Vas Népe, 2020. április (65. évfolyam, 78-101. szám)
2020-04-01 / 78. szám
2020. ÁPRILIS 1., SZERDA UTAZÓ A cívisörökség nyomában Mintegy harminc olyan ház maradt, mely megőrizte régi karakterét DEBRECEN Hajdú-Bihar megye székhelye mintegy 200 ezer lakosával az ország második legnagyobb városa Budapest után. Több jelzővel is illethetnénk: egyetemi város, a kálvinista Róma, a reformáció fellegvára, Biharország fővárosa, de legtöbbször cívisvárosként emlegetjük. De vajon tudjuk-e pontosan, hogy miért? Elég egy sétát tenni Debrecen belvárosában, és az utcák, a terek, az épületek együttes képe, az épített örökség fennmaradt értékei megadják a magyarázatot. A debreceni cívisség zárt közösséget alkotott, amelyre a kálvinista „nyakasság” éppen úgy jellemző volt, mint a zárkózottság és a bizalmatlanság az idegenekkel szemben. A város ugyanis már a középkorban nemzetközi hírű vásárokat tartott. A debreceniek elsősorban kereskedők és kézművesek voltak, de földet is műveltek a város határában. A cívisek belvárosi házai a polgári élet reprezentációs helyszínei és a gazdaságuk központjai voltak. „Az én házam, az én váram” mentalitás látványosan tetten érhető a XV-XVI. században fénykorát élő cívistársadalom építkezéseiben. Napjainkra sajnos csak mintegy harminc olyan ház maradt, amely valamennyire megőrizte eredeti karakterét. Debrecen legrégebbi házát a város egyik legrégebbi, a XV. században kialakult utcájában találjuk. A 6. szám alatt lévő, egykori Diószegi-ház építése az 1690-es évekig vezethető vissza, postaállomás is működött benne. Leghíresebb vendége XII. Károly svéd király volt, aki 1714 novemberében Nagy Péter cár seregei elől menekülve, hazafelé megszállt itt, és jó szívvel emlékezett meg a kulturált városról. Az utcát 1860-ban nevezték el Széchenyi Istvánról, aki többször is a járt a városban. Az épületet közelmúltban jelentősen felújították, étteremmé és fogadóvá alakították át, ahol a cívisség gasztronómiáját is megízlelhetjük. A Debrecen főterén magasodó református nagytemplomtól nyugatra találjuk a város másik ősi utcáját, a Hatvan utcát, amelynek a közepén értékes polgárházak sora maradt meg, az egyikben, a 32. szám alatt a Debreceni Hajdú Néptáncegyüttes székháza működik. A 23. szám alatt született Csokonai Vitéz Mihály, szülőháza helyén az országos műemlék ház áll. Ebben az épületben volt a város A város már a középkorban nemzetközi hírű vásárokat rendezett első múzeuma 1905-1928 között, melyet Lefkovits Artúr óra- és ékszergyűjteményéből hoztak létre. A Hatvan utca tekintélyes homlokzatai előtt sétálva különleges élmény feltekinteni a díszek sokaságára, felfedezhetünk köztük például a népi romantika jegyében csókolózó párokat is. Érdemes a kapuáthajtókba is belesni, lenyűgöző a boltozott mennyezetek változatossága, mintázata. A Méliusz tér az Árpád-kori településmag, Debrecenfalva képét idézi elénk, a jellegzetes cívisházak sorával és az 1887- ben épült Verestemplom téglaarchitektúrájával. Keressük meg a Domb utcát, amelynek környezetét Debrecen legősibb településrészeként tartják számon. A hely az irodalomkedvelők számára is fontos: itt született Szabó Magda író, a XX. század egyik legjelentősebb alkotója. Külön programot érdemes szánni a kereskedőházak felfedezésére, amelyek a mai Piac utcát szegélyezik, mindegyiknek érdekes saját története van. Kitűnik a Debreceni Első Takarékpénztár székháza, figyelemre méltó az Aranybika Nagyszálló, valamint a megyeháza, a magyar szecesszió egyik legszebb épülete. OS Érdemes időt szánni a kereskedőházak