Vas Népe, 2020. május (65. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-20 / 117. szám
2020. MÁJUS 20., SZERDA Lezajlott az idei első vasi horgászverseny LUKÁCSHÁZA Kezdetét vette a vasi versenyhorgászszezon: az Abert-tó a Vasi Vizeken-Garbolino-Tackleball Method Feeder Kupának adott otthont szombaton - összesen 568 kg halat fogtak a résztvevők. A járványügyi helyzet enyhülésével az országban az elsők között rendeztek Vas megyében horgászversenyt. Május végén az Abert-tó ad majd otthont a Method Feeder OB selejtezőjének, amire tökéletes felkészülési állomás volt a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége által szervezett Vasi Összesen 568 kiló halat fogott a 27 résztvevő Vizeken-Gardolino-Tackleball Method Feeder Kupa. A szombat reggeli regisztráción 27 sporthorgász jelent meg - e létszám a kialakult egészségügyi helyzetben kifejezetten jónak mondható. A sorsolást követően a horgászok három kilencfős szektorban foglalták el helyeiket, majd csali- és etetőanyag-ellenőrzés következett. Már a horgászverseny első órájában látszódott, hogy az A szektorban jobban mozognak a halak. A szélső pályán horgászó Németh Bálintnak sorra jöttek a 40-60 dkg-os kárászok és keszegek, de több pontyot is szákba terelt. A B szektor közepére sorsoló Németh Balázs bravúros horgászattal, 31 500 grammos fogással mindössze 200 grammal előzte meg a szélső pályán horgászó Csóka j Alexet. A Gyöngyös patak felőli C szektor halszegényebb volt, de ott is majdnem 30 kg fogás kellett a győzelemhez Balogh Áronnak. Összesen 568 kg halat mérlegeltek a pecások az ötórás, egyfordulós megmérettetésen, mely 21 kg-os átlagfogást jelentett. A szákokba főként ponty, dévérkeszeg és kárász került, de akadt néhány aranyhal és extra méretű törpeharcsa is. Végeredmény: 1. Németh Bálint (Ölbői SHE) 54 020 g/1. hsz, 2. Németh Balázs (Elektromosok SHE) 31 500 g/1. hsz, 3. Balogh Áron (Ikervári HE) 28 860 g/1. hsz. Vasárnap újabb horgászversenynek, a Vasiken-Damil.hu-Trabucco Vize- Method Feeder Kupának ad otthont az Abert-tó - 7 órától. TC Zubai visszavonul BUDAPEST Befejezi pályafutását a 36 éves Zubai Szabolcs EHF-kupagyőztes (2014) kézilabdázó, aki tagja volt a 2012-es londoni olimpián negyedik magyar válogatottnak, 2018-ban pedig bajnoki címet nyert a Szegeddel. Az elmúlt két idényben Orosházán szereplő beállós az M4 Sportnak elmondta, május 5-én született meg a második kislánya, így elsősorban családi okok miatt döntött a visszavonulás mellett. Azt mondta, Szegeden élnek, de a párja Budapesten dolgozik, építkezés előtt állnak, ezért a továbbiakban már nem tudja vállalni azt a mennyiségű utazást, amellyel a kézilabdázás jár. Zubai 211-szeres válogatott, 2004 és 2017 között 308 gólig jutott címeres mezben, 2004-től 2008-ig a Dunaferrben, majd 2018-ig Szegeden játszott. MTI SPORT Edzésben maradt Lelkes András merész terveket szövöget SZOMBATHELY, PÜSPÖKMOLNÁRI Gőzerővel készül a versenyszezon év végi folytatására Lelkes András kétszeres magyar bajnok, világbajnoki ezüstérmes street workout sportoló - aki jó erőben, jó formában vári a vb-t és az ob-t is. A street workout saját testsúlyos edzésen alapuló sportág, a szertorna alapjait használják fel a versenyzők, megspékelve hol statikus, hol dinamikus, akrobatikus elemekkel. Lelkes András az erőigényesebb, street lifting vagy power válfaját űzi a sportágnak - ez esetben a versenyzők komoly súlyokkal végzik el az alapgyakorlatokat (húzódzkodás, tolódzkodás, guggolás). A 22 esztendős sportoló a közelmúltban robbant be a sportág élvonalába: 2018-ban és 2019- ben is magabiztosan lett magyar bajnok, sőt a tavalyi