Vas Népe, 2021. július (66. évfolyam, 150-176. szám)

2021-07-13 / 160. szám

g VAS NÉPE Nyitott tér egyesület: húsz évre emlékeztek Nem csak fennmaradtak, fejlődtek is RÉPCELAK Nagyszabású rendezvénnyel ünnepelte fennállásának huszadik jubileumát a Nyitott Tér Kulturális Egyesület szom­baton. A szinte egész napos jubileu­mi rendezvényt a Répcelaki Művelődési Házban tartották. Az egyesület eddigi tevékeny­ségéhez híven színes progra­mokat nyújtott át ajándékul a velük ünneplőknek. Hiszen mint mondták, az ünnepek­nek is illik valamit ajándékba adnia. Kelemen Zoltán színmű­vész és Varga Richárd dal­szerző Tengerszemben című zenés-verses műsora nyitotta a programok sorát. A magával ragadó előadást feszült figye­lemmel követte végig a közön­ség, hullámozva az érzelmek tengerén. A művelődési ház kiállító­termébe az egyesület művé­szeti támogatója, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész és felesége, Varga Bernadett iparművész hozta el Ars Sacra címet viselő kiállítását. A tárla­tot Maurer Péter, a Martineum Felnőttképző Akadémia igaz­gatója nyitotta meg. - Tóth Csaba és Varga Bernadett, amit csinálnak, azt hittel és alázattal teszik. Szakrális művészetet nem is lehet másképp - méltatta a művészeket. Hozzátette, hogy „az értékeit elvesztett és meg­tagadott Európában ma hitét megváltó művészként alkotni lassan veszélyes hivatássá vá­lik. Azonban kötelességünk segíteni és támogatni azokat a művészeket, akik hitüket meg­vallva, alkotásaikkal tanítanak minket”. Az ünnepségen Mészáros Imréné, az egyesület elnö­ke összegezte az elmúlt évek történéseit. Megemlékezett a közösen eltöltött szép pillana­tokról, valamint az egyesület azon tagjairól, akik ma már nem lehetnek közöttük. Kö­szönetét fejezte ki azoknak, akik az elmúlt évtizedekben támogatták a közösséget.­­ Először a képzőművésze­ti alkotásokkal vitt az egyesü­let új színfoltot a frissen városi rangra emelt település életébe. Ezt követték a zenés és pró­zai rendezvények, később az Megemlékeztek azokról a tagokról is, akik már nem lehetnek köztük Ümmögő Néptánc Együttes társulásával a népi kultúra közvetítése is teret kapott a rendezvényeken - emlékezett vissza az elnök. Közművelődés kategóriá­ban Az Év Vasi Önkéntese címet a közművelődés kategó­riájában az egyesület elnökhe­lyettese, Nagy Ferencné kapta. Az elismerést Simon Ádám, a H+ Média és Kulturális Egyesület elnöke adta át a dí­jazottnak. Szabó József polgármester, az egyesület egyik alapító tag­ja köszöntőjében elmondta: megsüvegelendő, ha egy civil szervezet húsz éven át nem­csak fennmaradni tud, de mel­lette fejlődni is - ehhez gratu­lált is az egyesületnek. PP Tóth Csaba és Varga Bernadett művészházaspár Ars Sacra kiállításá­val érkezett Répcelakra, középen Mauer Péter Varga Richárd és Kelemen Zoltán a jubileumi rendezvényen Fotók: VN/Winkler Krisztina További izgalmas hírekért látogasson el ide: VAOL.hu KRÓNIKA - MŰSOR ­0-DUNA 6.00 Híradó 6.30 Nemzeti Sporthíradó 6.40 Kenő 12 6.45 Srpski ekran 7.15 Unser Bildschirm 7.45 Itthon vagy! 8.10 Fogd a kezem! 