Vas Népe, 2021. szeptember (66. évfolyam, 202-227. szám)
2021-09-30 / 227. szám
■OVAS NÉPE NAPTÁR - 2021. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK JEROMOS Becse, Hieronima, Honória, Honóriusz, Örs, Viktor, Zsófia Jeromos görög eredetű; jelentése: szent nevű Katolikus naptár: Szent Jeromos, Honória, Hunor Református naptár: Jeromos, Médea Evangélikus naptár: Jeromos, Médea Zsidó naptár: tisri hónap 24. napja FELHŐS, BORULT ERŐSEN FELHŐS, borult lesz az ég, és többfelé (eleinte a Dunántúlon, majd a középső tájakon, később keleten is) várható eső, zápor. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, nyugaton erős. Mindössze 17 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők. ORVOSMETEOROLÓGIAI JELENTÉS: Gyenge hidegfronti hatás miatt a szív- és érrendszeri betegeknél vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA: A hajnalban és reggel a párás időszakban az utak csúszósak lehetnek, vezessünk óvatosan! Fokozatosan csökken a Többórás napsütésre van Gyengén felhős, napos felhőzet, egyre többfelé kilátás, csapadék nélkül. A idő ígérkezik. Reggel süt ki a nap. A DK-i szél délkeleti szél napközben párafoltok képződnek, fokozatosan megélénkül, több helyen megélénkül. Forrás: KŐSZEG O SZOMBATHELY Vocelldömölk O KÖRMENDenSoto 14 17 T" SZENTCOTTHÁRD ▲ 06:40 M'C ▲ ▼ 18:26 ^* ▼ 15:58 POLLENJELENTÉS: Parlagfű alacsony Pázsitfűfélék alacsony Gombák alacsony Lórom nincs Csalánfélék nincs Libatopfélék nincs PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 8 ° c .pA 9 ° c .ps 9X .pG 20 ° C r_ 19 ° C p \ 21 p \ Újfajta fásítás SZOMBATHELY Átugorni nem tudnánk, már csak megkerülni lehet a társasház melletti járda közepén égbe szökő növényt. Úgy tűnik, senkit nem zavar, s ki tudja, mire „született". Egyszer talán a fásítási program statisztikájába is bekerülhet. VN Fotó: Cseh Gábor Új dinoszauruszfajok kövületeire bukkantak Százhuszonötmillió éve éltek a térségben LONDON Két új dinoszauruszfaj kövületeire bukkantak fosszíliavadászok az angliai Wight-szigeten, a húsevő spinosauridák 125 millió éve éltek a térségben. Az egyik faj a Ceratosuchops inferodios nevet kapta, mivel a kutatók a pokol gémjeként írták le, vadászstílusa ugyanis hasonlíthatott a gázlómadáréra. Homlokán kicsiny szarvak és koponyadudorok voltak. A másikat Riparovenator milneraének nevezték el a közelmúltban elhunyt Angela Milner paleontológus tiszteletére. Az évek alatt feltárt mintegy 50 megkövült csont alapján a dinoszauruszok kilenc méter hosszúak lehettek, egy méter hosszú koponyával - olvasható a BBC News honlapján. Legutóbb 1983-ban egy Surrey grófságban lévő bányában találtak spinosaurida csontvázat, amely egy baryonyx dinoszauruszé volt. „Azt találtuk, hogy ezen koponyák különböznek nemcsak a baryonyx koponyájától, de egymástól is, ami azt jelzi, hogy a korábban véltnél jóval sokszínűbb volt a mai Egyesült Királyság területén élt spinosauridák családja” - mondta Chris Barker, a Southampton Egyetem PhD-hallgatója. Darren Naish, a brit theropoda dinoszauruszok szakembere hangsúlyozta: „évtizedek óta tudatában voltunk annak, hogy Wight-szigetén egy baryonyx-szerű dinoszaurusz felfedezésre vár, de két ilyen állat maradványainak felfedezése egymás után nagy meglepetés volt”. MTI MOZAIK 2021. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Az élet körforgása Egy csepp itt, egy másik ott csobban - csendesen szemerkél az őszi eső. Mintha körzővel rajzolták volna a hullámokat, gyorsan táncolnak végig a vízfelszínen. Csak a már lehullott levelek állják útjukat, hogy megtörjék a szabályos formát, és látszólag zűrzavart keltsenek. A természet látványos játéka ez, abban - ahogy nézzük - mi is elmerülünk. Ilyen az élet körforgása. Végül minden a helyére kerül, visszatér a víz a vízbe. VN Fotó: Szendi Péter További izgalmas hírekért látogasson el ide: VAOL.hu Érkezik a Scorpions A rockzenekar új albumát is bemutatja májusban BUDAPEST Újra fellép Magyarországon a Scorpions: 2022. május 30-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet világkörüli turnéja keretében. A Rock Believer című anyag, amely 2022 februárjában jön ki, a Scorpions 19. stúdióalbuma lesz. Ezután indul koncertsorozatra az együttes, az első állomás márciusban Las Vegas - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel. 2022 azért is különleges lesz a zenekar számára, mert éppen ötven évvel korábban, 1972. január 22-én jelent meg bemutatkozó albumuk, a Lonesome Crow, és megkezdődött nemzetközi karrierjük. A Scorpions Rock Believer című világ körüli turnéját Las Vegasban a Planet Hollywood Hotelben kezdi március 26. és április 16. között egy koncertsorozattal. Ezt követően átkelnek az Atlanti-óceánon, és elindulnak Európába, ahol kilenc országban játszanak, és végül hat németországi