Vasuti és Közlekedési Közlöny, 11. évf. (1880)

1880-05-05 / 53. szám

52. szám. Budapest, 1880. Május 2. Tizenegyedik évfolyam. Vasúti és közlekedési közlöny. TARTALOM : Ki tegye le a lánczot ? — Kitüntetések. — A képviselőházb­an közelebb tárgyalás alá kerülő közlekedési ügyek. — A magyar nyugoti vasut 1879-ik évi üzletjelen­téséből. — A magyar kir. államvasutak hivatalnokai és szolgáinak nyugdíjintézete. — A porosz államvasutak igazgatásának újjászervezése. — A közgazdasági bizottság jelentése, a Fiume és a nyugat-európai kikötők közt rendes gőzhajózási összeköttetést f­ntartó társaság segélyezéséről szóló 393. számú törvényjavaslat tárgyában. — A közgazdasági bizottság jelentése, a fiumei kikötő Zichy-molóján tervezett egyik tárház építésére felveendő kölcsönről szóló 394. számú törvényjavaslat tárgyában. — Különfélék. — Vegyesek. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. — Hirdetések. Szerkesztői iroda: V., Zoltán­-utcza 13. az. I. emel. Előfizetési díj: Házhozhordással v. postai küldéssel egész évre rá frt. * n „ » félévre 6 „ Egyes, csupán a kiadóhivatalban kapható példányok ára 20 kr. Megjelenik hetenként háromszor, minden vasárnap, szerdán és pénteken. Kiadó­hivatal: V., Zoltán­-utcza I­. sz. I. emel. Ki tegye le a lánczot? *) Miután vizi utaink kérdése a sok elemi csapás s különféle kereskedelmi s politikai mozzanat által félre lökött s elhanya­golt helyzetéből újra felszínre kapott s régi jogos helyét elfog­lalta, a lánczhajózás ügye is nyolcz évi hallgatás után újra a megbeszélés tárgyát képezi, különösen mióta a közlekedési ministérium a láncz- vagy sodronykötél-hajózásról szóló törvény­javaslatot az országgyűlésnek benyújtotta. A napi sajtó, sőt testületek, egyletek is már több izben felszólaltak ez ügyben s igyekeztek a lánczhajózás kérdését — azt pro et contra megvitatván — tisztázni. Ezen felszólamlások között említésre legméltóbb a buda­pesti kereskedelmi kamra azon határozata, melynél fogva az országgyűléshez felfolyamodni szándékozik. Nevezett kereskedelmi kamra ezen felfolyamodásában kéri az országgyűlést, hogy a lánczot vagy sodronyt maga az állam tegye le s hogy azon mindenkinek joga legyen saját kapasz­kodójával (toueur) vontatni; ha pedig az állam ezt nem akarná vagy nem lenne azon helyzetben, hogy a lánczot maga lete­hetné s az üzletet is maga vezetné, akkor a folyamodók kérik, hogy a törvényjavaslat változtattassék meg s abba a következő pontok felvétessenek : 1. Az állam fentartja magának a jogot, hogy a lánczot s a hozzátartozó kapaszkodókat előre meghatározott feltételek mellett, még az engedély lejárta előtt — ha ezt jónak látná — beválthatja. 2. Az engedélyes által lerakott lánczon jogában áll mindenkinek saját kapaszkodójával bizonyos díjak fizetése mellett vontatni. 3. A láncz használatáért járó díj a kormány beleegyezé­sétől tétessék függővé és pedig a kép, hogy a használási díj oly áruk szállítási díjával, melyeket az engedélyes maga szál­lít, arányban legyen, s ezt szintén a kormány határozza meg. Ez azon három pont, melyet a kereskedelmi kamra az engedélyokmányba bevetetni kér. Mi az első pontot illeti, aligha lesz az keresztül vihető, mert kötve hisszük, hogy akadjon vállalkozó, ki erre reá állna. A láncz- vagy sodrony-hajózás nálunk még új s ismeretlen valami s ép ezért oly vállalat, melynek még a kezdet nehéz­ségeivel kell megküzdenie, s így eleinte nem is számíthat valami nagy jövedelemre. Ha tehát valamely vállalat ezen el nem maradható nehézségekkel meg akar küzdeni, teszi ezt azon reményben, hogy a kezdeten átesve, a rendes folyamatban levő üzletben kárpótlást fog találni fáradságai s költségeiért. Az első pont érvényre emelkedésével azonban erre nem számíthat, mivel nem lehet tudni, váljon nem akarja-e a kor­mány az üzletet épen akkor általvenni, midőn az már jövedel­mező lenne. A feltételeket, melyek ezen átvételnél betartandók lennének, előre meghatározni bajos, sőt lehetetlen, mivel erre nézve ezen új vállalatnál még biztos alapra sem helyezhetjük magunkat. Nézetem szerint ezen pont csak hátráltatná a kérdés mielőbbi megoldását , és ezért nem tartom azt az ügyre nézve előnyösnek. A második pont a szabad