12 9.05 Isztambuli menyasszony 12 10.00 Nyár 21 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 A világ egy terített asztal 12 13.25 A Cseh­ erdő - Vadon Európa közepén­­ 14.15 Sorsok útvesztője 12 15.05 Zoo 12 16.05 A hegyi doktor 12 17.00 Gasztroangyal 12 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Isztambuli menyasszony 12 19.35 A hegyi doktor 12 20.30 Önök kérték válogatás 21.30 A vörös ajtó * 22.20 Kenő 12 22.30 A legendák hivatala « j'-kükh: Pietro szigete « 0.20 Hat nővér 12 1.20 Új idők, új dalai 1.45 Divat & dizájn 12 2.40 Magyar Krónika 3.10 Esély 3.35 Család’21 SHFT Pietro szigete Elene és Pietro véresen találja meg Ales­­sandrót a hajóján. Ugyanakkor kapják a hírt Samuele haláláról, akik előző éjjel lelőttek. 0 - 7.50 Vers mindenkinek 8.00 Szólalj meg! - angolul 8.15 Szólalj meg! - franciául 8.40 Mindenki Akadémiája 9.10 Partmenti vonatozás Julie Waltersszel 12 10.10 Jó tudni! - 10.40 Jó tudni! 12 11.10 A Cseh-erdő 6 12.10 Mindenki Akadémiája 12.45 Koronás sas 12 13.05 Vers mindenkinek 13.15 Európa kék szalagja, a Duna 13.50 Megálmodtalak 12 15.05 Tűzangyalok­­ 15.25 A természet furcsaságai David Attenborough-val 12 15.55 Századfordító magyarok 12 16.55 Koronás sas 12 17.20 Vers mindenkinek 17.30 Partmenti vonatozás Julie Waltersszel 12 18.30 Ön is tudja? 19.00 Librettó 12 20.00 Alain Delon, a magányos filmsztár 12 21.00 A művészet templomai 12 22.35 A Mester és Margarita 12 23.35 Librettó 12 KLUB 4.05 A homok titkai 12 Brazil filmsorozat, 58, 4.50 Teleshop 5.15 Barátok közt 12 Magyar filmsorozat, 10447-10448. 6.00 Reggeli 12 9.05 Teleshop 11.50 Apja, fia, unokája 12 Amerikai vígjátéksorozat, 1. 11: ASzombanda 12.30 Született detektívek 12 Amerikai krimisorozat, 1.10. 13.40 Mestercukrász - Az édesszájú Konyhafőnök 12 jEEg A mentalista 12 Amerikai krimisorozat, II. 10.: Tüzes baseball 17.05 Barátok közt 12 Magyar filmsorozat, 10449-10450. 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz 12 20.00 Mestercukrász - Az édesszájú Konyhafőnök 12 22.10 Doktor Murphy 12 Amerikai filmsorozat, IV. 12.: Goromba páciens 23.20 Gyertek át! - 0.35 RTL Híradó - Késő esti kiadás 1.10 Barátok közt 12 Magyar filmsorozat, 10449-10450. tflEEl A mentalista Megölik egy baseballt oktató intézet vezetőjét. Az áldozat a világ minden tájáról idegyűjtötte a tehetséges fiatalokat. ­J/­J SPORT 5.25 Múlt és Jelen 5.55 Díjugrató Világkupa 6.55 Díjugrató Világkupa 8.00 Skipper 8.30 Építők 8.55 Kézilabda, Női válogatott mérkőzés: Magyarország-Brazília 10.35 Forma-2, Chasing the dream, 1. rész 11.05 GODON­2 12.05 Labdarúgás, 2020-as EB: Olaszország-Anglia döntő 15.05 Kézilabda, Női válogatott mérkőzés: Magyarország-Brazília 16.45 UEFA Bajnokok Ligája-selejtező, 1. forduló: Ferencvárosi TC-FC Prishtina 17.25 Foci Eb röviden 18.50 Forma-2, Chasing the dream: 2. rész 19.15 Fradi Tv 19.50 UEFA Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló: FC Prishtina—Ferencvárosi TC 22.00 Góóól! 22.30 Fradi Tv 23.00 Forma-2, Chasing the dream: 2. rész 23.35 FIFA VB 2022 magazin V tv2.hu 5.10 Családi titkok 12 6.30 Mokka 12 8.45 Mokkacino 12 9.40 Teleshop 10.45 Csapdába csalva 12 11.15 Tények Plusz 12 12.00 Tények délben 12.30 Walker, a texasi kopó 12 Amerikai akció-sorozat, VII. 8. 