koncerttel járnak. A zenekart 1965-ben Rudolf Schenker gitáros alapította. Az elmúlt több mint öt évtized alatt több mint 120 millió albumot adtak el, felléptek többek között Rio de Janeiróban, Tokióban, Moszkvában, Washingtonban, Dubajban, Párizsban és Berlinben is. VN Ügyeletes patikák Szombathelyen ma 20 órától holnap 8 óráig: Szent Márton gyógyszertár, Szent Márton u. 18. T.: 94/318-438. Celldömölkön ma 17-22 óráig: Celli Szent Márton gyógyszertár, Sági u. 3. T.: 95/420-333. Körmenden ma 19-22 óráig: Elixir gyógyszertár, Mátyás király u. 6. T.: 94/410-160. Kőszegen ma 19-21 óráig: Szent Benedek gyógyszertár, Kossuth Lajos u. 9. T.: 94/361- 450. Szentgotthárdon ma 18-21 óráig: Szent István gyógyszertár, Széll Kálmán tér 16. T.: 94/554-331. Vasváron ma 18-20 óráig: Hegyháti gyógyszertár, Szentmihályfalvi u. 8. T.: 94/370- 983. Állatok világnapja: fesztivállal ünnepük Az állatkerti nevelőszülők is találkoznak BUDAPEST Háromnapos Állat- és Növényszeretet Fesztivállal ünnepli péntektől hétfőig az állatok világnapját a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az intézmény szerdai tájékoztatása szerint az állatkert főbejáratánál lévő téren gazdiképző hívja majd fel a figyelmet a felelős állattartásra. Szombaton az ízeltlábúak világába is bepillantást nyerhetnek a látogatók a Magyar Rovartani Társaság állomásánál, vasárnap pedig a WWF Magyarország segítségével a hazai természeti érékek védelméről lesz szó. Szombaton és vasárnap külön állomáshellyel lesz jelen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya, amely a legritkább hazai gerinces állat, a rákosi vipera védelme érdekében indított programot mutatja be, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület állomáshelyénél pedig a fenntarthatóság lesz a téma. Vasárnap megtartják az állatkerti nevelőszülők találkozóját is. A fesztivál programkínálatát látványetetések, állattréningek, bemutatók és az „állati alkatrészeket” bemutató „TapiZoo” állomások egészítik ki. MTI Jim Davis ÚGYHOGY MEGNÉZEM ÁTPÖRGETVE NINCS SEMMI NÉZHETŐ A TÉVÉBEN. További képsorok olvashatók a Garfield magazinban és a Zseb-Garfield könyvsorozatban. www.garfieldmagazin.hu HOROSZKÓP íKOS (március 21. - április 20.) Ma fordulatokban és meglepetésekben bőven lesz része. A végén még majd inkább unatkozni vágyna, habár tegnap még talán mást gondolt. Pedig minden történés jobb, mint az unalom. BIKA (április 21. - május 20.) A kapkodása miatt olyan hibát követhet el ma, ami nemcsak önnek, de az egész családjának vagy cégének nagy érvágást jelenthet. Ha azonban figyel, a hiba elkerülhető. IKREK (május 21. - június 21.) Egy barátja ma sokat segíthet önnek abban, hogy megoldja a magánéleti problémáit. Ön azt hiszi talán, hogy azok nem is problémák. Valaki végre felnyitja a szemét az igazságra.RÁK (június 22.-július 22.) Nem ismer határokat, tele van ötletekkel, és szerencsére ezt a főnökei előtt sem kell eltitkolnia. Ma mindenkit meghódíthat. Bizonytalankodás helyett tárja fel előtte a terveit! • OROSZLÁN (július 23. - augusztus 22.) Ma inkább a szívére hallgasson, mint az eszére, mert a megérzései ma tisztábban és jobb irányba vezetik, mint a meggondolásai. És megmutatják azt is, kiben bízhat igazán! ! SZŰZ (augusztus 23. - szeptember 22.) Önnek is be kell látnia: akármennyire is úgy érzi, egyedül ön tudja tökéletesen elvégezni a feladatot, mégsem boldogulhat a többiek nélkül. Ne akarjon mindent egyedül csinálni! MÉRLEG (szeptember 23. - október 22.) Fokozott szellemi energiák és aktivitás jellemzi ezt az időszakot. Ha tisztában van vele, mit akar, akkor képes lesz érthetően és kellő nyomatékkal hangot adni a véleményének. O SKORPIÓ (október 23. - november 22.) Habár az emberi kapcsolatai rendeződni látszanak a mai napon, még mindig nem megy minden úgy a családjában, hogy azt kielégítőnek találja. Igaz, ön nem is szereti, ha túl simán mennek a dolgok. ^0" NYILAS (november ** 23. - december 21.) Az elmúlt időszak alaposan megtépázta. Ön nem az a kifejezetten sértődékeny fajta, de nem tűrheti, hogy mindenki úgy bánjon önnel, ahogy azt épp kényük-kedvük kívánja. »BAK (december 22. - január 20.) Ma nagyon jó lehetőségekhez segíthetik hozzá a csillagai. Fontolja meg jól, akar-e élni velük. Előfordulhat, hogy nagyvonalúan hagy kisiklani a keze közül egy jó alkalmat. Legyen szemfüles, és ragadja meg a pillanatot! VOL VÍZÖNTŐ (január 21. ? - február 18.) Ma úgy érezheti, semmibe veszik az akaratát a családtagjai, ráadásul, és ennek ellenére minden terhet önnek kell viselnie a családban. Ideje végre fordítania a sorsán. ^RKALAK (február 19. - március 20.) Próbáljon meg kicsit kedvesebb lenni a párjához. Ha már úgy hozta a sors, hogy együtt vannak, annak biztosan oka van. Magasabb síkokon csak a szeretet működik.