kereskedelem s forgalom szem­pontjából kívánatos volna ugyan, de mivel ez a gyakorlati életben ki nem vihető, az ügyre nézve ezen kérdést is hátrá­nyosnak találom. Ha a lánczon mindenkinek jogában állna saját kapasz­kodójával vontatni, ez annyi nehézséget, czivódást és más egyéb kellemetlenséget okozna, hogy a legrövidebb idő alatt magát ezen nagy fontosságú dolgot döntené meg. Tájékozásul néhány pontot említek fel, melyek ezen kérdésnél a szakember előtt felmerülnek : 1-szer. Miután a láncz tartóssága attól függ, hogy azt sem túlterhelés, sem túlsebesség által meg ne erőltessük, hogyan lehessen ezt ellenőrizni, ha különféle kapaszkodók von­tatnak rajta. Csak nem állíthatunk a Duna mentén épen úgy őröket, mint a vasutak mentén, ez a dolgot nagyon megdrágítaná, 2-szor. A törvényjavaslat szerint a vállalat mindazon kár­ért, mely ezen hajózási rendszer által előidéztetik, teljes mérv­ben felelős s teljes kárpótlást tartozik nyújtani, ha tehát a láncz szakad s ennek következtében valami nagyobb kár, mely sok ezerre is mehet, történik, ki tartozik kárpótlással ? A láncz tulajdonos-e, mert az ő láncza szakadt, vagy a kapasz­kodó tulajdonos, mert az ő vontatója szakította el ? vagy pláne mind a kettő ? .... 3. A lánczhajózás rendes s könnyű közlekedése főleg attól függ, hogy a lánczot minden kapaszkodó a folyammeder viszo­nyainak megfelelőleg rakja le az utána jövő kapaszkodó számára. Mi módon lenne ez ellenőrizhető az esetben, ha a kereskedelmi kamra kérelme visszhangra találna ?... . De eltekintve ezen nehézségektől, én részemről a legkevésbé sem látom a szabad forgalmat gátolva az által, ha a lánczon csakis a láncztulajdonos kapaszkodói vontatnak, sőt ellenkezőleg — utalva a fentebbiekre — még előnyösnek találom. Az engedély nem szabadalom, továbbá az üzletberendezés s a vitelbér meghatá­rozása egyenesen az államtól függ, tehát visszaélésektől sem félhetünk. Nem értem tehát, mit akar a kereskedelmi kamra ezen ponttal elérni? A harmadik pontra nézve, mely a másodikkal szorosan összefügg, nem mondhatok egyebet, mint hogy amannak fen­tartása mellett emez is fentartandó s amannak törlésével ez is, mint minden alap nélküli, magától szű­nik meg. A kereskedelmi kamra az említetteken kívül még egy javas­lattal fordul folyamodványában az országgyűléshez, s ez, hogy az állam maga tegye le a lánczot, mert a kamra így látja leg­inkább biztosítva az ország érdekében a szabad forgalmat. Mielőtt ezen kérelem részletesebb fejtegetésébe ereszkedném, még egyszer megjegyezni, hogy én a lánczhajózás s a közjó érdekében kívánatosnak tartom, hogy a láncz s kapaszkodók egy s ugyanazon tulajdonoséi legyenek; ha tehát az állam a lánczot lerakja, akkor építtessen hozzá kapaszkodókat is s vezesse az egész üzletet maga épen úgy, mint ezt az állam­vasutaknál teszi. Ezek előrebocsátása után áttérek azon kérdésre, váljon ez üzletet az állam vegye-e kezébe vagy adja át egy magán­válla­latnak?.... Ezen utóbbi pontot nagyobb érthetőség kedvéért két részre osztom, u. m.: a dunagőzhajózási társulatnak adja-e át, mely összes vízi utainkra kiterjeszkedve, azokat épen úgy, mint kiviteli forgalmunkat is teljes mérvben uralja, — vagy pedig egy új még alakulandó vállalatnak, melynek czélja lenne amannak az összjóra nem épen előnyös egyeduralmát mérsékelni s a megkívánt korlátok közé szorítani? Ha az állam maga rendezi be a kapaszkodó hajózást, akkor csakis azon, már honunkban is elfogadott elvnek tesz eleget, melynél fogva az állam a közjó emelése czéljából minden fon­tosabb s nagyobb horderővel bíró közlekedési irányt vagy rend­szert saját magának megtartani vagy azt lehetőleg megszerezni igyekszik, hogy ily módon a forgalom felett, melytől minden országnak jóvolta nagyrészt függ, szabadon intézkedhessék. — Milliókat s milliókat áldozott már az állam s áldoz mai napig is, hogy a vasutakat állami igazgatás alatt csoportosíthassa, miért ne fektethetne tehát ezen vállalatba is némi tőkét ? . . . A Duna, ezen hatalmas forgalmi ér, mely Nyugatra szóló kivi­telünkre vonatkozólag sokkal fontosabb, mint bármely vasút. *) Egy tapasztalt szakférfiútól vettük e czikket, melyre felhívjuk olvasóink figyelmét. Szerk.

Next