13.35 Walker, a texasi kopó 12 Amerikai akció-sorozat, VII. 9. 14.35 Derült égből apa <2 Mexikói telenovella sorozat, 51. 15.40 A nagykövet lánya 12 Török romantikus sorozat, 41. 16.45 A bosszú csapdájában 12 Török telenovella, III. 33. 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 12 IBIftW Doktor Balaton 12 Magyar sorozat, I. 52. 20.40 Rejtélyek az Alpokban 12 Német krimi, 1.7. 21.50 Bezár a bazár! 12 23.25 A rezidens ® Amerikai dráma-sorozat, II. 13. 0.30 Walker, a texasi kopó 12 Amerikai akció-sorozat, VII. 9. 1.30 A vidéki doktor 12 Német romantikus sorozat, XVI. 12-13. 3.35 Tények este VAv Doktor Balaton A „magyar Dallas" történetének helyszíne Balatonmeggyes és Budapest, a cselekmény középpontjában pedig az egyedülálló gyógyvíz áll. 9.00 Híradó 9.30 Magyarország élőben 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 Sajtóklub 12.00 Híradó 12.30 Paletta 13.05 Plusz mínusz 14.05 Vetítő­k 15.00 Híradó 15.30 Globál 16.05 Publi­cafe 17.00 Híradó 17.30 Plusz mínusz 18.05 Plusz mínusz 18.30 Híradó 19.00 Magyarország élőben 20.05 Publi­case 21.05 Keménymag 22.00 Híradó 23.05 Vetítő 12 0.00 Híradó 1.00 Hazahúzó 2.00 Magyarország élőben 3.00 Televíziós vásárlási műsorablak 3.20 Európai híradó 3.40 Soroló 7.15 Az élet sava-borsa 12 8.30 STV2 Tények reggel 12 9.05 Magánnyo­mozók 12 10.15 Családi titkok 12 11.20 Családi titkok 12 12.30 Jóban Rosszban 12 13.10 Jóban Rosszban 12 13.55 Doktor Balaton 12 14.40 Kapd el, ha tudsz! 12 16.10 STV2 Tények­­ 16.40 Csapdába csalva 12 17.10 Családi titkok 12 18.10 Igen, séf! 12 18.40 Igen, séf! 12 19.10 A csodadoktor 12 20.15 A csodadoktor 12 21.15 Jóban Rosszban 12 22.00 Bridget Jones naplója <12 2021. JÚLIUS 13., KEDD © 6.00 Jóbarátok 12 IV. 16. 6.30 Jóbarátok 12 IV. 17. 7.00 Jóbarátok 12 IV. 18. 7.25 Agy­menők 12 X. 19. 7.50 Agymenők 12 X. 20. 8.15 Dawson és a haverok fe Iv. 6. 9.05 Szívek szállodája 12 IV. 3. 10.05 Szívek szállodája 12 IV. 4. 11.00 Doktor House 12 VI. 3. 12.00 Doktor House 12 VI. 4. 12.55 Castle 12 VIII. 16. 13.50 A mentalista 12IV. 17. 14.50 Doktor House 12 VI. 5. 15.45 Doktor House 12 VI. 6. 16.40 Castle 12 vill. 17. 17.35 A mentalista­­ IV. 18. 18.30 Észbontók 12IV. 1. 19.10 Észbontók 12IV. 2. 19.50 Észbontók 12IV. 3. 20.25 Észbontók 12IV. 4. 3EE Pánikszoba ie Amerikai akcióthriller (2002) Fsz.: Foster Jodie, Forest Whitaker 23.25 Erin Brockovich - Zűrös természet is Amerikai életrajzi dráma (2000) Fsz.: Julia Roberts 2.05 A mentalista felv. 18. 2.50 Doktor House 12 VI. 4. 3.35 Szívek szállodája 12 IV. 3. 4Iit Pánikszoba A frissen elvált Meg Altman és kislánya, Sarah egy hatalmas, négyszintes New York-i lakásba költözik. Az ingatlannak van egy titkos helyisége. 0M 1­ 5.55 Ma reggel­ 6 órától óránként. Híradó, Időjárás-jelentés: Egy Perc Híradó 8.50-12.55 Ma délelőtt 10.34 Élő egyház 11.34 Kárpát - medence 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55-17.54 Ma délután 15.34 Élő egyház 16.34 Kárpát-medence 17.34 Magyar gazda 17.54-21.50 Ma este 19.05,család’21 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50-0.15 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 23.25 Német nyelvű hírek 23.30 Orosz nyelvű hírek 23.35 Kínai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 7.55 NCIS 12 8.50 NCIS: Los Angeles 12 9.50 Hazudj, ha tudsz! 