja című versét e találkozás ihlette. Bármerre megyünk, mindenütt szökőkutak, díszkutak és szobrok fogadnak bennünket. A pajkos Bohóc játékossága megkapó, mosolyt fakaszt Rippl-Rónai ábrázolása csacsifogatával, mely az Arany Oroszlán gyógyszertár - ahol egykor patikussegéd volt - közelében áll. A Róma-hegyről a művész egy kis öszvérfogattal járt le a városba. A szobor felállítását viták kísérték. Ellenzői úgy vélték, méltatlan a megjelenítés, mert a festő megengedhette volna a hintót. Győzött az ellentábor, mondván, Rippl-Rónai tudatosan vállalta a kisvárosi mindennapok egyhangúságát megtörő, mindenki mástól megkülönböztetni akaró extrém nimbuszát, így széles kalapban, alóla kigöndörödő hajjal, választékos öltözetben ülve a kordén irányítja a csacsit. Kedves, emberi, szerethető szobor. A festő Párizsban Munkácsy Mihály tanítványa volt, majd szíve hazahúzta szeretett szülővárosába, feleségével, Lazarine Baudrionnal együtt itt telepedett le. Először egy Fő utcai házban laktak, majd megvásárolták az akkor hat hold 350 négyszögöles Róma-hegyi területet, melyhez épületek, szőlő, szántó és legelő is tartoztak. A villát egy kis tornácos parasztház, istálló, fészerház, pince, méhes, vincellérház is kiegészítette. Az egykori Római-villa ma emlékmúzeum és látogatóközpont. Korhű ruhába öltözött fiatal hölgyek és urak tesznek sétát a parkban A parkban, közel húszezer nárcisz várja, hogy a tavaszi napsugár előcsalogassa virágaikat a téli álomból. A város kiemelkedő kulturális fesztiválja a Nárciszünnep. A nárciszok virágzása általában április elejére esik, ehhez igazodik az időpontja. A több ezer látogatót vonzó esemény a kaposvári tavasz megérkeztének hírnöke. Korhű ruhába bújt fiatal hölgyek és urak sétálnak a parkban, miközben felnőttek és gyerekek egyaránt találnak maguknak igényes programokat. A városból kisvonattal is fel lehet jutni az ünnep idején a festő egykori birodalmába. MAH A pajkos Bohóc játékossága megkapó, mosolyt fakasztFotók: Müller Anikó Hanga A nárciszok virágzása általában április elejére esik, ehhez igazodik a Nárciszünnep. Ez a kaposvári tavasz megérkeztének hírnöke Búcsút intettek a télnek Vasárnap tartották a mohácsi busójárás fő programjait MOHÁCS Vasárnap tartották a mohácsi busójárás fő programjait. A maszkosok dunai átkelésére, a főtéri felvonulásra, a koporsó vízre bocsátására, valamint az esti máglyagyújtásra több tízezer érdeklődő volt kíváncsi. Február 20. és 25. között tartott a télűző, tavaszköszöntő népszokás. A térség legnagyobb eseményén 64 busócsoport 1750 busója és egyéb maskarája gondoskodott résztvevők szórakoztatásáról. a A borzas, busóbundákat öltő hagyományőrzők faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, köztük favillákkal, kereplőkkel és kolompokkal „felfegyverkezve” búcsúztatták a zord évszakot. Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett hagyományőrző farsangi eseményt a helyiek által sokácnak nevezett népcsoport honosította meg. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokácok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik elmenekültek a városból. MTI VAS NÉPE 11 OVIDÉN Bibliai témájú bélyegek tárlata DEBRECEN A Magvetés - A Biblia üzenete bélyegeken címmel vasárnaptól látható Kocsis Attila református lelkipásztor időszaki kiállítása a debreceni Nagytemplomban. A tárlaton több mint száz ország bibliai vonatkozású bélyegeit tekinthetik meg az érdeklődők. Kocsis Attila, a Kelet-magyarországi Református Nevelőszülői Hálózat lelkésze gyermekkora óta szenvedélyes gyűjtő, keresztény témájú, a különböző országokban elsőként kiadott karácsonyi bélyegekhez először tizenöt éve jutott hozzá. A kiállításon a többi között megtekinthető a világ első olyan bélyege is, amelyen karácsonyi motívum látható. A bélyeg külön érdekessége, hogy 1943-ban Magyarország adta ki. Kocsis Attila gyűjteményét később bibliai történeteket, igéket, valamint templomokat, kolostorokat ábrázoló bélyegekkel egészítette ki. MTI Vándorkiállítás BUDAPEST