Vegyipari Munkás, 1947. január-december
1947-01-15
1947 január 15. A MAGYAR VEGYIPARI MUNKÁSOK ORSZÁGOS SZABAD SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA SZÁMADÁS ÍRTA : BESZECZI REZSŐ Ötven éves a Vegyipari Munkások Szakszervezete! Az 1947-es esztendő elején nemcsak egy elmúlt esztendő mérlegét kell elkészíteni, hanem kell és érdemes arra a fél évszázados útra visszatekinteni, amelyet a szervezett vegyipari munkásság befutott. Idéznünk kell emlékezetünkbe a múltak szenvedéseit és küzdelmeit, vereségeinket és győzelmeinket: ismerjük meg, honnan jöttünk, hogy megértsük célunkat és hideg agygyal harcra készen nézzünk az új esztendőben feladataink elé. A magyar ipar az elmúlt évszázad végére érte el fejlődésének azt a fokát, amikor az üzemekben nagyszámú munkástömegeket foglalkoztattak. A munkások harcokat kezdtek vívni a munkásnyúzó gyárosok ellen és a szocialista eszmék hatására ismerték fel, hogy a tőkések szervezett kizsákmányolása ellen osztálytudatos szervezkedéssel tudnak tartósan védekezni és vívhatnak ki maguknak szociális jogokat. A legöntudatosabb vegyipari dolgozók az 1897. esztendőben indultak el, hogy munkástársaikat kiemeljék a korcsmák sötétjéből, szocialista eszméjük segítségével legyőzzék az öntudatlanok közönyét és megalkossák saját maguk által vezetett szervezetüket, a Vegyipari Szakszervezetet. Ettől az időtől a Vegyipari Munkások Szakszervezetén keresztül részeseivé váltak a vegyipari dolgozók annak az osztályharcnak, amelyet a tőkés társadalmi rend kényszerít a dolgozókra, ez a küzdelem a munkásosztály életszínvonalának emelését és végső fokon a kizsákmányolás alól való teljes felszabadulást célozza. A szervezett munkásság erejének és öntudatának fejlődésével párhuzamban vívták meg a szakszervezetek vezetésével azokat a nagy harcokat, amelyeknek eredményeként a munkaviszonyok tekintetében értek el jelentős eredményeket; vívták ki a munkásság nyolcórás munkaidejét; harcoltak az üzemekben meghonosodott „hajcsárrendszer“ ellen. Általában felléptek a tőkések minden munkásnyúzó törekvéseikkel szemben. Súlyos harcok voltak ezek, amelyek sokszor sztrájkokra, kizárásokra vezettek, sőt amikor a munkásság felismerte azt, hogy szociális követeléseik egyben politikai követeléseik is, megindította harcát politikai jogaiért, sokszor eldördültek a fegyverek. A szervezett munkásság 1919- ben érte el szervezettségének csúcspontját és a háborúban összeomlott polgári társadalmi rend által a munkásosztályra örökségül hagyott minden szenvedés, nélkülözés közepette védte meg az országot és építette fel a munkásság, a parasztság és a dolgozó értelmiségiek új Magyarországát, amelyben a dolgozó nép sorsának intézését saját kezébe vette. Sohasem fordult még elő a történelem folyamán, hogy a dolgozók félreállították elnyomó uraikat, hogy sorsukat önmaguk intézzék, még nem szerezhettek kellő tapasztalatokat, hogy a hatalmat megtarthassák a nemzetközi burzsoázia minden támadásával szemben. A forradalom elbukott. Az ellenforradalom győzedelmeskedését elősegítették azok a „munkásvezérek" is, — mint Peyerék — akik megalkudtak a burzsoáziával és lemondtak a parasztság szervezéséről, ezt a tömeget szabad prédául dobták a Horthysta reakciónak; a dolgozók egységének megbontásával, a tőkések kiszolgálásával lehetetlenné tették a munkásság szocialista célkitűzéseinek megvalósítását. A nemzetközi reakció szellemének erősödése és a munkásság egységének hiánya következtében a szervezett munkásság ereje gyengült és a reakciós fasiszta eszmék fokozódó térhódításával elvesztette forradalmi vívmányainak túlnyomó részét. A fasizmus kifejlődésével a szakszervezetek vezetői és a szervezett munkásság a legnagyobb terrort szenvedte, az üzemekben működtek a katonai parancsnokok, és a gyári börtönöket megtöltötték a munkások legjobbjaival. A szakszervezetek és vezetői ellen folyamatos akciókat vezetett a fasiszta reakció és vezetőink közül sokan a börtönökben sínylődtek és pusztultak el ukrajnai haláltáborokban. A magyar urak ismét előidézték az ország pusztulását, és a pusztulás közepette jutott el a magyar munkásság abba a helyzetbe, hogy sorsának intézését ismét kezébe vehesse. A háború befejeztével öszszeomlott a fasiszták rémuralma, és a magyar nép visszakapta szabadságát! Óriási munka várt a magyar munkásságra, romjaiból kellett felépítenie szervezeteit és szervezett erejével el kellett végeznie az ország felépítését. A szervezett munkásság érdeme, hogy a pusztulásra ítélt országban munkájukkal az életet megindították és az inflációk okozta szenvedések közepette fokozta az ipari termelést, mellyel lehetővé tette a stabilizációt. Áldozatkészségével meg