világbajnokságon begyűjtött egy ezüstérmet. - A koronavírus-járvány természetesen nekem is megváltoztatta a napi rutinomat - árulta el a BeStrong Kondipark színeiben versenyző Lelkes András. - De persze nem hagytam fel az edzésekkel, otthon dolgoztam. Hegesztettem magamnak korlátokat, betonból öntöttem ki Szeptemberben Oroszország, Moszkva rendezi a világbajnokságot súlyokat - így nem kellett kihagynom egyetlen betervezett edzést sem. Sokat dolgoztam az elmúlt időszakban, képes lennék minden gond nélkül egy stabil versenyzésre. Sőt, úgy érzem, hogy húzódzkodásban és tolódzkodásban még sikerült fejlődnöm is - mindkét versenyszámban az egyéni csúcsom megdöntésére készülök. A legutóbbi ob-n 80 kilóval húzódzkodtam, 110 kilóval tolódzkodtam, ami nem is volt a maxom, és 205 kilóval guggoltam - ez szerintem most is simán menne. Jó erőben, jó formában érzem magam, sérülés nem hátráltat. Lassan talán rendeződik az egészségügyi helyzet, kinyitnak az edzőtermek, és én is visszatérhetek a súlyzók, és természetesen az emberek, a versenytársak közé. - Az idei világbajnokságot augusztusban, Észtországban rendezték volna, ám elővigyázatosságból elhalasztották későbbre, szeptemberre, és Oroszország, Moszkva lesz a házigazda - folytatta a Savaria Egyetemi Központ rekreáció és egészségfejlesztés szakos hallgatója. - Természetesen ott akarok lenni Oroszországban, és a tavalyi ezüstérmemet megpróbálom aranyra váltani. Azon vagyok, hogy a vb-részvétel, a nevezés anyagi feltételeit előteremtsem. Az országos bajnokság decemberben lesz Székesfehérváron - ismét meg akarom védeni a bajnoki címemet. A sportág népszerűsítése érdekében szeretnék létrehozni egy komoly versenyt - a mi sportágunkban ugyanis egy évben csak egyszer rendeznek nagy országos versenyt, a már említett ob-t. Az első alkalommal kiírt Iron Cup augusztus 8-án lesz Szombathelyen, az Aerofitness Clubban. Ezen az erőpróbán csak szervezőként és bíróként veszek részt, és igyekszem majd minél színvonalasabb mezőnyt Szombathelyre csábítani. Bízom benne, hogy az Iron Cup versenyével sikerül hagyományt teremtenem. Vannak tehát teendőim a napi edzések mellett is, nem unatkoztam. TG Lelkes András otthon, tolódzkodás közben Fotó:VN/BeStrong KP RÖVIDEN Puskás Aréna: az első tétmérkőzés BUDAPEST A Budapest Honvéd-MTK labdarúgó Magyar Kupa-elődöntő lesz a Puskás Aréna első tétmérkőzése. Eddig a felnőtt, valamint az U21-es válogatott is felkészülési mérkőzésen lépett pályára a novemberben felavatott létesítményben. Szombaton az Új Hidegkúti Nándor Stadionban 20.05-kor kezdődik a párharc első találkozója (zárt kapuk, M4Sport), a visszavágót kedden 21 órától rendezik a Puskás Arénában. A másik ágon a címvédő MOL Fehérvár FC a Mezőkövesddel küzd majd a fináléért. MTI Földi Attila lett a DVTK edzője MISKOLC A következő szezontól Földi Attila irányítja az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapatát, amelytől távozott Cziczás László. A 29 éves tréner annak a Földi Sándornak a fia, aki több magyar férfi és női élcsapatot is irányított (többek között a Falcót és a Körmendet is). Földi Attila 2017-től három év alatt a Vasas Akadémiánál szerzett tapasztalatot. 2015 óta az U18-as 3x3 válogatott rendkívül sikeres szövetségi kapitánya is, irányításával az elmúlt években kétszer Európa-bajnok lett a válogatott, és világbajnoki bronzérmet is szerzett. 