felfedezésére, melyek a mai Piac utcát szegélyezik A látnivalók közül messze kitűnik a Debreceni Első Takarékpénztár székháza Fotók: archív Virtuális kiállítások DEBRECEN Bár a koronavírus-járvány miatt bezártak Debrecen kulturális intézményei, és elmaradnak a tavaszi, nyár eleji rendezvények, a szervezők mindent megtesznek azért, hogy ne maradjanak kulturális programok nélkül az érdeklődők. Debrecen első filmszínháza, az idén 108 éves Apolló art mozi a Youtube csatornán előre meghirdetett időpontban filmeket mutat be, azt követően pedig neves rendezőkkel, színészekkel, alkotókkal online beszélget Fejér Tamás, a mozi vezetője. Elsőként debreceni kötődésű alkotók filmjeinek ingyenes megtekintésére nyílik lehetőség: minden héten csütörtök délután a közös, mégis biztonságos mozizást követően a „chatszobába” mindenki bekapcsolódhat kérdéseivel, kommentjeivel. Az első vetítésre, az Életem legrosszabb napja című film online premierjére négyszázan voltak kíváncsiak, ez több mint kétszerese a mozi Kertész Mihály-terme befogadóképességének. Legközelebb április 2-án a Fehér tenyér című filmet láthatja a közönség. A debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár eközben virtuális helytörténeti kiállításokra várja az érdeklődőket. A kiállítások anyagát a helytörténeti gyűjtemény dokumentumtárából és a lakosok által felajánlott fotókból válogatták, céljuk, hogy a közösségi gyűjtéssel egyre több lakost aktivizáljanak, bevonva a saját városrészük közösségi életébe. MTI Az idén 108 éves Apolló art mozi előre meghirdetett időpontban filmeket mutat be online Fotó: Pixabay VAS NÉPE 11 RÖVIDEN Reigl Judit a rangsor élén BUDAPEST Reigl Judit alkotásaiért fizették a legtöbbet a 2008 és 2019 közötti időszak aukciós eredményeinek összesítése alapján, mellette Lakner László és Nádler István művei voltak a legkeresettebbek - derül ki a mutargy.com MTI-hez elküldött tájékoztatójából. A 2008 és 2019 közötti aukciós eladások alapján az élő magyar művészek rangsorában Reigl Judit 871,7 millió forintos bevétellel került az élre, Lakner László alkotásaiért összesen 149,4 millió, míg Nádler István műveiért összesen 145,9 millió forintot fizettek ki a jelzett időszakban a mutargy.com összesítése alapján. MTI Karanténklip Csík Jánoséktól BUDAPEST Csík János és a vele együtt dolgozó Mezzo zenekar közös karanténklipet készített. A Csík zenekarból ismert zenész, énekes és a csapat az Ülök a kávéházban című dalhoz forgatott kisfilmet. A klip bevezetőjében Csík János az otthon maradás fontosságára hívja fel a figyelmet, illetve arra, hogy ezekben a nehéz időkben a négy fal között is mindenkinek szeretetben és türelemben kell tennie a dolgát. A videót azoknak ajánlják, akiknek leginkább szükségük van erőre, kitartásra és reményre, illetve akik az egészségügyben, a határokon és az egész országban embertársaikért dolgoznak - emelte ki a Fonó Budai Zeneház az MTI-hez eljuttatott közleményben. MTI A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan ^ frissülő, hiteles információk:________jVAOL.hu www.lakaskultura.hu lakáskultura . M • a m rrmryfi Megjelent a Lakáskultúra Otthon, dekoráció, kert, életmód: mindez egy helyen! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, VAGY FIZESSEN ELŐ A LAPCENTRUM.HU OLDALON! OLVASSA DIGITÁLISAN IS! részletek: digitalstand.hu/lakaskultura A HELYISÉG mnij mnilW. DOBJUK FEL NÖVÉNYEKKEL A HANGULATOT! VARIÁCIÓK ■hirdetés m I1 11 k1T i rJ 1 kJ i il J 1 I 11 Hí 11 »1 H 11 i TtJWiM 1 i REITVEH1 peremén 1 MILLIÓS nyereményei p miÉHYMAGAZIN