Vas Népe, 2021. május (66. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-20 / 115. szám

A mai lapszámunkban 1­ k álláshirdetést talál! Délutánra felszakadozik Ma BERNÁT a felhőzet nevű olvasóinkat köszöntjük! Népszerűek a haszonjármű­vek, minden méretben. 10. IDŐJÁRÁS 9 ° C 16 #C Jó reggelt, Vas megye! A pocsolya a gyermekek számára univerzális kód, él­jenek a világ bármely táján, mind ugyanazt szeretnék vele csinálni. Ennek az ellen­állhatatlan késztetésnek irá­nyított változata a pocsolya­túra. Lényege természetesen a pocsolyákba való ugrálás, mindegyikbe bele kell ugra­ni, főleg a nagyokba. Amikor tehát mindenki, aki csak teheti, vackába húzódva pis­logja a tévét, vagy olvasgat, a kisgyermekes anyukák pocsolyatúrára indulnak. A túra jellegzetessége, hogy résztvevőinek ötven száza­léka élvezi csak, és az soha nem a túra vezetője. Emiatt aztán a résztvevők között mindig kibékíthetetlen érdekellentét feszül, míg az egyik már az első pocsolya után hazamenne, a másik még a századik után sem. Az okokat talán ott kellene keresni, hogy azok, akik élvezik, rendszerint gumi­csizmát viselnek. BUDAI DÁVID____________ david.budai@vasnepe.hu IMS HEPE -------------------------------- A MEGYE NAPILAPJA ------------------------------2021. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK - 66. évfolyam 115. szám - 200 Ft - WWW.VAOL.HU •' r^vcDevilSr^ D' Most sem lesz karnevál A vállalkozások nem csak a bevételkiesés miatt sajnálják SZOMBATHELY A jelenleg hatályban lévő rendelet és az operatív törzs állásfoglalá­sa alapján, valamint a város anyagi helyzete miatt klasszi­kus formában az idén sem ren­dezik meg Közép-Európa leg­nagyobb historikus fesztiválját - jelentette be szerdán sajtó­tájékoztatón Horváth Soma alpolgármester és Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője. Ha az aktuális járványügyi szabályok megengedik, nem maradnak programok nélkül a szombathelyiek, de a több hétvégén átívelő rendezvény­sorozat részletei még nem is­mertek. A szervezők csupán annyit ígértek, a városalapítást meg­idéző programelemekkel is készülnek, továbbá a helyi kereskedőket, vendéglátóso­kat is bevonják majd az ese­ményekbe. Az általunk megkérde­zett vállalkozások nem csak a jelentős anyagi kiesés miatt sajnálják, hogy már második alkalommal marad el a karne­vál, a hangulat és a látogatók szeretete is hiányzik sokak­nak. EB Folytatás: 2. oldal További izgalmas hírekért látogasson el ide: Ma éjfélkor jár le a magánsze­mélyek és vállalkozók szemé­­lyijövedelemadó-bevallásának leadási határideje. Bár a hivatal már március 15-ére elkészítette az adózók bevallástervezeteit, sokan hagyták az utolsó pilla­natra az ügyintézést. A módo­sítások online, az ügyfélkapun keresztül is elvégezhetők és telefonon is lehet ehhez se­gítséget kérni, mégis sokan keresték fel tegnap az ügyfél­­szolgálatokat. A szombathelyi NAV-székház előtt az utcán is várakoztak. Benn szellősebb volt a tér (képünkön). Szombat­helyen, Celldömölkön és Kör­menden ma 18 óráig fogadják az adózókat, a 1819-es számot 20 óráig lehet hívni. f K Részletek: 3. oldal Fotó: Szendi Péter Túlélni a dackorszakot KÖRKÉP A dackorszak élet­kori sajátosság. Mi megy ilyenkor végbe a gyerekek fejlődésében? Ezt járta körül legutóbbi élő bejelentkezésében Bojki And­rea klinikai gyermek- és ifjú­ságpszichológus. Másfél-két, két és fél éves kor körül mar­káns időszak jelentkezik a gyerekek életében, intenzíven megjelenik az akaratuk. Főleg a kezdő szülők tehetetlenséget, kétségbeesést éreznek, hogy nem hat a gyerekre a szép szó, és bár az okokkal tisztában vannak, képtelenek hidegvér­rel kezelni a helyzetet. Mi segít kezelni a dacos kisgyereket? Erre adott hasznos tippeket a pszichológus, és megnyugta­tott: csak az a gyerek éli meg a dackorszakot, akinek a kötő­dési mintázata