Huszonkét alkotó művein keresztül a wittgensteini gondolkodás és a kortárs képzőművészet néhány kapcsolódási pontját mutatja be az a nemzetközi vándorkiállítás, amely Wittgenstein címmel a minap nyílt az Art Quarter Budapestben. A tárlat útja a tervek szerint 2021-ben Temesváron ér véget az európai kulturális fővárosi programok keretében a Muzeul de Artában. MTI Látogasson el weboldalunkra! / A I a Vas megyei V * lm hírportál Nyitva áll a muzeális gőzhajó BUDAPEST Visszatért szokásos helyére, a Vigadó térre a Kossuth Múzeumhajó, miután Komáromban esett át a tízévenként szükséges műszaki átvizsgáláson - közölte a Közlekedési Múzeum az MTI-vel. Mint írják, az egyedülállóan jó állapotban fennmaradt gőzhajó ismét várja a látogatókat Budapesten, a Lánchíd közelében. A hajón az utasellátás történetét sínen és vízen bemutató időszaki kiállítás egész tavasszal látogatható, ezt követően egy újabb időszaki tárlat tekinthető meg, amely a fővárosi hajóközlekedés kétszáz évét mutatja be. Az összegzés felidézi, hogy a Kossuth Múzeumhajó 1913-ban épült az újpesti Ganz-Danubius hajógyárban, a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Rt. részére. Hosszú évek és többszöri névváltoztatás után 1984-től tartozik a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe. Ez a gőzhajótípus a 20. században igen elterjedt volt, de ma már csak a Rajnán és az Elbán közlekedik belőlük néhány muzeális állapotú és célú gőzhajó. A Kossuth Múzeumhajó kuriózum abból a szempontból is, hogy kiállítótérként és vendéglátóhelyként üzemel, miközben maga is a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe tartozó műtárgy - tartalmazza a közlemény. A hajótest - az 1953-ban hozzáépített orrot kivéve - még az eredeti, ahogyan a hajóban megtekinthető gőzgép is. A vízijármű hossza 62 méter, legnagyobb szélessége 16,5 méter. MTI SZAUNA FESZTIVÁL 2020. Március 13-15. SzaunaSzeánszok ® Bőrfeszesitő fürdőrituálék A Kényeztető masszázsok JW Meditativ hangfürdők ! Szaunashop Illóolaj és füstölők - worksho fh\\ ÍR! 8200 Veszprém, Ady E. u. 7/C I Telefon/fax: 88/422-912. 405-200 I e-mail: lovasitourlst@lovasitourist.hu ____ J www.lovasitourist.hu Lovasi Bejegyzési szám: U-000882 ... fővíztá,, vánjuÁ, 2020-&<x*t U tegyen <zf ütitáiM*16! KIEMELT TAVASZI ÉS NYÁRI AJÁNLATAINK > Isztambul, Bizánc mesés kincse 4 nap, repülővel, hotel****,RFP » Párizs - Versailles - Euro Disney - Loire-völgy 7 nap, busz, hotel*** R/FP i Prága és a dél-csehországi kastélyok, Karlovy Vary 5 nap, busz, hotel**** R/FP i Velence-Dolomitok-Wörthi-tó 4 nap,busz,hotel*** R/FP Puglia,az olasz csizma kincse (Alberobello-Bari-Matera-Ostuni) 8 nap,busz,hotel***/*** R/FP i Bajor kastélyok és a salzkammerguti tavak 6 nap, busz, alpesi panzió, R/FP i Isztriai-félsziget, az Adria ékköve (Rijeka, Opatija, Porec, Rovinj) 5 nap, busz, hotel*** R/FP i Szlovén Alpok - tavak - tengerpart 5 nap, busz, hotel***/**** R/FP > Varázslatos Erdély-Székelyföld 7 nap, busz, hotel***/panzió, FP t Normandia-Bretagne (Mont St. Michel és a partraszállás emlékei) 7 nap, busz, hotel, R/FP » Csillagtúra Angliában (London-Stratford-Stonehenge) 8 nap, busz, hotel,R/FP > Olaszország-Rimini nyaralás programokkal 8 nap, autó/busz, hotel***+ R/FP | Spanyolország-Calelia nyaralás programokkal (grátisz Monaco) (tranzitszállással) 10 nap/7éj/9éj, busz, hotel**** FP/TP Felszállási lehetőség: 8. sz. főút - Sárvár - Szombathely útvonalon! A FENTI ÉS TOVÁBBI AJÁNLATAINK MEGTEKINTHETŐK ILL. ONLINE FOGLALHATÓK MEGÚJULT WEBOLDALUNKON! -Hirdetés máj.7. (még 2 hely) 119 900 Ft/fő-től máj.7. (még 4 hely), aug.11. 149 900 Ft/fő-től máj.13. (még 4 hely), aug.19. 79 900 Ft/fő-től máj.18,szept.18. 69 900 Ft/fő-től máj.21. 169 900 Ft/fő-től máj 26. (még 6 hely), aug.18. 109 900 Ft/fő-től jún.1. (még 4 hely) jún.4. jún. 11. 89 900 Ft/fő-től 99 900 Ft/fő-től 129 900 Ft/fő jún. 21. 189 900 Ft/fő-től júl. 20. 199 900 Ft/fő-től júl. 5. (még 8 hely) 144 900 Ft/fő-től júl.10. aug. 21 .,szept. 11. (még 8 hely) 144 900 Ft/fő-től