2018-ban Cziczás László másodedzőjeként az U20- as válogatottal Eb-5. helyet szerzett. VN Bodovics Hanna Kaposváron KAPOSVÁR Felszállt a füst, kiderült, hogy hol folytatja pályafutását a Szombathelyen nevelkedett válogatott röplabdázó, Bodovics Hanna, miután elváltak útjaik a Békéscsabával. Nos, a 23 esztendős, 189 centis center az 1. MCM-Diamant Kaposvárnak mondott igent. A kaposváriak a bajnokság befejezettnek nyilvánításakor első helyen álltak az Extraliga alapszakaszában, a következő idényben is kapnak Challenge Kupa-szereplési lehetőséget. HE A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk: VAOL.hu Streetball: megmenekül a szezon? Elképzelhető az augusztusi vagy a szeptemberi rendezés Körmenden KÖRKÉP A streetball-sorozat főszervezője, Kucsera József szerint az idei szezon egy része talán még megmenekülhet - öt-hat torna megrendezésére van némi esély. Szerte az országban komoly népszerűségnek örvend az utcai kosárlabda-bajnokság, a már majdnem három évtizede zajló streetball-sorozat. Kucsera József főszervező a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének hivatalos honlapján arról beszélt, nagyon bízik benne, hogy idén lesznek még versenyek. Elárulta: jelen pillanatban is több verziójuk van, szeretnének minél több, legalább öt, de lehetőség szerint inkább hat rendezvényt megtartani, akár még úgy is, hogy egy adott hétvégén két streetballtornát szerveznének. Ilyen „duplázás” egyébként tavaly már volt, amikor egyik nap Kecskeméten, másnap pedig Nyíregyházán rendeztek streetballtornát. A háttérben tehát zajlik a szervezkedés, a főszervező elmondta: olyan helyszínek is intenzíven érdeklődtek az esetleges rendezés iránt, ahol egyébként az eredeti tervek szerint a szezon első felében lett volna streetball. Kucsera hangsúlyozta, a rendezvények helyi szervezőivel kapcsolatban állnak, s hozzátette: telefonon, e-mailben nagyon sokan érdeklődnek náluk, hogy lesznek-e szabadtéri kosárlabda-fesztiválok. Zárszóként annyit mondott, már látni a fényt az alagút végén, majd hozzátette: amint lesz valami fejlemény a streetball-sorozat kapcsán, arról azonnal hírt adnak a jól ismert www. streetballnet.hu oldalon. Körmend idén júniusban rendezett volna streetballtornát, sorrendben már a 27. kiírás következett volna. - Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a sorozat szervezőivel, de egyelőre nincs semmi konkrétum, csak reménykedünk, hogy megmenekül a szezon - jelezte Molnár Dániel, a körmendi torna egyik főszervezője. - Természetesen szeretnénk megrendezni idén is, hiszen Körmenden is roppant népszerű a streetball. Ezért nem zárkózunk el az augusztusi vagy a szeptemberi időponttól sem. Egyelőre nem tehetünk mást, várjuk a fejleményeket. TG Már a 27. kiírás következne a Rába partján VAS NÉPE 15 unsntPE www.vaol.hu A Mediaworks Hungary Zrt közéleti napilapja Felelős kiadó: Dr. Szabó László elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: Lőrincz-Farkas Eszter Főszerkesztő-helyettes: Nagy Ildikó Szerkesztő: Ölbei Lívia, Tömböly Ágnes, Varga Nóra Megyei üzletszervezési vezető: Németh Balázs Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. Levélcím: 9702 Szombathely, Pf. 32 Telefon: (94) 522-560 Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: (94) 999-120, elofizetes@mediaworks.hu Előfizetési díj egy hónapra 3 490 Ft, negyedévre 10 470 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 19 895 Ft, egy évre 10 %-os kedvezménnyel 37 690 Ft A hirdetésfelvétel telefonszáma: (46) 99-88-11. Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-600 Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdavezető Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-10583135-49020085 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Adatvédelmi irányelveink a vaol.hu internetes oldalunkon olvashatók. Az újság a MATESZ által auditált, ISSN 0133-0454.