biztonságos. Valamint, hogy körülbelül hároméves korig beszélünk dacolásról, később már láza­dásról. BTK Részletek: 9. oldal A templom kicsiben Csaknem kétszáz munkaóra alatt építették meg TORONY Építésének 140. évfordulóját ünnepli a toronyi Szűz Mária neve-templom. A jeles év­fordulóra Kiss Cintia épí­tészmérnök-hallgató elké­szítette a kicsinyített mását. Cintiának édesapja volt a segít­ségére a makettezésben. Mind­­kettejük rendelkezett tapaszta­lattal: a lány tanulmányai, apja repülőmodellező múltja miatt. A makett megépítése csaknem kétszáz órájukba telt. Ahogy a lány fogalmaz: jó családi prog­ram volt­­ az utóbbi időben sokszor napi akár 12 órát is igénybe vevő munka. PP Részletek: 8. oldal Kiss Cintiának nem ez volt az első makettje Fotó: CSC Vízben állt Herény, Kámon SZOMBATHELY Az esőzé­sek miatt Herényben és Ká­ntoriban - ahogy az egyik ott lakó fogalmazott - áldat­lan állapotok alakultak ki. Az elmúlt két hétben jelen­tős csapadékmennyiség hul­lott a megyeszékhelyre is. Az esővíz Kámon és Herény több utcájában az utakon, járdá­kon állt meg, miután az árkok megteltek és a csapadékvízel­­vezető-rendszer nem bírta a terhelést. A problémára Hor­váth Gábor önkormányzati képviselő hívta fel a figyelmet. Térségi oldalunkon írunk ar­ról is, hogy a vépi Hatos-iskola az Erasmus+ projekt Virtuális Mobilitás nemzetközi tovább­képzésnek adott otthont. VN Részletek: 5. oldal KRÓNIKA A csepregi horvát nem­zetiségi önkormányzat pénzt nyert a golgota felújítására. 3. KONYHA Spenót, az igazi vitaminbomba, ami elhozza a tavaszt a kony­­­­hánkba. 12. SPORT Egyenlített a bajno­ki döntőben a Falco: legyőzte le a Szolnokot -holnap folytatás. 13. Az újraindítás költségvetése KÖRKÉP Javul a járvány­helyzet, közeledik az ötmil­lióhoz a beoltottak száma, megkezdődött a 2022-es költségvetés vitája. A koronavirus.gov.hu szerdán közölte: eddig 4 790 996 em­bert oltottak be Magyarorszá­gon, közülük 2 774 416-an már a második adag vakcinát is megkapták. Szlávik János in­­fektológus főorvos úgy látja: a járványügyi helyzet rendkí­vüli mértékben javul. Megkezdte a 2022-es költségvetési törvényjavas­lat vitáját az Országgyűlés. Expozéjában Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a 2022-es büdzsé az újraindítás költségvetése. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beje­lentette, szigorítják a büntető törvénykönyvet: a pedofil bű­nözők elrettentése érdekében szükséges új minősített esetek bevezetése és a büntetési téte­lek megemelése. Részletek: 6. és 7. oldal Felfüggesztett fogház: az ítélet nem jogerős SZOMBATHELY Egy év há­rom hónap, végrehajtá­sában két év hat hónapra felfüggesztett szabadság­­vesztésre ítélte a Szom­bathelyi Járásbíróság azt a férfit, aki 2019. május 13-án kukásautóval halálra gázolt egy nőt. A vádlott az utolsó szó jogán azt mond­ta: sajnálja a történteket. A vád szerint G. Z. a Vasút utca 1. szám alatt lévő saroképület előtti útszakaszon kialakított 90 fokos, menetirányát tekint­ve balra ívelő útkanyarulatban úgy tolatott, hogy a hátrame­net biztonságos végrehajtá­sához nem kérte irányító sze­mélyzet segítségét, a gépkocsi mögött a jobb oldali járdáról átkelni szándékozó H. G.-t pe­dig nem vette észre. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, és a helyszínen elhunyt. A szerdai tárgyaláson per­beszédek hangzottak el. Az ügyész elmondta, a vádirati tényállást továbbra is fenntart­ja: a gépkocsi nagyságára, fel­építményére, illetve az útka­­nyarulat íve miatt keletkezett holttérre való tekintettel a vád­lottnak irányító személy segít­ségét kellett volna kérnie. Az ügyvéd szerint az irányító hiá­nya és a baleset bekövetkezése között semmiféle összefüggés nem állapítható meg, nincs ob­jektív felelős. Folytatás: 2. oldal Nárai József Imre bíró hirdetett ítéletet Fotó: HB

Next