Vas Népe, 2020. augusztus (65. évfolyam, 179-203. szám)
2020-08-18 / 193. szám
2020. AUGUSZTUS 18., KEDD t SPORT Megyei I.: elkezdődött Öt gólig jutott KÖRKÉP Az első forduló mérkőzéseivel elrajtolt a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2020-2021- es szezonja. Kőszegi Lóránt FC-Csepregi Sport Egyesület 3-1 (1-1). Kőszeg, 250 néző, vezette: Horváth P. Kőszeg: Bán - Keresztes (Römer), Fehér A., Bozóki (Réti Mi.), Gugcsó, PRÁN D., Csák (Réti Ma.), PRÁN A., Riegler (Kelemen), Fehér D., SZOLVÁK. Edző: Őri Gábor. Csepreg: Farkas B. - Kótai, STEINER M., Tájmel (Takács), Büki (Németh Ö.), Baranyai, PÓCZA (Bánhidi), Nika, Merk, LUKÁCS (Horváth B.), STEINER C. Edző: Steiner Zsolt. Gólszerzők: Szolyák (2), Prán D., ill. Lukács. Az első félidőben hiába birtokolta többet a labdát a hazai csapat, a vendégek voltak veszélyesebbek. Kihasználva a Kőszeg hibáit sorra vezették a kontrákat, a vezetést is megszerezték. Bán Martin védéseinek köszönhetően a Kőszeg meccsben maradt, sőt, a félidő végén egyenlített. A második félidőben növelte a tempót a Kőszeg. Szép támadásokat vezetve felőrölte ellenfelét, több lehetősége közül kettőt gólra váltott. A második félidei játéka alapján megérdemelten tartotta otthon a három pontot a házigazda. Celldömölki VSE-Vulkán Fürdő-Rum KSC 1-2 (0-1). Celldömölk, 300 néző v.: Vass I. CVSE: OSVALD - Enyingi, Göntér, PÁZSI (Keszei Ti.), Gorácz (Szuh), Schimmer (Kocsis), Lőrincz, DÖBRENTE, Gábor, Keszei R., Horváth D. Edző: Kelemen Kornél. Rum: Kozma - Csonka, Székely, KLAUZER (Baumgartner), Horváth I., Szabó D., Szakos (Pásti), Markó (Egervölgyi), Horváth T, KORONCZAI (Koszokovits), Leitgeb. Edző: Horváth Tibor. G.: Döbrente, ill. Klauzer, Koronczai. A nagyszámú közönség izgalmas mérkőzésen szurkolhatott. A hazai csapat kisebb mezőnyfölényben játszott, de a vendég Rum kontrái folyamatos veszélyt jelentettek. A helyzeteivel jobban gazdálkodó rumi együttes küzdelmes, fordulatos meccsen győzött. Büki TK-Schott Lukácsháza SE 2-1 (0:0). Bük, 150 néző, v.: Papp Á. Bük: Kamondi - Kovács Rt., NÉMETH T, Wágner (Kovács Ro.), Kovács Z. (Plenár), Orbán (Kiss R.), TÓTH K., Csonka (Czingráber), SCHIMMER, Kossuth (Zimomija), TAR. Edző: Marton Róbert. Lukácsháza: Kiss D. - Szentkúti, Komárovics Á., Gombás (Horváth M.), Varga A., Lengyel, Szalai, Németh Cs. (László), Gugcsó, Bősze, Komárovics M. (Osztrosits). Edző: Sántha Szilárd. G.: Orbán, Tóth K., ill. Lengyel. Az első félidőben nem találtak fogást egymáson a csapatok - egy-egy kapufára futotta mindkét oldalon. A második félidőben két gyors góllal magabiztos vezetést szerzett a házigazda, de a hajrában jött a szépítés a vendégektől. A Lukácsháza a végjátékban sem hagyta el magát, beszorította a büki együttest. Az inkább döntetlen színezetű találkozón végül nem esett több gól. Vép VSE-Jánosháza VSE 2-1 (1-0). Vép, 150 néző, v.: Harcsár B. Vép: BEZDI B. - DANCS, Kovács D., Varga O. (Balikó M.), SZALAI R. Török, BEZDI SZ., Szilvás (Szalai M.), Illés (Beke), Varga B. (Dala), BALIKÓ D. Edző: Török Richárd. Jánosháza: Tóth A. - Szabó L., Závecz, Huszár, Virág, Németh J., Niksz, Büki, Szép, Nagy B., Balázsi (Kovács Sz.). Edző: ifj. Molnár Károly. G.: Illés, Szalai R., ill. Szép. Az első félidőben felváltva adódtak helyzetek, végül Szalai pazar találatával a Vép jutott előnyhöz. A második játékrészben Illés hamar megduplázta a hazaiak előnyét. A mérkőzés további részében is voltak izgalmas pillanatok. A Jánosháza csak egy szépítő gólnak örülhetett. Egyházasrádóci SE-Lorry GM Kft. Szarvaskend 1-3 (1-2). Egyházasrádóc, 250 néző, v.: Bagoly G. Egyházasrádóc: Báli-Bakos D., László, Vilics (Péter), Molnár L., Paksi (Balogh A.), Kardos, Mészáros (Báger), Kazinczki, Kovács K. (Molnár I.), Krajczár (Bakos Cs.). Edző: Lukács Ede. Szarvaskend: Gáspár - VELEKEI (Kunovics), Tóth G. (Herczeg), Csillag, Jóna, Németh T., Somogyi (Nagy Á.), Földes, Smolczer, Görcsi (Csenterics), Kopfer. Edző: Tóth Gábor. G.: Mészáros, ill. Velekei (2), Jóna. Jó iramban kezdődött a szomszédvári rangadó. Először a vendégek jutottak helyzethez, de a hazai kapus bravúrral hárított. Aztán a hazaiak átvették az irányítást, és előnyt szereztek a félidő derekán. Egy szép egyéni megmozdulásból egalizált a Szarvaskend, sőt Velekei parádés szabadrúgásgóljával megfordította az állást. A második félidő elején ismét Velekei vállalkozott sikerrel. A rádóciak több gólt nem tudtak összehozni, tizenegyest is hibáztak. Mezőnyben nem volt nagy különbség a felek között, a kapu előtti hatékonyabb játékával nyert a Szarvaskend. Csörnöc Gyöngye Vasvár VSE-Sárvár FC 0-3 (0-1). Vasvár, 150 néző, v.: Németh T. Vasvár: Tóth K. - BÍRÓ, HORVÁTH A., BERTA, Vincze, Smolczer (Elekes), Dávid, Réfi, Sinkó (Márton), Rosa (Frigy), SCHERMANN. Edző: ifj. Sziffer István. Sárvár: Schüld - Kovács Be., Kovács Bá. (CSÁKVÁRI), Horváth A., SZABÓ R., Fider, Horváth K. (Marsai), Nagy D. (Czöndör), Potyi, Lempey (Tóth M.), Kovács Z. (Péter). Edző: Németh Balázs. G.: Csákvári (2), Szabó R. Kiállítva: Elekes (Vasvár, 85.). Az első negyedóra végén ziccert hibázott a Vasvár. Ezután főleg mezőnyben folyt A Rábapaty magabiztosan győzte le a vendég Királyt a játék. A félidő utolsó percében egy hosszan előreívelt labdát néztek el a vasváriak, így vezetést szerzett a Sárvár. A második játékrészben is inkább mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, majd egy jól eltalált lövéssel növelte előnyét a vendég. A harmadik sárvári találattal el is dőlt a találkozó. A Vasvár tisztességgel helytállt a bajnokesélyesnek kikiáltott Sárvár ellen. Körmendi Football Club- Répcelaki SE 2-5 (1-1). Körmend, 300 néző v.: Talabér N. Körmend: Szukics - Takács, Nyári, Péter (BUTI), Varga P., Németh M. (Tompa), Saly, MAJTÉNYI, Horváth N. (Simon), Sipos, Török. Edző: Kurucz Ádám. Répcelak: Tóth J. (Németh M.) - TÓTH DO., DE PAULA, Tamási, ODOR, Tokaji Dávid, SIPOS (Németh B.), Horváth T. Rácz, Havasi, Prystupa (Tóth Dá.). Edző: Balassa Péter. G.: Buti, Saly, ill. Odor (2), De Paula A. (2), Tokaji Dávid. Rangadóhoz méltó játékot láthattak a szurkolók. A hazaiak kevesebbet adtak a védekezésre, inkább a támadásokra koncentráltak. De hiába uralta a mérkőzést és dolgozott ki rengeteg helyzetet a Körmend, jobb helyzetkihasználásának köszönhetően - a kétszeri hazai vezetés ellenére - megérdemelten vitte el a