12 10.50 Don Matteo­s 12.00 A hegyi doktor újra rendel 12 13.00 A hegyi doktor újra rendel 12 14.00 Hazudj, ha tudsz! ® 15.00 Charly, majom a családban 12 16.00 Charly, majom a családban 12 17.00 A hegyi doktor újra rendel 12 18.00 A hegyi doktor újra rendel 12 19.00 Hawaii Five-0 « 20.00 Hawaii Five-0 12 21.00 Hawaii Five-0 re 22.00 Hawaii Five-0 16 23.00 Dr. Csont 16 0.00 Hawaii Five-0 16 DUNA WORLD 6.15 Kék bolygó 6.45 Magyar gazda 7.10 Hajnali gondolatok 7.15 Magyar válogatott 8.10 Táncház 8.45 Élő népzene 9.20 Jó ebédhez szól a nóta 10.20 Evangélikus magazin 10.45 Református riportok 11.20 A Molitor ház 12 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Srpski ekran 13.40 Unser Bildschirm 14.15 Nyár 21 16.20 Itthon vagy! 16.50 Térkép 17.20 Szerzők - Takarékos konyha­­ 17.50 Szerzők - Takarékos konyha­­ 18.25 Másfélmillió lépés Magyarországon 12 19.00 Jó ebédhez szól a nóta 20.00 Mosolytár 12 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Próbatermi E-vendégség 22.25 MMA portrésorozat 23.25 Hazajáró e TTili Hagyaték 2­0.30 Hetedhét kaland 0.40 M2 Matrica 0.45 M2 Matrica TifiTT Hagyaték A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örök­ség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkáját. 4.55 Műsorajánló 5.00 Hazahúzó 6.00 ATV Híradó 6.25 ATV START 8.00 START plusz 8.30 Fórum 8.55 ATV Híradó 9.15 Fórum 10.25 Mediashop 11.40 Egyenes beszéd 13.00 Mediashop 15.30 A hídépítés története 15.50 #Bochkor 1217.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Jakupcsek plusz i?21.45 ATV Híradó 22.15 Civil a pályán 23.40 Hazahúzó 0.30 ATV Híradó 1.05 Egyenes beszéd 2.25 Jakupcsek plusz ® 3.15 A nap híre *», paprika 7.00 Teleshop 9.00 Gasztro műsorok 16.30 Silvia Colloca: Itáliából szeretettel 1217.00 Jó szakács, rossz szakács 1217.30 Jamie hétköznapi kajái 12­18.00 Pepe egészséges konyhája 12­18.30 A boldogság receptjei 12 19.00 Gordon Ramsay - Családi körben 12­19.30 Olasz városok, olasz ízek 12 20.00 Királyi receptek 12 21.00 River Cottage Ausztrália 12 22.00 Jamie és Jimmy konyhai csatái 12 23.00 Jamie 15 perces kajái 12 23.30 Jamie 30 perces kajái 12 HELYI MŰSOR SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ 6.00 Híradó (ism.) 6.15 Sava­ria Karnevál: történelmi játék 2000 7.00 Híradó (ism.) 7.15 Gábor Dénes a jövő feltalálója 8.00 Híradó (ism.) 8.15 Sava­­ria Karnevál: történelmi játék 2000 9.00 Híradó (ism.) 9.15 Gábor Dénes a jövő feltaláló­ja 10.00 Híradó (ism.) 10.15 Savaria Karnevál: történelmi játék 2000 11.00 Híradó (ism.) 11.15 Gábor Dénes a jövő fel­találója 12.00 Info TV 18.00 Híradó 18.15 Műhely - kul­turális magazin 19.00 Híradó (ism.) 19.15 Műhely (ism.) 20.00 Híradó (ism.) 20.15 Műhely (ism.) 21.00 Híradó (ism.) 21.15 Műhely (ism.) 22.00 Híradó (ism.) 22.15 Mű­hely (ism.) 23.00 Híradó (ism.) 23.15 Műhely (ism.) 0.00 Info TV CREDO RÁDIÓ 98.8 08.00 Napi útravaló - napin­­dító információk és színes beszélgetések 11.00 Egyházi óra 13.00 Kitekintő, benne interjúk, bejelentkezések Vas megye aktualitásairól, a hírek hátteréről 16.00 Szemfüles 17.00 Heti zenés naptár 18.00 Brenner-sorozat 19.00 Hétközi istentisztelet MOZI Szombathely, Agora - Sava­ria Filmszínház: Minari - A családom története 14.45 (szí­nes, szinkronizált, amerikai filmdráma) - Szilaj: Zabo­látlanok 16.45 (színes, szink­ronizált, amerikai animációs film) - Fekete Özvegy 18.30 (színes, szinkronizált, amerikai sci-fi akciófilm, kalandfilm) - Senki 21.00 (színes, szinkroni­zált, amerikai akcióthriller) - Nyúl Péter 2. - Nyúlcipő 17.10 (színes, szinkronizált, auszt­rál-amerikai animációs vígjá­ték, kalandfilm) - Hajszra és cselőre 14.00 (színes, magyar dokumentumfilm) - Űrpiknik 15.40 (színes, magyar sci-fi dráma, vígjáték) - Sweat 21.00 (színes, feliratos, lengyel-svéd filmdráma; Sylwia mindent a maximumon pörget. Sike­res fitnesztrénerként emberek ezreit motiválja. A közösségi média sztárja, aki nemcsak az edzésekről és a sikereiről, de az érzéseiről is gyakran posz­tol a rajongóinak. Sylwia a tel­jes életét az edzőteremben és az online térben éli. A csillogó felszín alatt azonban meg nem értettség, magány és szeretet­­éhség rejtőzik, amit egy idő után már nem akar elrejteni a külvilág elől.)­­ Még egy kört mindenkinek 18.55 (színes, szinkronizált, dán filmdráma) Cinema City (Savaria Pla­za): Fekete Özvegy 20­12.15. 15.00. 17.45 (színes, szinkroni­zált, amerikai sci-fi akciófilm, kalandfilm) - Fekete Özvegy 2D 20.30 (színes, feliratos, amerikai sci-fi akciófilm, ka­landfilm) - Fekete Özvegy 3D 11.00, 13.45, 16.30, 19.15 (színes, szinkronizált, amerikai sci-fi akciófilm, kalandfilm) - Szilaj: Zabolátlanok 10.20, 14.00, 16.00, 18.00 (színes, szinkronizált, amerikai animá­ciós film) - Raya és az utolsó sárkány 2D 10.45, 15.10 (szí­nes, szinkronizált, amerikai animációs kalandfilm, vígjá­ték) - Halálos iramban 9 19.40 (színes, szinkronizált, amerikai akciófilm, kalandfilm, krimi) - Nyúl Péter 2.-Nyúlcipő 10.00, 13.10, 17.30 (színes, szinkro­nizált, ausztrál-amerikai ani­mációs vígjáték, kalandfilm) - Luca 12.00 (színes, szinkro­nizált, amerikai animációs ka­landfilm) - Démonok között 3 -Az ördög kényszerített 20.00 (színes, szinkronizált, amerikai misztikus thriller) Celldömölk, Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár, Art mozi: Ket­ten 15.15 (színes, feliratos, francia-luxemburgi-belga romantikus­ dráma) - Minari - A családom története 17.00 (színes, szinkronizált, ameri­kai filmdráma) - Szép csend­ben 19.00 (színes, magyar já­tékfilm. A 18 éves Dávid egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája. Az országos ver­senyre készülés finisében a zenekarhoz csatlakozik az el­sőéves Nóri. Dávid hamarosan megsejti, hogy a 13 éves csel­lista lánynak viszonya van a 60 éves karmesterükkel. Őrlődve a fiatal lány és mestere között, a fiú megszállottjává válik az állítólagos afférnak, és nyomo­zásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.) I

Next