három pontot a Répcelak. Rábapatyi KSK-Király SE 3-0 (0-0). Rábapaty, 120 néző v.: Kondor T. Rábapaty: Király -KÖNCZÖL, FEHÉR E„ Balhási, PIROS B, Dugovics (Mercz), Németh G. (Kovács Ti.), Csupor, KOVÁCS Ta. (Nardai), Fehér K. (Vadász), Piros D. (Gosztolya). Edző: Enzsöl Gábor. Király: Horváth A. - Kalmár (Németh B.), Fülöp (Reseterits), Kudron (Kiss Á.), Kiss K., Fábián (Hujber), Devecseri (Hegedűs), Kovács Zs., Kondákor, Subicz, Kovács B. Edző: Hegyi László. G.: Fehér B., Vadász, Könczöl. A hazai csapat kezdett jobban, de gólt nem tudott szerezni. A vendégek jól védekeztek, támadásban viszont kevés veszélyt jelentettek. A félidő hajrájában ziccert hibázott a Rábapaty. A második felvonásban, a cseréknek köszönhetően támadóbban lépett fel a rábapatyi együttes. Könczöl szépségdíjas gólja után még két hazai találat született, Rábapatyon maradt a három pont. Kőszegről Őri Gábor, Celldömölkről Kelemen Kornél, Bükről Marton Róbert, Vépről Pajor Tamás, Egyházasrádócról Báli László, Vasvárról ifj. Sziffer István, Körmendről Kurucz Ádám, Rábapatyról Dénes István tudósított. A 2. forduló menetrendje, szombat, 17.30: Király SEBüki TK, Répcelaki SE-Csörnöc Gyöngye Vasvár VSE, Sárvár FC-Egyházasrádóci SE, Jánosháza VSE-Köszegi Lóránt FC. Vasárnap, 17.30: Schott Lukácsháza SE-Körmendi FC, Lorry GM Kft. Szarvaskend-Celldömölki VSE Vulkán Fürdő, Rum KSC-Vép VSE, Csepregi SESzentgotthárdi VSE, TI Körmenden a Répcelak, jól rajtolt a Sárvár Küzdelmes meccset hozott a Kőszeg-Csepreg-derbi (3-1)Fotó: Unger Tamás VAS NÉPE 15 Hétvégi teqball és lábtenisz SZOMBATHELY Mozgalmas hétvégét hozott össze a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség: szombaton egyéni teqballtornát, vasárnap pedig páros lábteniszversenyt rendezett. Másodszor rendezett egyéni teqballtornát szombaton a Tófürdőn a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség Varga Jenő főszervező, műsorvezető irányításával. A pénzdíjas HB Inter Trans Kupa döntőjébe nyolc versenyző kvalifikálta magát. Egy résztvevő sérülés miatt visszalépett, így a hét versenyző körmérkőzés formájában küzdött a legjobb négy közé jutásért. Az időjárás nem kedvezett, a tornát az eső miatt kétszer is félbe kellett szakítani. Végül a négy közé - százszázalékos teljesítménnyel - a városi bajnok Németh Erik jutott be első helyen. Őt Varga Dániel, Varga Roland és utóbbi fia, Varga Máté követte. Az elődöntőben Németh Erik 21-19-re nyert Varga Máté ellen. A második ágon Varga Dániel 15-11-re győzött Varga Roland ellen. A Varga Dániel- Németh Erik-fináléban Varga Dániel 5-9 arányban bizonyult jobbnak. Míg a bronzmeccsen Varga Roland 15-12-re verte Varga Mátét. A HB Inter Trans Kupa egyéni teqballtorna végeredménye: 1. Varga Dániel, 2. Németh Erik, 3. Varga Roland, 4. Varga Máté A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség munkatársai vasárnap sem tétlenkedtek, a 12. alkalommal kiírt városi páros lábteniszbajnokság döntőjét, a HB Inter Trans Kupát rendezték meg a városligeti sporttelepen. A reggel 9 órára meghirdetett verseny csúszott, ugyanis a pálya állapota az eső miatt alkalmatlan volt a játékra. Délre viszont elállt az eső, a szervezők lesöpörték a pályáról a vizet, így a sorsolás után elkezdődhetett a verseny. A döntőre tíz páros kvalifikálta magát, de a sérülésveszély miatt két duó visszalépett. A nyolc párost két négyes csoportba sorsolta Varga Jenő versenyigazgató. Az A csoportból veretlenül jutott tovább a Farkas Rajmond, Paukovits László duó. Második helyen pedig Varga Attila fiával, Varga Dominikkel. A B csoportból első helyen veretlenül ment tovább dr. Virágh Norbert Várkony Győzővel, második helyen pedig Varga Roland fiával, Varga Mátéval. A keresztjátékban mindkét mérkőzésen végletekig kiélezett küzdelmeket láthattak a nézők. Vé-Varga Dániel, Varga Attila, Varga Dominik nyert gól a döntőbe a Varga Roland, Varga Máté és a Varga Attila, Varga Dániel kettős jutott be. A bronzmeccset pedig a dr. Virágh Norbert, Várkony Győző duó játszotta a Farkas Rajmond, Paukovits László páros ellen. Virághék már öt ponttal is vezettek, de a végjátékban elbuktak. A döntőben aztán Varga Attila fiával, Varga Dominikkel biztosan nyert a Varga Roland, Varga Máté páros ellen , így a páros teqball után páros lábteniszben is felülhettek a trónra. A HB Inter Trans Kupa városi bajnokságának végeredménye: 1. Varga Attila, Varga Dominik, 2. Varga Roland, Varga Máté, 3. Farkas Rajmond, Paukovits László, 4. dr. Virágh Norbert, Várkony Győző. A 12. strandsportszezon folytatásaként a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség augusztus 22-én, vasárnap a vízi játékok versenyét és úszóversenyt rendez a Tófürdőn. TG A városi bajnok Németh Erik második lett Fotó: Unger Tamás IMS Ilf PE www.vaol.hu , Főszerkesztő: Lőrincz-Farkas Eszter Főszerkesztő-helyettes: Nagy Ildikó Lapszerkesztő: Ölbei Lívia, Tömböly Ágnes, Varga Nóra , Szerkesztőség: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. Levélcím: 9702 Szombathely, Pf. 32 Központ: (94) 522-560. Telefax: (94) 522-596 Ügyfélszolgálati irodák: 9700 Szombathely, Széchenyi u. 1. Tel.: (94) 528-288, 528-289. Fax: (94) 528-290.9500 Celldömölk, Kossuth u. 15. Tel : (95) 422-817 9900 Kömend, Szabadság tér 5. Tel.: (94) 410-630.9600 Sárvár, Árpád u. 7-9. Tel.: (95) 324-777.9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 3. Tel.: (94) 380-849 E-mail: vasnepe@vasnepe.hu Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Felelős kiadó: Liszkay Gábor elnök-vezérigazgató Vas megyei üzletszervezési vezető: Németh Balázs Vas megyei terjesztési vezető: Himpelmann János Nyomtatás: Mediaworks Hungary Zrt. 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-600 Felelős vezető: Horváth Gábor ISSN 0133-0454. Index: 26-076 Telefonos hirdetésfelvétel: (46) 99-88-11 Megrendelhető: a Mediaworks Hungary Zrt.-nél, a társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 3 190 Ft, negyed évre 9 570 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 18 185 Ft, egy évre 10%-os kedvezménnyel 34 450 Ft. Előfizetéssel, terjesztéssel kapcsolatos ügyintézés: 9700, Szombathely Széll Kálmán u. 40. Telefon: (94) 999-120. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Adatvédelmi irányelveink a vaol.hu internetes oldalunkon olvashatók. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti.